
A nyári szünet elteltével újra elindult a Kávéházi Beszélgetések elnevezésű rendezvénysorozat a Hit Parkban, melynek első teltházas alkalmát Morvay Bátor – a továbbiakban is kéthetente megrendezésre kerülő összejövetel állandó házigazdája – nyitotta meg.
A Kávéházi Beszélgetéseken a 2025/2026-os évben is a kötetlen, őszinte beszélgetéseké és a bizonyságoké lesz a főszerep. Sok érdekes témáról hallhatnak majd az eseményre érkezők, akik köre idén kiszélesítésre került. A frissen megtért testvérek mellett a kávéház ajtaja nyitva áll azok előtt is, akik valamilyen oknál fogva magányosnak érzik magukat (pl. most költöztek Budapestre, nincsenek megfelelő kapcsolataik stb.), vagy egyszerűen csak keresik a helyüket, azt a szolgálati területet, ahol hasznosan tudják támogatni Isten munkáját.
A nyitórendezvény témájával – Találd meg a helyed a gyülekezetben! – kapcsolatban Kerti Attila és Csiki Endre osztotta meg gondolatait. Mindketten elmondták, hogy Jézus személye volt az, aki igazán megragadta őket, de elengedhetetlen volt számukra a gyülekezeti közösség is; nem véletlen, hogy az apostolok is rendszeresen összegyűltek, és így tudtak szabadon, emberi módon beszélni az Úr dolgairól.
Az Istennel való kapcsolattartásban nagy szerepet játszik a közösség, a személyes kapcsolódás pedig csak úgy lehetséges, ha megszólítjuk Őt és beszélgetünk Vele. Ebben sokat segít, ha az ember olyan társaságban van, ahol mások is a Teremtőt keresik, mert így lehet mások tapasztalatai és példamutatása által fejlődni. Az Egyház egy test, amelybe be kell kapcsolódnunk, mert fontos, hogy minden egyes tagja összhangban működjön a fejjel, aki Jézus Krisztus.
Az est további részén Birovecz László és Eszter a "hazatalálás" élményével kapcsolatban osztották meg tapasztalataikat. Eszter, amikor első alkalommal látogatott el a Hit Gyülekezetébe, úgy érezte magát, mintha korábban már járt volna itt. László számára annyira magával ragadó volt a közösség, annyira otthonosan érezte magát a gyülekezetben, hogy minden alkalmat megragadott, hogy a szentek közösségében lehessen. Számos, Istennel kapcsolatos megtapasztalás az életükben akkor történt, amikor közösségben voltak Isten népével. Mindezek mellett a hűségesség és a szolgálat munkájának fontosságát is hangsúlyozták, melynek során ugyan előfordulnak kihívások – egyéni és családi szinten egyaránt –, de azt is megtapasztalták, hogy a kitartást Isten megjutalmazza.
A rendezvény idén is kellemes hangulatú szeretetvendégséggel zárult. Édes és sós süteményekkel, valamint gyümölcstálakkal kedveskedtek a rendezők a vendégeknek, akik az est utolsó másfél órájában kötetlenebb beszélgetések formájában hallhattak további bizonyságokat, tanácsokat tapasztaltabb keresztény testvéreiktől, mentoroktól.
Kéthetente hétfőnként mindenkit szeretettel vár idén is a Kávéházi Beszélgetések rendezvénysorozat, akik számára fontos, hogy minőségi kapcsolatokat építsenek a gyülekezeten belül, és minél hamarabb megtalálják helyüket a közösségben.






