Jézus Krisztus hiteles tanújaként a babiloni kultúrában

Hogyan maradhatunk hűségesek Istenhez egy olyan kultúrában, amely egyre inkább eltávolodik a bibliai értékektől? Dániel és három társa Babilonban éltek, mégsem engedték, hogy a környezetük határozza meg identitásukat, hitüket és döntéseiket. Történetük arra tanít, hogy lehet bölcsen alkalmazkodni a világhoz anélkül, hogy hűtlenné válnánk Istenhez. A győzelem a szívben kezdődik: el kell döntenünk, ki uralja az életünket. Dánielék példája ma is arra bátorít, hogy Isten népeként, közösségben és személyes hitben is megőrizzük az evangéliumhoz való hűségünket, és Krisztus hiteles képviselői maradjunk Babilonban.

Az istentiszteleten felolvasott igeszakaszban (Dániel 1:3-21) van egy mérsékelt allegorikus értelmezési lehetőség, amelyben Babilon egy szimbólum. 

Babilon nincs távol tőlünk, már benne élünk a babiloni kultúrában, amelyet fel fog váltani az antikrisztusi kultúra. A babiloni kultúrában az egyik legfontosabb feladatunk az oktatási rendszer működtetése Isten akaratának megfelelően. Figyelni kell, hogy miben lehet kompromisszumot kötni, hol van a határ az alkalmazkodás és a hűtlenség között. 

A legjobb példa Dániel és a barátainak a története, hogy meddig lehet alkalmazkodni a világhoz, és hol van az a pont, amikor már az alkalmazkodás hűtlenséggé válik.  

Babilonban élni, de Istenhez tartozni

A történet háttere: Izrael elbukott, a nép fogságba vitetett, és Dániel is így került Babilonba. Ekkor még nem volt erőszakos szekularizáció. (Szekularizáció alatt azt értjük, amikor a külvilág be akar avatkozni a hívő emberek, közösségek életébe, és meg akarja őket változtatni. Ez történhet barátságos módon, tiszteletben tartva az ember döntési szabadságát, de van erőszakos szekularizáció is, amikor nem veszik figyelembe a szabad döntési jogot.) 

Ma a szekularizáció mindkét típusát láthatjuk, de többnyire az embereknek van döntési lehetősége. Ennek ellenére bizonyos ideológiai, szellemi szempontból, ahogyan Izrael népe Babilonban, úgy ma az Egyház is fogolyként él ebben a világban. A nyugati világban teljesen ellenséges civilizáció veszi körül az evangéliumi keresztényeket, egyre erőszakosabb nyomást gyakorolnak rájuk, hogy bizonyos igazságokat adjanak fel, igazodjanak a világnak a folyamataihoz és a hatalom elvárásához.  

Babilon tehát azt a civilizációt jelképezi, amely az Isten Igéjével ellentétes, tehát igyekszik mindent, ami a Bibliával, a kijelentéssel, Jézus Krisztussal, az evangéliummal kapcsolatos, kivetni magából.  

A mi szempontunkból a kulturális harc lényege, hogy a kultúra ne tudja teljesen kivetni az oktatási intézményekből, a társadalmi életből, a közéletből a kinyilatkoztatás történetét, Jézus Krisztus személyét, az evangéliumot, a megváltást. A nemzeteknek nincs más szabadítója, kizárólag Jézus Krisztus (ld. ApCsel 4:12). Akik Jézust elfogadják és újjászületnek az Ő halálába, feltámadásába, megdicsőülésébe vetett hit által, azok Istentől, királyi magtól születtek. Ezért nemcsak Dániel és társai születtek Dávid házából, királyi magból, hanem mi is. Ma az Egyház pályafutása, Krisztushoz való ragaszkodása kulcskérdés a történelem jövőjével kapcsolatosan.  

A körülmények nem határozhatják meg az identitásunkat

Bár jogi, politikai szempontból Dánielék foglyok voltak, azt mégsem engedték meg, hogy a szívük és a lelkük fölött Babilon királya, illetve kultúrája uralkodjon. Ez mindenféleképpen a hit bizonyítéka, nem a világ bánásmódja határozza meg az identitásunkat. A hit mindig függetleníti az embert a körülményektől.

Dánielék egy nagyon egészséges identitással rendelkeztek, Babilonban is tudták, hogy kihez tartoznak, mi a küldetésük, feladatuk és céljuk. Ez a mai keresztények számára is elengedhetetlen: az újjászületést követően Krisztus természetéből részesülünk, aki a Királyok Királya, ezért királyi papsághoz és megtartásra való néphez tartozunk (1Péter 2:9).  

Dániel és a barátai tudták, hogy Istenhez tartoznak, a történetük tanulsága, hogy egy olyan kultúrában, amely már feladta az istenismeretet, lehet Isten embereként élni, hiteles tanúnak lenni Jézus Krisztus mellett.  

Nabukodonozor fontosnak tartotta, hogy a legfontosabb, legtehetségesebb, legegészségesebb és tanulásra legalkalmasabb fiatalokat megnyerjék. Régen a kiváló fiatalokra figyeltek, mert a nemzet jövőjét ők határozták meg. Babilon akkor is globalista hatalom volt, és a céljuk az volt, hogy ezeket a fiatalokat babiloni gondolkozásmódra, szokásra, kultúrára tanítsák meg. Az oktatási rendszer célja az átnevelés volt, és ez napjainkban is egyre fontosabbá fog válni.  

Hogyan lehet megmaradni Isten uralma alatt szellemi és lelki szempontból, miközben elsajátítjuk a jelenlegi világ tudományát? Ma a közösségek ellen is megy a támadás, meg akarják fosztani őket attól az isteni tekintélytől, amellyel az újjászületés, a kegyelem és a Szent Szellem jelenléte, Isten Igéjének a munkálkodása ruházza fel az Egyházat. Az istentiszteletnek, a gyülekezethez tartozásnak és a gyülekezet építésének pontosan az a célja, hogy újra és újra ezt a spirituális, legitim tekintélyt felépítsük. A mi feladatunk az Isten beszédéhez, kegyelméhez való hűség.  

A szellemi győzelem ereje

Nabukodonozor tehát azt gondolta, hogy legyőzte Izraelt, Jeruzsálemet, a templomot, mindent, ami Istennel kapcsolatos volt. De nem tudta, hogy amikor elhozta a királyi magból származó ifjakat, ők legyőzték Nabukodonozort, szellemi győzelmet arattak fölötte. Dánielék megakadályozták, hogy a zsidók bálványimádókként éljenek Babilonban. Emiatt Júda törzsei, akik később visszatértek a fogságból, azt olvassuk, hogy bálványimádás nélkül térhettek haza. Tehát spirituális és erkölcsi szempontból győzelmet aratott Dániel a babiloni királyok fölött egészen Círusig, aki már együttműködött Istennel.  

Soha ne válasszuk el az újjászületésünket a názáreti Jézus üdvözítő munkájától, mert ezen alapul mindannyiunk Istenhez való tartozása. Jézus magja az evangélium, ezt helyezte a Szentlélek a szívünkbe és ettől változott meg a természetünk. Ezért nem túlzás, nem kérkedés, hanem alázattal elfogadjuk, hogy előkelő magból származunk, a Királyok Királyától.  

Dánieléknek meg akarták tanítani Babilon kultúráját, el akarták idegeníteni őket a zsidó kultúrától, az Istennel való szövetségtől, Isten céljaitól, Igéjétől és annak való engedelmességtől. Dániel és társai annyira bölcsek voltak, hogy ennek a nagy birodalomnak a céljait tisztán látták. Nem omlottak össze szellemükben, nem úgy néztek Nabukodonozorra, mint aki véglegesen megfosztotta őket a hitüktől és a reménységüktől. Dánielék Isten ígéretéből indultak ki, aki örök szövetséget kötött velük. Döntő szerepet játszott, hogy Dániel kereste és kutatta, hogy mi lesz a népének a jövője. A reménységnek a fonalát Isten Dánielen keresztül adta meg Izrael számára (ld. Dániel 9. fejezete). 

Alkalmazkodni – de meddig?

A király elrendelte, hogy az asztaláról fogyasszanak ételt és bort. Izrael fiai számára ez kihívást jelentett, mivel az étkezésnél bálványoknak, démonoknak áldozott ételek és italok voltak. Nabukodonozor nemcsak vendégül akarta látni őket, hanem át is nevezte ezeket a fiatalokat. A neveik jelentéseiből lehet látni, hogy mi volt a célja a kiválasztásuknak.  

A Dániel név jelentése Isten a bíróm, amelyet Baltazárra cseréltek, azaz Bél, védd meg az életét. A Bél vagy Baál név Márduk istenségre utal, a Bél kifejezés úr, gazda jelentéssel bír. Tehát Dánielnek a spirituális és az etnikai identitását akarták megváltoztatni.  

Hogyan lehet megőrizni a bibliai hitet, amikor folyamatosan hallunk Isten Igéjével ellentétes állításokat?  

A babiloni rendszerben is meg lehet őrizni a belső ember integritását, autonómiáját, Isten szellemének uralmát a szívünk és a lelkünk felett azáltal, hogy tanulni akarunk Istentől, lázasan keressük az Ő országát és igazságát. Babilonban lehetséges istenfélelemmel, Isten embereként Isten dicsőségére élni.  

Az Ananiás név jelentése Az Úr megkegyelmezett. Nem a mi kiválóságunkra, érdemünkre épül a kegyelem, hanem Isten ajándéka, amely Jézus Krisztus engesztelő áldozatába vetett hit által jön az életünkre. Ez megváltoztatja az embert Isten szemében, Jézus Krisztus érdemei nekünk tulajdoníttatnak olyan mértékben, amilyen szoros a Jézussal való együtt járásunk. Ananiás nevét Sidrákra változtatták, ami annyit jelent, hogy Aku parancsa, Aku írnoka (holdisten). Keresztényeknél fontos, hogy a spirituális identitás az etnikai identitással egységben legyen, mert másképp gyökértelen emberekké válnak, és a társaikkal nem tudnak sorsközösségben élni, feléjük empátiával lenni.  

Misáel (kicsoda az, ami Isten) nevét Misákra (ki az, ami Aku) változtatták. Aku, a holdisten nagyságát tartalmazta ez a név.  

Szekularizációnak nevezzük azt a programot, amelyet a globalista világ elindított az evangéliumi keresztényekkel szemben. Azok a keresztények, akik becsukják ez előtt a szemüket, áldozatul esnek. Dániel viszont nagyon bölcsen alkalmazkodott, de ellen is állt. Ma is ez a helyes irányvonal, így leszünk mi is sikeresek. 

Azariás nevének a jelentése az Úr segít, de Abednégóra (Nébó vagy Nabu szolgája) cserélték. Nébó a tudás istene, vagyis a tudás szolgájáról van szó.  

A történetből tehát látható, hogy a négy fiatalt idegen istenekről nevezték el, Izrael Istenének az imádásából akarták átvezetni őket a babiloni istenek imádására, hogy elveszítsék Izrael Istenének a spiritualitását, értékeit, és egyben megfosszák őket az etnikai identitásuktól is. A király ezeket a tehetséges fiatalokat a birodalom céljainak a szolgálatára akarta állítani. Ez a cél ma sem változott: a birodalom építésének a szolgálatába akar állítani mindenkit az oktatási intézményeknek a jelentős része.

A kollektív filozófiában az embert, az egyént megfosztották az értékétől, mindig azt nézték meg, hogy milyen hasznot tud hozni a társadalomnak. Ezért, aki keresi az üdvösséget, veszélyes a társadalomra, mert nem lesz semmilyen haszna. De Isten szemében az ember haszon nélkül is értékes lény, az értéke nem önmagából származik, hanem a származásából. Az ember Isten teremtménye, ilyen módon pedig elidegeníthetetlen méltóságot és tekintélyt kaptunk Istentől. Az értékteremtés pedig erre épül rá. Az Egyház értékét elsősorban az Istennel való kapcsolat, ebből származó javak, áldások határozzák meg, ebből származik a társadalmi hasznossága is.  

Fontos, hogy a spirituális, etnikai és természetes identitásunk nem kulturális termék, hanem mindegyik Istentől származik – ezek ma össztűz alatt vannak.  

A győzelem a szívben kezdődik

Dániel és társai nemet mondtak az udvarmesternek, mivel tudták, hogy ha engednek, akkor elesnek, elveszítik a szellemi, erkölcsi identitásukat. Nem akarták a babiloni király ételét fogyasztani, vagyis nem akarták a király és a birodalom gondoskodását elfogadni. Ennek a gondoskodásnak az eredménye az lett volna, hogy a szívükből eltűnik Isten félelme és ismerete. 

Rendkívül fontos, hogy kitől akar függeni az ember. Dánielnél a döntő fordulat akkor volt, amikor a szívében eltökélte, hogy nem fogja fogyasztani a király ételét és borát. A győzelem és a bukás is a szívben kezdődik.  

Akik azt az életre szóló döntést nem tudják meghozni, hogy egész életükben hűségesek lesznek az Istennel való szövetséghez, Igéhez, azok el fognak bukni. El kell döntenünk, hogy a szívünket minek adjuk át: beengedjük a világ uralmát vagy továbbra is Isten uralma alatt maradunk, akármilyen nehezítő körülmények ellenére is. 

Mielőtt legyőznénk a világot, döntést kell hozni a szívben. Csak így lehet győzedelmes életet élni. Nem maga a döntés hoz győzelmet, hanem a döntésre ad Isten kegyelmet, ami által győzelemre fog vezetni minket Jézus Krisztusban.  

Dánielék történetének éppen az a tanulsága, hogy a nehéz körülmények ellenére jó döntést hoztak. Eltökélték a szívükben, kiállták a próbát. Mindezt nagyon szelíden és alázatosan tették meg. Éppen ezért kegyelmet találtak. A tanúságtevés tehát nem lehet durva, agresszív, hiszen így az emberek előtt nem találunk kegyelmet.  

Egy másik nagyon fontos dolog, hogy Dániel nem egyedül jutott győzelemre, hanem a testvéreivel. A négy fiatal olyan példát mutatott az egész nép számára, hogy a babiloni fogság és leigázás ellenére az az időszak a remény időszaka volt. Tehát van személyes és közösségi hit, és az Egyházban olyan nagy közösségi hit tud létrejönni, hogy a hegyek is le tudnak omolni. A személyes hit nem elég.  

Akiknek a szívét Isten uralja, azok nem félnek. Lehet, hogy Babilon körülvesz bennünket, de Babilon nem uralhatja a szívünket. Mi Krisztushoz tartozunk – és ez az identitásunk, a reménységünk és a győzelmünk alapja.