A hit és megismerés összefüggései

A hit és a megismerés szorosan összefügg egymással: a hit megelőzi és megalapozza Krisztus megismerését, miközben a hitből fakadó ismeret egyre mélyebb kapcsolatot hoz létre Istennel. A hit nem pusztán meggyőződés vagy tapasztalat, hanem az egész életet meghatározó valóság, amelynek próbák, támadások és a világ hatásai között is meg kell maradnia. Miért nem szabad a Krisztus megismerését a Krisztusba vetett hit elé helyezni? Mit tanít erről Tamás története, Ábrahám engedelmessége és a tanítványok Jézus feltámadása utáni útja? Hogyan változtatja meg a hit az ember belső állapotát, életmódját és cselekedeteit? És miért veszélyes, ha a világ vagy a gonoszság ismerete kerül az Isten Igéjének megismerése elé? – többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ a szombati istentiszteleten.

„Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.
És nyolc nap múlva ismét benn voltak az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva volt, bement Jézus, és megállt középen és mondta: Békesség néktek!
Azután mondta Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.
És felelt Tamás és mondta néki: Én Uram és én Istenem!
Mondta néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.
Sok más jelt is művelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben;
Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében.” a (János 20:25-31)

Tamás nem tartózkodott az apostolokkal, amikor Jézus először megjelent: ezért csak beszéd által hallotta Jézus feltámadását. Nagyon szkeptikusan fogadta ezt a hírt. Komoly, egzakt követelményeket támasztott a hittel szemben. Látszatra úgy tűnik, hogy ez hitetlenség volt. Ugyanakkor mentségére legyen mondva: tisztában volt azzal, hogy a feltámadásnak fizikai testben kellett megtörténnie. Akkoriban (és most is) megtapasztaltak az emberek kísérteteket, és tudta: attól, hogy valakinek megjelenik a szellemi teste, még nem biztos, hogy feltámadt. Emellett tudta, hogy a Krisztusnak az Ószövetség idején is voltak megjelenései, amikor látszattestben volt. Ezek enyhítő körülmények az ő esetében.

Arra volt kíváncsi, hogy Jézus abban a testben támadott-e fel, amelyikben megfeszítették a kereszten.

A hitünk középpontja, az új korszak alapköve, hogy Jézus abban a testben támadott fel, amiben megfeszítették.

Először a hit, aztán az ismeret

Tamás hitelesíteni akarta a testet. Az ószövetségnek és az újszövetségnek ez volt az átmeneti időszaka (annak a vége). A tanítványokat nagyon megrázta Jézus szenvedése, halála, nem értették, hogy miért volt szükség erre, az előző hitüket elveszítették.

Amikor Jézus Krisztus elment Keresztelő Jánoshoz, rászállt a Szent Szellem, János pedig bizonyságot tett Róla, hogy Ő az Isten Báránya. András és János abban a pillanatban elkezdték követni Jézust. János evangélista nagyon nagy hangsúlyt tett arra, hogy a hit alapja a hallás, a bizonyságtevés. Egyértelmű, hogy János és András hitre jutott, hogy Jézus a Messiás, ezt az üzenetet közvetítették Péternek, majd Nátánáelnek. A Jézusról szóló beszéd alapozta meg a tanítványok szívében a hit születését. Jézus pedig demonstrálta is földi szolgálata által, hogy nem átlagos ember (még csak nem is átlagos próféta). Jelezte, hogy amikor megvalósul a földön a kormányzása, nem lesz probléma a betegséggel, a démonokkal, a könnyel és a gyásszal. Az új korszakban a cselekedeteink, létezésünk, minden mozdulatunk Isten dicsőségét fogja magasztalni. Magasztalni fogják Istent a Földön és a Mennyben is.

A tanítványokat tehát mélységesen megrázták a megfeszítéssel kapcsolatos események, hiszen hittek abban, hogy Jézus a Messiás, ennek ellenére megkínozták és megölték (hiába jelentette ki ezt nekik előre). Előfordul, hogy az ember csak részlegesen tudja megérteni a Bibliát. A részleges bibliaértéssel ne elégedjünk meg! Isten azt is meg akarja világítani számunkra, amit ma még nem értünk. Kritikus időszakban, amikor az ember szenvedésen megy át, nagyon is megpróbáltatik a hite. Sajnos bizonyos evangélisták mesélnek az evangéliumról: hogyha megtérünk, egész életünkben próbamentes, boldog életet élhetünk. Ez hamis evangélium. Jézus nevéért még bántalmazások, megalázások, megszégyenítések is érhetnek. Ha erre szellemileg, morálisan nincsenek felkészülve a keresztények, nem tudnak megmaradni.

Az apostoloknak persze más volt a helyzetük, mert 1500 éven át az volt a kultúrájukban, hogy a Messiás győztes személy, aki helyreállítja Izrael királyságát. Ezért ugyanezt várták Jézus Krisztustól is. Ebben a helyzetben pedig összezavarodtak a szívükben. Még a feltámadás után is nehezen tudtak kijönni a csalódottságból: Jézusnak meg kellett győznie őket a feltámadásáról. Az Apostolok cselekedetei 1. rész alapján egyértlemű, hogy még többször is megjelent nekik, mint amennyit az evangélium lejegyez, jeleket is cselekedett nekik, és tanította őket Isten királyságára, hogy eljön az Ő uralma, kormányzása a földre. Ezek a tanítások le vannak írva a Bibliában: Pál apostol írásai, a Jelenések könyve, János evangéliuma és az ószövetségi próféciák is tartalmazzák ezeket.

Isten tökéletes kormányzása három korszakban valósul meg: az első a kegyelmi korszak, amikor az Egyház és Isten országa van összekapcsolva. Isten országa legitimizálja az Egyházat: ahol nincs jelen, ott maximum emberi jog szempontjából lehet egyházról beszélni. Isten uralma és az Egyház már most elválaszthatatlan egymástól. A messiási korszak a következő korszak, a harmadik pedig az új ég és új föld korszaka. Ekkor már Isten lesz minden mindenben. Jézus tehát ezekre tanította a tanítványokat. Nem véletlenül, arra voltak kíváncsiak, hogy Jézus mikor állítja helyre Isten országát.

Most már lassan elérkezett az evangélium a föld végső határáig. Az ébredés végső szakasza Izraelben lesz (lásd: Máté evangéliuma). De nem biztos, hogy az Egyház korszaka eltart idáig. Az elragadtatás valószínűleg ébredést fog kiváltani Izraelben. Az Emberfia eljövetelekor Izrael evangelizálása még nem fog befejeződni.

Tamás is mélységesen megrendült. Már előtte is pesszimista volt (lásd: Lázár feltámasztása). Már az üldözés alatt is úgy gondolta, hogy ennek úgyse lesz jó vége.

A hit alárendeltség, a hívő élet fundamentuma

Soha ne helyezzük a Krisztus megismerését a Krisztusba vetett hit elé! Mert ez sok problémát fog eredményezni. A hit mindig megelőzi Krisztus megismerését. Annak ellenére, hogy a Szent Szellem hatalmasan munkálkodik ma Krisztus testében, és nagy élményeket kapnak a hívők a kiáradásakor, ez veszélyes, mert az emberek elszakadhatnak a hittől. Akármilyen tapasztalata lesz az embernek az Úrról, azok sohasem írhatják felül a hitet. A hit nemcsak a kapcsolatfelvételhez szükséges Istennel, hanem a hívő élet fundamentuma is. Az egész földi életünket át kell fognia, és erre kell épülnie a keresztény életünknek. Ebből kell származnia a (hit általi) ismeretnek.

A világ megismerésében az érzéki tapasztalatoké az elsőbbség – ezek vagy kapcsolatban állnak a látható világ tényeivel, vagy köszönőviszonyban sincsenek. Az Istennel való kapcsolatban nem lehet a megismerésé az elsőbbség, mert nem tudjuk megragadni az Urat. A megjelenés célja, hogy az érzéki képességek számára az Úr megragadhatóvá tegye magát; láthatóvá, tapinthatóvá, hallhatóvá váljon. A megjelenés egyfajta „materializálódás”: belép Isten az ember tapasztalati képességeinek körébe. Mindez csak 40 napig volt jellemző, addig, amíg Jézus nem ment fel a Mennybe. Jézus ezért engedett Tamás egzakt követelésének: lehetővé tette neki, hogy megérinthesse a sebeit. Itt Tamás azonnal hitre jutott. A megvallásakor már benne volt a szívében a bizonyosság. Ez a beszéd már tartalmazza a hit lényegét: az ember alárendeli magát Istennek (elismeri, hogy „én Uram és Istenem”).

A hit mindig elismeri az alárendeltségi viszonyt. Akik nem hozzák a személyiségüket függőségi viszonyba az Úrtól, azoknak a hite nem hiteles. Sokféle hit van, de

a bibliai hit azonnali átadást, elkötelezettéget jelent.

Tamásban megszűnt a kételkedés, és azonnal hívővé vált: a szíve megtelt a hit kincsével, ami szétzúzta benne a csalódást, a hitetlenséget és a kételkedést. Ettől a pillanattól fogva az Úrhoz tartozó emberré lett. Azoknak csak hagyományos, kulturális hitük van, akik nem tudják magukat az Úrnak alárendelni.

Amikor Máriának megjelent Gábriel és közölte vele, hogy Isten kiválasztotta, hogy az Ige benne legyen testté, nem kételkedett, csak a módszerre kérdezett rá. Máriában semmi kételkedés nem volt: az angyal üzenetére azt válaszolta, „szolgálólányod vagyok, legyen nekem a te beszéded szerint!”. A hit egyrészt válasz Isten üzenetére, másrészt magába foglalja az alárendelést. Mária kifejezte, hogy nem a saját akarata, hanem Isten akarata szerint akarja az életét vezetni. A hit által már nem tartjuk meg magunkat saját magunk számára, hanem bizalommal az életünk súlypontját Isten Igéjére helyezzük. Ezt nevezzük úgy, hogy két lábbal ráállunk Isten beszédére.

Ugyanezt látni Ábrahámnál is. A Zsidókhoz írt levél 11. rész alapján Ábrahám hit által engedelmeskedett Istennek: olyan helyre ment, amiről nem is tudta, hol van. Első a hit, majd az engedelmesség, majd az ismeret. Ábrahám nem azt mondta, „elmegyek, ha megmutatod, hová menjek”.

Amikor az ismeretet helyezzük előtérbe, eleve megakadályozzuk, hogy kapcsolatunk jöjjön létre az élő Istennel. Ő fent van a Mennyben: bizalmat kell adnunk Neki, semmi okunk nincs kételkedni Benne.

Azonban nagyon sok okoskodó keresztény van. Budapest egy rendkívül kevély, felfuvalkodott város. Ez a területi szellem a keresztényekre is hat. Rengeteg áldástól elszakítják magukat, és nem tudnak olyan minőségi közösségben élni Istennel, amit Ő eltervezett számukra. Pedig lehetetlen dolog Istennek hit nélkül tetszeni. A Hit Gyülekezete titka is a bibliai hit. Ha a fejünkben okoskodások vannak, állandóan ismereteket keresünk, és sosem tudunk megszabadulni magunktól. A hit viszont átadást is jelent. A mostani korszakban Isten megismerése nem tapasztalat által történik: ennek a korszaknak az alapelve, hogy boldog az, aki nem lát és hisz. A Szent Szellem növekedése bennünk mindig ezen az igazságon alapul.

A kijelentés ereje

A hit ad előremenetelt: általa menetelünk Isten dicsőségébe. A hit állandó mozgásban tartja az embert, meghatározza az életmódot és az állapotot is. A hit által megváltozik az ember belső állapota. Amíg nem történik belső változás, nincs bibliai hit, maximum egyfajta ellépés a hitetlenségtől. A megtérés valójában belső fordulatot tartalmaz. Amíg ez hiányzik, addig csak jószándékról, előkészítő kegyelemről beszélhetünk. Ilyenkor még munkálkodni kell, hogy az ember belsejében létrejöjjön az a változás, ami kimeríti a bibliai hit tartalmát.

A hit a Krisztusról szóló rhémákból származik. Ez az Isten élő Igéje, ami közvetlenül Isten szájából származik és a Szent Szellem által jön a prédikátorhoz. Az újjászületéskor a belsőben fordulat áll be. Ha nincs engedelmesség, továbbra is hirdetni kell Jézus evangéliumát. Nem szabadna szaporítani a felszínes keresztények létszámát a gyülekezetekben. Sok bajt okoz, ha olyan emberek fogadják el Jézus Krisztust, akik valójában nem ismerték meg és tapasztalták meg a belsejükben ezt a változást.

A Máté 7-ben Jézus beszél arról, hogy lesznek emberek, akik megtapasztalták az Urat, de nem volt meg bennük a bibliai hit és az ebből származó ismeret. A hit változtatja meg az ember belsejét. Ma olyan erőteljesen működik a Szent Szellem, hogy sok testi embert is tud használni: többségüknek nincs személyes közössége a Szent Szellemmel, és ez a gyümölcsökből is meglátszik. Olyan felkent közösségekhez tartoznak, illetve olyan felkent személyek közelében tartózkodnak, akikről rájuk árad a Szent Szellem jelenléte, és tudják használni ezt a kenetet. Meg vannak győződve róla, hogy különleges ajándékuk van, pedig erről szó sincs. Figyelni kell, hogy van-e személyes közösségünk Istennel, vagy csak egy „látszathit” van bennünk, amiben nincs Krisztus ismerete.

Nagyon sok haragos, veszekedő, gyűlölködő ember is szolgálja az Urat, és kirekesztenek olyan istenfélő embereket, akiket inkább felemelni kellene. Nagy probléma, mikor szellemi embereket űznek ki a gyülekezetekből. Az elmúlt időben kizártak egyházakból olyan embereket, akik szerettek volna személyes közösséget Jézussal, ezért túlmerészkedtek a felekezeti tanításokon.

Jézus azt mondta, ha megtartjuk a parancsolatait, akkor a tanítványai leszünk, szoros kapcsolatunk jön létre Vele. Ebből pedig megismerjük az igazságot, ami után jön a szabadság (János 8). Az ilyen emberek élnek Krisztus szabadságában. Meg kell nézni, hol tartunk ebben a sorrendben. Ne legyünk feledékeny hallgatói az Igének: vessük ki a szívünkből a haragot, testiséget, gonoszságot és minden olyat, ami akadályozza Isten munkáját! Az ember haragja Isten igazságát nem szolgálja.

Az Ige tükrözi a belső természetünket, és a szívünk-lelkünk állapotát. Az Ige szól hozzánk. Az Ige élő és nem élettelen: Krisztus szívéből, szájából jött ki. A bennünk lakó Szent Szellem az írott Igét is megeleveníti. Ha odafigyelünk az Igére, tükrözi a belsőnket. Az Igével nem lehet „kutyafuttában” kapcsolatot fenntartani.

A hit szellem: az Igéből származó szellem. Megérinti a szívet és felszabadítja a halál fátyla alól, illetve a szellemi, erkölcsi okok miatti homályból.

A hit harca

A tanítványok nem tagadták meg Jézus Krisztust, csak nagyon megzavarodtak. Az emmauszi tanítványok is sajnálkoztak, azt hitték, hogy Jézus megváltja Izraelt. Továbbra is megmaradt bennük a vágy és a keresés, hogy mi lesz most. De az Úr gondoskodik arról, hogy a Szent Szellem középre állítsa a kereső emberek elé a megváltójukat, Jézust.

A világ mindig zárt ajtókat produkál Isten megismerése előtt. Mindenhol olyan kulturális, politikai rendszerek jöttek létre, amelyek egytől-egyig távoltartották az embereket Isten megismerésétől. Tamáséknak viszont a zárt ajtók ellenére is megjelent az Úr. Ez nagy reménységet hordoz: akárhogyis próbálják bezárni az ajtókat, ha az emberek szíve szomjas, az Úr áthatol az ajtókon. A kérdés csak az, hogy az emberek akarják-e Jézus uralmát.

Jézus megölésével a tanítványokat megfélemlítették. A zárt ajtók abból származtak, hogy ilyenek voltak a körülmények. A történelmet végig ez kíséri. Azonban soha nem lehet megakadályozni Jézus Krisztus kijelentését. A Szent Szellem mindenhol középpontba állítja Jézus Krisztust, ahol az emberek az Urat keresik. Ez így lesz a jövőben is. Még az antikrisztus sem tudja ezt megakadályozni.

Nem a gonosz ismeretével kell betelni a fejünkben, mert a gonosz ismerete eltörli az igaz Isten ismeretét. Ádámnak és Évának ez volt a tragédiája. Ha a gonosz tudását, ismeretét az ember megszerzi, utána nem tudja megszerezni a jót. A gonosz nagyobb erő, mint az emberek intellektuális képessége: így már a valóságot teljesen másképp látják, összekeverik a valóságot a hazugsággal. Éva a kísértő szava után teljesen másképp látta a fát. Előtte rá se néztek, utána pedig nem bírtak ellenállni neki. Az ördög mindig az Isten Igéjével kapcsolatos kételkedés által jön. A kételkedő ember teljesen másképp látja Isten beszédét. Már benne van a test és a szem kívánsága, a biológiai élet kérkedése, és ezt fölé is emeli Isten Igéjének.

A Halál nem a barátunk: Istennek és embernek is ellensége. A legyőzése Jézus Krisztus által történt: ez azonban nem látható. A hitünk ezért alapvetően nem látható, hanem láthatatlan dolgokra irányul. Hit által a mennyei dolgok lényege bejön az ember szívébe. Ennek következtében jön létre ebből a látható dolog. A magyar nyelv ezt nehezen tudja kifejezni. Minden dolognak van valamilyen lényege, ami a létezését hordozza. A hit létrehozza ezeknek a dolgoknak a lényegét. Ilyen a bűnbocsánat, az örök élet, a megigazulás, a gyógyulás, a szabadulás. Ezek lényege mindig először hit által, a szívben jön létre. Ekkor a szív megváltozik: Isten felé fordul. Ezért mondja Isten Igéje, hogy a hit a reménylett dolgok valósága. A görögben igazából a valóság alapja szerepel, amiből létrejön maga a valóság. Ezért nagyon fontos a jövőnk sikerével, egészségünkkel stb. kapcsolatos szívbeli hit. Amikor megtelik a szívünk, teljesen más lesz az Úrhoz és az adott dologhoz való viszonyunk. Ábrahám életét végigkísérte a hitben való járás, és ezáltal elmélyült Isten megismerésében. Akármilyen mélyre is jutunk az ismeret nagyságában, a hitet soha nem cserélhetjük fel az ismerettel. A hitnélküliség megrontja az embert (ahogy Lucifert is).

Eltorzít, ha a szellemi ismeret elsőbbséget élvez a hittel szemben.

Ábrahámban fokozatosan mélyült az Isten megismerése, de mindig a hit volt az első. Jövőjének a lényege, alapja hit által jött létre a belsejében: ettől fogva soha nem esett kétségbe. Akkor lett teljessé a hite, amikor Isten megparancsolta neki, hogy áldozza fel Izsákot. Ábrahám nem tanítást kért Istentől, hogy miért van szükség erre, hanem elindult a hegyre, és azt tette, amit Isten mondott neki.

Folyamatosan összefüggésben van a hit és az ismeret. Amikor először hallunk Jézusról, eljut hozzánk az ismeret is, másképp nem jönne létre a hit. A hit mindig megelőzi az ismeretet, de kölcsönhatásban is állnak egymással.

Jézus tanítása, hogy a vére ital, a teste pedig étel, nagy botrányt kavart. Sokan elhagyták. Péter viszont azt mondta, „hittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten fia”. A hit és a megismerés célja Jézus Krisztus személye. A Szent Szellem így állítja középpontba Jézus Krisztust.

A hit következménye az életünkben

Pál apostol beszélt a minden ismeretet felülhaladó szeretet felismeréséről. Ehhez először is el kell hinni azt, amit az evangélium mond Jézusról és az engesztelő munkájáról. A hit által tud ismeretté, személyes tapasztalattá válni, hogy „szeret engem az Úr”. Idős keresztények életében, miután hosszú évtizedekre elkötelezték magukat Isten iránt, a legcsodálatosabb megtapasztalás az Úr hűsége. Visszatekintve az az életükre felismerik, hogy sokkal nagyobb volt az Úr hűsége, mint ahogy az ember megérdemelte volna.

Az Isten természetéből való részesedés is már az ismerethez tartozik. Mindannyiunknak az Úrral való együtt járás során tört meg a szív keménysége. Az Úr a töredelmes szívűeket szereti, a kevély szívűeket viszont távol tartja magától.

A hitnek folyamatosan a láthatatlan világra kell irányulnia. A láthatatlan dolgokból így lesznek látható dolgok. Az Úr megismerése változtat meg bennünket.

A Szent Szellem ajándékainak közlésénél is az első a hit. A Szent Szellem továbbra is hit által fog munkálkodni bennünk. A testben való lakozásunkat sem az határozza meg, hogy mit érzünk, látunk, hanem hogy mit hiszünk. A hit igazságai irányítják és határozzák meg a földi életvitelünket. A bibliai hitben benne kell lennie a belső változásnak, meg kell mutatkoznia az Úrhoz való viszonyulásban is.

A következő pedig az életmód: az igaz ember hitből él. A megigazulásból olyan új életvitelnek kell származnia, ami nem a tapasztalatokra, vágyakra, hanem a hit igazságaira épül. A hit igazságainak kell meghatároznia az életmódunkat. Ahol bibliai hit van, ott belső változás és életmódváltozás is van. Ha ezek nincsenek meg, lehet azt hazudni, hogy keresztények vagyunk, de ez nem valóság.

Vissza kell állítani a keresztény életet, mert másképp a karizmatikus mozgalom még jobban lejáratja a kereszténységet, mint a történelmi egyházak. Minden adott számunkra: a változás nem a mi erőnkre épül, csupán meg kell feszíteni az ótermészetünket. Nem kell szeretni a bűnt, és nem kell szeretni a világot. Sokkal nagyobb áldás tudsz lenni a világ számára, ha kegyelem alatt forgolódsz, mintha igazodsz a világ irányához. Ha a só elveszíti az ízét, nem jó semmire sem.

A világ ismeretének csapdája

Ma az emberek nagyon figyelnek a próféciákra, de ennek az a csapdája, hogy a világ elemzése sokkal jobban leköti az agyukat, mint a Krisztus megismerése. A rossznak és a gonosznak az ismerete törli az emberből az igazság megismerését. A világot magyarázó keresztények egy része elveszíti a hitét, és intellektuális emberré válik. A keresztényeknek nem az a feladata, hogy a világot értelmezzék. A világban centralizálódik a gonosz. A prófétai beszéd fontos, de az állandó szakmai elemzés nem.

A gonoszság iránti érdeklődés nagyon veszélyes a szellem és a lélek számára. Sokan ezt sajnos azonosítják a politikával. Keresztény értékrenddel kell nekünk tevékenykednünk a város jólétéért, de nem világi felfogással, mentalitással, mert így elvész a hit és az Isten ismerete. Minél nagyobb érdeklődés van a világ eseményei iránt, annál kisebb a Biblia iránti érdeklődés.

A világ eseményei többnyire azt mutatják, hogy mit cselekszik a világ fejedelme. Nem mindegy, mit használunk arra, hogy a világ dolgait rendszerezzük magunkban. Sok keresztény influenszer teljesen átadja magát a világ elemzésének, és a gonosz megérinti őket. Nem tud kifejlődni belőlük a biblai hit és Isten megismerése sem. Az újságírás ezért veszélyes dolog a keresztények számára.

A jó és gonosz tudásának ismerete sok esetben nem működik egyszerre. Nagyon nagy szellemi érettség kell hozzá és állandó kapcsolat az Úrral, hogy az ember ne szennyeződjön be, az információk mögött lévő szellemi tartalom ne épüljön be a személyiségébe.

De természetesen nem kell kivonulni a világból, habár a világ ellenséges közeg, nem a hitet erősíti, nem arra ösztönöz, hogy Krisztus ismeretében növekedjünk. A Biblia alapján megvannak azok a módszerek, amelyekkel tisztában lehetünk azzal, hogy mi zajlik körülőttünk, de ezek nem világi eszközök. A Szent Szellem erejével, kenetével próbáljuk a dolgokat megfogni.

A hit által létre kell jönnie annak a belső változásnak, ami által a szív állapota megváltozik. A szív a fő lakhelye Jézusnak és a bennünk lakozó Szent Szellemnek. Az ismeret nemcsak a külső emberünket foglalja el fogalmak formájában. A megismerés feltárulkozás is.

Ugyenez igaz a gonoszra is: a megértése, megismerése során szintán feltárja magát. Óriási kérdés  ilyenkor, hogy az ember szellemén van-e védőburok az általa megismert gonosszal szemben. János ezért felszólítja a fiatalokat, hogy ne szeressék a világot. A világ elemzésének nem lehet a szeretet az alapja, mert ez megnyitja a szívet a világ dolgai számára. A világgal való barátságosság az embert Isten ellenségévé teszi: ellenségességet hoz létre az Ige felé. Ezek nem veszélytelen dolgok.

A hit életmód és cselekedetek

A hit életmód. A világ szeretete ne csináljon benned kisiklást! Nem véletlen, hogy ma a legtöbb bántalmazást a keresztények világi rendszereken, hatalmasságokon, vallási vezetőkön, értelmiségieken, tudósokon és gazdag embereken keresztül szenvedik el. A hit alapú életmódot Isten megáldja, és felruházza az embert azokkal az eszközökkel, amelyekkel tudja Isten céljait szolgálni. Sokan azonban maguk akarják meghatározni az életcéljukat, és arra kérik Isten áldását.

A hit harmadik nagyon fontos mutatója a cselekedetek. Például Ráhábnál egy rendkívüli cselekedetet látunk. Minden igaz ember életében van egy „történelmi esemény”, amely mindig sorsfordulatot hoz létre. Izsák esetében az egyik ilyen nagy jel az volt, amikor aszály idejében vetett, és százszoros termést aratott, Jákobnál pedig, amikor Lábán házában meggazdagodott. A sorsunk értelmezéséből nem lehet kihagyni Isten kezét. 

Azt is látni kell, hogy a hitnek folyamatosan, egész életünkben az utolsó pillanatig harca van. Az ellenség folyamatosan támad a kételkedés és a tagadás által, ki akarja kezdeni a hitünket, el akar bizonytalanítani Isten Igéjével kapcsolatban (1 Timotheosz 6:12). Ezt sokszor harc által tudjuk csak hatástalanítani. Jézusnak is végig harca volt a hittel a földi életében. Folyamatosan körülvették az írástudók, farizeusok, Heródes emberei és folyamatosan provokálták, befolyásolni próbálták az embereket, hogy lerombolják a Jézus felé való bizalmukat. A környezete folyamatosan bántalmazta, zaklatta. A Getsemáné kertben is a hit harcát vívta. Nem mechanikus, merev hittel rendelkezett, és mindig a kihívások fölé emelkedett. A hitét akár el is veszíthette volna, de nem ez történt, mindvégig masszív, stabil hittel rendelkezett. Amikor elbizonytalanodunk, kételkedünk, nekünk is harcra van szükségünk, hogy a hit megmaradjon bennünk.

A hit végső célja

A 2 Timotheosz 4:6-7. részből megtudhatjuk, hogy Pál apostol számára mi jelentette a lényeget. Nem sikerlistát adott: mennyi csodát láttunk, mennyi embert szolgáltunk, milyen befolyásunk volt, hányan ismertek bennünket. Elsőként azt említi, hogy a nemes harcot megharcolta. A kételkedéssel és más kihívásokkal szemben is mindig sikeresen harcolt. Másodszor, hogy a futását elvégezte. Ez azt jelenti, hogy az élete célját megvalósította, hiányérzés nélkül töltötte az utolsó napjait. A harmadik erény pedig az volt, hogy a hitet megőrizte.

Ez legyen előttünk is a példa. Már most törekedjünk arra, hogy a hit által való megismerésben egyre közelebb kerüljünk az Úrhoz, egyre jobban elmélyüljünk az Ő jelenlétében, növekedjünk az Ő személyének, természetének, erényeinek, tulajdonságainak és képességeinek a megismerésében, hogy eljussunk az érett korúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő állapotra!