Ezékiel 18:21-28.

Felelős vagy a saját tetteidért!

Ezékiel korában volt egy vita, mivel azt gondolták, hogy az elődök bűnei meghatározzák az új generáció állapotát. Ezzel szemben Isten az egyéni felelősséget hangsúlyozza, hogy mindenki felelős a döntéseiért, a cselekedeteiért és Isten ezek alapján ítél meg bennünket. Nem csak kárhoztató, hanem jutalmazó ítélet is ki lesz nyilvánítva. Isten emberei, a hívők jutalomban részesülnek, viszont akik nem hisznek és gonosz módon élnek, vagy Jézust elfogadták, de a személyes életükben ez nem realizálódott azokra pedig a kárhoztató ítélet vár.

A Biblia szerint az ember személyisége befejezetlen. Fontos, hogy így is nézzünk magunkra. Akkor válik az állapotunk végérvényessé, ha az örökkévalóság beköltözik az életünkbe, az Úr megjelenik és itt a földi színtéren találkozunk az Ő dicsőségével, vagy pedig mikor az ember meghal, és a szelleme kiköltözik a testéből. 

Isten nem változik, de mi nem vagyunk istenek, hanem az Ő képmásai, az emberi természet változik, ezért meg kell változtatni a gondolkozásmódunkat.  A változás az 
Istennel való közösségből származik, mert az ember önmagában egy üres, hiánylény.

Az embernek a lényege Istenben van. Ha a földi élet során nem találkozik az ember Istennel, akkor egy utánzatként, vagy selejtként fejezi be az életét, amiben semmi érték nincs. Isten királyságának az alapja és a valósága értékalapú, így nem lehet oda bekerülni érték nélkül és azt, hogy mi érték, és mi nem, Isten határozza meg. Ezért töltötte ki Isten a Szent Szellemet, hogy az emberek a földi életükben kapjanak arra lehetőséget, hogy felkészüljenek az örökkévalóságra. A Szent Szellem szórólapátként működik az ember életében, hogy elválassza a jót a rossztól, az értéket az értéktelenségtől, hogy létrehozza bennünk az értéket, a szeméttől pedig megszabaduljunk. Ez a folyamat az újjászületéskor kezdődik és az Isten dicsőségével való találkozásig tart, amikor az ember számára már megszűnik az idő. Ezt az „időbeli lénységet” csak most tudjuk átélni, most kell vele sáfárkodni. Ha ennek vége, akkor két formában élheti meg az örökkévalóságot az ember: élettel való beteljesedés a Mennyben, vagy pedig élettől való teljes megfosztás a Pokolban. 

Az emberi élet feszültsége abból áll, hogy Isten nélkül az ember szellemének nincs tartalma, nincs ami megtöltse. Akármi is legyen egy ember foglalkozása, akármilyen jó kapcsolatai, barátai, házastársa is legyen, ezek a közösségek csak lelkileg tudnak feltölteni valakit, a szellemet nem tudják megérinteni.

Az üdvösség megszerzése, megőrzése és teljességre jutása

Az üdvösséggel kapcsolatban két alapelvvel kell tisztában lennünk:

1. Ha a bűnös megtér (a világnézetét megváltoztatja, elhagyja a bűneit, igazságot cselekszik) az Úr nem fog többé megemlékezni az ő bűneiről, és az ember igazzá lesz 
2. Ha az igaz visszafordul a bűn felé (hátat fordít az Istennek), akkor elveszíti a megigazulás ajándékát és utána újra bűnös lesz. 

Az elhajlás nem feltétlenül jelent hátrafordulást, de ha nem történik megtérés, és bűnös életmódot folytat, és ilyen állapotban költözik el a földi életből, akkor meghal, annak ellenére, hogy Isten nem örül a bűnös ember halálának. 

A fent említett igeszakasznak kétféle szélsőséges értelmezése van:

1. A hívők elbizonytalanodnak, azt gondolva, hogy az üdvösséget elveszíthetik - erről szó nincs, ha az ember az újjászületése után igazságban jár. Így nem elveszíti, hanem stabilizálja az üdvösségét. 
2. Az emberek akkor is azt hiszik, hogy üdvösségük van, amikor a megtérés után is még bűnös életmódot folytatnak és nem akarnak ezen változtatni (Ez  leginkább pünkösdi karizmatikus körökben van jelen.)

A hit és törvény kapcsolata

Jakab 2:17-26

A két szélsőséges értelmezés helyett Jakab levelének a második részében találunk útmutatást a megigazulás stabilizálásához. 

A megigazulás egy folyamat.

A megigazulást sokan úgy értelmezik, hogy Isten visszavonhatatlan ajándéka számunkra, amit lehet kombinálni a bűnös életmóddal. Ez tévedés! Jakab beszél a megszerzett- és a tulajdonított igazság különbségéről: utóbbiban nincs érdemünk, a megszerzett igazságban viszont már igen - így tud befejezetté válni az üdvösség. A kettő között viszont van egy időtartam, ami eltelik, egy folyamat, ami a keresztény élet maga. A legtöbb kereszténynél az üdvösség a feltámadás időpontjában teljesül be teljesen.

Hit és a törvény szerinti cselekedetek

A Jakab levél második része szerint nem elég egyedül a hit a megigazuláshoz. A hit és a cselekedetek nem lehetnek ellentétben egymással. A cselekedeteinkkel ki kell fejeznünk, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk, máskülönben a hitünk halott. A démonok is hisznek, és meg is vallották Jézust Úrnak, de Jézus nem azért jött, hogy a démonok vallják meg őt, hanem a Szent Szellemmel betöltött emberek kapjanak erről ismeretet. A démonikus hit azt jelenti, hogy az emberek hiszik, hogy Jézus a Krisztus, de nem térnek meg, és a cselekedeteikkel, életmódjukkal cáfolják Jézus igazságát, személyét, Isten törvényét. 

Most sok törvénytelen keresztény van, figyelmen kívül hagyják az Istennek a törvényét arra hivatkozva, hogy ez újszövetség.

Isten nem törölte el a törvényét. A különbség az, hogy az ószövetségben a törvény kőtáblára volt írva, míg az újszövetségben megtestesült a Názáreti Jézus Krisztusban. A Szent Szellem ereje által van lehetőségünk betölteni a törvényt, ami az újjászületéskor bekerült a szívünkbe. 

Ó-szövetségi példák a hit cselekedeteire

Jakab két példát állít elénk, Ábrahámot és Ráhábot, akikkel szemlélteti, hogy mennyire fontos a hit mellé a cselekedet is. 

Ábrahám megigazulása

Az újszövetségben ez a tulajdonított igazság Jézus Krisztus halálára és feltámadására vonatkozik. Ez az, amit ingyen kegyelemből kapunk, hogy ha hiszünk a kijelentett igazságban, hogy Jézus a büneikért meghalt és feltámadott a halálból Isten ereje által. Ez nem a szerzett igazság, mert nem cselekedetek által jön be az életünkbe, hanem hit által.

1. Ábrahám életében a tulajdonított- és a megszerzett igazság birtokbavétele között több évtized telt el. Az I. Mózes 15-ben olvasható, hogy Ábrahám már idősödött, és aggódott az utódlás kérdése miatt. Az Úr látta ezt a szívében és mondta neki, hogy az ő magva lesz az örökös és megsokasítja a leszármazottainak a számát, annyian lesznek, mint amennyi csillag van az égen. Ezután “hitt Ábrahám, és tulajdoníttatott neki igazságul”, ekkor szerezte meg a tulajdonított igazságot.
2. Ábrahám második lépése a megigazulás folyamatában az I. Mózes 22. fejezetében olvasható.  Isten azt mondja Ábrahámnak, hogy vigye fel a fiát arra a hegyre, amit mutat és ott áldozza fel neki Izsákot. Ábrahám engedelmeskedett Istennek, feltette Izsákot az oltárra, és abban a pillanatban jött a kijelentés: erre a cselekedetre mondja a Szent Szellem Jakabon keresztül, hogy beteljesedett Ábrahám hite és megigazulása.  Isten ekkor megerősítette a neki tett ígéretét és végérvényessé vált, hogy Ábrahám lett a hit Atyja és tőle származik majd a Messiás.

Sok ígéretről kiderült, hogy nem feltétlen ígéret volt, hanem feltételes ígéret. Ábrahám tehát ezért cselekedett.

Ráháb megigazulása

Jakab Ráháb megigazulásával kapcsolatban két eseményt emel ki: 

1. Befogadta az házába a kémeket. Amikor elkezdték keresni őket, Ráháb el is rejtette őket. Itt látszik, hogy miután hallotta, hogy Isten hogyan szabadította meg Izraelt Egyiptomtól hit jött létre a szívében azzal kapcsolatban, hogy Izrael Istene nagyobb mint Jerikó istene és ezt a hitét meg is vallotta.
2. Majd más úton bocsátotta ki a képeket, elmondta nekik, hogy melyik hegyre meneküljenek, hogy ne találják meg őket, hány napig tartózkodjanak ott, és a kémek meg is menekültek. 

Itt nem évek, hanem pár nap telt el a két esemény között. Ez a két esemény vezetett el odáig, hogy a két kém megmenekült és Ráháb pedig, aki előtte egy tisztátalan nő volt, bekerült a Messiási családfába. 

Ha Ábrahám példájára működünk együtt az Úrral, akkor az ember már a földi életében meg tudja szerezni az üdvbizonyosságot: az igazságot az ember először a szellemébe kapja, majd ha meg is cselekszi azt, amiben már hisz, akkor a cselekedetek által már a pszichéje, tehát a lelke is az igazság uralma alá kerül - ez hoz stabilitást az ember életébe. Az ilyen személyre mondja azt az Ige, hogy igaz ember. Ilyenkor válik az ember Isten barátjává. A barátság görög megfelelője egyértelműen a lélekre vonatkozik, hogy a lelkével szereti az Urat, és nem a szellemével.

Ma azonban nagyon sokan játszanak a kegyelemmel és nem látják, hogy mennyire fontos a hit cselekedete. 

A szerzett igazságnak jutalma van a Mennyben

Farizeus gondolkodás

Ha nincs együttműködés, akkor még a tulajdonított igazságot is elveszítheti az ember, különösen ha farizeussá válik. A farizeizmus lényege, hogy az ember vallja, hogy Jézusban hisz, de a cselekedetei ezt cáfolják, ezzel ellentétesek. 

Nagyon fontos amit Jézus mondott a Hegyi beszédben, hogy ha a ti igazságotok nem több a farizeusok igazságánál, akkor az baj. Ezért mondja az Úr, hogy először cselekedjünk és utána tanítsunk.

Nem elégséges, hogy az ember szolgálja az Urat, hanem nagyon fontos, hogy a magánélete, gondolkodása, minden az Isten akarátával egységben legyen. 

Ez az oka, hogy nagyon sok keresztény tiszteletlen olyan emberekkel, akiknek van érdemük, van szerzett igazságuk. Éppen ezért mivel azt gondolják sokan, hogy mindenki mindent kegyelemből kapott, hamis egyenlőséget hoznak létre, a tiszteletadásban nem tesznek különbséget. Pedig egyértelmű, hogy van különbség. Ezért sorolta fel Pál az érdemeit, hogy miket tett az Úrban, mert ezek voltak a megszerzett igazságai. Szükség volt rá, hogy megerősítse a személyével kapcsolatban a tiszteletet, mert akkor is voltak sarlatánok, akik saját magukról valami nagyot gondoltak. A hit cselekedeit az Isten értékeli, mert ha nem értékelné, akkor azok nem befolyásolnák a mennyei jutalmát az embernek. 

Isten értékeli az odaszánást a szorgalmat. Ezért mondja a Biblia, hogy az előljáróknak megkülönböztetett szeretetet adjunk. Igenis hierarchikus különbséget hoz az létre, hogy mennyi az embernek a megszerzett igazsága. De a végső döntést Isten mondja ki. 

Dániel is világossá teszi, hogy akik sokakat vezetnek igazságra azok nagyobb dicsőségből részesülnek. Tehát a dicsőségből való részesülés nem egyenlőség elve alapján fog megtörténni, hanem az Úr beszámítja a szerzett igazságot is. A tulajdonított igazságot nem számítja be, mert az nem a mi érdemünk, de azt, hogy mi azzal hogyan gazdálkodunk és hogyan forgolódunk az 5, vagy 10 tálentummal és hozunk-e 100%-os hasznot a sáfársággal, az igenis meghatározza, hogy az örökkévalóságban az Isten dicsőségéből milyen mértékben részesülünk. 

Ezért nagyon fontos, hogy ne légy passzív, ne feküdj rá a  holt hitedre, mert a holt hit csak arra jó, hogy becsapd magad. Másra nem jó. A hitet a cselekedetek által lehet elevenné tenni és ez az, ami ösztönzi az embert arra, hogy ne üljön le és ne legyen passzív a hívő életben.

A megigazuláshoz három lépést ajánl Isten igéje

1. Térjetek meg és hagyjátok el bűneiteket!
2. Ne csak a bűnöket vessétek ki magatokból, hanem a démonokat, és az ótermészetet is!
3. Szerezzetek jó, új szívet és új szellemet! Az új természet legyen domináns az óember felett. Ha az óembert halálba adtuk, akkor legyen tényleg halott, mint aki nem hall, nem lát, nem szól vissza.

Az utolsó időkben  Isten akarata, hogy szellemi emberekké váljanak az Isten emberei, be tudják tölteni elhívásukat, hirdetni tudják az evangéliumot. Ábrahám és Ráháb története bizonyíték arra, hogy a hit cselekedet által él, és cselekedetek nélkül halott. Ezért ne legyél passzív, mert minden hívő életében megvannak azok a próbák, amik következtében a tulajdonított igazság után, szerzett igazságot is nyerhetünk. Ilyen embereknek kell lennünk, mint Ábrahám és Ráháb, mert erre nagy szükség van. Amikor pedig bekerülünk az Úr dicsőségébe, azt fogjuk hallani, hogy “jól vagyon, jó és hű szolgám”... a cselekedeteinket méltányolni fogják.