Légy kész az elragadtatásra!

#megigazulas
Gresó Erika | 2022. 08. 10.
Az augusztus 6-ai istentisztelet összefoglalója
A világ minden táján, ahol a gyülekezetekben élő hit van, a keresztények elkezdtek felkészülni a Názáreti Jézus Krisztus visszajövetelére. Egyre nagyobb hangsúly fog ráhelyeződni a felkészülésre. A kulcsszó a Máté evangéliuma 24:44-51-ben az, hogy legyetek készen! Nem csak készülni kell, hanem késznek kell lenni!

Az Úr visszajövetele az egyház számára kiszámíthatatlan, mert tolvaj módon fog eljönni az Úr. Olyan időben élünk, a földi egyház utolsó korszakában, amikor nagyon fontos, hogy ne csak hívők legyünk, hanem tegyünk meg mindent és teljesítsük azokat a morális, szellemi feltételeket, amiknek gyümölcseképpen készen tudunk lenni az Úr váratlan megjelenésére.

Máté evangéliuma 24:44-51

Az egyházzal kapcsolatosan a következő programja van Istennek


“A Jézus Krisztus feltámadása után, illetve a Szent Szellem megérkezése után elkezdődött a jegyesség ideje.”

Ez azt jelenti, hogy a Szent Lélek által, az Evangélium hiredetése által az Isten hívja az emebreket, hogy kötelezzék el magukat Jézus Krisztusnak. Az elkötelezéseket, vagy megtéréseket Pál apostol is jegyességnek nevezi. Ez egy szimbólum. Most tehát az eljegyzésnek a korszakában vagyunk, amikor Istennel járunk. Ez az időszak nagyon sok generációt foglal magában. Most viszont az a generáció van jelen, amibe próféták akartak belelátni, mert olyan hatalmas dolgokat cselekeszik és fog cselekedni a Szent Szellem, mint az elragadtatás, feltámadás. Egészen biztos, hogy beléptünk abba az aktuális időszakba, mikor meg fog történni az a szakasza a feltámadásnak, amikor nem csak rejtett módon és egyéni szinten történik a dicsőségre való feltámadás, hanem eléggé érzékelhető módon, ami sok elköltözött embert és élő szentet érint. 


„Jézus ebben a szakaszban a hívőket, a tanítványait figyelmezteti, vagyis téged és engem figyelmeztet, hogy legyünk készen.”


Az Úrnak a visszajövetele nem csak aktuális, hanem nagyon is gyorsan, hamar és váratlanszerűen meg fog történni. Ez a második visszajövetele előtt fog megtörténni. A második visszajövetelkor teszi rá Jézus a lábát az Olajfák hegyére. Az elragadtatáskor csak a levegő égig jön el, rejtett módon, mint egy tolvaj. Ilyenkor a fej és a test egyesül, mint ahogy a menyasszony is az egyesülésre készül a jegyesség alatt. Az igazi menyasszony csak a vőlegénynek él. A mi generációnkra bízta Isten, hogy ennek a felkészülésnek a beteljesítői legyünk. Ez egy különleges kegyelem és egy különleges elhívás is minden hívő számára. Nagyon fontos, hogy a Szent Szellem a szellemedben kijelentse ezt az igazságot, mert teljesen más, amikor a Szent Szellem fényként, világosságként, izgalomként helyezi ezt az ígéretet a szellemedbe, és a lelked és a szellemed részévé válik és a motiváltságodat a kersztény életben, szolgálatodban, mint egy motor működteti.


„Most azok az keresztények tudnak nagyon sikeresen szolgálni, akik előrenézőek.”

Nagyon fontos, hogy ne csak a múltra nézzél, hanem a jövőre is, az Isten ígéreteire. Téged Isten egy dicsőséges, csodálatos jövőre hívott el. Ezt a világban lévő problémák sem homályosíthatják el, sőt különösen ilyen időkben kell megerősítenünk az ígéretbe vetett reménységünket, hogy ilyen viharos időben, egy bátor erős horgony legyen az életünkben. Emiatt a reménység miatt gúnyol minket a világ, mert elképzelhetetlen olyan emberek számára, akik soha nem találkoztak Jézussal, hogy megértsék az Isten dolgait. Az Isten dolgai mind szellemi természetűek, ami a világ számára bolondság. 

A Mennyei találkozás és egyesülés

Jelenések könyve 19:6-8

A megdicsőült öröm akkor fog kirobbanni, amikor a fej és a test egyesül. Ez a mennyegző, ami a Mennyben fog megtörténni. A menyasszony felkészült a jegyesség alatt, tehát teljesült minden elvárása, követelménye Istennek a szentséggel, az igazságossággal kapcsolatosan az Isten népe életében és az Úr úgy látta, hogy kész, és ha elkészítette magát a menyasszony, akkor a vőlegény kész eggyé válni az igazak közösségével. Ezek után beteljesedik az, hogy örökké az Úrral leszünk.

Tiszta és ragyogó lenvászon ruha a szentek igazságos cselekedeteit jelképezik. Nem elég önmagában a kegyelem. Az értékem attól függ, hogy a kegyelmet mire használom fel, tudok-e vele sáfárkodni. Van olyan, aki szexuális tisztátalanságra használja fel a kegyelmet. A kegyelmi ajándékok felelősséget jelentenek, és nincs joga már az embernek, hogy a saját romlott vágyait végezze, hanem az Istent kell szolgálni. Ezek az emeberek nincsenek felöltözve mennyegzői ruhába, hanem eltékozolják az Istennek a kegyelmét. Ez ítéletet von maga után. 


„A kegyelem az felelősséget jelent.”

A tálentumokkal, amiket kaptunk Istentől el kell számolni. Az biztos, hogy áldásban fogsz részesülni, ha arra használod fel, hogy felkészülj az Úr vissszajövetelére. 

A fiatal generáció több kihívással nézz szembe

A fiatal generációnak a szellme mindig érzékenyebb, mint az időseké. A fiatalok jobban érzik a jövőt mint az idősek, mert a szellemük lágyabb, frissebb. A mai ifjúságot nagyon nagy ellentmondás fogja jellemezni. Egy része nagyon gonosz lesz, a másik része pedig nagyon igaz. Ha a szülők nem teremtik meg otthon azt a szellemi szentséget, ami a fiataloknak szükséges, hogy az Úrban tudjanak növekedni, és be tudják tölteni a jövőben azokat a feladatokat, amiket az Isten eléjük helyez, akkor az a generáció szemrehányást, vagy ítéletet kaphat Istentől. 

“Ne szolgáltassátok ki a gyermekeiteket a világnak. A világ eszi ezeket a fiatalokat, és a fiataloknak segítségre van szükségük.”


Főleg abban tudnak segíteni a szülők, ha az otthonban nem hanyagolják el az Isten jelenlétének az építését. Az otthon nem a testről szól, értéktelen időpazarlásról, televízió, filmek nézéséről, hanem értékkel kell eltölteni a család idejét. Csak egy ilyen miliőben tudnak immunitást szerezni a gyerekek egy ilyen gonosz világgal szemben. A gyerekek általában nem kapják meg azt a törődést, Istenfélelmet és bánásmódot, ami rendkívül szükséges ahhoz, hogy az Úrban kenet alatt tudjanak növekedni és az életükben ne legyen törés. A gyerekek ne a válást lássák, vagy azt, hogy gonosz beszédekkel van tele az otthonuk. Az a tapasztalat, hogy gyakran a szülők mérgezik a gyerekeik életét, ahelyett, hogy építenék. Azt akarja a Szent Lélek, hogy olyan Énoki nemzedék jöjjön létre, ami készen lesz, és méltó lesz az elragadtatásra. Ezért ne legyetek felelőtlenek az emberek szellemi, lelki egészségével kapcsolatosan. 

Nem megoldás az, hogy a gyermekemet elküldöm a táborba, hanem egész évben családi környezetben is jó emberek vegyék körül őket. A házasoknak fontos megérteni, hogy még ha van is konfliktusuk egymással, ne a gyerkekre rakják rá ezt a terhet. Elképesztő leépülést tud okozni a gyerekek számára az, amikor végignézik a szüleik gyűlölködését, és a gyűlölködés végkifejletét, a válást. A személyiségük minden területén nyomot hagy ez.

Mindig lehet ürügyet találni, hogy miért ne járjon az ember gyülekezetbe, például most a járvány. Ma azért van szükség a közösség építésére, mert a világban nagy a fenyegetettség és egyéni szinten nem tud az ember megállni. Ezért a mai individualista kereszténységnek, az egyéni hitük építésére szükségük, de az biztos, hogy a közösség építésére összehasonlíthatatlanul nagyobb hangsúlyt kell helyezni, mint eddig bármikor. Ebbe beletartozik a család, az egyház közösségének az építése, mert így tudunk olyan alternatív világot létrehozni, ami egy szigetet jelent, mint a Noé bárkája.

 
„Minden szülő felelős a gyermekeiért.”

Olyan sok Istent szerető fiatal van, hogy meg kell teremteni számukra azt a környezetet, ami minimálissá teszi annak a lehetőségét, hogy bűnbe essenek. Persze nincs tökéletes rendszer, de nyílvánvalóan vannak mulasztások, és ezeket a mulasztásokat pótolni kell.

A világ már fiatalon erkölcsi halottakat csinál az emberekből, pedig elsősorban azért születünk mindannyian, hogy erkölcsi lényekké váljunk. Minden, ami zajlik ma a világban ennek az ellentéte. Úgy kell ma alakítani az életmódunkat, hogy az Isten országába mindenki beléphessen és ne szeparálódjon el sem a család, sem pedig a gyülekezet az Isten országától, hanem kapuk legyenek oda. 


„A keresztény világ az utolsó időkben két táborra fog oszlani, két közösségre: a menyasszonyra és a prostituált nőre.”

A parázna nő nem fog részesülni a mennyei mennyegzőből (Jelenések 17). Ez a közösség itt fog maradni, nem fog részt venni az elragadtatásban, ki lesznek szolgáltatva az Isten haragjának, és az Antikrisztus fogja őket megsemmisíteni. Ezért rendkívül fontos, hogy még a keresztény világon belül is el tudjunk igazodni. A menyasszony nyílván az, aki meg is marad az Úr mellett, hibátlan, szent, szeplő és sömör nélkül áll az Úr jelenlétében. Ez egy feladat, amit aktualizálni kell, és sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni ennek a megvalósítására, mint eddig bármikor. 

Lukács 13:24-27

Szoros kapu 

Nem az a lényeg, hogy fizikailag szűk vagy nem szűk ez a kapu, hanem hogy tolonganak, hogy sok ember akar bemenni a kapuba. Például ha egy várat el akarnak foglalni, a legnagyobb összecsapás, a legnagyobb vérfürdő a kapunál szokott lenni. Csak erővel lehet bemenni a szűk kapun, mert az ellenség ott van a kapuban. Ez azt jelenti, hogy az utolsó időkben az Isten országába való bemenetellel szemben olyan erős szellemi ellenállás lesz, hogy az emberek csak harccal és erővel tudnak majd belépni az Isten országába. A másik dolog pedig a tolongás lesz, amikor egyre több ember számára világossá válik, hogy a próféciák kezdenek beteljesedni. Sokan fognak igyekezni a kapun bejutni és kialakul egy tömegpánik. Ilyenkor még a saját embereiket is kaszabolják, mert mindenki arra törekszik, hogy be tudjon jutni abba a várba. 


Erre az időre fel kell készülni, mert fel kell egyszer csak a gazda és bezárja az ajtót a kapun. Akiknek sikerült akkora erőfeszítést tenni, hogy bejussanak, azok bentmaradtak, akiknek meg nem sikerült azok meg majd panaszkodnak, hogy „Uram, Uram, mi is be akartunk menni.” Éppen ezért most, amikor még van lehetőség arra, hogy eledelt gyűjts, mert szellemi szempontból még nyár van, még meg tudod változtatni az életmódodat, kijelentést tudsz venni, ismereteket lehet gyűjteni, kenetet lehet venni. Akik Krisztuséi, azok meg is fogják ezt tenni. 

Ez a nagyon aktuális feladat ma napjainkban. Ezt ne halogassátok el, mert úgy fogtok járni, mint a bolond szűzek. Ma csodálatos idő van. Újra lehetőséget adott az Úr a járvány után, hogy részt vegyünk a közösség építésében. Az Úr ad jelet, de nem mindegy, hogy ki mikor ébred fel. Lesz-e még idejük.  


„Egy biztos, hogy ma, aki megújul az Úrban és ma, aki elkötelezi magát az Úr Jézus Krisztus mellett, hogy szellemi módon fog élni, Istennek az igéjét nem csak tiszteli, hanem szeretei is, és nem csak szereti, hanem hallgatja is, és nem csak hallgatja, hanem engedelemeskedik neki, azok fognak győzni!”


Mi váltja ki a tumultust?

Lesznek és vannak is gonosz szolgák, akik ahelyett, hogy segítenék az Isten népét bejuttatni az Isten országába, harcolnak az Isten népe ellen. Ők közülünk valók, akik azt gondolják, hogy még van időnk.

Ezt a világot nem lehet megérteni, drogok nélkül. Például, ha normálisnak tekintik, azt ami a Pride felvonulásokon vannak, azt nem lehet felfogni, ez drogosoknak a műve. Az Isten is tud iszonyodni, és vannak cselekedetek, amik kiváltják Isten iszonyát. Ha Isten képét és hasonlatosságát őrizzük magunkban, akkor nehogy már vádoljuk magunkat, ha iszonyodunk ilyen utálatos dolgoktól. Ez nem homofóbia, hanem Isten helyezte belénk ezt a természetes reakciót. Bűntudatot akarnak bennünk létrehozni, de mi a jövőben is iszonyodni akarunk ettől. 

Az utolsó időkben emiatt a világ mellé állnak olyan emberek, akik közénk tartoznak és a világnak segítenek abban, hogy minél több kárt csináljanak Isten munkájában, illetve Isten embereiben. 

Ezért mondja Jézus, hogy sok hívő megbotránkozik, csapdába, bűnbe esnek. Nagyon sok lesz az árulás, ami a tolongást létrehozza. Keresztények is meggyűlölik egymást és a hamis próféták is megjelennek. A gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. Ütik vágják (a nyelvükkel), a becsületes kersztényeket. Ezek már mind jelen vannak.
Ne azokkal a keresztényekkel fogjál össze, akik az egyházat rombolják, pusztítják, tapossák, megalázzák, mert ezekre vonatkozik az, hogy gonosz szolga.

A világ igyekszik mindent megtenni, hogy ellehetetlenítse azt a környezetet, amit a kereszténység hosszú évszázadok alatt elért. Most egyre több áruló keresztény van, akik a világot képviselik az egyházon belül. Ezeket az embereket az téveszti meg, hogy a gonosz emeberre nem jön azonnal az ítélet. De lesz ítélet! Ezért készüljetek fel az Úr visszajövetelére!
 

Gresó Erika | 2022. 08. 10.