Hogyan lehet megkülönböztetni az Istentől való változást az emberi indíttatású lázadástól? A válasz nem politikai elemzésben, hanem a szellemi háttér megértésében rejlik – erre hívta fel a figyelmet Németh Sándor vezető lelkész a szombati istentiszteleten.

A hatalom forrása Isten

A kiindulópont: minden hatalom Istentől van. Nem érdemes a hatalomról Isten nélkül gondolkodni. Az Istentől független hatalom el fog tűnni. Ez nem azt jelenti, hogy minden vezető tökéletes vagy igazságos, hanem azt, hogy a hatalom létezése és működése Isten szuverenitása alatt áll. Jézus és Pilátus párbeszéde ezt egyértelműen megerősíti: 

„Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?
Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, aki a te kezedbe adott engem.” (János 19:10-12)

Ez a kijelentés alapjaiban határozza meg a hívő ember hozzáállását. A hatalomhoz való viszony nem lehet pusztán érzelmi vagy politikai, mert minden ilyen helyzet mögött egy magasabb rendű, szellemi valóság áll.

A Biblia szerint el fog jönni az az idő, amikor minden teremtmény elismeri majd az Atyát eredete forrásaként, amikor helyreáll az atyaság – minden isteni program ezt célozza.

„Szenteltessék meg a Te neved” – ez azt jelenti, hogy ahol a hatalom jelen van, ott az atyaságnak érvényesülnie kell.

Dávid és Absolon viszonyulása a hatalomhoz

Dávid és Absolon története számos tanulságot tartalmaz e tekintetben. Az hogy a két bibliai karakter hogyan szerezte meg a hatalmat, hogyan viszonyult a tekintélyhez, és milyen motivációk mozgatták őket a hatalom megszerzésében, megmutatja számunkra a helyes és helytelen hozzáállást.

Hatalom megszerzése és az ahhoz való viszonyulás

Dávid hatalomba kerülése előtt apja juhait őrizte a pusztában, amikor megkereste Sámuel próféta, és Isten vezetésére királlyá kente. Amikor Saul, üldözni kezdte, Dávidnak többször is lehetősége lett volna megszerezni a hatalmat Saul kárára, mégsem tette meg; tisztelte és védelmezte a királyt, nem akart konfrontálni vele, a végsőkig tisztelte a Saulon lévő kenetet. Ennek oka nem gyengeség volt, hanem istenfélelem.

Dávid felismerte, hogy a hatalom átvétele nem emberi döntés kérdése. Nem ragadta magához azt, ami még nem az övé volt, hanem kivárta Isten időzítését. Ez a hozzáállás mutatja meg, mit jelent valóban Istenben bízni: nem erővel, nem manipulációval, hanem engedelmességgel.

Absolon már származását tekintve sem lehetett volna király, hiszen nem volt tisztán zsidó anyja szír származása miatt. Joáb manipulálására tért vissza Jeruzsálembe, eszköze pedig az erőszak (felgyújtotta Joáb szérűjét) és a csalás, manipuláció volt (hízelgéssel, látszólagos empátiával és igazságossággal közelített az emberekhez, miközben fokozatosan aláásta a meglévő rendet és apja tekintélyét.)

Ez utóbbi rámutat arra, hogy a lázadás gyakran nem nyílt formában jelenik meg, hanem „jó ügyként”, „igazságként” vagy „változásként”. Az emberek könnyen azonosulnak vele, mert érzelmileg meggyőző, és logikailag is védhetőnek tűnik. De attól, hogy valami igazságosnak tűnik, még nem biztos, hogy Istentől van.

Motivációk és gyümölcsök

Absolon motivációi nem voltak tiszták. Azon túl, hogy apja tekintélyét szisztematikusan rombolta, ellopta Izrael szívét: manipulálta az embereket, titokban szervezkedett, és óriási károkat okozott, kikényszerítette a változást.

Ezzel szemben Dávid várt, nem folytatott rágalmazó kampányt Saul ellen, sőt mindig nyitott volt a kapcsolatrendezésre. Természetfeletti védelem alatt állt.

Az Istentől való változás ismérvei

Az Istentől való változásra jellemző az alázat, a rend tisztelete és az, hogy nem rombolja le azonnal a meglévő struktúrákat. Isten munkája nem káoszt, hanem rendezést hoz.

Ezzel szemben a lázadás mögött gyakran manipuláció, türelmetlenség és tiszteletlenség áll. Gyors eredményt akar, és nem várja meg Isten időzítését. Látszólag előrelépést hoz, de hosszú távon rombol. 

Nem az a legfontosabb, hogy mi történik, hanem az, hogy milyen szellemben történik. Ugyanaz a cselekedet lehet Istentől való vagy lázadás – a különbség a motivációban és a hozzáállásban rejlik. A hatalom kérdése így végső soron próba. Megmutatja, hogy az ember Isten vezetését keresi-e, vagy saját elképzeléseit akarja érvényesíteni. Ezért a hívők felelőssége különösen nagy: nem elég jól látni a helyzetet, jól is kell reagálni rá.