Vajon a Szent Szellem automatikusan beköltözik az emberbe a megtérés pillanatában, vagy van egy külön, természetfölötti találkozás? A március 14-ei istentiszteleten egy olyan alapigazságról volt szó, amely ma is vita tárgya a keresztény világban: az újjászületés és a Szent Szellemmel való betöltekezés kapcsolata. Ha Isten országa nemcsak beszédben, hanem erőben is megnyilvánul a Szentírás szerint, akkor miért hiányoznak sok helyen a jelek, csodák és áttörések? És vajon mi az, ami ma Európában leginkább akadályozza az embereket abban, hogy valóban találkozzanak Istennel? – ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk a tanításból.
 
Az egyik ilyen alapigazság a Szent Szellemmel való betöltekezés és a nyelveken szólás. A 20. század elején szinte semmi nem létezett a karizmatikusságból a keresztény világon belül, de olyan tömegmozgalom alakult ki a Szent Szellem kiáradásának következtében, hogy ma már százmillióra is tehető azoknak a személyeknek a száma, akik az elmúlt évszázadban a hitüket megújították, betöltekeztek Szent Szellemmel, és használta őket Isten – gyakran olyan laikus embereket is, akik soha sem gondolták volna, hogy az Úr munkájában részt fognak venni. Közülük többen olyan karizmatikus ajándékokban is részesültek, amin ők maguk is csodálkoztak.

Ez a munka továbbra is zajlik, és mi nem engedhetjük, hogy visszaszorítsák a Szent Szellemmel való betöltekezést, illetve a karizmák működését. Az Egyház építésében ez alapvető fontosságú, Szent Szellem nélkül nem lehet Krisztus testét építeni.

Jézus a tanítványokat is várakozásra kérte, amíg a Szent Szellem eljött. Miután pedig eljött, egy nagy szellemi robbanás történt, a pogány kultúra alapjai megrendültek, egyre több ember kapott kegyelmet Jézus Krisztustól, és jöttek létre az újjászületett emberekből álló gyülekezetek.

Fontos, hogy Isten országának az ajtaja mindig nyitva maradjon. Jézus elsősorban a vallásos farizeusokat nevezte meg, ők voltak, akik bezárták Isten országának az ajtaját az emberek előtt. Ez kétféleképpen valósulhat meg: vagy kiirtják az emberekből az Istenre való szomjúságot, vagy Isten országának az igazságát torzítják el és rejtik el az emberek elől.

Ma Európában nem beszélhetünk vallásos teokráciáról – bár általában a vallásos világ akadályozza meg az embereket abban, hogy Isten országát megismerjék, gátolva ezzel a Szent Szellem munkáját –, viszont az ateista, materialista alapokon álló szekuláris vagy kulturális mozgalmakat meg kell vizsgálni, mivel ezek szintén akadályt jelentenek. Az emberek szívét és szellemét szinte szemétlerakó telepként használják és töltik meg mindenféle értéktelen dologgal. Ezzel pedig tönkremegy az emberben az Istenre és a természetfölöttire való éhség és szomjúság. 

A kegyelem munkálkodásának a kezdeti jele, hogy az ember szellemében létrejön olyan vágy, kívánság, amely Isten felé fordítja, érdeklődni kezd az evangélium, a Biblia iránt. Sajnos a kulturális termékek nagy része pontosan ellenkező hatást vált ki az emberben, inkább megakadályozza az embereket a megtérésben és az Istennel való találkozásban. A mi feladatunk Isten országa ajtajának az újbóli megnyitása közbenjáró imákkal, virrasztással. 

Az újjászületés és a Szent Szellemmel való betöltekezés viszonya

Vajon a Szent Szellem és az újjászületés két külön természetfölötti esemény vagy megtéréskor a Szent Szellem automatikusan beköltözik az emberbe? Elégséges a Szent Szellem vételéhez külső, szakrális rítusoknak való alárendelés vagy az embernek természetfölötti élményre is szüksége van ahhoz, hogy a Szent Szellemmel betöltekezzen? 

Újra és újra helyre kell állítani a Szent Szellem különleges szerepét a hívők életében, azért, hogy Isten országa ne csak beszédben álljon, hanem szellemben és erőben, megnyilvánuljon jelekben, csodákban, démonoktól való szabadulásban és gyógyulásokban. Isten országa több mint egy magas szintű erkölcsi élet, a Szent Szellem működését és munkáját jelenti az Istentől fölkent embereken és közösségeken keresztül. 

Ha az emberek nagyon bölcsnek tartják magukat, akkor szívük megsötétedik és balgává válik, elveszíti az érzékét Isten jelenlétére. Isten az alázatosoknak kegyelmet ad, a kevélyeket pedig távol tartja magától. Jézus is úgy tudott visszakerülni a földi életből Isten jelenlétébe, hogy megalázta magát és engedelmeskedett az Atyának egészen a keresztfáig. Ezzel példát mutatott, hogy nekünk is alá kell rendelnünk magunkat Isten minden felett álló igazságának, s eszerint kell élnünk, kialakítanunk az életmódunkat, és így minket is tud Isten használni. 

Az újjászületés és a Szent Szellemmel való betöltekezés tehát nem egy és ugyanaz, hanem egymástól elkülöníthető természetfölötti esemény. A Szent Szellem által ruház fel bennünket Jézus Krisztus az Ő javaival és áldásaival.

Az Egyház egy spirituális, morális, isteni intézmény, ahová újjászületés, vízben való alámerítkezés és Szent Szellemmel való betöltekezés által lehet bekerülni; nem emberek alapították, hanem Jézus Krisztus halálával, eltemetkezésével és feltámadásával, illetve a Szent Szellem eljövetelével jött létre. Ezért szükséges, hogy az ember először megtérjen, újjászülessen, majd pedig Isten Szellemével és erejével találkozzon valóságosan. Ezt követően tud kibontakozni a bibliai szinten működő keresztény élet. 

Az üdvözítő hit

A tanítványok Jézus földi szolgálata során hitre jutottak, viszont ez nem üdvözítő hit volt. Az üdvözítő hitnek nem csupán annyi a tárgya, hogy Jézus a Messiás. Az apostolok Jézus feltámadásáig nem rendelkeztek üdvözítő hittel, hiszen amikor látták Jézus szenvedését és keresztre feszítését, megalázását, kivettetését a társadalomból, akkor megrendültek és kivétel nélkül mindegyik elveszítette a hitét. 
Az üdvözítő hit tárgya először is az, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért. Az üdvözítő hit személyes: az evangélium hallgatása által elhiszem, hogy Jézus a bűneimért halt meg. 

A másik nagyon fontos tárgya pedig Jézus halálból való feltámadása harmadnapon. A bűnös ember nem tud feltámadni a halálból. Egyetlen egy embernek volt meg a testében és a szellemében ez a képesség, aki nem más, mint a Megváltónk, Jézus Krisztus.

A test az Úrnak rendeltetett és az Úr a testnek (ld. 1 Kor 6:13). Az ember teste arra van rendelve, hogy a porrá válás után talpra álljon, illetve kikerülje a romlást elváltozás vagy elragadtatás által. Isten azért küldte el Jézus Krisztust, hogy a testünket megáldja romolhatatlansággal és halhatatlansággal. Azért, hogy a testünk ezt megkapja, fontos, hogy megszabaduljon a halál szellemétől Jézus halálával és feltámadásával való azonosulás által. 

Bár a tanítványok elkezdtek hinni, de ezt a kicsi hitet is elveszítették, amikor látták a kereszt botrányát, hiszen nem tudták azt értelmezni. De Jézus Krisztus megfeszítése és halála igazából Isten üdvözítő akaratának megnyilvánulását, Isten kegyelmének a legnagyobb mértékben való közlését jelentette. Isten nem elvette tőlük a Messiást, épp ellenkezőleg, odaadta az emberiségnek a kegyelem teljességét, a teljes igazságot és mindent. Ezért mondja Pál apostol, hogy minden a miénk, mi pedig Jézusé, Jézus pedig Istené (ld. 1Kor 3:21, 23).
János evangélium 20. fejezetében azt olvassuk, hogy a tanítványok akkor jutottak hitre, amikor megtudták, hogy a sír üres, a Mester a zárt ajtók ellenére megjelent közöttük, és rájuk lehelt. Itt Jézus azt a szellemet osztotta meg, amely átment a Seolon, a halálon, a Pokol nem tudta fogságban tartani, áttörte a sötétség legmélyebb szintjeit. Mivel enyészhetetlen élet ereje volt a szellemében, a bűn nem mérgezte meg és nem tette erőtlenné a szellemét. A bűn a szellemünk számára méreg, erőtlenné teszi, kiveszi belőle az életet és beleteszi a halál fullánkját. A bűn zsoldja a halál (ld. Róma 6:23).

A tanítványok betöltekezése Szent Szellemmel

Visszatérve tehát, a tanítványok az üdvözítő hitre Jézus feltámadása és megjelenése után jutottak. A Szent Szellemmel való betöltekezésük pedig ezt követően, később történt meg. A Szent Szellem nem szállt rájuk automatikusan, mivel Jézusnak még hátra volt egy „feladata”, a megváltás egy nagyon fontos eseménye: fel kellett mennie a mennyekbe a saját tulajdon vérével, és azt be kellett mutatnia Istennek, hogy valóban szent és tiszta vér volt az engesztelő áldozata. Amikor a vér bekerült az igazi szentélybe, abban a pillanatban érvényre lépett a megváltás, elkezdődött a názáreti Jézus dicsőségbe való helyezése, Isten felruházta Őt különleges névvel, és megszerezte a Szent Szellem kitöltésének a jogát (ApCsel 2:33).  

A Szent Szellem az Atyától származik, de a kitöltését, az alámerítés feladatát a főpapra bízta Isten. A főpapi szolgálat központi része, hogy azok, akik elfogadták a názáreti Jézus halálát, hisznek az Ő feltámadásában, engedelmesek Isten Igéjének és szomjasak, azokra kiárasztja a Szent Szellemet. 

A nyelveken szólás később adatott meg. Pünkösd egy speciális esemény volt, akkor a Szent Szellem missziós célból is megjelent a tanítványoknak, ezért szóltak ismert nyelveken. A tanítványok később értették meg, hogy ez az esemény tette világossá, hogy elkezdődött a nemzetek evangélizálása, amikor minden népnek a saját nyelvén hirdetik az evangéliumot. Pünkösd előre jelezte, hogy a Szent Szellem kiáradása újra megújítja a nemzetek nyelvének használatát, a nemzetek nyelvét Isten megszenteli, az evangélium hirdetésére alkalmassá teszi.   

A Szent Szellemmel tehát az ember nem automatikusan töltekezik be, hanem az újjászületés után is megmarad a szabadsága, hogy veszi-e a Szent Szellemet vagy nem. Senkire sem kényszeríti rá az Úr. Az apostolok úgy hirdették az evangéliumot, hogy az emberek nem csak megtérni akartak, hanem a Szent Szellemet is akarták venni, nyitottak voltak a karizmák megnyilvánulása előtt. 

Isten azért adja a kegyelmet, a Szent Szellemet, hogy kilépjünk és szóljuk az evangéliumot, szaporodjon és sokasodjon a gyülekezet. Nem szabad bezárkózni, közömbössé válni, amikor megkaptuk az áldást, mert ilyenkor az ember sokszor elkezd zúgolódni, panaszkodni. 

„Saulus pedig szintén javallta az ő megöletését. És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve.
(...)
Azért figyeltek pedig rá, mert sok időn át az ördögi mesterségekkel elámította őket.
De miután hittek Filepnek, aki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.
(...)
Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost;
Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:
Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.
Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket.” (ApCsel 8:1, 11-12, 14-17)

A fenti igeszakaszból látható, hogy először hittek, vízben alámerítkeztek, ezt követően pedig az apostolok azért imádkoztak, hogy ne csak újjászületett, megtért keresztények legyenek, hanem vegyék a Szent Szellemet, és fogadják el a Szent Szellemmel való betöltekezést. Ez kézrátevés által történt. Tehát az újjászületés és a Szent Szellemmel való betöltekezés két különálló esemény volt. 

Pál apostol találkozása Jézussal

„És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:
És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
(...)
Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;
És miután evett, megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.” (ApCsel 9:3-6, 17-19)

Pál apostol itt találkozott Jézus Krisztussal. Farizeus volt, tehát morális szempontból megtért ember, de Jézus Krisztusban nem volt hite, illetve üdvözítő hite sem volt. Pál ekkor azonnal megkérdezte az Úrtól, hogy mit cselekedjen. Jézus itt kijelentette magát és Pál befogadta az Urat, újjászületett.

Pál buzgó farizeus volt, erkölcsi problémái nem voltak, viszont spirituális problémái annál inkább. Ezt a sötétséget a szelleme fölött Jézus Krisztus megjelenése szétrombolta. Az erkölcsi törvények betöltése önmagában nem ad az ember szívébe fényt, ismeretet Jézus Krisztusról, hanem szükséges a kijelentés, amikor Jézus feltárja magát az ember előtt, és a Szent Szellem által a szívbe helyezi a szellemi ismeretet (ld. 1Kor 12:3. „Senki nem mondhatja Jézus Krisztust Úrnak csak a Szent Szellem által.”). Érzékszervekkel és gondolkozással nem lehet megszerezni ezt a szellemi ismeretet, hanem a Szellem kijelentése által lehet ismeretre jutni. Ez is a kegyelem megnyilvánulása. 

Amikor Pál megkapta Jézusról a kijelentést, akkor még nem töltekezett be Szent Szellemmel, a főpappal, mint dicsőség Urával még nem találkozott. 

Az újjászületés három eseményből áll: 
1.    a megtérés válasz a názáreti Jézus Krisztus halálára,
2.    a hit válasz Jézus feltámadására,
3.    a Szent Szellemmel való betöltekezés pedig válasz Jézus megdicsőítésére.

Tehát a megtérés és a hit elsősorban Jézus halálára és feltámadására adott válasz, ezáltal pedig az ember igaznak fog bizonyulni. De ezt követően még van egy lépés, hiszen Jézus nem maradt a földön a feltámadás után, hanem felment a mennyekbe, az Atya felruházta dicsőséggel, az Atya jobbján foglalt helyet, mint főpap, és rendelkezésre bocsájtotta a Szent Szellem kitöltését, azért hogy a Szent Szellem által megossza az Ő áldásait a földön élő szentekkel, a Jézus Krisztusban hívő emberekkel. 

Kornélius találkozása a Szent Szellemmel

„Jámbor és istenfélő egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek.
(...)
Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet.
És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka.
Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter: Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképpen mi is?
És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig.” (ApCsel 10:2, 44-48)

Kornélius megtért ember volt, a megtérés gyümölcsei is már jelentkeztek az életében, de Jézus ismeretével kapcsolatosan voltak hiányosságai. 

Ha üdvözítő hitet akarunk hirdetni, akkor kikerülhetetlen a názáreti Jézus Krisztus megfeszítéséről és feltámadásáról való beszéd. (ld. 1Kor 2:2). Az üdvözítő hit a megfeszített Jézusnak a prédikálásából származik. 

Ahogyan Péter hirdette, hogy a Jézus nevébe vetett hit által kapja meg minden ember a bűnbocsánatot, és eltörli az Úr a vétkeket és bűnöket, abban a pillanatban a mennyből rájuk „ugrott” a Szent Szellem.

Ha tiszta hitünk van, azonosultunk Jézus eltemetkezésével, feltámadásával és tudjuk, hogy ez az azonosulás megtörtént a szent cselekedet által, akkor benne vagyunk már Krisztusban. Aki pedig Krisztusban van, arra miért ne ugrana rá a Szent Szellem? A Szent Szellem azért jön, hogy Jézus Krisztust felmagasztalja bennünk. 

A Szent Szellemet akkor tudjuk magunkhoz vonzani, ha Krisztusban vagyunk. Nemcsak a szellemünknek és lelkünknek van közössége az Úrral, hanem a testünknek is. A bűn teste erőtlenné vált bennünk, mert meg vagyunk feszítve Jézus Krisztussal. Ezt nem csak hinni, hanem tudni is kell, az identitásunk részévé kell tenni. 

Amikor Isten jelenlétébe kerülünk, hinnünk kell abban, hogy Krisztusban vagyunk. Sőt, ha a Szent Szellemmel betöltekeztünk, akkor tudnunk kell, hogy a bensőnkben, a fejünkben, a szívünkben lakik, és ennek következtében hit által elkezd mozogni a kezünkben, lábunkban. 

Amikor Jézus megpecsétel Szent Szellemmel, akkor tudja Isten, hogy a testünk már az Övé, fenn van tartva az igazak feltámadására. Ezért őrizni kell ezt a pecsétet, ne tegyünk illegális, bűnös dolgokat, ne törjük fel a pecsétet rajta. A testünk emiatt nem teljesen profán, nem csak a látható, fizikai dolgokhoz kapcsol minket, hanem rá van írva, hogy Jézus Krisztusé, a Szent Szellemé ez a test. Ezért akármilyen letört, lesújtott állapotban vagyunk, vegyük elő a Szentírást, és emlékeztessük magunkat, hogy mit mond Isten rólunk. Abban higgyünk, amit Isten mond rólunk, és ne abban, amit éppen érzünk. Ehhez önfegyelem és az érzelmek megszentelése szükséges, hogy ne szeressük a gondolatainkat, akaratunkat, mert, ha a lelkünket szeretjük, akkor Isten nem tud radikális változást hozni a lelkünkben. 

A Szent Szellem mozgásához alapfeltétel a hit a Szent Szellemben és Jézus Krisztusban, illetve a szomjúság a Szent Szellem után, Jézus Krisztus főpapi szolgálata után. Az igazság fontos, hogy ne csak objektív legyen, hanem személyessé is váljon.

Szellemi valóságból rítus

Az első században, az apostoli egyházban a Szent Szellemmel való betöltekezés szakrális rítus nélkül történt (a kézrátevés szellemi esemény, hit cselekedete, nem nevezhető rítusnak). A második századtól a Szent Szellemmel is betöltekeztek, de kezdtek kialakulni rítusok, amellett, hogy nagy hangsúly volt azon, hogy a külső forma nem azonos a belső élménnyel. Hangsúlyozták, hogy a Szent Szellemmel való találkozás spirituális, szellemi élmény kell, hogy legyen. Azért élmény, mert felszabadítja és átjárja az ember személyiségét, a legrejtettebb részünket is áttöri. Fontos, hogy a személyiségünknek ne legyen olyan része, amely nem találkozott még a Szent Szellemmel. 

„Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.
(...)
Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.” (ApCsel 19:2, 4-7)

Napjainkban sokan hallottak már a Szent Szellem vételéről, viszont sokan azt hiszik, hogy ez rítus (bérmálás, konfirmálás). A második században a bérmálás, konfirmálás még nem létezett, viszont a keresztények szóltak nyelveken, vették a Szent Szellemet, de amikor kialakult a tömegegyház, a konstantini fordulat után, a Szentlélek vétele átalakult egy külső, szakrális rítussá. 

A negyedik, ötödik században pedig már annyira eltávolodtak a Szentlélektől, hogy gyakorlatilag a rítus azonos lett a Szent Szellemmel való betöltekezéssel. Ez ma nagyon sok embert félrevezet, azt hiszik, hogy a bérmálás vagy konfirmálás azonos a Szent Szellemmel való betöltekezéssel, pedig valójában külső, szimbolikus, vallási eseményt jelentenek. Ezek a rítusok inkább egy szervezethez való tartozást fejeznek ki, de nem Krisztus testébe való alámerítést. 

Az efézusi tanítványok azt hitték, hogy mindent megkaptak, amit Isten akar adni az embernek. Ezt Pál apostolnak korrigálnia kellett, de nem kritizálta őket. Az ilyen keresztényeket, mint az efézusi tanítványok, értékelni kell, viszont hirdetni is kell nekik a Szent Szellemmel való keresztséget. 

„Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1:13-14)

A kereszténnyé válás első lépése az evangélium hirdetése, a második az újjászületés, a harmadik lépés pedig a Szent Szellemmel való megpecsételés. Fontos, hogy az alapvető keresztény tanításokat ne mossuk el, ne hagyjuk el, és akik még nem töltekeztek be Szent Szellemmel, vagy a megtérésük hézagos, azoknak pótolni kell a hiányosságokat, hogy Istennek minél nagyobb kegyelmét megnyerjük.