Mózes választása és az életidő igazi értéke

Mit érdemes választani, amikor a fényes karrier és az Istennel járó út szembekerül egymással? Vasárnap az ifjúsági istentiszteleten Kulifai Máté Mózes élettörténetén keresztül mutatta meg, hogy az identitás, a közösségvállalás és az értékrend kérdésében a fiatalok előtt is sorsfordító döntések állnak. Vígh Richárd pedig Jézus tanításai nyomán arról beszélt, mennyire rövid az idő, és hogyan kerülhet helyére az élet fontossági sorrendje.

Kulifai Máté igehirdetése a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 24–26. verseire épült. Mózes a kor legelitebb környezetében nőtt fel, az egyiptomi udvarban fényes jövő várt rá. Mégis úgy döntött, hogy inkább népe sorsát vállalja: a palotából a porba ment le. Valójában ez a választás mindannyiunk előtt ott áll.

Az újjászületett ember identitása

Mózes tiltakozott az ellen, hogy a fáraó leánya fiának nevezzék. Ehhez hasonlóan nekünk is tisztáznunk kell, kik vagyunk, és mi különböztet meg a világiaktól. Jézus és Pál is éles határt húz a testi és a szellemi ember között: aki testtől született, az test, aki Szellemtől, az szellem. Az újjászületés teljességét sosem fogjuk teljesen megérteni, ezért érdemes folyamatosan kutatni. Az viszont döntés kérdése, hogy valaki ebben az identitásban megáll és él.

Isten gyermekeiként tekint ránk (Róma 8:14), és ahogy egy jó szülő–gyerek kapcsolatban, itt is rendszeres a kommunikáció a felek között. Aki helyes identitással látja magát, tudja, hogy Istennél van a megoldás mindenre. Ahogy az apa megadja fiának, amit kér, úgy gondoskodik Isten is jogos szükségeinkről. Ez a tudat egészen másfajta viszonyt teremt a környező világgal. Mózes is tudta, mit választ, és mi vár rá.

Az ádámi faj pusztulásra van ítélve, az új égbe és új földre pedig csak a szellemi ember léphet be. Aki ragaszkodik a testi származásához, annak az Ige szerint meg kell halnia.

Az Isten népével való együttnyomorgás

A második kérdés az, hogy kivel állunk egy sorban. Vannak hívők, akik Isten népe tagjának gondolják magukat, de a bűnt nem akarják elhagyni. Ők egy idő után kiesnek a közösségből, ez a hozzáállás leginkább a próbákban mutatkozik meg. Máté 7:24–27 alapján a két ház építés közben egyformán néz ki, az árvíz mutatja meg, milyen alapra épült. Hasonlóan beszél a köves helyre esett mag példázata is: amikor támadás éri a gyülekezetet, kiderül, kik vállalják az együttnyomorgást a néppel.

János első levele (2:15–17) szerint a világ és az Atya szeretete nem tartható fenn egyszerre. A lényeg, mihez kötődik az ember élete során. Az Ige a mércénk a mindennapokban, vagy inkább a környezetünk véleménye befolyásol? Amit vagy akit szeretünk, azzal töltjük az időnket. Aki öt percet szán Istenre, a közösségi médiára pedig órákat, annak nehéz megmagyaráznia a hangsúlyeltolódást. A közösségi felületek jórészt a testi kívánságokat táplálják, és ami még nem feltétlenül bűn, az könnyen oda futhat ki. A pásztorlási tapasztalatok szerint rengeteg probléma az internetre vezethető vissza.

Az önbecsapás legrosszabb formája a kettős élet, mert közben az ember abban a hitben él, hogy üdvössége van, miközben talán már elérte azt a pontot, ahonnan nincs visszaút. Erről szól a laodiceai gyülekezetnek írt üzenet is, amely azt hitte, mindene megvan, pedig nem így volt.

Isten nem kiemel a világból, hanem sónak szán minket benne, és ehhez természetfeletti védelmet is ad. Ha nem lehet különbséget tenni hívők és megtéretlenek között, az komoly probléma. A gyülekezetünk vállalása sem lehet kényelmetlen, még ha nem is tökéletes.

Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagság

A harmadik kérdés az értékekre vonatkozik. Mózesnek az udvarban biztos egzisztenciája volt, ezt cserélte el egy bizonytalannak tűnő sorsra. Az emberi felfogás szerint az élet célja, hogy mindig egy kicsit több legyen: nagyobb hatalom, több befolyás. Ezért kérdés, hogy a mi döntéseinket is ez irányítja-e. A keresztény élet hitbeli vízenjárás, amelyben hisszük, hogy Isten a víz színén tart meg bennünket.

A Máté 6:19–24 alapján nem mindegy, hogy a boldogulást Istentől várjuk, vagy magunk akarjuk megszerezni. A kérdés az, mely értékeinket vihetjük magunkkal a következő korszakba.

Mi lett volna, ha Mózes másként dönt? Isten terve nem változott volna meg, ő viszont elszenvedte volna Egyiptom csapásait. Akár a fáraó seregében is találhatta volna magát, amely Isten népét üldözte, és végül a Vörös-tengerbe veszett.

Az, amiért az emberek küzdenek, csupán az 1 százalák

Vígh Richárd a Lukács 12:54–57 és 13:1–9 versei alapján hirdette Isten Igéjét: Az ember legfontosabb feladata, hogy megbékéljen Istennel, hiszen minden ember erre lett teremtve. A mostani döntéseinket az örökkévaló sorsunk perspektívájából kell mérlegelni.

A földi élet értelmének 99 százalékát az Istennel való személyes közösség adja. Ha ez rendben van, akkor van értelme a maradék 1 százalékkal foglalkozni. A legtöbben fordítva élnek: azért az 1 százalékért küzdenek, amelybe a család, a karrier, a siker, a pénz és a hatalom tartozik. Ezek önmagukban nem rossz dolgok, de nem ezek adják az élet értelmét.

A fügefa példázata is erről szól. Egy fa lényege a gyümölcstermés: hiába nő magasra, hiába ad árnyékot és ad otthont a madaraknak, csak a gyümölcs által éri el valódi célját. Ha az elmarad, eljöhet az a pont, amikor az Atya azt mondja: elég volt. Szerencsére van közbenjárónk a mennyben, Jézus, és itt a földön a Szent Szellem, aki újabb esélyért könyörög, hogy gyümölcsöt teremhessünk.

Rövid az idő

Jézus a 12. fejezetben arról beszél, hogy a hallgatói a természetes dolgokban igencsak jártasak voltak, a természetfelettire azonban vakok és süketek maradtak. A 13. fejezetben szereplő hírekből is egészen mást olvastak ki, mint ami a valós háttér volt, pedig a tragédiáknak általában van üzenetük. 

A világ ma is úgy halad a katasztrófa felé, mint egy repülő, amely egy pillanat alatt földbe csapódik, anélkül hogy bárki előre látta volna.

Az 1 Korintus 7:29–31 szerint elmúlik e világnak ábrázata, vagyis a külszíne megtévesztő. A legdrágább kincsünk az életidőnk, ezt nem szabad értéktelen dolgokra pazarolni. A mostani világkorszak úgy tünteti fel magát, mintha örökké tartana, miközben az evilág istene, a Sátán az egész emberiséget igyekszik megtéveszteni, hogy ne lássák a valóságot. Itt van a földi élet tétje.

A Prédikátor 7:2–4 szerint a bölcs ember egyik jellemzője, hogy sosem felejti el, miről szól az élet.

Gondolkodásmód és megelégedettség

Pál nem azt mondja, hogy a házasság rossz, hanem azt, hogy nem lehet kizárólag erre figyelni. Aki az örökkévaló és maradandó dolgokat teszi az első helyre, az érzelmileg is lazább, önfeledtebb életet élhet. Ha ezeket a fontossági arányokat megtartjuk, a gondolkodásmódunk is követni fogja azokat.

A valóság nem az, amit látunk, vagy amit az emberek magukból mutatnak. Ézsaiás 11:3 szerint nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a szemünk és fülünk alapján. Sok keresztény nem azért frusztrált, mert hiányzik valami az életéből, hanem mert túl nagy jelentőséget tulajdonít neki. A megoldás a gondolkodásmód megújítása (Róma 12:2). Az eredeti szöveg szerint ne idomuljunk a mostani világkorszakhoz, ehhez pedig élő, folyamatos kapcsolat kell az Igével.

A Prédikátor 1:8 szerint a szem és a fül úgy van teremtve, hogy sosem elégszik meg, a Sátán pedig ezt használja ki. A közösségi média ezeket a lukas vödröket akarja tölteni, de megtölteni nem lehet. Aki az 1 százalékot tartja fontosnak, annak az evilág istene gondoskodik a buktatókról. A megelégedett élet pedig sosem azzal kezdődik, hogy valakinek megvan-e valamije, hanem a gondolkodásmód megváltozásával.