
Isten valóságát nagyon nehéz megragadni, a Szent Szellem nélkül ez nem is lehetséges. Ezért is elengedhetetlenül szükséges, hogy a keresztények betöltekezzenek Szent Szellemmel, mert csak Ő képes megragadni es beemelni az ember újjászületett szellemét Isten jelenlétébe.
Jelenések 3 alapján a laodiceai keresztények egyik legfőbb problémája a szellemi vakság volt, ami elválasztotta őket Isten jelenlététől és vezetésétől. A megtérés ugyanis azt is jelenti, hogy megváltoztatjuk a gondolkodásmódunkat és a saját vágyaink és akaratunk elé Isten vezetését helyezzük.
A 2 Korintusbeliekhez írt levélben Pál apostol úgy is fogalmaz, hogy amikor az ember megtér lehull róla a lepel. Ez a “lepel” a bűnnek a fala, ami előtte elválasztotta az emberi szellemet Isten jelenlététől. Megtéréskor Jézus Krisztus nem csak leveszi ezt a leplet, hanem meg is eleveníti az ember szellemének a felfogóképességeit, amibe a szellemi látás is beletartozik.
Az emberi szellem eredeti rendeltetése ugyanis, hogy kapcsolatot teremtsen Istennel.
A kapcsolódás következő szakasza a Szent Szellemben és tűzben való keresztség, amiről Keresztelő János is prófétált Jézus Krisztus földi szolgálatának a kezdete előtt. Ő a megtérésre hívta fel az emberek figyelmét, hogy az emberi szív és szellem már olyan állapotban legyen, ami képes befogadni a Szent Szellemet.
"Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket." - Máté 3:11
Ennek a kapcsolódásnak a következménye, hogy az ember teljes személyisége a Szent Szellem uralma alá kerül. De ez csak akkor tud megvalósulni, ha a Szent Szellemre nem mint eszközként, hanem mint isteni személyként tekintünk, aki mindig mellettünk van.
Mivel a Szent Szellem folyamatosan vizsgálja Isten mélységeit, ezért képes akármilyen helyzetben vezetést, pártfogást, vigasztalást adni, pontosan azt amire éppen szükségünk van!
A kapcsolódás hiányakor a probléma soha nem Isten oldalán van, hanem az ember oldalán, akik sokszor nem képesek meghallani és meglátni Isten vezetését. Sőt, a szellemi vakság nem csak Istenről mutat torz képet, hanem önmagunkról is, mivel sokszor észre sem vesszük milyen szellemek befolyása alá kerültünk.
“…világosítsa meg a szívetek szemeit” - Efézus 1
Isten Igéje egyértelműen kijelenti, hogy a bölcsesség és a kijelentés szelleme által, vagyis kenet által tud csak az ember belső szellemi szeme újra látni. Es mi ennek a célja?
- hogy felismerjük az elhívásunk reménységét
- hogy felismerjük Krisztus dicsőségének a gazdagságát
- hogy felismerjük Isten hatalmas erejét Krisztus megdicsőítése által
Ha a keresztények meg tudják őrizni a szellemi látásukat akkor a reménységüket is meg fogják tudni őrizni a jövővel kapcsolatban. A Szent Szellem ugyanis újra és újra bátorít bennünket, hogy bízzunk abban az Istenben, aki feltámasztotta és megdicsőítette Krisztust, mert Ő benne mindent nekünk adott Isten.
A természetfölötti világ ugyanis kívülről és belülről is hat az emberre. Pünkösdkor például nagyon látványosan szállt le a Szent Szellem a tanítványokra, de sok más esetben az emberi szellem szomjazza Isten jelenlétet, ami egy belső vágyakozás Isten jelenléte után.
Jézus ezért mondja magáról, hogy aki szomjas az menjen Ő hozzá és igyon, mert ezt a vágyakozást csak Ő tudja betölteni a Szent Szellem által. Ha pedig az emberi szellem már tele van Szent Szellemmel, akkor már mint az élő vizeknek a folyamai, a Szent Szellem kifelé mozog az ember személyiségéből.







