Az egyházi szolgálat nem emberi ambícióból, hanem isteni elhívásból születik. A Krisztus Testében mindenkinek megvan a helye és feladata, amelyet nem saját erőből kell megszerezni, hanem alázattal és türelemmel vehetjük át  Istentől. Az elhívás felismerése és betöltése csak az Úrral való élő közösségben, a Szent Szellem vezetése által válik lehetővé – ezt a nagyon fontos alapelvet bontotta ki Németh Sándor vezető lelkész szombati prédikációjában.

Isteni rend az Egyházban

„Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsodálkozék őrajta, és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!” (Lukács 7:8–9)

A Krisztus Testében való szolgálat kapcsán különösen fontos, hogy ne a világ mintáját kövessük, hanem Isten Igéjét. A világban az emberek gyakran versengenek a vezető pozíciókért, a tekintélyért, az ismeretért vagy az anyagi javakért. Az Egyház azonban nem azonos a világgal, még akkor sem, ha a világban él.

Az Egyházban a helyek és szolgálatok kiosztása Isten szuverén joga. Az Ő rendjének kell érvényesülnie a szolgálatokban és a vezetésben. Ha ezt a keresztények megértik, akkor megszűnik a versengés és a rivalizálás a Krisztus Testében. Ezért szükséges folyamatosan építeni és erősíteni Isten rendjét az Egyházban, hiszen ez az első közösség, ahol az Ő uralmának láthatóvá kell válnia.

Ez azonban csak ott valósulhat meg, ahol a hívők betöltekeznek Szent Szellemmel. Az Egyház ugyanis előképe annak az eljövendő korszaknak, amikor Krisztus igazságosan és törvényesen fog uralkodni az egész világ felett.

Krisztus menyasszonya

A Szentírásban a lakodalom (házasságkötés) képe többször is megjelenik, mint Krisztus és az Egyház kapcsolatának szimbóluma. Ezt megelőzi a jegyesség időszaka, amelynek célja, hogy az Egyház felkészüljön az Úrral való találkozásra.

Ezért mindig szem előtt kell tartanunk, hogy az Egyház mennyei elhívásra rendeltetett. Ezt a kapcsolatot a Szent Szellem tartja fenn a hívők és Isten között. Isten munkája tehát soha nem pusztán emberi erőfeszítésből születik.

Sok esetben Isten munkája rejtetten kezdődik el. Az Ő kezdeményezése egy magként kerül az ember szívébe, amely később bontakozik ki. Ennek a jövőnek a képét hordozzuk a szellemünkben keresztényként.

Az Úrral való egyesülésre fel kell készülnünk, ahogyan az okos szüzek tették.

A példázat arra tanít bennünket, hogy nem elég csupán készülődni – készen is kell állnunk az Úr visszajövetelére.

Isten munkája olyan, mint a magvetés. Először láthatatlanul indul el, majd fokozatosan válik láthatóvá. Van időszaka a növekedésnek, de van idő a megerősödésre, az érésre és a fejlődésre is. Ezért fontos felismernünk, hogy egy adott időszakban mi Isten aktuális akarata.

Nem szükséges emberi módon erőltetni Isten munkáját, mert mindennek rendelt ideje van. Ideje van a vetésnek, a sarjadásnak és az aratásnak is. Nem nekünk kell meghatároznunk az időzítést, mert így könnyen konfliktusba kerülhetünk Istennel és más hívőkkel is.

Jézus Krisztus építi az Egyházat

A szolgálatokat és tisztségeket Isten adja az embernek. A valódi helyünket nem mi választjuk ki magunknak, hanem az Úr készíti el számunkra. Ebben Jézus Krisztusnak és a Szent Szellem vezetésének van döntő szerepe. Ezért tanácsolja az Úr, hogy az ember inkább az utolsó helyre üljön, mert így nem szégyenül meg (lásd Lukács 4:10).

Ha azonban testi ambícióból akarjuk elfoglalni a szolgálati helyünket, könnyen kudarcot vallhatunk. Engedjük tehát, hogy Krisztus vezessen bennünket, mert Isten munkáját nem emberek tartják fenn, hanem maga az Úr.

A bukás előtt kevélység jár

Isten sokszor azért engedi meg a próbákat, hogy nyilvánvalóvá váljon: milyen kapcsolatban vagyunk Ővele. Teljes szívvel megtértünk-e, vagy csupán vallásos életet élünk. A nehézségek során gyakran elérkezik az a pont, amikor el kell hagynunk mindazt, ami akadályozza az Istennel való közösséget. A jó hír azonban az, hogy Isten csak olyan próbát enged meg, amelyet az Ő kegyelme által képesek vagyunk elhordozni.

A próbák egyik legfontosabb célja a hűség kimunkálása. A földi életben kell megtanulnunk hűségesnek lenni. Ezért a nehézségekben is hálát adhatunk, mert Isten ezeken keresztül formálja krisztusivá a jellemünket.

Az emberek gyakran türelmetlenek, és saját ambícióik szerint akarnak előretörni. Mózes életében is volt ilyen időszak. Úgy gondolta, hogy alkalmas Isten munkájára, de nem a megfelelő időben cselekedett, ezért kudarcot vallott. Isten azonban megtanította őt türelemre és alázatra, csak ezután tudta igazán használni a szolgálatban.

Hasonlóképpen Pál apostol is hosszú időn keresztül készült, mielőtt nyilvánosan szolgálatba állt volna. Ezek a történetek arra tanítanak bennünket, hogy az elhívás az Istennel való közösségben bontakozik ki.

Ezért nekünk is meg kell várnunk Isten időzítését. Vigyáznunk kell arra, hogy ne világi módon, arroganciával vagy önérvényesítéssel közelítsünk a szolgálathoz. A kevélység ősbűn, amely Lucifer bukásához vezetett, mert önmagát emelte fel. Aki tehát gőgösen akarja megtalálni a helyét az Egyházban, végül nem fogja meglelni.

Meg kell tanulnunk várni Isten hívására és vezetésére. Nem szabad mások helyére ülnünk vagy ragaszkodnunk olyan pozíciókhoz, amelyeket nem Isten adott számunkra, mert ez konfliktusokat és megosztottságot szülhet a Krisztus Testében. Ha azonban Isten használni akar bennünket, Ő maga fog gondoskodni arról, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyre kerüljünk.

„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9:16)