A János evangéliumában található kánai menyegző története nagy horderejű szellemi igazságokat tartalmaz az utolsó időkben élő keresztények számára. A kijelentéssorozatban egy prófétai idővonalat is találunk, amely szerint az egyháznak három különböző korszaka van. A kérdés az, hogy most hol tartunk éppen az idővonalon, és mit kell tennünk ahhoz, hogy az egyház betöltse a küldetését.

És harmadnapon menyegző lőn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja; És Jézus is meghívatott az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe. És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk. Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám. Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek. Volt pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtöltötték azokat színig. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.

Amint pedig megízlelte a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt, és monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.

Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, és megmutatta az ő dicsőségét; és hittek benne az ő tanítványai. (János 2:1-11)

Első jel volt ez Kánában, a történet túlmutat az adott eseményen, nagy horderejű szellemi igazságokat tartalmaz. Egy prófétai idővonalat is találunk ebben a kijelentéssorozatban.

A keresztény élet: öröm és győzelem

A keresztény élet nem egy halottas menet, egy temetés, hiszen a názáreti Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, kiontott vére az újszövetség létrehozásának eszköze. Ha ez nem történik meg, tehát nincs vérontás, nincs szövetség sem (az Ábrahámmal, Noéval kötött szövetség és a többi szövetség is vér által köttetett, a szövetség alapja az áldozati vér. Az igazi szövetség az újszövetség, amelynek alapja Jézus vére). Tehát ez nem egy tragédia, egy dráma, hanem hatalmas, sőt, a legnagyobb ajándék számunkra. Lehetővé tette, hogy kibéküljünk Istennel, és szövetséget kössünk Vele. Ez a vér sokak bűneinek a bocsánatára ömlött ki.

Az engesztelő áldozat hatékonyságát, érvényességét a föltámadás tudta bizonyítani, ezáltal bizonyosodott be, hogy Jézus Krisztus ártatlanul halt meg, aki ma is él, egy valóságos személy, aki a mennyekben lakozik, a jelennek és a jövőnek is meghatározó szereplője. Benne jelent meg Isten teljessége. Az Ő teljességéből veszünk kegyelmet kegyelemért (örökkévalóságot, halhatatlanságot, mindenhatóságot, mindentudást). Ebből a teljességből vehetjük a kegyelmi ajándékokat hit által. Ezért a keresztény élet nem egy nélkülöző, hanem egy folyamatosan beteljesedő élet, öröm és győzelem.

Minden istentiszteleten az örömnek át kell törnie a szomorúságot, a bánatot, a homályt, a sötétséget; nem szabad, hogy a csüggedt, beteg, fáradt lélek leuralja a személyiségünket.

Mária személye

Van egy érdekes és érzékeny kérdés ebben a történetben, méghozzá az, hogy miért szerepel benne Mária, miért van kiemelve a személye. De az is kérdés, hogy miért csak a János evangéliumban szerepel a kánai menyegző története.

János (rajta keresztül a Szent Szellem) már az 1. század végén (i.sz. 85-95 között írta az evangéliumot) fontosnak tartotta Mária szerepének a tisztázását.

Mária személyének a meghamisítása, illetve a pogány kultuszokba való belekeverése hamisította meg a kereszténységet. Magyarországnak is nagyon erős, ezer éves vallási tradíciója, hogy az ország „Mária országa” (Regnum Marianum). Ez ma az egyik legerősebb erősség, amely akadályozza a Szent Szellem munkáját, a keresztény életben való növekedést, és sok keresztény hívő életét eltorzítja.

János fő feladata az evangélium és az evangéliumi keresztény hit védelme volt. Sokat élt a kis-ázsiai Efézusban, az Artemisz-kultusz központjában (i.sz. 70 és 100 között, bár ebben az időintervallumban néhány évet Patmoszon is tartózkodott). Itt már a 2. században kimutatható volt egy keveredés a keresztény tanítás és a pogány tanok, az Artemisz istenség tanítása között. Valószínű, hogy ez már János életében látható volt. Az apostol tudhatta, hogy óriási a veszélye annak, hogy a tiszta bibliai hit keveredik a Babilonból származó kultusszal.

Talán nem véletlen, hogy János egy ilyen tisztátalan városban élt, ahol évszázados tévelygés jellemezte a lakosokat; előre láthatta, hogy a keresztények ezt „meg fogják kajálni”. A 2. és az 5. század között például itt mondták ki, hogy Mária istenszülő (theotokosz). Az sem véletlen, hogy Pál az efézusiakhoz írt levélben tanít a szellemi harcról, arról, hogy hogyan kell Isten fegyvereit felöltözni és használni. Ő is rendkívül nagy megpróbáltatásokon ment keresztül ebben a városban, a hagyomány szerint oroszlánok elé is dobták az arénában.

Mária szerepét tehát János tisztázza: nem közbenjáró, nem társmegváltó, hanem olyan személy, aki észrevette a hiányt.

Prófétai idővonal

Jánosban erős volt a prófétai szellem, nagyon fontos próféciákat osztott meg a jövő generációi számára. Ez a történet is prófétai üzenetet tartalmaz.

A násznagy a vallási rendszert, vallásos vezetőket szimbolizálja: nem látta, nem értette, hogy mi történik, pedig ő lett volna kompetens, hiszen ő szervezte a menyegzőt, de azt sem vette észre, hogy nincs bor, és azt sem látta, hogy hogyan lett; tudatlanság jellemezte.

Mária szólt, hogy krízis van.

 János három korszakra osztja fel a kereszténység történetét:

1.      Apostoli korszak (van bor – ünnep volt, a hívők tele voltak Szent Szellemmel, bölcsességgel)

2.      A keresztény világ válsága (nincs bor – az újszövetség nem érvényes, elmaradnak a csodák, jelek, a keresztények bűnben élnek)

3.      A dicsőséges egyház időszaka (újra van bor – amikor dicsőségben, szentségben és fedhetetlenségben állítja maga elé Jézus az egyházat )

A nagy kérdés, hogy mi, a mai kereszténység hol vagyunk most ebben a folyamatban. Ma éppen a fordulóponton lehetünk, amikor a válságból jön ki a kereszténység, Isten formálja az egyházat, bár még nagyon ellentmondásos ez az időszak.

Apostoli időszak

Az 1. századi generáció személyesen látta a názáreti Jézus Krisztust. Hatalmas hatást gyakorolt rájuk az Úr halála és feltámadása. Óriási kenet és kegyelem jellemezte ezt az időszakot, az egész Római Birodalmat átjárta Isten kenete. Nem óvatoskodtak az apostolok, hogy az evangéliummal megbántanak valakit, nem relativizálták a bűnt, a Szent Szellem csodákkal és jelekkel igazolta a keresztények és az egyház tevékenységét. Az embereket forradalmi módon rázta meg a kenet, megértették, hogy nem kell elfogadniuk a halált, van örök élet és van halhatatlanság, romolhatatlanság. Ezek az emberek valójában lázadtak a halál, a betegség, a démonok ellen. Nem volt még olyan romlott a kultúra, mint ma, amikor az emberek beletörődnek a halálba, az elmúlásba. Az apostolok igazi forradalmárok, sőt lázadók voltak.

A keresztény világ válsága

Mára ez a szívben levő felfogóképességünk meghalt; ennek oka a kultúránk. Tehát kárnak és szemétnek kell ítélni a kultúránkat ahhoz, hogy megismerjük Jézus Krisztust. Hagyni kell a Szent Szellemet, hogy megelevenítse bennünk azt az igazságot, hogy hatalmas áldást hozott el számunkra Jézus: örök életet, halhatatlanságot, Isten igazságából való részesülést. Ha ezek üres kifejezések, ez nem azért van, mert nincs valóságtartalmuk, nincs meg a történelmi és mennyei valóságos alapjuk, hanem az a probléma, hogy a szívben a felfogóképesség elhalt a bűnök, a hamis világnézet és életvitel miatt.

 Meg kell térni, el kell fogadni a teljes evangéliumot – bármennyire is középkori állításnak tűnik –, azaz hogy két út van valójában: a menny és a pokol, és nem érdemes kompromisszumot kötni, nincs az a pénz, hatalom vagy élvezet, amely miatt megéri kockáztatni a halhatatlanságot, az Isten országába való bejutást.

De egyelőre nagy homály, sötétség van az emberek szívében, amit az igehirdetés képes csak felrobbantani, hogy be tudjon hatolni Isten szabadító ereje, hogy felszabaduljon a szív Isten láthatatlan erejének a befogadására.

A kereszténység nem játék, több évszázad van mögöttünk, amikor hatalmi, egyházpolitikai, kulturális és politikai játék volt. Az eredménye az lett, hogy az egyház (legalábbis egy része) reménytelen válságba került. A másik részében a Szent Szellem már mozog, és formálja azt a dicsőséges egyházat, amely biztos, hogy a názáreti Jézusnak a dicsőséges jelenlétében fog landolni, és ott fogja beteljesíteni a földi pályafutását.

A helyreállás feltételei

Visszatérve a történetre: Mária felismerte, hogy válság van, a násznagy nem vett észre ebből semmit, a rendszer ment volna tovább – ilyen a vallás. Működnek ugyan a dolgok, de a tartalom már nincs benne.

1.) Az Ige ébredése

Mária tanácsa: „tegyétek meg, amit mond” – az ébredés mindig az Igével kezdődik. Amíg az Igét nem ismerjük meg, nem jön a kenet. Az Ige ébredése az első.

Annak kell engedelmeskedni, amit az Ige mond, és nem annak, amit emberek mondanak!

Jézus Mária megállapítására (miszerint elfogyott a bor) nem azt mondta: „köszi, anyu, hogy szóltál, nem vettem észre”, hanem közölte vele, hogy még nem jött el az Ő órája. Isten jelöli ki az időt, és Jézus nem az anyjának, hanem az Atyának rendelte alá magát; a válaszával azt is jelezte Mária felé, hogy neki is alá kell rendelnie magát az Atyának.

Jézus nemhogy nem rendelte alá magát Máriának, de még társmegváltónak sem emelte fel, hiszen Mária is Jézustól kapta a kegyelmet. Ráadásul azért kapott kegyelmet, mert engedelmes volt, betöltötte azt, amit Jézus Krisztus mondott.

Ebben a történetben ezt akarta tisztázni János, és nem véletlenül tette mindezt éppen abban a szellemileg tisztátalan városban, ahol évszázados kultusza volt a babiloni Istár utódjának, Artemisznek az imádása.

Többen azt vallják, hogy az utolsó időkben Jézus és az ég királynője között nagy vetekedés lesz. Elképzelhető, hogy igazuk van, hiszen az Ószövetségben is egy házaspár, az ég királynője és Baál voltak a „riválisok”, és jelentős befolyással bírtak.

Ha erőteljes, életképes és győztes keresztények akarunk lenni, tegyük azt, amit az Úr mond!

Ez pedig a Bibliában van megírva. Ne kijelentéseket, nagy próféciákat várjunk, először ismerjük meg Isten Igéjét!

A Hit Gyülekezete ezért jött létre a ’70-es években. Már a kezdetekkor egyértelmű volt, hogy megreformálhatatlan ez a babiloni alapokra épülő vallási rendszer, új alapokra kell építkezni.

Pál azt mondja, hogy „Isten fundamentuma megáll” (2Timóteus 2:19), ezért „álljon el mindenki a hamisságtól” folytatja. Itt tiszteletre és gyalázatra méltó edényekről is szó van, azaz Pál utal a keveredésre, arra, hogy az egyház vegyes. Hiába vállalja fel  és vallja az ember, hogy keresztény, jár gyülekezetbe is, ha nem tér meg, nem hagyja el a bűneit, és nem cselekszi meg tiszta szívből Isten Igéjét, hiábavaló minden. Ne higgyünk a kegyelem tanításának az eltorzításában!

Az Ige azt mondja, hogy „a menyasszony elkészítette magát, kifehérítette a ruháját”, azaz Krisztus természetét öltötte magára. Tehát nem a kegyelem végezte el mindezt, hanem a menyasszony, a kegyelemmel együttműködve. A mi aktivitásunk is döntő szerepet játszik. 

Ma a menyegző tetőpontjára készülünk, amikor a függönyt felhúzzák, és megjelenik a Dicsőség Ura hatalommal és dicsőséggel. Manapság törtetnek az emberek, hogy a VIP-ban üljenek egy-egy fontosabb eseményen. Az Úr visszajövetele a legfontosabb esemény.

Az apostoli korszak döbbenetes időszakban indult el a Római Birodalomban. Mindent elkövettek a korabeli vezetők azért, hogy elfojtsák az ébredést. De az emberek valóban megtértek, és megértették, hogy csak szellemi emberként lehet elnyerni Ábrahám áldását a názáreti Jézus Krisztusba vetett hit által.

 Aztán eljött a keveredés ideje Efézusban, Egyiptomban, majd Rómában, ahol elérte a tetőpontját.

Az apokaliptikus egyház formálódása zajlik most, kérdés, hogy ebben a küszködésben, harcban megharcoljuk-e a hit harcát, és a dicsőséges egyház tagjaként Krisztus elé állunk szentül és fedhetetlenül, vagy megmaradunk abban a keverék kereszténységben, amiben benne vannak a démonok, benne van az ég királynője, halotti szellemek, halottidézés, amiben más Jézus és más evangélium van.

A Jelenések könyve 18. fejezete arra szólít fel, hogy jöjjünk ki Babilonból, és ne részesüljünk az ítéletéből, mert a romlás hegyének az ítélete nem fog elmaradni. Még a tiszta szívű keresztényeket is nehéz meggyőzni arról, mi az igazi, hiteles kereszténység, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy megtisztuljon az egyház.

Az elmúlt 10 évben a karizmatikus egyházon belül is volt egy keveredés, ami megtörte a korábbi évtizedek dinamizmusát. Jellemző az elbizonytalanodás még az istenfélő, becsületes keresztények körében is, óriási presszió alatt van az elméjük, akaratuk, érzelmük. De az Úr fundamentuma meg fog állni, ehhez kell ragaszkodnunk, ebben kell megkapaszkodnunk, és akkor mi is meg fogunk állni. Ehhez azonban tiszta edényre van szükség.

2.) Tiszta edény

A Biblia az emberi testet edényhez hasonlítja, amely Isten jelenléte nélkül üres. Mindezt jól szemlélteti az emberben levő lehelet, amelyet belélegzünk és kifújunk; ez nem csak fizikai tevékenység, hanem spirituális is. Egy embert akkor nyilvánítanak halottá, ha már nem lélegzik. Amikor az emberben benne van a szellem, lélegzik, ha már nem lélegzik, a szellem is elment belőle. Ősi felfogás, hogy a lélegzés a szellem reszketése az emberben. Az egész lényünk, a levegővételünk Istentől függ. Még a Szent Szellemmel való betöltekezésünk is összefüggésben van a légzésünkkel. Az edényt meg kell tisztítani, hogy az egész személyiség kapcsolódni tudjon a Szent Szellemhez.

Kána is egy egyszerű kis falu volt, Istennek mindegy hogy hol indul el az ébredés. A szövetségnek a kegyelme, az Úrnak a munkája bárhol el tud kezdődni, a legjelentéktelenebb helyen is, a lényeg, hogy az emberek megértsék, Igére, tisztulásra van szükségük. Az a lényeg, hogy szaggassák meg a szívüket és térjenek meg, mielőtt eljön az Úr rettenetes napja (Joel próféta). Ki kell törni a gyötrelmes időszakból, és újra ünnep lesz a keresztény élet és szolgálat. De ahogy Joel is mondja, erőfeszítéseket kell tenni. Ha ezt nem tesszük meg, csak a látszat, a külsőségek maradnak, de belül veszekedések, civakodások és gyűlölködések vannak.

A válságból csak úgy lehet kijönni, ha azt tesszük, amit Jézus mond (ahogy Mária is javasolta), függetlenül attól, hogy mit mond és tesz a násznagy, akinek – a történet szerint – semmi látása nem volt sem a válsággal, sem a fordulattal kapcsolatban. Igazi kemény, vallásos figurát testesít meg ez az ember a történetben.

Erkölcsi, szellemi és doktrinális tisztaságra van szükség ahhoz, hogy változás legyen.

Az egyházban kialakulhatnak az Igével ellentétes gondolkodások, tévtanítások, olyan magyarázatok, amelyek köszönő viszonyban sincsenek Isten Igéjével, és amelyek által a „nincs bor” korszakba kerülhetnek a gyülekezetek, családok. Ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni az igemagyarázatra.

A világban a politikai szisztémák válságban vannak. Sem a demokrácia, sem a királyság nem működik, a különböző tekintélyrendszerek nem működnek. Nem fogják ezek a rendszerek megoldani a gondokat. Jézus Krisztus lesz az, aki élhető, jó rendszert fog építeni, egyedül Ő fogja megoldani a gondokat.

3.) Vízzel tele edény

János szimbólumrendszerében a vízzel tele edény a Szent Szellemmel való beteljesedést jelenti. Ebben az evangéliumban mondja Jézus azt is, hogy „aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon”, és „akik veszik a Szent Szellemet, élő vizek fakadnak azoknak a bensőjéből” (János 7.). Akik veszik a Szent Szellemet, árad belőlük az áldás, és minden áldott lesz körülöttük. A víz pedig borrá lesz.

4.) Bor és ünneplés

A bor a Bibliában az ünneplést jelképezi. Az Ige azt mondja, hogy ne bortól, hanem Szent Szellemtől részegedjünk meg. Még csak „pityókásak” se legyünk a bortól, mert az ember elveszíti az erkölcsi értékrendjét, identitását, spirituális látását. Ezt nem engedhetjük meg magunknak; az erkölcsi, spirituális és doktrinális látásunk a legnagyobb kincs az életünkben.

Most tehát fordulóponton vagyunk. Már a Hit Gyülekezete is egy ilyen fordulópont gyümölcse. Megértettük, hogy le kell zárni egy olyan történelmi korszakot, amely csak liturgiából, ceremóniából, formalizmusból, külsőségekből áll, de belül üres.

Dávid a házasságtörése után azt kérte, hogy az Úr tisztítsa meg izsóppal, és tiszta szívet teremtsen benne, az erős szellemet pedig újítsa meg benne. Jézus vére elengedhetetlen a megtisztulásban. A szív pedig az a hely, ahová Isten kiönti a szellemét, a személyiségünk centruma. Ezt a centrumot el lehet veszíteni. A szívtelen, a szív nélküli állapot azt jelenti, hogy az ember nem integrált személyiség, nincs a személyiségének egy középpontja. A szellem, a lélek és a test összefogására a szív képes, de csak akkor, ha azt átadjuk Istennek.

Ma az embereknek nincs ilyen centruma a bűn miatt, éppen ezért a nemzetekben mély erkölcsi válság van, a társadalmak nem tudják kiemelni a tehetséges embereket, akik alkalmasak lennének a vezetésre. Ebben nem csak a vezetők felelősek, hanem a társadalmak is világszerte. Mindez egyértelműen morális, spirituális és doktrinális értékvesztéssel áll összefüggésben.  Minket keresztényeket pedig egy ilyen közeg vesz körül.

Ebben a környezetben fogadjuk el Jézus Krisztus üzenetét! Tegyük nyilvánvalóvá, hogy mi nem bukott emberek közössége vagyunk, hanem a győztesek közössége, akik legyőzték a bűnt, legyőzték a világot, a sátán minden erejét; hatalommal felruházott testület, akik kígyókon, skorpiókon taposnak, az ellenség minden erején, és semmi nem árthat nekik. Ilyen lesz a dicsőséges egyház. Ezt formálja most a Szent Szellem; erre hívott el minket az Úr.

Ne külső segítséget várjunk, van nekünk Szabadítónk, Közbenjárónk, aki egyedül a názáreti Jézus Krisztus. Magyarország pedig nem egy istennőnek az országa lesz a jövőben, hanem Jézus Krisztus országa.