Sámson élete különböző szakaszainak jellegzetességei a ma élő keresztények számára is aktuális üzenetet hordoznak. Története számos kijelentést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi keresztények – a Szent Szellemmel való betöltekezés után – hogyan tudjuk megtartani Isten Szellemének a jelenlétét, kenetét az életünkben – ezt tanulmányoztuk a szombati istentiszteleten.

A kiválasztás Isten szuverén akaratán alapszik

A Bírák könyve alapján Sámson életét több korszakra bonthatjuk. Az első ilyen az előkészület korszaka, amely nem is Sámson személyéhez, hanem szüleinek – Mánóahnak és feleségének – életéhez fűződik, hiszen valójában ők alapozták meg azt a kenetet, amelybe a fiúk csak beleszületett. Ez tanulság a ma élő keresztények számára is: napjainkban, amikor a hívők gyermekei beleszületnek a kenetbe, valójában nem tudják, hogy hogyan lehet bekerülni a megtérés és a Szent Szellemmel való betöltekezés által Isten jelenlétébe, könnyen megkeményedhetnek, hasonlóan Sámsonhoz, akinek tragédiája pontosan ezen alapszik.

Sámson élete óriási tanulság főként a fiatalok számára: a kereszténységbe való születés nem adhat okot az elbizakodottságra, minden generációnak szüksége van azokra az alapigazságokra, amelyeket a felmenők töltöttek be.

A történeten keresztül megismerhetjük Isten szuverenitását is, azt, hogy az Ő elhívása nem emberi tevékenységek eredménye, nem lehet kiérdemelni, az az Ő szuverén döntése, amely már az ember világra jövetele előtt megszületik. Amikor még meg sem fogant Sámson, Isten már tudta, hogy mire fogja használni őt. 

Az Úr szuverenitása a speciális szellemi feladatokra még inkább érvényes, amelyet az emberi kiválóság és a természetes családi közeg sem tud befolyásolni. Fontos megjegyezni azt is, hogy miután az embert kiválasztja és elhívja Isten, az elhívás önmagában nem képez értéket, értékké abban az esetben válik, ha az ember elfogadja Isten hívását, betölti az Ő akaratát, és elvégzi azokat a feladatokat, amelyek az elhívásában szerepelnek. 

Hasonlóan olvashatjuk ezt Jézus Krisztus esetében is, aki mindaddig önmérsékletre bírta a tanítványait és a környezetét – amikor azok dicsérni akarták –, ameddig be nem töltötte az elhívását, és el nem végezte az engesztelést. Az elhívásunk betöltéséhez folyamatosan hitre és engedelmességre van szükségünk, mivel Istennek az akarata ezáltal tud beteljesedni az életünkben, így tud a Szent Szellem is kegyelmet adni a mindennapok során, hogy a kihívások fölé tudjunk emelkedni.

A bűn befolyása

„Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz, és beretva ne érintse annak fejét, mert Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva, és ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a Filiszteusok kezéből.” (Bírák könyve 13:5)

Az igerészből kiderül, hogy ebben az időszakban Izraelt megszállta az ellenség. A történetben szereplő filiszteusok a Sátán királyságát jelképezik. Fontos kiemelni azt is, hogy a bűn alapot szolgáltat ahhoz, hogy az ember életében a gonosz bebocsátást nyerjen, melynek következtében egy keresztény el is veszítheti a kenetet (az örök életet is akár, ez azon múlik, hogy később megtér-e a bűnből vagy a szíve megkeményedik, és Isten népe ellen fog harcolni). A cselekedetekből tehát mindig meg tudjuk ismerni azt, hogy a bűnt elkövető ember melyik irányba megy tovább. Amikor azonban erről beszélünk, mindig fontos hangsúlyozni Isten kegyelmét és irgalmát is, de Sámson története figyelmeztet arra, hogy a bűnök elkövetésének mindig van következménye, hiszen Sámson is megszabadult, de a látását nem nyerte vissza. 

Az Ige tehát bemutatja számunkra Isten szuverenitásán alapuló elhívását Sámson történetén keresztül, miszerint már a születése előtt kiválasztotta arra, hogy Izraelt megszabadítsa az ellenségtől. Ez az alapelv az Újszövetségben is érvényes, miszerint a kenet kizárólag akkor adatik, ha azt a keresztények nem öncélúan, hanem az Úr munkájának építésére, Isten népének a megsegítésére akarják felhasználni.  

Ne hideg szívvel tekintsünk Isten munkájára!

„És monda Manoah az Úr angyalának: Kérlek, hadd tartóztassunk meg téged, hogy készítsünk néked egy kecskegödölyét.De az Úrnak angyala így szólt Manoáhhoz: Ha megmarasztasz is, nem eszem kenyeredből, és ha áldozatot készítesz, az Úrnak áldozd azt. Mert Manoah nem tudta, hogy az Úrnak angyala vala. És monda Manoah az Úr angyalának: Kicsoda a te neved, hogy ha majd beteljesedik a te beszéded, tisztességgel illethessünk téged.És monda néki az Úrnak angyala: Miért kérdezősködöl nevem után, amely olyan csodálatos?
Mikor aztán Manoah a kecskegödölyét és ételáldozatot vette, és megáldozá azt egy sziklán az Úrnak: csodadolgot cselekedék Manoahnak és feleségének szeme láttára:Tudniillik, mikor a láng felcsapott az oltárról az ég felé, az oltár lángjában felszállott az Úrnak angyala. Mikor pedig ezt meglátták Manoah és az ő felesége, arccal a földre borultak.
És többé nem jelent meg az Úrnak angyala Manoáhnak és feleségének. Ekkor tudta meg Manoah, hogy az Úrnak angyala volt az. És monda Manoah az ő feleségének: Meghalván meghalunk, mert az Istent láttuk. Akkor monda néki az ő felesége: Ha meg akart volna ölni az Úr minket, nem fogadta volna el kezünkből az egészen égőáldozatot és az ételáldozatot, és nem mutatta volna nékünk mindezeket, sem pedig nem hallatott volna velünk ilyeneket.
És szült az asszony fiat, és nevezé annak nevét Sámsonnak, és felnevekedék a gyermek, és megáldá őt az Úr.És kezdé az Úrnak lelke őt indítani a Dán táborában, Córa és Estháol között.” (Bírák könyve 13:15-25)

Az Ószövetségben, néhány kivételtől – mint Illés, Mózes és Énok – eltekintve, Isten jelenléte el volt zárva az emberek előtt, így Sámson különleges volt ilyen tekintetben. Azonban a történetéből az is kiderül, hogy nem élt imádkozó életet. Napjainkban ez jellemző a karizmatikus mozgalmak egy részére is, hogy nincs Isten számára egy odaadás a keresztények részéről, imádkozó, szellemi életet élő felmenőik áldásaiból élnek a leszármazottak, amibe beleszülettek.

Ahhoz azonban, hogy a menny kapui megnyíljanak, létre kell jönnie egy olyan szellemi csatornának, amelyen keresztül Isten kegyelmi ajándékai és áldásai le tudnak szállni.

A történetben az Úr angyalának látogatása és Mánóáh istenfélő hozzáállása az Igéhez figyelmeztet minket arra, hogy a karizmatikus megtapasztalások ne legyenek számunkra üresek, és ne alapuljanak emberi szubjektivitáson, mert ezeket a megtapasztalásokat Isten azért adja, hogy az ember fel tudja azt használni azokra a feladatokra, amelyeket Isten rá bíz.  Ezért a Szent Szellem megnyilvánulásaira minden esetben hittel szükséges tekinteni, és nyitott szívvel kell azt fogadni, hogy mi ezzel Isten célja. Kizárólag így tudunk profitálni a személyünkre vonatkozóan is a megtapasztalásokból, amelyek által Isten tanítani és változtatni akar bennünket. 

Fontos tehát, hogy a keresztények nyitott szívvel figyeljenek Isten hívására, ne legyen kemény és hideg a szívük. Ha a szívünket hideg és kemény állapotban tartjuk, nem tudjuk befogadni azokat a kijelentéseket, amelyek meghatározóak lehetnek az egyéni sorsunkra vonatkozóan. Ez az Igéhez és a Szent Szellem munkájához való helyes viszonyulás. 

Továbbá szükséges figyelnünk arra is, hogy a szívünk mellett a szellemünk is igazodjon a Szent Szellem jelenlétéhez, hiszen Ő azért jön, hogy a szellemi és lelki képességeinket Isten munkájára hangolja rá. Ha azonban nem adjuk át magunkat Neki, a szolgálat kötelezettséggé válhat, és természetes szintre süllyedhet. Ilyenkor gyakoriak a károkozások, megbontránkoztatások, amelyeket kizárólag Isten kegyelme által tudunk elkerülni.  

Jézus Krisztus a mi személyes áldozatunk

„És monda Manoah az Úr angyalának: Kérlek, hadd tartóztassunk meg téged, hogy készítsünk néked egy kecskegödölyét.
De az Úrnak angyala így szólt Manoáhhoz: Ha megmarasztasz is, nem eszem kenyeredből, és ha áldozatot készítesz, az Úrnak áldozd azt. Mert Manoah nem tudta, hogy az Úrnak angyala vala.” (Bírák könyve 13:15-16)

E kijelentés kulcsfontosságú az egész ószövetség vonatkozásában. Az igerész egyrészt megkülönbözteti Mánóáh áldozatát Gedeonétól, hiszen Gedeon áldozata az ő odaszánásából fakadt. Mánóáh viszont a bűnért való égőáldozat választásával elismerte azt, hogy szüksége van megváltásra, engesztelésre ahhoz, hogy az Istennel való békességet megszerezze. Ez is azt bizonyítja, hogy ez az ember egy rendkívül alázatos ember volt.

Azzal tehát, hogy az Úr elfogadta az égőáldozatot, megismerte a kijelentést, magát a Messiást – hogy meghal és feltámad –, akiből a kegyelem és az áldás árad. Ez az igerész tehát az ószövetségben bemutatja Jézus Krisztust és az Ő keresztáldozatát. Ennek az eseménynek további fontos vonatkozása az, hogy Mánóáh személyesen vette a kijelentést az áldozat révén, mely számunkra is azt tanítja, hogy Jézus Krisztus halálára és feltámadására ne kizárólag objektív igazságként tekintsünk, hanem személyes áldozatként is lássuk. Istennek a kegyelme és az egyéni áldások is így tudnak megjelenni és felszabadulni az életünkben. A kenetnek is ez a titka, a lopott kenet nem tud hosszú távon megmaradni. A tartós kenet titka az, hogy Jézus Krisztus áldozata az én áldozatom (az ószövetségben is családonként kellett áldozni az Úrnak).

Ezzel az azonosulással jön létre a menny és az egyéni életünk között a közvetlen kapcsolat, amely által tudunk folyamatosan áldásban részesülni. Az áldás soha nem a mi érdemünk, hanem Jézus Krisztus vérének és feltámadásának az eredménye. Ha a szellemünk le van fagyva, nem tudjuk ezt megérteni, de dolgozni kell azon, hogy a megfelelő állapotba kerüljön, mert így tud felszabadulni az erő, a kenet, mind a személyes életünkben, mind pedig az egyházhoz való viszonyunkban, sőt a szolgálatunkban is. Ez által lehet hatékonyan végezni Isten munkáját, szívből és örömmel.

Jézus keresztáldozata kozmikus, de amikor belép a személyes életünkbe az Ő nagysága, akkor értjük meg igazán, hogy nem partneri viszonyban vagyunk, hogy mindenek felett álló az Úr, nincs olyan az életünkben, ami felett ne lenne hatalma.

Sámson szülei megijedtek, amikor az angyal a tűz lángjában távozott, de ez a félelem istenfélelem volt. Mánoáh először azt gondolta, hogy végük van, de az asszony megértette, hogy az áldozat által hatalmas kegyelem is felszabadult, mert Isten elfogadta az áldozatukat. Ha ez az istenfélelem meg lett volna Sámsonban is, biztosan nem játszott volna a kenettel, tisztelettel, istenfélelemmel, alárendelten és alázattal viszonyult volna a Szent Szellem munkájához. Rajta azonban mechanikusan kezdett működni a kenet, és úgy gondolta, hogy ha bűnben is él, azt tehet, amit akar.

Sámson történetének újszövetségi vonatkozásai

A mi áldozatunk Jézus Krisztus, akinek az áldozatát szintén elfogadta az Atya. Azért élünk, mert Isten elfogadta az engesztelő áldozatunkat. Ma már felesleges gidákat áldozni, Isten Fia a mi bárányunk, és bár mindenre kihat az Ő kozmikus áldozata, elmondhatjuk, hogy személyesen mi érettünk halt meg, támadt fel a halálból, és ma ott ül az Atya jobbján. Ezért van üdvösségünk, ezért jön ránk a kenet, ezért gyógyulunk meg és vannak anyagi áldások az életünkben, ezért tudunk megszabadulni démonoktól.

Ma mi vagyunk a Sámsonok (a név jelentése napocska, nap fia). Jézus Krisztus mindent elvégzett helyettünk, hogy mi már kenettel harcoljunk az ellenséggel. Jézus az, aki azért jött, hogy a sötétség erőivel szembe szálljon, de mi is lépjünk be ebbe a harcba, küzdjünk az evangélium ügyéért azzal a harcedzett szellemmel, amellyel Jézus végig járta a halál és a pokol útját, és diadalt aratott felettük. A zsoltárokban láthatjuk, milyen erős, koncentrált sötét sátáni erő küzdött Jézussal szemben (88., 22. zsoltár).

Nagyobb az, aki bennünk van, mint aki a világban van.

Nem adatott más Név az ég alatt, aki ezt a Nevet segítségül hívja, megszabadul. Az Úrral való együttműködés által megnyílhat a menny kapuja, és ezzel megalapozható a következő nemzedék sikere is, ha alázatban maradnak, és a kijelentésekkel jól sáfárkodnak; még az ellenségből is „méz” fakad számukra.