Egy olyan korban, amikor a világ egyre inkább elbizonytalanítja az emberek identitását és értékrendjét, különösen fontos tisztán látni, mit tanít a Biblia az Egyházról. Miért nevezi Isten juhnyájnak, menyasszonynak és templomnak a hívők közösségét? Hogyan született meg az Egyház, és mi adja a keresztény ember valódi identitását? Ezekre a kérdésekre adott bibliai válaszokat Németh Sándor vezető lelkész szombati tanítása.

Az Egyház olyan, mint egy világító szövétnek, mely fényt ad az utolsó idők sötétségében, ezért fontos az építése. Több igei látás kell az Egyházról, mert az Egyház a legfontosabb szellemi-erkölcsi alapokon álló közösség a mostani üdvtörténeti korban. A Hit Gyülekezete is Krisztus Testéhez, az Egyházhoz tartozik a Szent Szellem által, ugyanis a Szent Szellem az, aki alámeríti a hívőket Krisztus Testébe (1Korintus 12,13).

A Biblia több jelképet használ az Egyházra. Például az Egyház Jézus Krisztus menyasszonya, Isten Temploma, Jézus hadserege, Isten juhnyája. Ezek a jelképek tanítanak minket, hogy a gondolkozásmódunk ne legyen világi az Egyházról.

Fontos az erős identitás: ne a világi hatalom mondja meg, hogy kik vagyunk, hanem Isten Igéje, mert mi már Jézushoz tartozunk az újjászületés után. Ma az emberek egyrészt a hatalomban keresik az identitásukat, és a vágyaik kiélése által szeretnék megvalósítani magukat, illetve a vagyontól és a világi hatalomhoz való kötődéstől várják a biztonságot. Az utolsó időkben azonban Isten megrázza a világot, hogy az emberek hamis bizalma megrendüljön, és a bizalmuk ne emberi, földi dolgokon álljon, hanem Istenben bízzanak. A bizalom azért fontos, mert ezáltal tud Isten ereje lejönni a Mennyből a hívők számára. Jeremiás próféta is beszélt erről: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr.” (Jeremiás 17,7-8)

Az Egyház eredete

„Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?! Ez az, aki víz és vér által jött, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Lélek az, amely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Lélek: és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három [is] egy.” (1János 5,5-8)

Három valóságról ír János, melyeknek köszönhetjük a Jézushoz való tartozásunkat: a vér, a víz és a Szellem.

A vér Jézus Krisztus golgotai kereszten kiontott vérére vonatkozik, mely által bűnbocsánatunk van, és ami által megszabadulunk a Sátán hatalmától. Krisztus már a földi megszületése előtt is élt, de ahhoz, hogy meg tudja valósítani a megváltást, emberi testre volt szüksége. Olyan testre, amiben van vér, mert Isten szellemi lény, akinek nincsen vére. Jézus a feltámadása után igaz vért vitt fel a Mennybe, amiben nem volt semmi hiba. Jézus engesztelő áldozata, feltámadása és vérének bemutatása által elindult egy új korszak, az evangélium kora. Aki ezt hittel elfogadja, az Isten kegyelmében részesül és megszabadul a halálos ítélet alól. Tehát Jézus vére az első, mely által megszületnek az egyház tagjai. Két vér van a hívők életében: egy rossz vér és az újjászületés óta egy igaz, tiszta vér, amivel felkenetnek. Vérszövetség nélkül nincs Istenhez való tartozás, sem Jézussal való személyes közösség.

Víz: Mikor a vízkeresztségben alámerülünk, majd feljövünk a vízből, akkor Jézus halálával, eltemetkezésével és feltámadásával válunk eggyé. Azt fejezzük ki ezzel, hogy érvényesnek tekintjük hit által az életünkre vonatkozóan Jézus engesztelő áldozatát. A vízkeresztségkor tehát halálba adjuk az ótermészetet és meghalunk a bűnnek, majd feltámadunk Jézus Krisztus által új életre (Róma 6. fejezet).

Szellem: a Szent Szellem azért jött, hogy megpecsételje az újjászületést. A Szent Szellem átalakít, azaz az ember lényegét érintő változást hoz létre a hívők természetében (ez a metamorfózis).

Jézus oldalából víz és vér jött ki, amikor egy katona átdöfte dárdával a kereszten (János 19,34). A hívők ebből a vízből és vérből születtek. Ennek előképe az asszony teremtése: Ádámnak nem volt hozzáillő segítőtársa. Ezért Isten mély álmot bocsátott Ádámra, és kivette az oldalbordáját, majd abból formálta meg Évát. Ehhez hasonlóan, mikor Krisztus „elaludt” a kereszten, víz és vér folyt ki az oldalából, és ennek köszönhetően született meg a menyasszonya, az Egyház. Ez kulcsfontosságú az Egyház értékének a megértéséhez. Ahogyan a feleség a férj dicsősége, ugyanúgy az Egyház Jézus dicsőségének a hordozója.

A hívők identitása ezeken alapul: hogy Jézus vére, a vízkeresztség és a Szellem által újjászülettek, és Krisztus természete van bennük. Akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé (Róma 8,9). Nem a hatalom, a divat, a kultúra vagy a haverod határozza meg az identitásodat, hanem Jézus Krisztus. Ez az alapja a szellemi fejlődésednek.

Mi az Egyház?

A magyar szó az egységet hangsúlyozza. Az eredeti héber és görög kifejezés tartalma azonos, bár van különbség. Héber nyelvben a gyülekezetre, közösségre használt szó a káhál. A kól héberül hangot jelent: Isten hanggal hívja a népet az ő jelenlétébe. Valamiből való kihívás, majd Isten Igéjének való engedelmesség – ez a kettő együtt jelenti Isten elhívását, amint ezt látjuk például Ábrahám vagy Mózes esetében. A görög kifejezés az eklészia, ez is kihívott közösséget jelent (pl. Apostolok Cselekedetei 7,38). Ez a hívás azonnali cselekvésre szólítja fel az embert.

Isten hangja mindig Krisztushoz hív, már az Ószövetség idején is. A hívás mindig Krisztus-centrikus volt. Krisztus a megtestesülése előtt is megjelent, de akkor még csak isteni természete volt, nem rendelkezett emberi testtel. Ezért imádták őt Isten emberei, mikor felismerték, hogy a Messiás jelent meg nekik (pl. Gedeon vagy Sámson szülei).

Az Ószövetség idejére az is jellemző volt, hogy a Sátán uralma még nem volt megtörve az emberiség felett, Krisztus megjelenései csupán behatolások voltak egy ellenséges világba – mint amikor felderítők végzik a munkájukat egy háborúban. Krisztus az ószövetségi megjelenései után visszament a Mennybe. Az Ószövetség idején a törvény uralma is fennmaradt, a Messiás epifániái ezt nem számolták fel, hanem az Újszövetségben Jézus megtestesülése hozott ebben változást.

Jézus a megváltás által megszerezte Isten javait; továbbá megváltoztatta a Sátán pozícióját, akinek illegitim lett a hatalma, ezért a hívők Jézus nevében, Jézus vére által hatékonyan tudnak harcolni a betegségekkel, démonokkal, átkokkal, sátáni lényekkel szemben. A Sátán ítélet alatt van, és le lett győzve, ugyanakkor nem mondott le az emberekkel szembeni gyilkos terveiről. Akkor tudunk ellene hatékonyan harcolni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ő el akar pusztítani minket.

Nagy változás az is, hogy az Egyház nem törvény alatt, hanem kegyelem alatt van. Más az Egyház pozíciója, mint az Ószövetség idején volt Izraelé. Ezért nem szabad visszamenni az ószövetségi kegyelmi szintre. Isten üdvterve egy történelmi folyamként bontakozott ki, nem szabad visszamenni egy olyan korszakba, amin már túllépett Jézus és a Szent Szellem. Nem jó az, ha a keresztények visszamennek a törvény alá.

Isten hívása nemcsak az ószövetségi Messiáshoz, hanem a Názáreti Jézus Krisztushoz szól az evangélium által. Miért hív Isten? Nemcsak az üdvösség miatt, hanem a jövőbeli események miatt is (pl. újjáteremtés, igazak feltámadása, eljövendő aranykor, egészség, beteljesedés, stb. – ez a mi elhívásunk reménysége). Az Egyház tehát Isten által a világból, bűnökből, bálványokból, testi kapcsolatokból, hiábavaló dolgokból kihívott szent közösség. Ha elfogadjuk ezt a hívást, akkor tudunk bensőséges közösségbe kerülni az Úrral.

Az Egyház Isten juhnyája

Dávid már az Ószövetség idején képes volt intuitív módon megragadni a Messiás természetét még a megtestesülés előtt. Erről szól például a 23. zsoltár:

„Dávid zsoltára.; Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, [és] csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”

Dávid üldözött ember volt. Az identitása nem a hatalomtól, nem az őt üldöző Saultól függött, hanem az Úrtól. Mivel az üldöztetés miatt vagyona sem volt, így nem attól várta a biztonságot. A vágyak kiélésére, ha akarta volna sem volt lehetősége a pusztában. Ebben a helyzetben kizárólag az Úrra hagyatkozott, és megértette, hogy akkor tud az ember boldog lenni, ha a bűnei meg vannak bocsátva.

Dávid azt mondta az Úrról, hogy Ő az én pásztorom. A pásztor először nem tisztséget jelent, hanem legeltetést, védelmet, vezetést. Dávid az üldöztetés közepette rábízta a lelkét Istenre, aki megadja az ember szívének, lelkének, testének is azt, amire szüksége van, ezért tudott épségben kijönni az illegalitásból, az üldöztetésekből.

A betlehemi pásztorok története is jó példa: kint voltak a szabad ég alatt a nyájjal éjszaka, és ők lettek az elsők, akik meglátták Isten dicsőségét (Lukács 2,8-17). Mikor nagy a szellemi sötétség, akkor is a nyáj mellett kell maradni, hogy mi is megláthassuk Isten dicsőségét. A Máté 24-ben szereplő hűséges sáfár is ennek a példája.

Isten rázza a világot, azért hogy ráébredjünk, hogy ne a földi dolgokban bízzunk, hanem egyedül Istenben. A 23. zsoltár szerint Isten jósága és kegyelme követi azokat, akik mindent az Úrnak adnak át és mindent rábíznak (6.vsz.).

Dávid a zsoltár elején arról ír, hogy a pásztor „füves legelőkön nyugtat engem”. A juhok, ha jó legelőn esznek, utána nyugalomban leheverednek., majd „csendes vizekhez terelget engem” – azaz nyugodtak, lazítanak, ha van élelem és van víz, de mindezek hiányában zavarodottak lesznek.

„Lelkemet megvidámítja” – itt az eredetiben visszatérítés van: az Úr visszatéríti a lelkünket, szívünket az Ő jelenlétébe, mikor kimozdul onnan. Ehhez persze kell részünkről is az együttműködés. Létezik sodródás – pl. a világbajnokság ideje is ilyen volt, mikor az ember lelke túlzottan belemerült a mérkőzésekbe.

„Az Úr az igazság ösvényein vezet”: az ösvény nyomdokot és lövészárkot is jelent. Ezért kell az Úr vezetése, hogy minden helyzeten, nehézségen át tudjunk menni. Az igazság ösvénye néha eltűnik, és zűrzavar vesz körül, és úgy érzzük, hogy holtpontra jutottunk. Ilyenkor hagyni kell, hogy meghalljuk az igazság Szellemének a hangját, mert Ő hív a jelenlétébe, és újra rálelünk az ösvényre.

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem”: eleve a halál árnyéka alatt van a Föld, de a völgy ráadásul válságot jelent, ahol átlag feletti veszélyben van az ember. Dávid mégsem félt, mert az Úr vesszeje és botja, azaz az Úr hatalma és támogatása vele volt.

Majd „asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt” – azaz az ellenségnek végig kell néznie, hogy még nagyobb áldásba jut a hívő ember, és elárasztja őt a Szent Szellem kenete. A végállomás pedig az Úr dicsősége: „Úr házában lakozom hosszú ideig”.
A pásztorlás, vezetés és védelem alatt álló hívő pályafutását mutatja be tehát ez a zsoltár. Az Egyházban csak akkor jön áldás, ellátás, ha juhként viszonyulunk Istenhez, Isten népéhez. Akik medveként, kecskeként, farkasként, kutyaként viselkednek, azoknak nincs áldás.

A juhnyáj képe Izraelre és az Egyházra is vonatkozik.

„Az Úr, a minden test lelkének Istene, rendeljen férfiút a gyülekezet fölé. Aki kimenjen ő előttük, és aki bemenjen ő előttük; aki kivigye őket, és aki bevigye őket, hogy ne legyen az Úr gyülekezete olyan mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk.” (4Móz 27,16-17)

A Biblia nemcsak az Ószövetségben használja a juhnyáj képet. Mikor Jézus a földi szolgálata során tanított és hirdette az evangéliumot, meggyógyította a betegeket, látva a sokaságot, könyörületességre indult rajtuk, mert elgyötörtek voltak és olyanok, mint a pásztor nélkül való juhok (Máté 9,35-36). Voltak ugyan vallási vezetők, de azok nem voltak pásztorok.

A nagy pásztorral, a Messiással kell közösségben lennünk, de emellett kell kapcsolat emberi pásztorokkal is. De ők nem tudnak rajtunk segíteni, ha nem vagyunk személyes kapcsolatban Jézus Krisztussal.