HIT GYÜLEKEZETE
Ygen tábor az Agroszban
Szellemi feltöltődés és kikapcsolódás
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre az Ygen tábor, többségében az Y generációhoz tartozók részvételével, az Agrosz Rendezvényközpontban.
A tábor folyamán Pécsi Tibor és Hubert József tartottak előadást Izrael: a mutató Isten óráján címmel, a tanításokon pedig olyan témákról volt szó, mint Isten országa; az átadott élet; a Szent Szellem, mint az Erő Szelleme.
A táborban a szellemi épülés és a közösségépítés is fontos szerepet kap minden évben. A reggeli ima, dicséret, igetanulmányozás, tanítások mellett csapatépítésre, sportvetélkedőkre, közös arborétumlátogatásra és szórakoztató beszélgetős programokra is sor került.
A szellemi célok mellett a szervezők törekvése az volt, hogy a közel 160 fő között senki ne érezze magát egyedül.








Aktuális híreink

Az élet győz!
Péntek éjjel a betegekért virrasztottunk
HIT ÉS TEOLÓGIA

Bibliatábor az Agroszban
Bibliatanulmányozás és közösségépítés kilencven középiskolással
HIT ÉS TEOLÓGIA
Az imádkozó élet ereje
Őszi Imahétvége az Agroszban
HIT ÉS TEOLÓGIA

Ygen tábor az Agroszban
Szellemi feltöltődés és kikapcsolódás
HIT ÉS TEOLÓGIA
