Óriási hőségben, de szerencsére az ország egyik leghűvösebb pontján találkoztak mindazok, akik egy egész héten át odaszánták magukat az imádkozásra egymásért, a gyülekezetért és Magyarországért. 56 gyülekezetből több mint 1200-an érkeztek az ország minden pontjáról.

Összesen 25 imacsoport alakult, amelyek kijelölt imacélokért imádkoztak, több esetben a szabadban, kirándulással egybekötve, így a résztvevők a Salgótarján környéki különleges természeti környezetet is felfedezhették. Emellett tanítások és előadások is elhangzottak, valamint egy teljes napot a dicséretnek szenteltek a résztvevők. Salgótarján polgármestere, Kreicsi Bálint feleségével látogatta meg a tábort, és a hit, a közösség és a hűség fontosságáról szólt.

Salgótarjáni imatábor

Németh Sándor vezető lelkész „Az Úr harcol értünk” című előadásaiban az oldás-kötés hatalmáról és a szellemi harcról tanított. Rámutatott, hogy az újjászületés után tudattalanul is egy szellemi konfliktusba kerültünk. Jézus eljövetelének célja azonban az emberek felszabadítása volt: nem vallásalapítóként, hanem szabadítóként jött el, és emberi természetben győzte le a sátánt.

A szellemi konfliktus már az 1Mózes 3:15-ben megjelenő ősevangéliumban elkezdődik; a bűnbeesés eredménye a viszály, amely csak az új ég és az új föld megteremtésével ér véget.

Németh Sándor hangsúlyozta: Isten mindig mellettünk áll a harcban és harcol értünk. Ezért amikor imádkozunk, hittel tegyük, és őrizzük meg a nyugalmunkat. „Harcoljuk meg a békességet!” – fogalmazott. A győzelem forrása mindig Isten, ezért minden dicsőséget neki kell adni. A sikeres harc egyik feltétele a múlt lezárása, és ima nélkül nincs győzelem.

Az oldás és kötés hatalmáról szólva kiemelte, hogy bár vannak helyzetek, amikor Isten arra szólítja fel az embert, hogy „maradjon veszteg”, a legtöbb esetben azonban az embernek is van teendője, együtt kell működnie Istennel. Ehhez szükséges az Úrral való kapcsolat, a Szent Szellem általi felkenetés, a szentség, az Igének való teljes alárendeltség és a Jézus nevében való hit.

Salgótarjáni imatábor

A hatalmunk átruházott hatalom, amelyet az Egyháznak kell kinyilatkoztatnia. A hatalmat a Jézussal való közösség adja, az erőt pedig a Szent Szellem. „Ne fuvalkodjunk fel” – hangsúlyozta, hiszen a győzelem nem miattunk jön. Az Úr harcának célja, hogy övé legyen minden dicsőség.

A táborban Hack Péter lelkész, a Szent Pál Akadémia tanára a legitim hatalom bibliai kérdéséről beszélt, Kulcsár Árpád történész pedig az országrontó királyok és próféták konfliktusának bibliai okait mutatta be. Surjányi Dávid és Lehel szellemtörténeti áttekintést adott.

Herger Eszter jogászprofesszor „Lesz-e még Magyarország nemzeti jellegű jogállam, vagy birodalmi tagországgá válik?” címmel tartott előadást. A jogállam és a szabadság bibliai értelmezése mellett az utolsó időkben feléledő Római Birodalom Dániel által megprófétált képéről is beszélt.

*****

A 19. Országos Imatábor megmutatta, hogy a közös imádkozásban a generációs különbségek háttérbe szorulnak. Ezt jól példázza, hogy a legfiatalabb résztvevő egy hónapos, a legidősebb pedig 84 éves volt. Az imádkozásban ugyanis nem az életkor, de nem is a háttér vagy a képzettség a közös nevező, hanem a hit abban, hogy az igazak erőteljes imája hatalmas erőket képes felszabadítani.

Salgótarjáni imatábor

Salgótarjáni imatábor