HIT GYÜLEKEZETE
2025. 05. 26.
Vidám vasárnap más formában
Gyereknap a Hit Parkban

Vasárnap gyereknap alkalmából a Hit Gyülekezete családi napot szervezett, amelynek a gyermekek voltak ugyan a főszereplői, de minden korosztály számára nyújtott kellemes és vidám programot.

A 10 órától kezdődő rendezvény látogatottsága kiemelkedően magas volt, a Hit Park jelentős részét főleg gyermekek, de sok felnőtt vidám zsibongása is megtöltötte. Számos szórakoztató program várta az érdeklődőket: A délelőtt bábszínházzal indult: Piroska és a Motoros farkas meséjét nézhették meg a gyerekek a Kacagó Bábszínház jóvoltából. A bábelőadás az eredeti mese átirata volt, melyben farkas nem eszi meg Piroskát és nagyit, sőt palacsintasütővel kap a fejére, hogy el ne felejtse a történtek tanulságát – így a legkisebbek is nézhették!

Gyereknap a Hit Parkban
Piroska vidáman énekelve igyekszik nagyihoz a szép napsütötte erdőn keresztül. Levest és kalácsot visz kosárkájában, amit ő is segített megsütni! Az ám, de útközben az erdő kedves kis lakói: Mókus mama, Nyuszi és Mackó Lackó állják útját, akik bajba kerültek. Piroska segít nekik és "jó tett helyébe jót várj", barátai is egyből ott teremnek, amikor nagyi házában megjelenik a korgó gyomrú farkas. Csibész, motoros farkasunk, hiába próbálkozik különféle álruhákkal, végül újabb leckét kap az erdő állataitól.

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatán keresztül lehetőség volt arra, hogy egy bibliai történet kiszínezéséért (és persze kitartó sorban állásért) cserébe a gyermekek vattacukrot kapjanak a szeretetszolgálat standján, ahol jótékonysági vetélkedőkön is részt vehettek.

Gyereknap a Hit Parkban

Gyereknap a Hit Parkban

Gyereknap a Hit Parkban

Ezen felül kézműves foglalkozásokon, arcfestésen, nyomozós játékban, ninja parkban, körhintán, póni lovagláson és sport programokon is tudtak önfeledten szórakozni az energiától duzzadó lurkók; de a felsorolásból nem maradhat ki mindenki kedvence, az ugrálóvár sem, illetve a felfújható gumicsúszda, amely szintén felállításra került a Hit Parkban.

Gyereknap a Hit Parkban

Gyereknap a Hit Parkban

Gyereknap a Hit Parkban

Gyereknap a Hit Parkban

Gyereknap a Hit Parkban

Ha valaki elfáradt, vagy megéhezett a nagy mókázásban, lehetősége volt szétnézni a kirakodóvásárban, ahol rengeteg csecsebecse, könyv és különböző játék várta a nézelődőket, akik számtalan nassolni való közül is választhattak, illetve felfrissíthették magukat különböző gyümölcsökkel, gyümölcssalátákkal, de akár hamburgert vagy más finomságot is választhattak.

Szerencsére a gyülekezet legkisebbjeinek nem kell 1 évet várni a következő családi napig, érdemes figyelni a hirdetéseket, mert a nyár folyamán lesznek még hasonló programok számukra.

Gyereknap a Hit Parkban

Aktuális híreink