A hétvégén Gólyanapot rendeztek a Hit Parkban azoknak a keresztény fiataloknak, akik ősszel kezdik meg egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat. A program célja az volt, hogy a leendő gólyák ne csak gyakorlati, hanem szellemi útravalóval is felkészüljenek az előttük álló évekre.

A nap első részében Piros Péter és felesége, Júlia szellemi buzdítással szolgáltak a fiatalok felé. Arra bátorították a résztvevőket, hogy ne elégedjenek meg az átlagossal, a középszerűséggel, hanem törekedjenek a kiválóságra, és tanulmányaikkal is Isten dicsőségét keressék. József, Dániel és más bibliai karakter életén keresztül mutatták be, hogy a kiválóság gyakran kitartást és áldozatokat is kíván. Dániel példája különösen azt szemléltette, hogy egy Istennel ellenséges közegben is lehet hűségesen és magas színvonalon helytállni – akkor is, amikor még nem látjuk előre döntéseink minden következményét.

Gólyanap a Hit Parkban

Gólyanap a Hit Parkban

Ezt követően két felsőéves hallgató osztotta meg tapasztalatait az egyetemi élet gyakorlati kérdéseiről. Szó esett többek között a hatékony tanulási módszerekről, a tanulmányok melletti munkavállalásról, a keresztény identitás megőrzéséről, a kapcsolatépítésről, valamint a külföldi tanulmányokról.

A nap harmadik részében a résztvevők már kisebb csapatokban, mentorok segítségével ismerkedhettek meg saját leendő egyetemük sajátosságaival. Az azonos intézményben tanulni kezdők így nemcsak hasznos információkat kaptak, hanem egymást és a felsőbbéves mentorokat is megismerhették.

Gólyanap a Hit Parkban

Gólyanap a Hit Parkban

Gólyanap a Hit Parkban

Gólyanap a Hit Parkban

A Gólyanap így átfogó útravalót adott a fiataloknak: szellemi megerősítést, gyakorlati tanácsokat és új kapcsolatokat. A jó hangulatú rendezvény segített abban, hogy a leendő egyetemisták felkészültebben és bátrabban nézzenek az előttük álló új életszakasz elé.