HIT GYÜLEKEZETE
2026. 04. 28.
Őszinte párbeszéd a házasság intim kérdéseiről
Ismét Házas+ est a Hit Parkban

április 24-én a Szent Pál Akadémia Kék termében került megrendezésre a Házas+ soron következő alkalma, amely a szexualitás és intim egészség témáját állította középpontba. Az esemény iránt ezúttal is kiemelkedő érdeklődés mutatkozott: közel hatszázan vettek részt az esten.

A rendezvény célja az volt, hogy a házasságban megélt intimitás kérdését szakmai és lelkipásztori nézőpontból, nyitott és biztonságos légkörben járja körül. Az előadások és a fórumbeszélgetés során a résztvevők olyan fontos kérdésekre kerestek választ, mint az intimitás kialakulása a kapcsolat elején, a gyermek születése utáni párkapcsolati közelség megőrzése, az eltérő szexuális igények kezelése, valamint a vágy és a testi változások szerepe az élet különböző szakaszaiban.

Házas+ a Hit Parkban

Az est nyitó előadását Dr. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos, tanácsadó tartotta „Szexualitás, intim egészség” címmel, amelyben a testi és lelki egészség összefüggéseire, valamint az intimitás fejlődési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

A programot ezt követően egy fórumbeszélgetés folytatta, ahol lelkészházaspárok, orvos, lelkész és szakpszichológus osztották meg gondolataikat és tapasztalataikat. A nyitott, őszinte párbeszéd sokak számára adott gyakorlati és lelki kapaszkodókat a mindennapi párkapcsolati helyzetekhez.

Házas+ a Hit Parkban

A résztvevők visszajelzései alapján az este nemcsak ismeretbővítő, hanem megerősítő és közösségépítő alkalom is volt. Sokan hangsúlyozták, hogy ritkán van lehetőség ilyen tabuk nélküli, mégis értékközpontú beszélgetésre a házasság intim kérdéseiről.

A rendezvény ideje alatt a Park Bistro is nyitva állt a vendégek előtt, ahol a közösségi együttlét és a kötetlen beszélgetések tovább mélyítették az est hangulatát.

A szervezők szerint a nagy érdeklődés és a pozitív visszajelzések is megerősítik, hogy van igény az ilyen jellegű alkalmakra, ezért a Házas+ sorozat a jövőben is folytatódik.

Házas+ a Hit Parkban

Házas+ a Hit Parkban

Házas+ a Hit Parkban

Aktuális híreink