HIT GYÜLEKEZETE
2025. 11. 16.
Az élet győz!
Péntek éjjel a betegekért virrasztottunk

November 14-én a budapesti Hit Gyülekezetében újabb virrasztásra került sor a Szent Pál Akadémia Kék termében. Mintegy 300 hívő részvételével közös dicsérettel és könyörgéssel vittük Isten elé a betegeket, akik vagy fizikai, vagy mentális állapotukat tekintve szorulnak támogatásra a gyülekezetünkben, de a közösségünk által 5 éve működtetett kórházmissziós szolgálat tevékenységéért is imádkoztunk.

A Hit Gyülekezete 40 éve hirdeti Isten Igéjét a hitből való gyógyulással, illetve az egészséggel kapcsolatosan. Hisszük, hogy az evangélium ígérete ma is érvényes, kétezer éve Jézuson fizikai sebeket ejtettek, hogy mi fizikai értelemben is meggyógyulhassunk. Ez a látás több ezer beteg gyógyulását eredményezte már a gyülekezetünkben az elmúlt évtizedek során, de folyamatosan erősíteni kell a hitünket, hogy a jövőben is sokan éljék át a gyógyulás és a szabadulás örömét.

Virrasztás a betegekért Hit Gyülekezete

„Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk” – figyelmeztet Pál apostol, ezért bizalommal járultunk az Úr elé testvéreinkért. A több mint 250 beérkezett konkrét imakérésért egyenként imádkoztunk, melyek között számos olyan eset is volt, amelyben csodára volt szükség a gyógyuláshoz.  

Isten Igéje arra is buzdít, hogy ezen a területen ne csak magunkra, hanem a tágabb környezetünkre is gondunk legyen, ezért alakult meg a gyülekezet országos kórházmissziója 2020-ban, Covid-járvány idején, melynek munkáját szintén imában hordoztuk. Hisszük, hogy ez által nagyon sok olyan honfitársunk életéért is könyörögtünk, akik a gyógyulás által megtapasztalhatják Isten hatalmas kegyelmét, szeretetét, és hitre juthatnak, üdvösséget nyerhetnek.

Virrasztás a betegekért Hit Gyülekezete

A virrasztás este 9-től hajnal 4-ig tartott, melynek során több körben közös imára, dicséretre és a hitből való gyógyulás reménységét erősítő igék felelevenítésére is sor került.

Virrasztás a betegekért Hit Gyülekezete

Virrasztás a betegekért Hit Gyülekezete

Virrasztás a betegekért Hit Gyülekezete

Aktuális híreink