A hullámot Isten adja

#bizonysag
#megvaltozotteletek
Takács Benjámin | 2019. 10. 18.
Interjú Ditrói Barnabással
Hogyan lesz egy életmódszerűen kábítószerező, lopni járó, teljesen deviáns életmódot élő fiatalból normális, polgári ember? Van-e kiút a legmélyebb gödörből is? Ditrói Barnabással beszélgettünk történetéről.

Nagy fordulatot hozott az életedben, amikor Istent megismerted. Mesélnél erről nekünk bővebben?

 Honnan is kezdjem? Nagyon érdekes a visszatérésem és újrakezdésem.

Keresztény családba születtél?

Igen, a szüleim Budaörsön tértek meg a ’80-as évek végén, így egy jó állapotban levő, fejlődő családban nevelkedtem, ahol apám dolgozott, anyám pedig a családot vitte. Viszont lett egy törés a szüleim házasságában, mikor 11 éves koromban apám szabad akaratából úgy döntött, hogy otthagyja a családot. Ennek következtében én és a nővérem "hajótörést" szenvedtünk. Nagy hiány képződött az életünkben, és annak köszönhetően, hogy anyám vette át a család irányítását, kisebb lett a kontroll felettünk. A bennem mélyen rejlő lázadás ekkor a felszínre tört, elkezdtem dohányozni, csajozni.

Hány éves korban kezdődött ez?

11-12 éves voltam. A Bornemiszában (a gyülekezet budapesti iskolájában - a szerk.) ekkor választás elé állítottak: maradok az iskolában vagy az életmódomat választom.

És te nem az iskola mellett döntöttél?

A „B” opciót választottam. Sajnos az iskolában akkor sok szempontból nem volt életszerű a nevelés: eltiltottak a világi zenétől, hosszú hajtól, a csípőre letolt nadrágtól… Akkor még az iskola nem ismerte fel azt, hogy egy elvált szülőkkel rendelkező gyereknek milyen segítségre van szüksége. 

Természetesen a lázadó természetem miatt nem is akartam megváltozni.

Ez a hozzáállás mára már teljesen megváltozott a Bornemisszában, nagyon nagy irgalommal és kegyelemmel kezelik az ügyeket.  

Ekkor elindult egy mélyrepülés az életedben?

Világi iskolába kerültem és azonnal nagy kontrasztot éreztem a színvonalban. Rájöttem, mennyire hálásak lehetnek a keresztény fiatalok a Bornemiszáért. Egyből megláttam a különbséget (sok hányatott sorsú tanár, stb)… Lavina indult el az életemben: dohányzásból füvezés, világi párkapcsolat, rossz társaságok, aztán bekerültem az underground graffiti világba. A bűnbe is a kapcsolati háló tud bevinni, velem is így történt 14 évesen. Volt olyan év, hogy minden nap loptunk, szívtunk és graffitiztünk. Olyan természetes volt nekem ez az életmód, mint ahogy most veled kávéznom. Ugyanolyan program volt elmenni ruhákat lopni, mint ma keresztényként bármilyen normális programot csinálni. 

Barnabás és Benjámin

Nem csuktak le soha?

Itthon sose kapott el lopás miatt a rendőrség, pedig volt olyan időszak, hogy minden nap loptunk. Megtanultam megtaposni a lelkiismeretem, és felhúztunk egy ideológiát, hogy nekünk ezt szabad, mivel nem személyektől loptunk, hanem boltoktól. Ez járható útnak tűnt előttem, ez volt a példa. Az idő múlásával egyre mélyebbre kerültem. A barátaim huszonhat év körüliek voltak. Volt közöttük ex-kokainista, hivatásos katona, sőt díler is. Ez volt az akkori hétköznapi „csapat.” Teljes nihilizmus jellemezte az életünket. Ha nem derült ki, hogy 16-17 éves vagyok, senki meg nem mondta volna. Akkoriban pont úgy néztem ki kívülről, mint ők. A bűn megöregített. Mindig miután ledobtam az iskolatáskám, már mentem is bandázni. 18 éves koromig zajlott ez az életmód… Volt, hogy egy országos graffitis ügy miatt karácsonykor vittek el bilincsben a szüleim szeme láttára. Végig kellett nézniük ezeket az eseményeket, sokszor nagy összegű bírságot kellett kifizetniük. 

Hogyan kezelték?

Apám nem élt velünk, így keveset érzékelt ebből, anyámnak volt a legnehezebb. Nagyon hálás is vagyok érte, hiszen az szeret igazán, aki a nehéz időkben is szeret. Hálás vagyok, hogy fölnevelt és nem mondott le rólam, hiszen sok szülő nem tudta volna elhordozni mindezt.

Biztos sokat imádkozott is érted.

Nagyon-nagyon sokat. Aztán 17 éves koromban éreztem egy bolti lopás során Bécsben, hogy nem kellett volna, de akkor már kényszeresen loptam. Mikor kijöttem a boltból, odajött hozzám egy kétméteres ember, hogy mennyi az idő, amikor mutattam, hogy dél van, kicsavarta a kezem és a földre tiport. „Polizei, Polizei!” - kiáltott rám az illető. Innentől fogva az út a bécsi börtönbe vezetett 17 éves koromban. Sok durva helyzetbe kerültem már, majdnem meghaltam túladagolásban, majdnem elütött Bécsben graffitizés után a metró…

Amikor majdnem meghaltál volt komolyabb transzcendens élményed?

Nekem sok volt, a megtérésem is ehhez köthető. Nem gondoltam, hogy meg fogok térni, hirtelen jött az egész.

A transzcendens világ akkor nyílt ki előttem, amikor elkezdtem komolyabb pszichedelikus drogokat szedni, MDMA, gomba, LSD... Számomra nem volt kérdés, hogy létezik természetfölötti, csak az ebben való eligazodás nem ment könnyen.

Hogy jutottál el a túladagolásig?

Egy átbulizott margitszigeti este után, ahol ittunk meg szívtunk, reggel 6-kor mentem haza. Felhívott az egyik akkori jóbarátom, aki szintén nehéz drogokkal foglalkozó díler volt, és áthívott magához afterpartizni, ahova el is mentem. A kábítószerekkel kapcsolatban fontos tudni, hogy vannak halálos kombinációk, amik az ember életébe kerülhetnek. Nem gondoltam végig józan ésszel, mennyi mindent fogyasztottam aznap, így aztán könnyedén szedtem be még 0,2 gramm kristályt, aminek meg is lett az eredménye: elvesztettem a kontrollt mind az érzelmeim, mind a gondolataim fölött. Hála Istennek, ezt az élményt ma már nehezemre esik felidézni. Azt hittem, hogy meghalok, de végül valahogy elaludtam, és másnapra kihevertem.

Ha az ember elveszíti a szabadságát és kontrollját az élete fölött, akkor ez mindig egy mélyponthoz vezet. Ennek ellenére sem tudtam letenni a kábítószert, valamint elkezdtem LSD-vel is élni, így ez egy rendkívül nehéz időszak volt. Teljesen más szellemi valóságba repített akkor mind vizuálisan, mind a hangok terén, amit megtérésem után is fel kellett dolgoznom. Ekkor vált világossá, hogy a földi élet több, mint a látható világ. Az addigi drogos élményeimet hallucinációknak tartottam, de az LSD használatával lett számomra teljesen világos, hogy létezik szellemvilág. Bár eligazodni nem tudtam a természetfeletti világban, de ez egy istenkeresésre ösztönzött.

Barni

Mi hozta a fordulatot az istenkeresésben?

Bécshez visszakanyarodva, akkor imádkoztam először. Miután rám csukták a fogdaajtót egy nagyon egyszerűt imádkoztam.

Mennyei Atyám, ha létezel, akkor a Jézus nevében, szabadíts meg!

Az a durva, hogy előtte sose imádkoztam, de itt éreztem, hogy ha van Isten, akkor ez az a pillanat, amikor segíteni fog. Három napra vittek be, mint Jónást vagy Jézust. Jónáshoz tudnám leginkább hasonlítani magamat, mert menekültem. Megértettem, hogy a bűneimért nekem kell számot adnom. A mellettem levő emberek példáiból, akik mellé becsuktak a zárkába, kiszámoltam időarányosan, hogy nagyjából 2-3 hónapot kaphatok. Persze az is rendkívül sok, hisz ott egy nap olyan, mint máshol egy egész hónap. Most itt ülünk és kávézunk, szabadok vagyunk. De rácson belül lenni sokkal súlyosabb dolog, hiszen a szabadság hiányában még egy ablaknak is nagyon tud örülni az ember.

Átvittek egy másik szobába, aminek a fala tele volt vésve angol igehelyekkel, például a János 3:16, illetve olyan mondatokkal, hogy „megtértem, Jézust befogadtam, ez az a pont ahol Istenhez kiáltottam.”  Egy csomó ilyen felirat volt ott, és nagyon mélyen megmozgatott a kérdés, hogy mi is a megtérés. Sokat mondták a tanárok Bornemiszában, hogy ha így élek, akkor börtönbe fogok kerülni, és ekkor újra belém nyilallt ez a mondat. Kemény volt szembenézni tizenhét évesen azzal, hogy valamit nagyon elszúrtam.

A bíróság úgy döntött, hogy mivel fiatalkorú vagyok, hazaengednek. Több kortársam hónapokat ült ilyenért, és én voltam az egyetlen, akit szabadlábra helyeztek. Volt rajtam kegyelem, és éreztem, hogy szerencsés vagyok. Egy másik országos graffitis ügyünk kapcsán százezer forintos bírságot kaptam, aki pedig velem volt 1,5 milliósat. Az is kegyelem volt, hogy az érettségim meglett ilyen életmód mellett, ráadásul irodalomból Jónás tételét húztam.

Miután kiengedtek a börtönből mihez kezdtél?

Hazajöttem, és elindult bennem egy folyamat. Szerettem volna polgári életet élni, de nem tudtam letenni a drogokat és a cigit. A grafiti nekem olyan volt, mint másnak a komolyzene, amit évekig, órákat gyakorol az ember.  Éreztem viszont, hogy a lopott pénzen átok van. Egy európai graffitis turné során például mindkét könyököm eltört Olaszországban. 

Elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon mi az élet értelme. Csak lefekszem és felkelek, ennyi? Nyáron egyik este spontán elkezdtem azon gondolkodni, hogy van-e Isten vagy nincs. Ekkor a Szent Szellem megérintette a hasamat, kezemet, arcomat, és ezt hirtelen nem tudtam hova tenni. Ez vajon Isten érintése lenne? Ekkor egyre erősebb lett ez az érzés, néztem a csillagokat, és továbbra is azt kérdeztem magamban, hogy "ez Isten érintése lenne"? Sugárzott bennem, de aztán elmúlt. Nem tudtam mihez kötni, nem tudtam, hogy kicsoda ez az Isten. Elkezdtem olyanokon gondolkodni, hogy megírták-e sorsom. Apám keleti filozófiák irányába ment, anyám keresztény maradt, és ezért egy kettősség jött létre bennem, mert nem tudtam megállapítani melyik az igazság. Elkezdtem figyelni a belső megérzéseimre. Volt, hogy azért nem mentem le az Ozora fesztiválra (amely talán a legdurvább drogos fesztivál Magyarországon), mert éreztem, hogy nem kellene mennem. Egy ilyen megérzés volt az is, hogy ne olvassak keleti filozófiákhoz kötődő könyveket, majd én magam találom meg az utamat. Választ akartam kapni arra a kérdésre, hol van a szívem forrása. Mentem fel a lépcsőn, benéztem az öcsém szobájába, ahol volt a Bibliám, amit még bornemiszásként olvastam. 

Amikor ránéztem a Bibliára, éreztem egy hívást, hogy vegyem le a polcról és olvassam.

Én meg úgy voltam vele, hogy persze, miért ne. Ismertem a Bibliát, de spontán kezdtem most el az elején. Sok képem volt Istenről. Volt olyan szellemi élményem, amikor azt hittem, hogy Istennel találkozom egy LSD-zés közben. Amikor az ágyamon ülve azt kezdtem el olvasni a Bibliában, hogy „kezdetben teremtette az Isten az eget és az Isten szelleme lebegett a vizek felett”, becsuktam a Bibliát, és libabőrös lettem. Olyan gondolatok szólaltak meg bennem, hogy mielőtt bármit is tettem volna, Isten már létezett. Ő alkotott meg engem, ő teremtette a földet. Belém nyilallt, hogy igen, Isten valóban létezik. Jöttek fel bennem igék, például a Tízparancsolat. Abban a pillanatban éreztem, hogy bűnös vagyok és meg kell térnem, de akkor azt sem tudtam mi az a megtérés. Ha azt mondod akkor nekem, hogy csak kézen állva sétáljak el neked a Pozsonyi út végéig, akkor megtettem volna. Tudatosan szakítottam el magam a keresztény gyökereimtől 12 évesen. Ekkor viszont belém hasított a felismerés, hogy vasárnap el kellene mennem a Hit Gyülekezetébe megtérni. Ez egy pénteki napon történt, aznapra és másnapra is hívtak bulizni, de nemet mondtam. Meg is voltak lepődve, mert korábban sosem mondtam nemet. Éreztem, hogy az Isten teljesen más irányba viszi a sorsom. Elmentem a Gyülekezetbe. Sok gondolati akadály jött: mit fognak szólni a régi ismerőseim, akiket hét éve nem láttam. Meg hát eléggé le is voltam pukkanva... Amikor Sándor elkezdett beszélni, éreztem, hogy ő azzal az Istennel tart kapcsolatot, aki engem megérintett a szobámban. Nem tudtam figyelni, néztem a földet, és csak azt éreztem, hogy a bűneim súlya és terhe rajtam van. Ekkor Nagy József felállt a színpadra, és elmondta, hogy Jézus meghalt értem, új életet ad, én pedig rögtön tudtam, hogy most Isten szól hozzám. Kimentem a színpad elé a megtérő imát elmondani, de közben elsírtam magam. Az elmémben egyből jött is gondolat, hogy „miért sírsz, semmi okod a sírásra”, de a szellememben éreztem, hogy most az élő Istennel kerültem kapcsolatba, végre hazataláltam. Miután kinyitottam a szemem, teljesen máshogy láttam mindent: az embereket, a fákat, a leveleket.

Barnabás és Benjámin 2

Teljesen kicserélődtél?

Igen, megszabadultam teljesen a dohányzástól, drogoktól, káromkodástól, paráználkodástól, azóta nem lopok. Isten visszaintegrált a természetes világba. A legnagyobb értéknek tartom, hogy normális emberként tudok élni, és tudom élvezni az Istentől kapott életet. Jött egy új fejezet, megszakítottam a kapcsolatom a régi barátaimmal. A drogok miatt 200%-osan érzékeny volt a szellemem, meg kellett gyógyulnom, és eljutni egy egészséges szintre, hogy ne legyen ilyen hiperérzékeny a szellemem. Ez azt jelenti, hogy egy másodperc alatt bárhol be tudtam töltekezni Szent Szellemmel valóságosan. A szellemem ki volt folyva, mint egy törött pohárból a víz. A lelkemnek is be kellett gyógyulnia, mert ahogy az Ige is mondja "mint a kerítés nélküli város olyan az ember lelke, akinek nincs uralma rajta", és a drogos emberekben, főleg elméjükben ki-be ugrálnak a démonok. Ahogy hazaértem, szembe kerültem saját magammal, lecseréltem a ruháimat, letöröltem a zenéket stb. Komolyan ostobának kellett volna lennem ahhoz, hogy a nagy találkozás után visszamenjek ebbe a közegbe. Találtam otthon még MDMA kristályt, amiről nekem kellett  eldöntenem, hogy lehúznom a wc-n. Isten választás elé állított, hogy komolyan gondolom-e a döntésem. Utána feltettem magamnak a kérdést: ha nem drogozhatok, nem cigizhetek, nem bulizhatok, nem csajozhatok, akkor mit csinálhatok? És jött is egyből a válasz: hát imádkozhatok, Bibliát olvashatok, szólhatok nyelveken, hallgathatok dicséretet, olvashatok, tehetek bizonyságot.

Rájöttem, hogy a keresztény élet, az igazából életmód. Krisztus maga az élet.

Sokat evangelizáltam, mert erős volt bennem az az igei üzenet, hogy az Isten a 99 igazat otthagyja az egyetlen bűnösért, és tudtam, hogy nekem is kötelességem a bűnösöket megtérésre hívni. Fél év volt egyáltalán feldolgozni, hogy mi az, hogy megtértem, és elhagytam a bűnöket. Azt szoktam mondani az embereknek, hogy a megtérés az olyan, mint egy szörfözés. Ott állsz a tengerparton a deszkáddal. Látod a tengert, és akarsz szörfözni, de nem jön a hullám, mert Isten adja a hullámot. Ha viszont megjön a hullám, akkor egy dolgod van csak: rá kell állni a deszkáddal, és rajtamaradni.  

A megtérést Isten adja, de nekünk meg kell tartani.

Hogyan sikerült életmódot váltanod, helyreállnod?

Különböző időszakok következtek a megtérésem után. Azonnal elszakadtam a régi bűntársaimtól. Éreztem, hogy el kell. Az Apcsel 2-ben látjuk, hogy Isten adja a megtérést, újjászületést, betöltekezést, de ránk vár a 4. lépés: a a bűntársaktól való elszakadás. Új telefonszám, új facebook oldal és új élet. Felégettem magam mögött mindent. Maradtam én és a Bibliám. Minden reggel felkelek és olvasok Bibliát, imádkozom,  és ez nagyon nagy erőt ad. Ezért is vagyok ilyen vidám, mert az Ige is mondja, hogy ez élet a csontjaimnak. Olyan emberekkel akartam magam körül venni, akik nem csak úgy vannak a gyülekezetben, hanem akiknek fontos az életmentés szolgálata. Szolgáltam két évet a gyülekezet ruhatárában, aminek nagy szerepe volt a beépülésemben. Úgymond az volt a bevezető a szolgálatba, nagyon nagy élmény volt. Utána kb. 2 évet voltam kint a Jótevőkkel is az 1%-os gyűjtésben aktivistaként, illetve evangelizálni az utcán heti 3-4-szer. Mindegy mit szolgál az ember, berendező, takarító, büfés vagy épp poharakat pakol le az asztalról, de fontos, hogy az ember aktív legyen, és így majd később megkapja az igazi, saját szolgálatát. Ezután azt éreztem, hogy ahogy bele fektettem az energiámat a szolgálatba és szellemi fejlődésbe, most a munkába és a saját életembe kell befektetnem ezt az energiát. Ekkor kezdtem menedzselni a kávézót, illetve azután ingatlanozni. 

Külön kiemelném a megtérésem után Füzér Norberttel való kapcsolatot akitől rengeteg támogatást és szeretet kaptam és kapok az első telefonbeszélgetéstől kezdve a mai napig is. Abszolút nem voltam a gyülekezethez szocializálva, nem is tudtam miért kell felhívnom, csak ajánlották nekem, hogy beszéljek vele. Nagyon-nagyon hálás vagyok érte, mert nem csak abban támogatott, hogy a szellemem megerősödjön és felépüljek, hanem példát is mutatott, hogyan lehet egy normális és életszerető életet élni szellemben. Nélküle szellemi roncstelepen kötöttem volna ki az biztos. Szintén szeretném kiemelni Vrastyák Csabát is, akivel rögtön a megtérésem után jött oda hozzám segíteni, beszélgettünk, rengetegszer imádkozott értem, és segített a bűnvallásra való felkészülésemben. Nagyon nagy szükségem volt rá.

Igazából most van az a pillanat az életemben, amikorra sok mindent megértettem. Most hétfőn találkoztam apámmal 3 év után, és meg tudtam bocsátani neki, felszabadultan beszélgettünk. Talán az egyik legnagyobb ajándéknak ezt tartom, hogy a 26. születésnapomra megkaptam Istentől, hogy idáig el tudtam jutni, mert sokaknak ez az élete feléig vagy élete végéig tartó fájdalom is tud lenni. Az Ige azt is mondja: "mit ér az embernek, ha az egész világot meg is nyeri". Cristiano Ronaldo is elért nagy sikereket, de elsírta magát, hogy az apja ezt nem láthatta, mert korán elköltözött. Hálás vagyok, hogy én ezt fel tudtam dolgozni, és tovább tudtam lépni. Bennem volt, hogy ne embereknek akarjak megfelelni, hanem az Úrnak. Tudom, hogy nem mindenki nézte jó szemmel, hogy mentem, szolgáltam és tettem a dolgom, de sosem arra figyeltem, hogy az emberek mit gondolnak, hanem hogy a szellememben mi van.

Nem embereknek kell teljesíteni. Ha az ember újságíró akar lenni, legyen az, ha doktor akar lenni, legyen az, ha az ember emberek fele akar szolgálni, akkor szolgáljon arrafelé, az a fontos, hogy mi Isten zsoldosai vagyunk.

És, hogy mi van az ember szívében.

És mi van az ember szívében, igen. Lezárásként egy mondat, ennek a summájaként:

Azt szeretném üzenni a második generációs fiataloknak, amit Mózes mond a zsoltárban, hogy taníts meg minket úgy számlálni a napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.

Nem kell az embernek tragédiákon átmennie, függőségekbe kerülnie ahhoz, hogy aztán ennél az asztalnál el tudja mesélni. Az én üzenetem az, hogy Lukács nem volt ott a Názáreti Jézus feltámadásánál, nem is abban a korszakban élt, de mégis hiteles emberként el tudta mondani - felkente őt a Szent Lélek -, és tudunk épülni az evangéliumából. Az embernek nem kell ehhez keresztülmenni dolgokon, hanem imádkozni kell az embernek, hogy legyen bölcs szíve, hogy más kárán tudjon tanulni, és ne kelljen ezeken keresztülmennie. Akinek nincs „kemény” bizonysága, ne keressen, nézze meg másét, és tanuljon abból. Ha Istentől kérhetnék valamit, hogy megtegyen, szerinted mi lenne az?

Hogy elvegye a múltadat?

Egy DeLorean-t (Vissza a jövőbe c. film időgépére való utalás – a szerk.) kérnék Istentől, és ezzel a szívvel vissza tudjak menni a múltba.

És beszélj a 11 éves kori önmagaddal?

Így van, de hála Istennek, az Úr kipótolja ezeket az éveket.

Takács Benjámin | 2019. 10. 18.