A kezdetektől indulva: abból, hogy már ilyen fiatalon benne vagy a gyülekezet életének vérkeringésében, azt is feltételezhetjük, hogy keresztény családba születtél, és ilyen neveltetést kaptál?

Igen, ez így igaz. A szüleim körülbelül akkor fogadták be Jézust a szívükbe, amikor én megszülettem. Keresztény környezetben nőttem fel, a Bornemiszába jártam, amit nagyon szerettem. Most is nagyon szívesen gondolok vissza erre az időszakra, főleg amiatt, hogy egy idő után kiköltöztünk Kanadába.

Akkor hány éves voltál?

Tizenkilenc, így ott fejeztem be a középiskolát, de itt nőttem fel Magyarországon.

A megtérésed egy folyamat volt, vagy konkrét ponthoz tudod kötni?

Egy folyamat volt, de voltak fontosabb pontjai. Kiskoromban én is elmondtam a megtérők imáját a Hit Gyülekezetében. Szerettem istentiszteletre járni, dicséreteket énekelni, lelkesedtem az Úrért. Tizenhat éves koromban meg is keresztelkedtem – a szüleim azért nem akarták, hogy korábban tegyem, hogy ez tényleg egy önálló döntés legyen a részemről. Ekkor a tinédzserkorom közepén, a legkritikusabb pontján voltam, és éreztem, hogy meg kell keresztelkednem. Ezt őszintén tettem, de ekkor még nem teljesen értettem, hogy miért is kell megkeresztelkednem. Bár nem voltak nagy bűnök az életemben, éreztem azt, hogy egy új, krisztusi emberré kell válnom. Később, amikor kiköltöztünk, távol kerültem a Gyülekezettől is.

Mi volt az oka annak, hogy elhagytátok Magyarországot?

Apukám testvérei ekkor már kint éltek, és nekünk is adódott egy lehetőség, így kimentünk, hogy anyagilag jobb helyzetbe kerüljünk. Erre jó lehetőségünk nyílt kint, nagyon izgatottan vártuk. Én pont ebben az időszakban kezdtem egy kicsit elidegenedni is a Gyülekezettől. Az Úrtól valahogy mégsem akartam elszakadni, de az volt a baj, hogy ez az életszakasz pont akkor ért engem, amikor kint voltunk külföldön.  Közben távkapcsolatom lett egy magyarországi fiúval, amiben mind szellemileg, mind lelkileg nagyon leépültem - nem feltétlenül az ő személye miatt, hanem azért, mert ha két személy nem egymáshoz illő, az rosszul is el tud sülni. Rám ez a kapcsolat rossz hatással volt, éreztem, hogy nem jó helyen vagyok, de nem akartam változtatni rajta.

A kapcsolatnak sem akartam véget vetni, de az Urat sem akartam elhagyni, amolyan „kis okosan” akartam magam megoldani a dolgot, ügyeskedve.

Kiáltottam az Úrhoz, hogy „valahogy legyen”, mert akartam az igazságot, de mégsem akartam, hogy megváltozzanak a dolgok.
 

Egy alkalommal a buszon ülve sírtam, mert annyira éreztem, hogy nem a helyemen vagyok. Korábban, Magyarországon már megkeresztelkedtem és nyelveken szóltam, volt érintésem az Úrtól. A szívem nem engedte, hogy ezt elfelejtsem. Egyszerűen nem tudtam úgy csinálni, mintha ez nem lenne igaz. Egy ilyen kifakadásom során, amikor a buszon ültem, azt mondtam: „Uram, én jól akarom csinálni a dolgokat, mondd meg, hogy mi legyen, mutass valamit.” Képzeld el, ekkor észrevettem, hogy egy néni ül előttem, aki épp Bibliát olvas, és pont láttam is, hogy mit. Nagyon szólt hozzám ez az Ige, a 2Timótheus 3. fejezetének vége – de az egész fejezet is – amely a saját életemre lefordítva arról szólt, hogy ne feledkezzek el arról a tanításról, amit itthon kaptam, mert az tud engem megtartani, és ne felejtsem el, hogy kitől kaptam ezt.

Sajnos, még ekkor sem adtam be a derekam, de ez a pont elindított bennem egy folyamatot. Körülbelül két év után lett vége ennek a kapcsolatnak, és ekkor elkezdődött egy minőségi fejlődés az Istennel való kapcsolatomban.

Elkezdtem pusztán érdeklődésből olvasni a Bibliát, olyan könyveit is, amelyeket korábban átlapoztam. Az idő múlásával a többi családtagom is érezte, hogy nagyon nehéz kint a Gyülekezet nélkül.

Amikor hazajöttünk, Németh S. Judit a keszthelyi ifjúsági táborban Lótról tanított, akinek megfáradt a lelke az őt körülvevő bűnös környezettől. Ezzel teljesen azonosulni tudtam, mert - bár kint is nagyon sok gyülekezet van, szinte minden sarkon, amiből én többet is meglátogattam – a Hit Gyülekezetéhez képest, ahol felnőttem, nagyon nagy volt a kontraszt. Ami itt van, az akkora kincs, amit máshol tényleg nem kapnak meg az emberek.

Olyan ez, mint amikor egy embert elkényeztetnek, és egy ideig csak kiemelkedő minőségű ételt kap, és utána egyszerűbb ételeken kell élnie. Én ugyanezt éreztem, mert a Hit Gyülekezete kiemelkedő minőségű szellemi táplálékot nyújt. Nyilvánvalóan a kinti gyülekezetekért is hálás voltam, mert ott is működik Isten munkája, de Németh Sándor személye és szolgálata felbecsülhetetlen kincs. Szerintem nagyon hálásak lennének a kanadaiak, ha lenne kint egy ilyen ember, mint ő. Nem ott tartana most a kanadai kereszténység ahol - sajnos, az ottani kereszténység most nagyon küszködik a kemény liberális nyomással szemben.

Ezek után milyen érzés volt hazaérkezni?

Amikor hazajöttünk, az nagyon nagy felfrissülést jelentett, olyan volt, mint amikor egy szomjas vándor végre vízre talál.

Tudom, mindenkinek személyes kérdés, hogy hol a helye, de én nem Magyarország miatt vágytam haza, hanem a Gyülekezet miatt. Amikor hazajöttünk, pont gyakrabban voltak szabadító szolgálattal záruló alkalmak, amikor pásztorok körbementek, és imádkoztak az emberekért. Ekkor én is éreztem, hogy terhektől, démonoktól szabadulok meg. Felvettem a kapcsolatot egy lelkésznővel, akinél bűnvalláson is voltam és azóta is öröm, ha beszélgetünk. Ez után jelentkeztem a Szent Pál Akadémiára (a Hit Gyülekezete teológia szakú főiskolája), ahol felvételiben pont szerepelt a 2Timótheus 3. fejezetével kapcsolatban is egy kérdés, aminek nagyon örültem.

Milyen motivációból jelentkeztél? Miért érezted úgy, hogy neked ott a helyed?

Az Ige mélyebb megismerése és tanulmányozása motivált, és már Kanada előtt is erősen vonzott az Akadémia, illetve már nagyon vágytam arra is, hogy egyetemen tanuljak. Az Igét akartam komolyabban tanulmányozni, és Istent szolgálni. Az akadémián olyan emberek vettek körül, akik tényleg hiteles keresztények, gyógyszer volt a lelkemnek, hogy ilyen kiváló emberek taníthattak.

Rendszeresen szokott lenni kézrátételes ima is, amikor Németh Sándor imádkozik az egyetemista fiatalokért. Amikor először részt vettem ezen, úgy betöltött a Szent Szellem, mint azelőtt még soha. Ez úgy érzem, pecsétet tett a szívembe, hogy az Úré vagyok, és az óta folyamatosan fejlődök, mind emberileg, mind az Úrral való kapcsolatban. Ahogy fogalmaztál, bekerültem a Gyülekezet vérkeringésébe, de ez nem az én érdemem.

Ha valaki odaszánja magát az Úrnak, az építeni tudja Isten munkáját, erre bárkinek meg van a lehetősége, hiszen Ő bárkit tud használni. Nagyon szeretem az angol nyelvet, és nagyon örülök, hogy ezt is fel tudja használni az Úr.

Hálás vagyok Istennek, hogy megszabadított attól a lelki szorongástól, amit kint éreztem.
 

Korábban azt mondtad, hogy nem volt komolyabb „bűnös előéleted”, mégis kikerülhetetlennek láttad beismerni, hogy Isten bűnbocsánatára van szükséged - amit aztán valóságosan át is éltél. Mit üzennél azoknak fiataloknak, akiknek nincs meg a „nagy pálfordulat” jellegű történetük?

Azt üzenném nekik, hogy a megtérés ugyanúgy értékes akkor is, ha előtte az ember nem ment el a nagy lejtő végéig. Persze az Úr még az összeomlás után is helyre tudja állítani az embert, de gondoljunk bele, mekkora érték az, amikor ezt meg lehet előzni! Ugyanakkor, ha az ember nem is esik bele komolyabb bűnökbe, „ótermészete” mindenkinek van, ezért szüksége van az embernek egy új szívre. Azt pedig nem érdemes kivárni, míg az emberből jobban kibújik a benne levő rossz, mert biztos, hogy ki fog. Nagyon meghatározó volt számomra, amikor megértettem, hogy a vízkeresztség által hatalmat kaptam a romlott természetem fölött és újjászülettem, Isten gyermeke vagyok. Ebben hinni kell, mert csak így működik. “Kegyelemből tartattatok meg, hit által és ez nem tőletek van”

Annak idején a távkapcsolattal összefüggésben kaptam egy atyai jótanácsot: attól függetlenül, hogy az Úr és a családom szeretnek engem, választanom kell az igazság és egy „kevert valami” között – ha viszont az utóbbi mellett döntök, arra ne mondjam azt, hogy az az igazság.

Ez telibe talált engem, és feleszméltem. Éreztem, hogy ez így van, hogy válaszút előtt vagyok. Van az igazság, és azon kívül minden más. Vagy tényleg akarok új emberként élni Istenért – mert ez senkinek nem „muszáj” – vagy nem élek úgy, de a kettőt egyszerre nem lehet.

Ha egyenesen akarsz járni, járj úgy, ha pedig nem, arra legalább ne mondd azt, hogy egyenes. Így köteleztem el magamat az igazság mellett.