Valótlanságot állított


a Hit Gyülekezetéről a Célpont

#Sajtó
#hitgyulekezete
Hit Gyülekezete Sajtóiroda | 2018. 05. 24.
Valótlanságot állított a Hit Gyülekezetéről a Célpont

A Hír TV Célpont című műsora február 23-án valótlanul azt állította, hogy a Fidesz a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Kraj nevű szervezetet.

A Hír TV Célpont című műsora február 23-án (a két nappal későbbi, hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással kapcsolatban) valótlanul azt állította, hogy a Fidesz a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Kraj nevű szervezetet. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Hit Gyülekezete Hódmezővásárhelyen hitéleti és karitatív szolgálatot végez és az általa megtartott étel- és ruhaosztással nem vett részt a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás kampányában. A Hit Gyülekezete egyháznak a nevezett cikkben bemutatott Romano Kraj nevű szervezethez semmi köze nincs,

a Hit Gyülekezete nem vett részt semmilyen szavazatvásárlásban.

A valótlan állítást a műsor bemutatását követően átvette az Index és az azóta megszűnt Magyar Nemzet is. 

A Hit Gyülekezete mind a Hír TV, mind a valótlan állítást átvevő lapok ellen sajtó-helyreigazítási pert indított. Az Index még a tárgyalás kitűzése előtt közzétette a Hit Gyülekezete által kért helyreigazítást, a héten pedig a Hír TV és a Magyar Nemzet kiadója is egyezséget kötött a bíróság előtt a Hit Gyülekezetével, amelyben vállalták a perköltség megfizetését és a helyreigazítás közzétételét. 

Hit Gyülekezete Sajtóiroda | 2018. 05. 24.