HIT GYÜLEKEZETE
Munkatársunktól
2017. 05. 03.
Ukrán fiatalok a gyöngyösi gyülekezetben jártak
Látogatás

A lelkes és a néhéz otthoni körülmények ellenére is rendkívül életvidám csapat nagyon bátorító beszámolót tartott. A Szent Pál Akadémián tanuló fiatalok némi betekintést nyújtottak arról, hogy ebben a háborúval sújtott, megosztott országban, ahol az átlagfizetés töredéke a magyarokénak, milyen nehéz feladat egy gyülekezet építése és fenntartása.

Szavaikból kitűnt, hogy mindezek ellenére nem elvágyódnak hazájukból, hanem az Akadémián tanultakat gyülekezetük és hazájuk építésében szeretnék állítani. Hálás szívvel köszönték meg a Hit Gyülekezete támogatását ès kérték a hívők közbenjárását az ukrajnai helyzet normalizálódása érdekében. 

Beszédük után a gyülekezet, Nasinszky Péter pásztor vezetésével, közösen imádkozott azért, hogy véget érjen Ukrajnában a polgárháború és megosztottság és még nagyobb ébredés legyen ott. Az istentisztelet után a helyi hívők megáldották a vendégeket tartós élelmiszer adományokkal is.

Aktuális híreink