Teltházas koncert a megújult Híradás Centrumban

#Koncert
#vas
Munkatársunktól | 2015. 05. 25.
A Pünkösdi Dallamok koncert alkalmából zsúfolásig megtelt a Váci Híradás Centrum.

Pünkösd vasárnapján nyitotta meg először kapuit Vác nagyközönsége előtt a sokak által röviden „Híradásként” emlegetett, gyönyörűen megújított Váci Híradás Centrum. A Pünkösdi Dallamok címmel rendezett koncertet a Váci Közéleti Egyesület szervezte, a belépés ingyenes volt.

Az egykor patinás, időközben azonban lepusztult épületet a Hit Gyülekezete váci közössége újította fel a gyülekezeti tagok adományaiból és társadalmi munkával. Az eredeti külső formákat megőrizve vidám, színes, új arculatot kapott az épület, amit csodaszép kert vesz körül. A pünkösdi koncerten a város kulturális és társadalmi vezetői közül többen képviselték magukat. A gyülekezet lelkésze, Surjányi Csaba elmondta, hogy kifejezetten ez is volt a céljuk az épület megújításával. Szeretnék a váci embereknek megmutatni, hogy nem elveszítették a Híradást, hanem az ott zajló élet továbbra is a város virágzó életének része marad.

A rendezvényen fellépett a „Sopranos” Chor, akik Svájcból érkeztek. A 12 diáklány Európa több országában is fellépett, magyarországi turnéjukra filmzenei válogatással és svájci dalokkal érkeztek.

A rendkívül színvonalas zenei program hazai előadóművészei sem voltak ismeretlenek a váciak előtt. Korábban szabadtéri rendezvényeken és a Városházi Estéken is találkozhattak a Szkéné Gospel zenekarral, amelynek új tagokkal bővült Kamarakórus változata lépett fel ezen az estén. Kiss Julianna zongoraművész, aki a nemzet tehetségei Bonis Bona díjának nyertese korábban két nagy sikerű koncerttel mutatkozott be a váci zeneiskolában. Több tehetséges fiatal zenész mentora, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola tanára. Kiss Julianna  Gabriella Adorjánnal együtt Svájc és Olasz ország koncert termeiben is  sikeresen koncerteznek négykezes zeneművek bemutatásával. A koncert közönsége elé lépett Fehér Lili énekesnő is, aki idén elnyerte a Dunakanyar Hangja címet és egy kiváló, tehetséges,  váci zenészcsalád egyik tagja: Balogh Mihály gospel énekes, jazz zenész.

Munkatársunktól | 2015. 05. 25.