Szmirna gyülekezete:


a szenvedés illata

#szenvedes
#proba
Náray Gabriella | 2020. 04. 29.
Németh Sándor 2020. április 25-i online prédikációjának összefoglalója
A szmirnai gyülekezet a szenvedő egyház jelképe, a mártíromság és az áldozathozatalra való készség mintája, aki a nyomások és a kedvezőtlen politikai környezet ellenére is képes a Krisztussal való közösségben és hűségben megállni. Az egyház Jézus Krisztus szenvedésével is közösségben van, ahogyan őt kivettette a világ, az egyházat is perifériára akarja szorítani. Ezek az időszakok azonban lehetőséget nyújtanak arra, hogy a nyomás alatt felszínre jöjjön a szív tartalma, és az Istent ismerő nép jó illatát megismerjék.

Szmirna neve a mirha szóból származik, aminek a jelentése: jó illat. A mirha egy keserű illatú balzsamnövényből származik, aminek a magját megtörve szabadul fel az illata. A mirha a Bibliában az áldozatnak, a szenvedésnek, a mártírságnak és a tanúságnak a jelképe, olyan tanúságtevő hívőké, akik egyre nagyobb nyomás alá kerülve sem szakadnak el az Úrtól, hanem egyre csodálatosabb illat árad ki belőlük. Az illat az áldozat minőségét mutatja – ahogyan Isten megérezte Ábel áldozatának illatát, arra áldással válaszolt. Ábel megértette: azért, hogy neki bűnbocsánata legyen, valakinek szenvednie kell, valakinek meg kell halnia.

Szmirna gyülekezete abban is példa, hogy a gyülekezet tanúságtevésének hitelesnek kell lennie – az Egyház feladata az, hogy az igét ne csak az erre alkalmas politikai közegben hirdesse, hanem ahogyan Timótheusnak írta Pál, „alkalmas és alkalmatlan időben” is.

Jelenések 2:8-11

“A Smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Első és Utolsó, aki halott vala és él…”

A Szent Szellem úgy mutatja be itt az Urat, mint Első (berésit) és Utolsó (eszkatosz). A Messiás már a kezdetekben, Ádám történetében is főszereplő volt, hiszen ő indította el az emberiség, majd Ábrahám családjának történetét. Izrael néppé válásáig gyakran megjelent, majd a Messiás földi megszületéséig háttérbe vonult, rejtett maradt. 

Ezt azért is tette, mert Isten döntési szabadságot akar biztosítani az embereknek, hogy ezáltal mindenkiből kijöjjön az, ami a szívében van, így tud az ember erkölcsi lény lenni. Az ember ugyanis csak azokért a cselekedeteiért felelős, amikkel kapcsolatban ő dönt. Amiket rákényszerítenek, azokért csak korlátozott felelősség terheli. Isten ezért is rombolta le a diktatúrákat most, a korszak végére, hogy létrehozza a választási szabadságot az emberek számára.

Az „Utolsó” kifejezés, pedig arra utal, hogy az Úr a korszak lezárásában is főszerepet fog vállalni. A Jelenések könyvének címe is erre utal, ez Jézus kinyilatkoztatása arról, amikor újra belép a történelem színterére.

Isten a történelem végén még lehetőséget hagy arra, hogy a törvényszegés titkos bűne be tudjon teljesedni, hogy a gonosz tényleg legyen gonosz, a jó pedig jó. Ebből is látszik, hogy milyen nagy hatalom és felelősség van az ember választásában, és legfőképp, hogy milyen fontos különbséget tenni az igazság és hazugság között.

A második állítás az Úrral kapcsolatban az, hogy „halott volt, és íme él”. Jézus magáról is úgy beszél az utolsó vacsorán, mint „megtöretett” Bárányról. Az ő testéből vér és víz jött ki, hogy-e kettő által újjá tudjunk születni, és mi is részévé váljunk Krisztus testének.

A jóléti kereszténység ezzel szemben nem hajlandó tudomásul venni a szenvedés misztériumát és annak szerepét, hanem mindent elkövet, hogy semmiféle megpróbáltatás, szenvedés ne érje az életét. Az ilyen emberek nem képesek szenvedni, áldozatokat hozni, nem tesznek semmit önzetlenül, ingyen. A szenvedés továbbra is része az emberiség életének, nemcsak a megváltatlan embereknek, hanem más tartalommal a keresztény pályafutásnak is, és ez ellen nem érdemes harcolni, hanem inkább értelmezni kell azt, megérteni, mi Isten keze az ember életpályáján.

Jézus Krisztus az összetörésnek a szimbóluma, az Ézsaiás könyvében leírtaknak megfelelően mind fizikailag, mind szellemi-lelki értelemben is óriási teher alatt volt.

 „Ki hitt a mi tanításunknak?” - teszi fel a kérdést Ézsaiás, vagyis azt, hogy ki hitt a Messiásban, ki fogadta el Jézus áldozatát, mint helyettesítő áldozatot, mint mirhát. A kérdésre nincs leírva a válasz, hiszen azt mindenkinek magának kell személyes szinten megválaszolnia, hogy elfogadja-e, hogy a Messiás helyette szenvedett.

„Nem volt neki alakja, és ékessége”, ábrázata nem volt kívánatos, ugyanis a kínzás és a fizikai gyötrések közepette a legkiválóbb emberek is elveszítik az emberi kinézetüket, vonzásukat. Csak annak lehet ez vonzó, aki meg tudja ragadni a szenvedés erkölcsi, szellemi tartalmát. Annak, amikor valaki nem magáért, hanem egy ügy miatt szenved. Az ilyen emberekből hősök lesznek, és a következő generációk áldják a nevüket.

Jézusban többről volt szó mint hősi halálról, benne Isten szenvedett, magát Istent verték szájba, köpték le, és az ő elutasítása nem másról szólt, minthogy a vallás kell az emberiségnek, de Isten nélkül!

A legtöbb vallásnak ez a fő problémája, Isten nélkül igyekszik vallásosnak és jónak lenni, de Krisztus személye nélkül ez nem lehetséges.

Testi gondolkodásmódra utal Ézsaiás, mikor azt mondja, hogy „azt hittük, hogy a Messiás Istentől verettetik és ostoroztatik”, ezzel szemben a hit képes felismerni, hogy ez a mi fájdalmunk és bűneink miatt volt.

“Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.” (Jel 2:9)

Az Úr mindig azonosul az üldözött egyházával és embereivel. Ezt látjuk akkor is, amikor megjelenik Saulnak Damaszkusz előtt, és számon kéri, hogy: „Saul, miért üldözöl engem?” Saulnak zsidó emberként a Messiás személyét nem állt szándékában üldözni, viszont az egyház képviselőit annál inkább üldözte és káromolta. Ezt viszont az Úr úgy vette, hogy személyesen őt támadják, és fosztják meg emberi méltóságától.

A következő kifejezés a gyülekezettel kapcsolatban a nyomorúság, ami az eredetiben olyan nyomást jelent, ami szorongást, háborúságokat hoz létre az emberben, emellett a szegénységet is megemlíti. Ezek a kifejezések azért vannak kiemelve, mert ilyen társadalmi közegben élt a szmirnai gyülekezet Kis-Ázsiában egy kereskedő városban. Ez a közeg kiszorította őket a város perifériájára, nem engedte őket jóléthez jutni, és megfosztotta őket a közbizalomtól is.

A negyedik jellemző a káromlás, amit folyamatosan el kellett viselnie a gyülekezetnek. Az Ige a Sátán zsinagógájának nevezi azokat a vallásos szélhámosokat, akik állandóan káromolták őket, akik „zsidóknak” mondták magukat, de valójában nem azok.

 A zsinagóga azt jelenti: összegyülekezés. A Sátán zsinagógája, egy olyan összeesküdött társaság, akik állandóan vád alatt akarják tartani a szmirnai gyülekezetet. Összebeszélés, összeesküvés rendszeresen volt Isten munkája ellen. Ezt látjuk József és testvérei esetében Dótánban, vagy Galileában, mikor összegyűltek a Heródes pártiak a farizeusokkal együtt, és megbeszélték, hogy megölik Jézust.

A Sátán zsinagógájára az Ószövetségben is van példa.

Bírák 2:1-3, 20-23.

Az itt említett emberek nagy része beolvadt a zsidóságba. Korábban már az Exoduskor is csatlakoztak elegy-belegy népek Izraelhez, akik később a Mózes elleni lázadás felbujtói voltak, és más későbbi problémák szerzői is. Ezeken a népeken keresztül Izraelt többször megpróbálta Isten, hogy meglássa, kire hallgatnak. Ilyen népek a gibeoniták, kehiták és az edomiták. Heródest sem fogadták el zsidóként, mert edomitának tartották, ezért az ilyen emberek, mint ő, rendszeresen be akarták bizonyítani, hogy zsidóbbak a zsidóknál, de igazából a sátán zsinagógájához tartoztak.

A „Béliál fiai” kivételnek számítanak, mert származás szempontjából ők valóban zsidók voltak, de az Ige mégis azt mondja róluk, hogy hitvány, értéktelen emberek. A Judaizmusban emellett egy gonosz angyalt is jelöl Béliál.

Sok hamis interpretáció született a Sátán zsinagógája kapcsán.

A Sátán zsinagógájának a magatartását a káromlás határozza meg, aminek a legsúlyosabb fajtája a Szent Szellem káromlása. Ezzel kapcsolatban azt mondja Jézus, hogy sem ebben, sem a következendő korszakban sem bocsáttatik meg. Ha valahol a Szent Szellem jelen van, és azt mondják rá hogy démon, vagy sátáni erő, arra nincs bocsánat. Erre vonatkozik a szövegkörnyezet Máté evangéliumának 12. fejezetében, amikor Jézus meggyógyított egy némát, és a farizeusok szerint azt Belzebub által tette.

Az egyház szenvedésének több oka van, az egyik a Jézus szenvedésével való közösség.

Ha valaki Jézus Krisztussal közösségben van, akkor kikerülhetetlen, hogy ne érje őt presszió, rágalmazás, vagy a személyiségére irányuló romboló, pusztító nyomás, amely a társadalom perifériájára akarja szorítani. Előfordul, hogy arra van szükség, hogy a táboron kívülre menjünk, mint Mózes, ilyenkor ezt a részét is vállalni kell a Krisztussal való közösségnek.

Másik oka a Krisztus szenvedéseiből való részesedésének az evangélium képviselete, és a világból való kilépés. A bírák történetében azt látjuk, hogy Izrael fiai nem akartak teljesen kilépni az akkori világból, hanem Istent is szerették volna követni, miközben az akkori világ képviselőivel is szerettek volna üzletelni. A fáraó is rendszeresen kompromisszumos javaslatot adott Mózesnek. Az egyik az volt, hogy Izrael fiai áldozzanak Istennek Egyiptomban, és ha kell, ehhez biztosít vallásszabadságot. Ma sokan egy ilyen kijelentés miatt a fáraót még egyházvezetőnek is megtennék. A két kultúra között viszont kibékíthetetlen ellentét volt, az egyikben okkultizmussal, varázslással foglalkoztak, a másikban Isten szabad tisztelete volt a cél. Mózes zsigerből elutasította a fáraó ajánlatát, mert tiszta volt a látása, tudta ki hívta el őt, és mi a teendője. Isten Igéjéhez való engedelmesség által tudunk a világban megmaradva keresztények lenni.

Amit szeretsz a világban, az lesz a tövised, a csapdád.  

A szmirnai gyülekezet szerepe az áldozatról is szól, ahogyan a Róma levél 12. fejezetében olvasunk a testünkről, mint az Úrnak odaszánt áldozatról.

“Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.” (Jel 2:10)

Ez a befejező rész már bátorítás az igazi keresztényeknek.

Az első dolog itt a félelem legyőzése, ehhez nem az kell, hogy ne is beszéljünk a szenvedés szerepéről, hanem Isten Igéje alapján kell beszéljünk róla, pontosan azért, hogy az Ige megerősítse a lelkünkben, szellemünkben a hosszútűrésre való képességet. A tanúságtételnek lényege az is, hogy vállalom Istenhez és Isten népéhez való tartozást, amint Mózes vállalta az Isten népével való együtt nyomorgást, és Krisztus gyalázatát választotta a fáraó dicsősége és gazdagsága helyett. Az erre való képességet azáltal szerezte meg, hogy hittel nézett a jövőre, látta, hogy a gyalázatból előbb utóbb dicsőség lesz.

A világ továbbra is tanúságot tesz arról, hogy nem kíváncsi Jézusra, melynek legnagyobb próbaköve továbbra is Izrael.

Jézus kivégzése óta tragikus tévedésben van a világ, melyben nem hajlandóak rehabilitálni Jézus személyét Messiásként. Vagy a világot szereted, vagy Jézus Krisztust szereted, de a kettő együtt nem lehetséges.

Az idézett versszakban említett tíz nap az Ezékiel próféciája szerint (4. fejezet) tíz évet jelent, ahogyan Diocletianus üldözése is tíz évig tartott, pontosan 303-tól 313-ig, és Nérótól Diocletianusig is tíz nagy üldözés volt az egyházban. A kérdés, hogy az egyháznak is lesz-e tíz évnyi üldözése a történelem végén? Paradigma-e a tíz nap?

Máté 24:6-14

Mi már az itt leírt időszakban élünk. A hatodik és hetedik versszakban más szintű háborúról van szó, és a hetedik részről szóló kijelentés az első világháború során kezdődhetett el, mert itt volt lehetőség olyan szintű háborúkra, amik korábban példátlanok voltak, és amik visszavonhatatlanul megváltoztatták a földi berendezkedést. Ezekben a napokban sokat lehet hallani járványokról, éhségekről, földrengésekről és arról, ami ezután következik: „akkor nyomorúságra adnak benneteket”. Itt ugyanaz a kifejezés szerepel, mint a szmirnai gyülekezetnél.

A káromlás is jelen van napjainkban, de a mostaninál keményebb időszak várható, amiben Isten még nagyobb nyomás alá fogja engedni az egyházat, mert azt akarja, hogy kijöjjön a sónak az íze. Az ízt, ami a nyomás hatására kijön az, amit Krisztus helyezett belénk az újjászületés és a Szent Szellemmel való betöltekezés által.

 “Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között…” (2Kor 2:11-17)

Sokszor megvalljuk, hogy diadalra vezet bennünket Isten, de nem értjük meg azt, hogy itt a nyomásról és szenvedésről van szó, hogy Isten ismerete jön ki belőlünk, amikor rágalmaznak, vagy káromolnak bennünket. Ilyenkor még jobban megnyilvánul a magatartásunkban, hogy nem szitkozódunk, nem trágár szavakkal válaszolunk, hanem tesszük azt, amit Isten mondott. Azok számára, akik nem fogadják be az evangéliumot, az egyház az ítélet hordozója.

Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, amit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.

Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó:Ha pedig mint keresztyén szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért az Istent.

Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, akik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?

Annakokáért akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.” (1Pét 4:14-19)

Sok haszna van a nyomásnak, többek között, hogy örökösei leszünk Istennek és örököstársai Jézus Krisztusnak. Az üldözés közvetlen haszna pedig az, hogy nagyobb jelenléte lesz a kenetnek az életünkben, amit ezáltal is meg lehet szerezni. Ahogyan a jó illatra jön a kenet, az áldozatra jön a válasz. Az Ige arra is mond példát, hogy mi ne legyen a szenvedésünk oka, többek között például az „egymás dolgába avatkozás”.  

Péter tehát azt javasolja, hogy ha Krisztusért szenvedünk, ne szégyelljük, hanem dicsőítsük Istent, hogy a jellemünket megpróbálja. Amikor Isten akaratával megegyezik az ember nyomorúsága, hányattatása, akkor az a dolga, hogy továbbra is hűséges teremtőjének ajánlja fel a lelkét, és legyen kész a jó cselekedetre.

Náray Gabriella | 2020. 04. 29.