A szív

#sziv
#sors
Petrőcz Katalin | 2020. 01. 24.
Interjú Flaisz Endrével
A Hit Rádió Lélekmód című műsorában a szív jellegzetességeiről és működéséről beszélgettünk dr. Flaisz Endre teológussal.

„Szívünk nem csak a padra van írva, hanem bennünk a mélyben dobog” – ezek Pajor Tamás szavai. De mégis hol van az a mély, és hogy tudja befolyásolni az életünket? Hogyan tudnád meghatározni azt, hogy van szellemünk, és lelkünk? Hogyan működik az emberben?

A hétköznapokban és a tudományban nagyon leegyszerűsítik az ember felépítését ahhoz képest, ahogyan a Biblia bemutatja. Régen azt gondoltuk, hogy a lelkünk a testünkön kívül van, és ő a felelős minden intellektuális tevékenységért, érzelmekért, ezen felül a természetfeletti világ kereséséért, Isten kereséséért is. Ezzel szemben a Biblia azt mondja, hogy az ember három fő részből áll, a fizikai testünk, ami látható, és ami láthatatlan, az két részből áll, ez a lélek és a szellem. A világi tudomány nem tesz különbséget a lelkünk és a szellemünk között.

Megkérdezhetem, hogy miért?

Valószínűleg azért, mert nem volt bibliai kinyilatkoztatásuk, és a saját meggyőződésükre hagyatkoztak. A modern tudomány abból indult ki, amit magukon megfigyeltek, és nem könnyű magunkat megismerni bibliai világosság nélkül. A Biblia üzenete szerint egész más a szerepe a lelkünknek, mint a szellemünknek. Az ember szelleme olyan, mint Istennek a lényege, mert Isten Szellem, a kinyilatkoztatás szerint. Az embernek is van ilyen fajta része, és Istennel csak a szellemünkkel tudunk kapcsolatba lépni. Abból származtak bajok, hogy ezt a különbséget a lélek és a szellem között nem ismerték fel. Lelki síkon próbálták a természetfelettit megragadni. Azt gondolták, hogy magasztos érzelmeket kiváltó zene, vagy költemény, irodalmi mű, alkalmas arra, hogy az ember természetfeletti megtapasztalást szerezzen.

Tehát a lelkünk nem természetfeletti?

Nem, és nem is alkalmas arra, hogy természetfeletti dolgokat megismerjünk, és Istennel kapcsolatot létesítsünk vele. A lelkünkkel a körülöttünk levő világot érzékeljük, és egymásról szerzünk tapasztalatot, tehát ennek a világnak a befogadására való. A szellemünk az Istennek megismerésére és a természetfeletti dolgok keresésére rendeltetett, még akkor is, ha valaki nem született újjá, le van hibernálva az a képessége, és nem működik, csak a szellemi világ sötét oldala felé tud felszabadulni, de Isten felé nem.

Gondolom ez egy ördögi beavatkozás, hogy ne tudjunk Istennel kapcsolatba kerülni. Amikor azt érezzük, hogy szeretnénk Istennel kapcsolatba kerülni, az nem egy lelki folyamat eredménye. De van köze hozzá?

Van kapcsolat a lélek és a szellem között. A lelkiállapotunk tudja befolyásolni, hogy tudunk-e a szellemünkkel Istentől kijelentést venni, meg tudjuk-e Őt ragadni. Egymásra vannak hatással, de a lelki érzelmeink nem alkalmasak Isten megismerésére, csak a szellemünk.

A test, a lélek és a szellem egy közös alapban kapcsolódik egymással, és ezt a Biblia szívnek nevezi, ami nem azonos a biológiai, fizikai szívünkkel, ami a mellkasunkban dobog, hanem a személyiségünknek a fundamentuma.

Miért nevezi úgy a Biblia, mint a biológiai szívet?

Azért, mert az eredeti szöveg a héberben és a görögben is azt a kifejezést használja, hogy valaminek a lényege, a közepe. Az orvostudományban elterjedt szóhasználat a szív szó, az arra vonatkozik, ami a lényeg, valami nagyon fontos. A görög a cardia szót használja, és ebből ered a cardiológia kifejezés, aminek a jelentése középpont, lényeg, valaminek a veleje. Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy a személyiségünknek van egy spirituális lényege, központi gyökere, amibe beleágyazódik a test, a lélek és a szellem. Amíg él az ember, ezek nem válnak szét. Ha valaki eltávozik a földi életből, akkor valami feloldódik a szívben, és szétválik a teste, a szelleme és a lelke, és a lélek és a szellem elmegy az örökkévaló rendeltetési helyére.

Ez azt jelenti, hogy ezen a ponton a lélek is természetfelettivé válik?

Ezen a ponton igen, de amíg ez az átváltozás nem megy végbe, addig a lélek nem természetfeletti eredetű. Ebből sok zavar támad még a keresztényekben is, de ha valaki újjászületik, akkor felébred benne egy szellemtudatúság. Néha átesnek a ló túloldalára, mert ennek a felismerésnek az élvezetében, az első szeretet tüzében azt gondolják, hogy mindent szellemi szinten kell kezelni, szellemi módon akarják megoldani, és elfelejtik, hogy testben lakunk, és van lelkünk is. Még János apostol is, aki a legszellemibb apostol volt, és mindent fentről, mennyei látásban látott, ő is azt mondja első levelében Gaius barátjának, hogy kívánja, hogy mindenben jól legyen dolga, amiképpen jól van dolga a lelkének is. Tehát gondolt arra, hogy a lelket ápolni kell, és itt a lélek kifejezésnél  eredetiben is a lélek, a psziché szó van írva, nem a szellem. Ez azt jelenti, hogy János is tudta, hogy nem lehet úgy szellemi módon hatékonyan megoldani dolgokat, hogy a testünk és a lelkünk ne legyen jó állapotban. A lelkiállapotunk kihatással van a szellemi állapotunkra.

Mi fordítva szeretjük látni, hogy a szellemi állapotunk van kihatással a lelkiállapotunkra.

Ez így is igaz. De az egészet úgy kell elképzelni, hogy van egy ház, aminek az elején van az előszoba, ami a lelkünk, és azon keresztül lehet bejutni a nappaliba, ahol a lényeg történik. Az előszobában levetjük a kabátunkat, a sáros cipőnket, és utána jutunk be a nappaliba, ahol nagy dolgok történnek, ahol Isten a mi szellemünkkel akar kommunikálni, de ha az előszoba tele van pakolva mindenféle lommal, akkor nem tudunk bejutni a nappaliba. Így van ez a személyiségünkkel is. Ha az ember lelke különböző dolgok fogságába esik, nem szabadult meg az őseitől örökölt terhektől, akkor Isten hiába akar velünk kommunikálni, szólni a szellemünkhöz, a lelkünkön a kijelentés nem jut át. Amikor én a megtérésem idején vidékről vonatoztam Pestre a Folyondár utcai istentiszteletekre, a lelkem a közlekedés viszontagságai által meg volt terhelve, ezért nagyon fontos volt a kapus szolgálat, ahol mosolyogva, szeretettel üdvözöltek és a puttonyaim lehullottak a lelkemről. Ha ez nem történik meg, akkor nem tudtam volna dicsérni az Urat, és nem tudtam volna átvenni az igehirdetés üzenetét. Ezzel azt akartam mondani, hogy nem értek egyet azzal, amikor valaki azt gondolja, hogy a lelkének az állapota nincs kihatással arra, hogy milyen szellemi sikereket ér el. Ha a lélek meg van terhelve, akkor nem tud átmenni a szívünkbe az üzenet, nem tud az ige rhémává változni. Van, hogy a lélek valaminek a fogságában van, ezért az kihat a szellemi sikerekre.

Tehát mi a különbség a szellem és a lélek között?

A legfontosabb különbség, hogy az ember szelleme közvetlenül Istentől származik, természetfeletti eredetű valóság, Istennel azonos lényegű valóság. Amikor az ember megfogan, és elindul a személyiségének a fejlődése, akkor a szellem egy titokzatos módon Istentől közvetlenül az emberbe kerül. Nagyon fontos, hogy ezzel szemben a lélek nem természetfeletti lényegű, és nem közvetlenül Istentől származik. A lelket kétféle dolog formálja.

Mózes szerint a lélek a vérben van, ami azt jelenti, hogy az ember a lelki alkatát, természetét a véren keresztül az őseitől örökli. Tehát a lelki alkat, a személyiség genetikailag meghatározott.

Akkor Ádámnak volt egy eredeti lelke, ami az óta öröklődik tovább?

Így van, de nem terveztem Ádámig visszamenni. Ádám teremtése speciális volt. Isten belelehelte az életnek a szellemét a földbe, amit megformált,  és így lett az ember élő lélekké. Tehát ekkor a teremtés által lett az ember, és alakult a személyisége, de utána már természetes szaporodás útján örökítette át a lelki alkatát az ember egyik generációról a másik generációra. Hogy milyen az ember lelki stílusa az nem azon múlik, hogy Isten milyennek teremtette, mert azt az apukájától örökölte. Tehát a lélek a vérben van, amin keresztül öröklődik át. Ez még egy igével is megerősíteném.  Az 1. Péter  1:18 azt írja: „Tudván hogy nem veszendő holmin, ezüstön, vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből…” Itt az szerepel, hogy apáinktól öröklünk életet, de az eredetiben nem a biológiai élet szerepel, hanem az „anasztrophé”, ami elhajlást jelent. Ez azt jelenti, hogy hajlamokat öröklünk, amikbe utána beépülnek a tradíciók. Tehát a szellemünket Isten közvetlenül adja belénk a megfogantatáskor a természetfeletti világból, a lelkünket pedig nem Isten adja belénk, hanem apáinktól öröklünk hajlamot, habitust, lelki alkatot a véren keresztül.

Akkor ezért van szó olyan sokszor arról, hogyan vegyük föl a jószívűséget, mértékletességet, atyafiakhoz való hajlandóságot, mert ez feladatunk is, mert nem hagyhatjuk a lelkünket az örökölt állapotban.

Igen, ez nagyon fontos dolog. De még elmondanám, hogy mi az, ami ezen kívül még a lelkünket alakítja. Ez a nevelés, vagy éppen a nem nevelés. Nagyon fontos szerepe van a nevelésnek a lelkünk alakításában.

Erről szól a Példabeszédek könyve is.

Így van, az egy nevelési tankönyv. Figyelni kell a szülők tanítására, mert a lelkünk állapotát neveléssel lehet változtatni, tovább fejleszteni. A lélek formálásában itt bejön a tanulás, a nevelés szerepe, amit nem lehet csak imával kiváltani.

A magyarban van egy szó erre, a „művelt”.

Ez nagyon jó szó rá. Pár éve van egy új tudomány, a talentológia, amely azzal foglalkozik, hogy milyen tényezők játszanak abban szerepet, hogy az emberből ki tud-e jönni a tehetsége, a talentuma. A talentológusok azt kutatják, hogy a két tényezőn kívül van még egy harmadik dolog is, a sors-faktor. Az ember örököl egy tehetséget, ahhoz hozzájárul a tanulás, a szorgalom, a művelés, és hozzájön a külső körülmény, ami kiszámíthatatlan.

Isten viszont nyilván nem véletlenül helyez bizonyos időbe bizonyos embereket.

A kutatók azt mondják, hogy a lelkünk, személyiségünk alakulásában a legnagyobb részt, 70 %-ot a szorgalom, az akarás, a művelés teszi ki, éppen az, amit mi tehetünk meg.

Ez akkor is így van, amikor az ember szelleme ébren van, sőt, talán akkor van igazán így.

Ebből fakad az egésznek a jelentősége. Mint mondtam, az ember lelke bizonyos dolgoknak a fogságába tud esni. Egyik az örökölt hajlamok, amik korlátoznak az imában, a szellemi sikerben, a másik a környezetből érkező nyomások, negatív hatások. Nagyon fontos, hogy ezeket a megtérés pillanata, az újjászületés pillanata, nem számolja fel automatikusan. Amikor az ember az új szívet megkapja, a halott szelleme helyett élő szelleme lesz, megnyílik a kommunikáció lehetősége Istennel, de a lelki fogságból nem szabadul fel automatikusan.

A friss megtérőben kettős helyzet alakul ki. Lent a szíve mélyén tűz van, örök életet kapott, bűnbocsánatot, de fent a lelkében vastag törmelék van. Azt még le kell onnan szedni!

Attól függ a további keresztény életének a sikere, hogy milyen vastag a törmelék rétege, és hogy le tudja-e szedni. Isten sehol nem ígérte meg, hogy ezt meg fogja helyettünk tenni. Sokan azt várják, hogy majd Isten leszedi róluk. Ő közös megoldást kínált. A halott szellemünket megeleveníti, abban mi nem veszünk részt. Viszont a lelkünket magunknak kell művelni! Ez van az 1. Péter I:9-ben, hogy „Elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét”, itt az eredetiben is a lélek, „psziché” szerepel. Ezt először nem értettem, de az „üdvösség” szót megvizsgálva láttam, hogy az eredetiben kiszabadítást jelent. Tehát megtéréskor azt a feladatot kaptam, hogy a lelkemet szabadítsam ki, vagyis az örökölt hajlamoktól, és a külvilágtól érkezett nyomásoktól kell kiszabadítanom a lelkemet. A lélek hatással van a szellemre, mert ha az meg van terhelve, akkor nem értjük meg Isten szavát, akaratát. Dolgoznunk kell a lelkünkön, különben a lelkünk elválaszt a szellemi sikerektől. Itt jön be, amit Jézus mondott: „Aki megtartja az ő életét, elveszíti azt, aki elveszíti az életét énérettem, az megtalálja azt”. Eredetiben az „élet” szó helyett a „psziché” szó szerepel. Tehát a lélekben vannak természetes vágyak, örökölt hajlamok, és ha ezek szembekerülnek Isten akaratával, elhívásával, akkor ezek a lelki vágyak el tudják választani attól a sorstól, amit Isten tervezett neki. Amikor az ember egy másik sorsba kerül, akkor elindul egy elidegenedés Istentől, akkor is, ha egyébként sikeres, boldog családi életet él, de mégis érzi, hogy valami hiányzik neki. Ez azért van, mert valamikor régen másik utat választott, nem Isten tökéletes akaratát. Nem követett el bűnt, csak egy másik terven haladt tovább. Ennek az lehet a vége, hogy elidegenedik Istentől, de az okát valami másra fogja. Lehet, hogy csak az örökkévalóságban tudja meg, hogy valamikor egy olyan döntést hozott, amit a saját lelke vágyai alapján követett. Erre vonatkozik az, amit Jézus mondott, hogy megnyerte az ő lelkét, de nem figyelt arra, hogy Isten másik irányba akarta terelni.

 

Petrőcz Katalin | 2020. 01. 24.