A remény győzelme

#fordulat
#remenyseg
Takács Benjámin | 2020. 03. 27.
Interjú Rapos Rolanddal
Rapos Roland az Erasmus program keretében 2018-ban fél évet töltött el Magyarországon. Ez idő alatt – vidám, energikus jellemének köszönhetően – nagyon sok ember szívébe lopta be magát a környezetében. Vidám karaktere ellenére Roland nagyon nehéz sorsot élt meg, de reméli, hogy talpra állásának történetével másoknak is segítséget, inspirációt nyújthat.

Örülök, Roli, hogy ide látogattál, és újra találkozunk. Az itt töltött fél éves programod óta sok idő telt el. Honnan jöttél? Elmesélnéd a történetedet?

Igen, persze. Erdélyben, Szatmárnémetiben születtem. Hálás vagyok, hogy most itt lehetek, mindig öröm tölti el a szívemet, amikor Budapestre jövök, mert érzem, hogy itt is itthon vagyok.A történetem azzal a hét évvel kezdődik, amikor a szüleimmel együtt laktam.

Abban az időszakban sajnos egy szülőm részéről sem láttam jó példát, mert ittak, sok verekedést is láttam, például azt, hogy az anyukámat a torkánál fogva odaszegezik a falhoz.

Ezt az apukád tette?

Nem, az apukám nem bántotta anyukámat, de más családtagok gyakran átjöttek hozzánk, és mivel ittak, sokszor megtörtént ez a családban. Kevés szép emlékem van erről az időszakról, ami van, az is inkább csak rossz. Volt, hogy nem is aludtam otthon, mert különben veszekedtek volna anyukámmal, ezért el kellett mennünk. Amikor 7 éves voltam, a szüleim elváltak. Apukám elköltözött, anyukám pedig összeköltözött egy férfival, aki megint bántalmazta, ütötte, verte, falhoz vágta. Láttam anyukámat, ahogy sír, láttam, hogy vérzik, hogy kiverik a fogát, eltörik a lábát. Olyanokat is hallottam tőle, hogy "ölj meg", és ezekhez hasonlókat. Ezek nagyon megviseltek.

Roli 2

Kisgyerekként láttad ezeket?

Igen, ekkor 8-9 voltam. Nyári vakáció alatt elmentem apukámhoz, - mert a gyám anyukámnak adott. Akkor történt az utolsó beszélgetésem apukámmal. Nem tudtam, hogy az utolsó lesz, de úgy köszöntem el tőle, hogy „én úgyis focista leszek”. Rá két hónapra májcirrózisban elhunyt, mert sokat ivott.

Most egy kicsit visszatérnék arra, hogy elmondjam, hogyan jutott el apukám idáig az alkoholizmusban. Régen ő is futballozott. Amikor még az első feleségével élt - ahonnan van két testvérem - egy baleset érte őt meccs közben. Fejjel összeütközött két játékos, a másik ott helyben meghalt, apukámat pedig kómában vitték kórházba. Azt mondták neki, hogy ha folytatja a futballt, megvakulhat. Elég nehéz műtéteken ment át, ezért abbahagyta a futballt, és inni kezdett. Már az is nagy csoda, hogy életben maradt, és én megszülethettem. Amikor az apukám eltávozott, 9 éves voltam.

Anyukámmal egy olyan helyen éltünk, ahol nem volt gáz, áram, víz és az ablakon sem volt üveg. Úgy nézett ki télen a szoba, mintha jégkorszak lenne. Nagyon rosszak voltak az életkörülményeink. Volt, hogy nem volt mit ennem, mert sajnos anyukám elitta a pénzt.

Nem akartam követni a családom példáját semmilyen területen. Mindig is volt bennem egy kitörési vágy. Elkezdtem járni egy alapítványhoz, ahol adtak enni naponta egyszer, és csinálhattam ott a házimat. Megkérdeztem az igazgatót, hogy nincsen-e hely valahol, ahol lakhatnék, mert nem akartam anyukámmal élni az utcákon, szerettem volna valamit kezdeni az életemmel. Segített bejutni a Hans Witter nevű német alapítványhoz, ami egy gyermekotthon volt. Ott laktam két évet, és elkezdtem futballozni is egy csapatnál.

Itt kényszerítettek minket, hogy járjunk egy román baptista gyülekezetbe, mert ha nem, akkor nem kaptunk enni vasárnap. Egyszer elmentem egy baptista román táborba, és itt volt az első találkozásom az Úrral, a názáreti Jézus Krisztussal. Volt ott egy elismert pásztor - talán Londonból -, vele mondtam el a megtérők imáját, és itt fogadtam be először Jézust a szívembe. Akkor egy jó félórát zokogtam a földön, térden állva. Később bezárt ez a gyermekotthon, ahol laktam.

Hány éves voltál ekkor?

12 éves voltam, és 10 évesen kerültem be a gyerekotthonba. Ezek után elkerültem egy tehéntanyára. Tehenek közt laktam a pajtában, az én ágyam pedig a falnál volt, ahol még egerek is voltak. Ilyen körülmények között is éltem. Gyakran húsz kilométert is gyalogoltam az edzésekre, sokszor elkapott az eső.

Azt, amit az apukámnak utoljára mondtam, úgy vettem, mint egy ígéretet, és ez hajtott előre. Hiszem, hogy Isten a futball által adott egy menedéket, ami távol tartott a rossz társaságoktól, az italtól, a drogoktól, mert tudtam, hogy van egy cél, amibe meg is kapaszkodtam.

Közben anyukám egy másik férfival is összejött, aki szintén bántotta. Egyszer bementem anyukám után a temetőbe, és láttam, hogy a szemei fel voltak dagadva, megverték, és volt olyan is, hogy előttem akarták megerőszakolni.

Roli és Beni

Mindezek mellett anyukám tarot kártyából jósolt, és egy Biblia közepére helyezett régi kereszttel, vagy kulccsal – már nem emlékszem jól – halottidézést csinált. A Biblia lapjai elkezdtek maguktól forogni, és nagy szél lett a szobában. Ekkor 13 éves lehettem. Jövendőmondókhoz is járt, én az álomfejtéssel foglalkoztam - szóval volt egy kemény okkult háttere a családunknak. Mikor 13 és fél éves voltam, elmentem a tatámhoz, és ott maradtam a tehéntanyán. Három helyen is rákos volt, és én ügyeltem rá... nehéz volt itt is. Sajnos ő is „elköltözött”. Anyukámmal beköltöztünk a lakásba, ami ott maradt üresen.

Anyukám más férfiakkal is összekerült, volt, hogy azért nem tudtam otthon aludni, mert épp lefeküdt egy férfival. Másnap pedig elment az iskolámba, és lejáratott, elmondta, hogy nem is aludtam otthon - de azt nem mondta, hogy miért. Sajnos, sok ilyen fájdalom ért a részéről. Olyan is volt, hogy a foci felszerelésemet nem mosta ki, napokig otthagyta a vízben, és megbüdösödött a futballmeccsre. A többiek emiatt kibeszéltek. Bűzlöttem a tehénszagtól is. Szóval, nagyon rossz állapotban voltam minden szempontból, lelkileg, érzelmileg és fizikailag is. Dadogtam, verekedtem, loptam, és olyan agresszív voltam, hogy az osztálytársaimat a padokkal együtt repítettem el.

Az utolsó karácsonyon, amikor anyukámmal voltam, 2008-ban, azt mondtam neki gyűlölettel, hogy: „Soha nem bocsájtok meg neked, tönkretetted az életemet, a gyerekkoromat!” Majd otthagytam zokogva. Volt egy időszak, amikor anyukám ágynak esett és megbetegedett, akkor én ötven kilós búzát cipeltem, vagy éppen mehettem a tehenekkel a legelőre, hogy 13-14 évesen - iskola és edzések mellett - anyukámról gondoskodjam.

2009 februárjában anyukám kemény adósságba keveredett, és a kölcsönt adó romák két hónap alatt felkamatozták az árat az egész lakás árára. Fenyegettek, hogy megkéselik, elveszik a lakást, stb. Anyukám emiatt is depresszióba esett, de az éhezés és az a sok minden, amin átment, nagyon megviselte, és ágynak esett, nem tudott dolgozni. Február 8-án, amikor focizás után felmentem hozzá, szívinfarktusban elhunyt. 14 éves voltam ekkor.

Mindkét szülőm nélkül maradtam. Összedőlt bennem minden. De Isten már akkor embereket indított fel, hogy mellém álljanak. Az iskola részéről nagy támogatást kaptam.

Az anyukám temetésén százötven ember vett részt. Amikor ezt megláttam, sírtam, mert tudtam, hogy ezek az emberek miattam jöttek ide. Az iskola nyitott nekem egy bankszámlát, és küldtek nekem egy összeget.

Ezután a nagybátyámékhoz kerültem, mivel nekik nem volt gyerekük. Sajnos, a nagybátyám is sokat ivott. Egy garzonban laktunk hárman, de nekik is, nekem is szükségem lett volna az intim térre. Sok korlátot szabtak, és a futballt is tiltották. Nem akartak meccsekre engedni, nehezen értették meg, hogy engem ez tartott meg, ez adott nekem örömöt, hajtóerőt.

Sok konfliktus volt köztünk, Isten miatt is volt vitánk, mert nem engedtek a baptistákhoz. Azt mondták, hogy menjek a reformátusokhoz, de nem akartam, mivel én a baptistáknál közelebb éreztem magamhoz Istent. Erre a válaszra kaptam egy pofont. Mondhatni, már akkor kaptam az Úrért… Amikor 17 éves voltam, nem engedtek edzőtáborba a nagy csapattal, pedig a nagy testvérem volt az edző – persze értettem őket, mert papíron is ők feleltek értem, mint gyám. A tanulásban az első voltam az osztályban, jól tanultam, mert ezt kérték tőlem. Végül azt mondtam a nagybátyáméknak, ha betöltöm a 18-at, akkor elmegyek tőlük. Ez februárban volt, és márciusban ki is dobtak a házból.

Roli

Ekkor még nem is töltötted be a 18 évet?

Igen, áprilisban töltöttem volna a 18-at. Volt egy konfliktusunk egy meccs miatt, amire nem engedtek el. Nekem olyan fontos volt a meccs, hogy képes lettem volna kiugrani a 4. emeletről is, hogy elmehessek.

Egy családtagom azt ígérte, hogyha ők kitesznek a házból, ő magához vesz, de mégsem tette. Hétfő reggel elmentem az iskolába, és elmondtam az igazgatónak, hogy mi történt velem. Ő elvitt engem a holmimmal a kollégiumhoz, és fizette nekem a szállást és az ételt másfél évig. Egy idegen ember… Miközben a családom nem segített, magamra hagyott. Még az sem segített, aki megígérte, hogy fog. Elveszítettem mindenkit, aki fontos volt nekem. Mindezek mellett hálás vagyok a nagybátyámnak és nagynénémnek, hogy örökbe fogadtak, és 3 évig neveltek, és igyekeztek mindent megtenni, hogy nekem semmiben ne legyen hiányom. Nyolcadik végén a ballagáskor, mikor láttam a szülőket virággal, el kellett vonulnom, mert fájt, hogy az én szüleim nem lehetnek ott. Ez is egy olyan esemény volt, ami nagy nyomott hagyott bennem. 12. osztály végén sem jöttek el a ballagásra a nagybátyámék. Azok a tanáraim viszont igen, akik mellém álltak és támogattak. Hiszem, hogy Isten indította fel őket, és Ő használta őket ekkor az életemben.

2013-ban, mikor 12. osztályba jártam, volt egy kapcsolatom egy lánnyal, nagyon szerettem őt. Sok konfliktus volt közöttünk, amitől sokat szenvedtem, sokat sérültem is, és még játszani sem tudtam úgy, ahogy kell. Öngyilkos akartam lenni 2013 februárjában. Felmásztam a hídra, átléptem a korlátokat, a külső csövön voltak a lábaim. Láttam, ahogy a hullámok mennek a vízen, ütköznek a köveken. Ekkor lepergett előttem az életem.

Közel voltam ahhoz, hogy leugorjak, de megszólalt egy belső hang, hogy ne adjam fel, jó lesz. Sírtam egy fél órát. Ott ültem a köveken, és feltettem a kérdést magamnak, hogy: „Mit ártottam az életnek, hogy mindenkit elveszítek, hogy szegény vagyok és depressziós, fájdalmak, bántások érnek, és akármit csinálok, mindig lefelé zuhanok?!”

Meg is kérdezték akkoriban, hogy van- e valami, aminek örülök, ami boldoggá tesz engem. Azt mondtam, hogy amikor futballozok, és a pályán vagyok, akkor elfelejtek mindent. De ez csak pillanatnyi öröm, utána minden visszazökken.

Mi történt a ballagás után?

Az érettségi után elmentem Nagyváradra a testnevelési egyetemre. Egy évet voltam ott. A lány szülei ellenezték a kapcsolatunkat, így vége is lett. Ismét depressziós lettem, öngyilkos gondolataim voltak. A második félévben nem is mentem be az egyetemre, szinte a szobámból sem tudtam kimenni.

Egyik nap a kollégiumban kopogott az ajtón egy férfi, és meghívott minket egy „házi csoportba”, közös Bibliaolvasásra, beszélgetésre, dicséretre. Elfogadtam a meghívást és elmentem. Isten ismét küldött valakit a legnehezebb helyzetben, hogy megérintsen, szóljon hozzám. Ez a személy adott nekem egy Bibliát, amibe azt írta, hogy "Ez a könyv fog elválasztani téged a bűntől, vagy a bűn fog elválasztani téged ettől a könyvtől". Ez a mai napig egy életre szóló üzenet számomra. Viszont Nagyváradon történt az is, hogy tenyérjóslást csináltak nekem. Miután anyukám eltávozott, azt vettem észre, hogy sok területen elindultam azon az úton, amin ő is járt (pl.: paráznaság, okkultizmus). Azok az átkok, betegségek, fájdalmak és balesetek, amik a szüleim sorsában voltak, elkezdtek az én életemben is megvalósulni. Volt egy menedzserem, aki több csapathoz is beajánlott, de mindig lesérültem.

Roli

Ezután Kolozsvárra kerültem egyetemre. Mikor odamentem, kétezer lej adósságom volt (kb. százötvenezer forint). A kollégiumi lakótársaim egyik napról a másikra etettek, amit ők kaptak otthonról, abból adtak nekem. Ruháim sem nagyon voltak. Itt találkoztam roma származású fiatallal. Öt nagyon kedves testvéremnek tudom mondani. Sepsiszentgyörgyi volt, és ő kezdte el nekem hirdetni az evangéliumot. Fogékony voltam rá, mert nagyon szerettem ezt. Még éjjel kettőkor is ébren voltunk. Megkért, hogy fordítsak románra a szobatársamnak, mert neki is akarta hirdetni az evangéliumot.

Ahogy fordítottam az igét, úgy éreztem, mintha az ige is fordítana engemet. Így még inkább megérintett az evangélium.

Ekkoriban a menedzseremmel megbeszéltük, hogy elmegyek egy NB1-es klubhoz próbajátékra, hogy lássanak, hogyan játszom. Előtte viszont elmentünk egy sítáborba, amire a társaim gyűjtöttek nekem pénzt az egyetemen, és lesérültem. Kimentek a lábaim, alig tudtam járni. Úgy totyogtam, mint egy pingvin.

Egy csütörtöki napon, 2015. február 18-án elmentem egy ifjúsági alkalomra, ahol újra elmondtam a megtérők imáját. Éreztem, hogy Isten ráteszi a kezét a szívemre. Tudtomra adta akkor, Ő a mennyei Atyám, és hogy mostantól gondomat fogja viselni, és soha nem fog elhagyni. Olyan szeretetet éreztem, mint addig soha. Akkor már nem volt családom, nem kaptam atyai, anyai szeretetet, viszont Isten Atya. Hazataláltam.

Ezután elindult egy változás az életedben?

Igen, elkezdtek helyreállni dolgok. Abból a 150 ezer forint adósságból is elkezdtem kijönni. Elkezdődött egy tisztulási folyamat: már nem dadogtam annyira, már nem voltam olyan agresszív és depressziós, nem beszéltem csúnyán. Ekkor az életmódom is elkezdett változni, már nem kívántam a bulikat, a lányokat - és ez a változás nem kívülről volt rám kényszerítve, hanem belülről jött. Éreztem azt, hogy nem jó nekem, amit csinálok, tönkretesz és rombol engem. Az egyetemen javulni kezdtek a jegyeim, és az egyetemi főtanácsba is beválasztottak, hogy képviseljem a szakomat. Együtt voltam ott a tanárokkal, egyetemi docensekkel, professzorokkal. Kolozsváron 2015-ben kiválasztottak, mint főszervezőt a sport területén. Minden ottani sportrendezvényt én vezettem. Ebben az évben Kolozsvár volt az egyetemi központ Európában. Velem vették fel a kapcsolatot az elnökök és az igazgatók a föderációktól, én igazgattam az önkénteseket, hogy mi legyen a feladatuk. Tehát, Isten elkezdett felemelni megtérésem után.

Láthattam azt, hogy ha egy ember szövetségre lép Istennel, nem csak belső változások indulnak el a személyiségében, életében, viselkedésében, beszédében, anyagi, kapcsolati területein, hanem a karrier területén is jobban ki tud bontakozni, mert kijön egy átok alól, és áldásba kerül.

Utána júniusban szerveztem egy karitatív jellegű adománygyűjtést Kolozsvár megyében. Árva gyerekeknek, siketeknek, némáknak gyűjtöttünk ruhát, és ennek én voltam a főszervezője. Felhívtak a helyi TV-től, hogy adjak interjút élő adásban. Ekkor elgondolkoztam azon, hogy én a tehenek mellől jövök, laktam utcán is, éheztem is, lesújtott állapotban elveszítettem mindent, és most ott fogok állni a kamera előtt a TV-ben, és interjút adok. Mekkora utat tettem meg odáig. Az interjú végén feltettek egy kérdést, hogy mit üzenek a kolozsvári embereknek. Elmondtam, hogy mióta megtértem, befogadtam Jézust a szívembe, egy másik ember vagyok, azóta másképp látom a dolgokat, és ez a gyűjtés is azért jött létre, mert egy istentiszteleten voltam. A kamerás embernek még a szája is tátva maradt.

Roli

Ezután kimentem Németországba, Stuttgartba, és egy csapatnál fociztam. Lett volna ott nagy esélyem egy csapatnál elég magas szinten futballozni, de újra lesérültem, és visszakerültem Romániába. Nagyon rövid időn belül három komoly műtétem volt, ami nagyon megviselt. Az a nagy álom, amiért tizenkét éven át küzdöttem, amiért húsz kilométereket sétáltam kialvatlanul, éhesen, és ami a legnagyobb álmom volt, annak most vége lett. Olyan volt nekem ez, mint az istenem, szinte az által éltem. Nehéz volt letenni, de aztán belenyugodtam, mert Istenért tettem le.

Kaptam Istentől egy választ is ezzel kapcsolatban: azt, hogy aki elhagyja apját, anyját, fitestvérét, nőtestvérét, mindenét, amije van őérte és az evangéliumért, az száz-annyit kap vissza. Ez megerősített abban, hogy Isten jó dolgokat tartogat nekem.

Az egyetemen az első három évben én képviseltem a szakomat, ami jó sok ember képviseletét jelentette. Amikor elvégeztem az egyetemet, beszédet kellett tartanom kétezer ember előtt. Ez volt az egyik legemlékezetesebb és legerőteljesebb pillanat az életemben, amióta megtértem, és megtapasztaltam Isten jelenlétét, támogatását. Amikor kimondták a nevemet, egy melegség töltött be, és éreztem, hogy Isten velem van. Felálltam és lepörgött előttem az, ahonnan jöttem. A semmiből, a sok borzalom után, a halál és depresszió küszöbéről kerültem oda, hogy elvégeztem az egyetemet, és kétezer ember előtt elmondhattam, hogy mindezt Istennek köszönhetem. Tele voltam hálával.

Mihez kezdtél ezután?

Bejutottam a mesterképzésre, és ott újra beválasztottak az egyetemi főtanácsba, hogy képviseljem azokat, akik a mesterszakon, doktorin voltak. Tehát, még több egyetemistáért feleltem. Közben bejutottam a román futballszövetségbe, a fiatalok tanácsába. Ott volt alkalmam nagy emberekkel találkozni. Ekkor újra megemlékeztem arról, hogy Isten a semmiből emelt fel - ahogy a Biblia is írja, hogy Isten a senkiket hívja el, a szegényeket a főemberek közé ülteti. Ezt kezdtem el megtapasztalni.

Elvégeztem a mestert is, közben edzősködtem, és megadatott az esély, hogy Erasmus programmal 5 hónapot töltsek itt, Budapesten a Testnevelési Egyetemen. Nagy öröm és megtiszteltetés volt itt lenni, és megismerni benneteket és sok más fiatalt is a gyülekezetben. Köztük újra hallhattam, láthattam, hogy Isten hogyan munkálkodott az életükben, és azt, hogy ő csodatevő Isten. Ebben az időszakban lehetőséget kaptam, hogy edző legyek az Inter Academy Szent Pál csapatánál. Két hónapig edzettem a fiúkat több korosztályban, és két hónapig a lányokat. Nagyon jó tapasztalat volt. Sok barátot és testvért adott itt Isten. A Hit Gyülekezete a családom, és ha lenne olyan nagy karom, mindenkit átölelnék. Az Úr pedig a mennyei Atyám. Azóta is tapasztalom Isten támogatását minden területen. Bármilyen helyzetbe is kerültem, Isten mellettem volt, és kitartott mellettem. Ha emberek hátat is fordítottak nekem, Ő nem tette.

Ezek után már nem is volt olyan pont, amikor érzelmileg mélypontra kerültél?

Volt egy nap, amikor nagyon megszomorodtam, mert elkezdtek hiányozni a szüleim és hozzám közeli személyek. Szeretném ezt a tapasztalatomat is megosztani, mert ez által jobban meg fogják érteni az Olvasók, hogy Jézus Krisztus miért tud minden helyzetben együtt érezni az emberrel. Épp egy dicséret ment, amikor egy szelíd hang megszólalt. „Tudom, mit érzel.” Megkérdeztem: „Honnan tudod, Uram?”

Ez a szelíd hang azt válaszolta, hogy „Ott, a kereszten én is átéltem, hogy elhagytak. Megvetettek, szenvedtem és magamra maradtam.” Éreztem, hogy Ő mindenkivel - velem is - együtt érez, mert „fájdalmak férfija” lett, azonosult mindennel, ami nekünk fáj, amit átélünk, és megtapasztalunk.

Régen megkérdezték tőlem, hogy mi az, ami boldoggá tud tenni. Igazából nem nagyon volt ilyen, de most már van: Jézus Krisztus. Isten szeretete az, ami örömöt, életet és erőt ad, hogy nap mint nap felálljak az ágyból, és kitartsak a megpróbáltatásokban, hogy hittel és örömmel, reménnyel nézzek a jövő felé. Ez a szeretet az, ami megváltoztatott, és a mai napig előre visz. Azt tudom mondani azoknak, akik még nem kötöttek szövetséget Jézussal, hogy ne fordítsanak hátat ennek a szeretetnek, ne rúgjanak bele ebbe az esélybe, mert csak ez az Út, ami által megbékülhetünk Istennel, és ami által itt, a Földön is jobb életet tudunk élni.

Beaával

Azt még hozzá tenném, hogy Isten anyagilag is, és a kapcsolataim területén is nagy csodákat tett az életemben. Megismerkedtem Gera Zoltánnal, és egy nagyon jó kapcsolat alakult ki. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy általa is jó tanácsokat ad nekem. Szeretném megemlíteni és megköszönni Kántor Róbertnak, hogy a legelejétől fogva foglalkozott velem. Volt, hogy otthagyta a családját és eljött a meccsemre, tanácsokat adott nekem, és kitartott mellettem. Nagyon hálás vagyok neki ezért. Köszönöm a marosvásárhelyi Hit Gyülekezetének és a pásztoroknak is, hogy foglalkoztak velem. Most öt éve annak, hogy újra befogadtam Jézust a szívembe.

Most az a foglalkozásom, hogy a vonatok elektronikai részét szerelem, emellett edző is vagyok, megvan az edzői végzettségem is. Nemrég Isten a páromat is megadta, Beátát, aki már a menyasszonyom. Látom, hogy Isten kezdi kárpótolni azokat az éveket, amiket elveszítettem, és begyógyítja a szenvedések, fájdalmak sebeit, amiket átéltem. Isten megtanított megbocsájtani a szüleimnek. Hálás vagyok, hogy nem abortáltak, hanem lehetőséget adtak arra, hogy megszülessek, és a lehetőségeik szerint igyekeztek nevelni. Istennek pedig köszönöm, hogy erőt és kegyelmet adott, hogy meg tudjak bocsájtani, és meg tudjak szabadulni minden keserűségtől és haragtól.

Zárásképp mit üzennél Olvasóinknak?

Azt, hogy Isten nélkül nem lennék itt. Azt, aki most vagyok, és amit elértem, azt Istennek köszönhetem. A legnagyobb ajándék, amit kaptam az életemben - és amit kapott minden ember is -, az Jézus Krisztus, és az ő vére, ami kifojt a kereszten. Csak ez által tudunk megmenekülni, és megbékülni Istennel, és csak ezen keresztül tudjuk átvenni a javakat is Istentől.

Mottóként, vagy zárszóként pedig azt szeretném elmondani, hogy egy hős nem attól hős, hogy soha nem érzi a fájdalmat, vagy sosem esik a földre, és soha nem hibázik, hanem attól hős, hogy akárhányszor földre esik, vagy pofont kap - megcsalják, hazudnak a háta mögött, megfosztják javaitól, kilátástalan helyzetbe kerül -, nem adja fel.

Az igazi hősök ott születnek, ahol nincs már út, de lép a láb, ahol nincs remény, de kitart az ember, ahol már sötét van, de fény gyúl, aki Jézus Krisztus. Ő soha nem hagy el, benne mindig meg tudunk kapaszkodni.

Takács Benjámin | 2020. 03. 27.