Pünkösdi sportnap

a gödöllői Hit Gyülekezetében

#godollo
#Pünkösd
| 2016. 06. 02.
Pünkösd hétfőn gyönyörű napsütésben kezdődhetett meg az immár hagyományossá vált családi sportnap a gödöllői Hit Gyülekezetben.

  Pünkösd hétfőn gyönyörű napsütésben kezdődhetett meg az  immár hagyományossá vált családi sportnap a gödöllői Hit Gyülekezetben. Az előkészületek már az előző napokban elkezdődtek és még aznap reggel is folytatódtak, de mire a vendégek megérkeztek minden készen állt, hogy egy nagyszerű napot tölthessenek el a látogatók.

 A csarnok területén több ponton is kikapcsolódásra és szórakozásra lehetőséget adó helyszínek lettek kialakítva. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a kedvükre való játékokat és programokat. Volt ugrálóvár, óriáshinta, mászófal, euro jumping, célba lövés, állatsimogató, lovaglás és még sok más. Délelőtt a nagyobb iskolásoknak volt honfoglaló társasjáték, délután pedig a kisebbek vehettek részt egy kreatív csapatjátékban. Közben a színpadon fiatalok előadásában jazz koncertet is hallgathattak a lelkes érdeklődők.

    A sok játékban megéhezett vendégekről a szabadban felállított konyhában sürgölődő szakácsok gondoskodtak. Házi kolbász, virsli, a büfé széles kínálatáról nem is beszélve. Itt szendvicsek, pogácsák és üdítők mellett be lehetett szerezni az ebéd utáni desszertet is: több mint 800 palacsinta talált gazdára.

  A programok reggeltől egészen késő délutánig tartottak, amikor lassan mindenki haza indult kivéve persze azokat, akik a csarnok visszarendezésében segédkeztek.

  A rendezvény azt a célt is szolgálta, hogy a közösség kifejezze a köszönetét azoknak, akik az 1+1% felajánlásával ebben az évben is támogatták a Hit Gyülekezetet. Ezúttal is köszönjük!