Pert nyert a Hit Gyülekezete

#Horthy Miklós
#hitgyulekezete
Munkatársunktól | 2016. 06. 16.
Másodfokon is pert nyert a Hit Gyülekezete az ifjabb Hegedűs Lóránt által vezetett Szabadság téri Református Egyházközséggel szemben

Másodfokon is pert nyert a Hit Gyülekezete az ifjabb Hegedűs Lóránt által vezetett Szabadság téri Református Egyházközséggel szemben. A szélsőjobboldali kijelentéseiről elhíresült lelkész azt követően indított pert, hogy 2013. november 3-án a Horthy szobor avatásuk ellen demonstrációt tartottak.

Ifj. Hegedűs véleménye szerint a tiltakozást a Hit Gyülekezete szervezte. Azt állította, hogy Horthy szobrának felavatása, valójában református istentisztelet volt, melyet a tiltakozás megzavart. A Hit Gyülekezete elsősorban éppen azt vitatta, hogy a szoboravatás istentisztelet volt-e. Álláspontja szerint az esemény olyan politikai hangvételű megmozdulás volt, mely ellen bármely magyar állampolgárnak alkotmányos joga van tiltakozni.

A felperes által benyújtott keresetet – mely szerint Szabadságtéri Egyházközség jogosult szabad vallásgyakorlásához fűződő személyiségi jogának megsértését sérelmezni – a bíróság jogerősen, teljes egészében elutasította.

Munkatársunktól | 2016. 06. 16.