Összeköttetés a Teremtővel

#fordulat
#bizonysag
Takács Benjámin | 2020. 04. 26.
Interjú Németh Zoltánnal
Mi az élet értelme? - Ez a kérdés klisének hathat ugyan, mégis minden ember előbb-utóbb szembetalálkozik vele. Belső vívódások, merengés a létezés mély kérdéseiről vágyva és kutatva a megoldást. Ezek mind részei az „Isten-keresés” folyamatának. Dr. Németh Zoltán – a Hit Gyülekezete lelkésze, és egyben orvos – mesélte el nekünk élete történetét, hogyan találkozott Teremtőjével, a gyülekezeti közösségben feleségével, és mit ad az orvosi szakma a hite számára.

Már egész fiatal korod óta ismered Istent. Keresztény neveltetést kaptál a családodban, vagy esetleg máshonnan ered ez az ismeret?

Bizonyos értelemben első generációs keresztény vagyok, mivel nem olyan családban nőttem fel, ahol keresztény szellemiségben neveltek volna, de inkább „másfél generációs”-nak tartom magamat, mivel nagyon fiatalon – tizenöt évesen – megtértem, nem követtem el jelentős bűnöket, erkölcsös életet éltem, ahogy ez így van sok második generációs keresztény fiatal esetében.

A családodban te fogadtad be először Jézus Krisztust a szívedbe?

Nem, először nővérem tért meg. Egy nap hazajött, és elmondta, hogy egy rendezvényen volt, ahol a „Jézus élete” című filmet nézték meg, ő pedig átadta az életét Jézus Krisztusnak, ezért mostantól számára Isten az első. Nagyon kiakadtunk ezen a bejelentésen, azt gondoltuk, elment az esze. Aztán elkezdett bennem is formálódni valami, ami egy belső harcot indított el: az ész és az éledező szív küzdelmét.

Egyre intenzívebben kerestem az élet értelmét. Volt két álmom ebben az időszakban, ami rendszeresen visszatért. Az egyikben a saját holttestemet láttam szétporladva egy koporsóban. Mindig szorongással ébredtem fel, de ugyanakkor egy egyre erőteljesebb meggyőződéssel is, miszerint nincs olyan, hogy megsemmisülés.

Mindenem tiltakozott az ellen, hogy csak ennyi legyen az élet, hogy a halál után a semmi vár. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ez nincs így.

A másik álmomban egy szakadék szélére jutottam, és valami húzott bele ebbe a szakadékba. Csak zuhantam, zuhantam, egyre sötétebb volt, és nem látszott a vége. Majd egyszer csak felriadtam.

A vívódásom Istennel kapcsolatban akkor ért a csúcspontjára, amikor elmentünk nyaralni Szlovákiába, és a testvérem elhozta magával az ÁMEN zenekar első magnókazettáját. A „Rap” című dal betalált.

N.Z.

„Beöltözöl valakinek, hazudozol, már te sem tudod minek,
a moziban ez kasszasiker, de belül valami nem stimmel,
úgy érzed nincs más, csak ez a színház, ahol mindenki tudja szerepét…

(Pajor Tamás: Rap; Ámen I. album)

Ismered?

Igen, ismerem én is. Mi fogott meg téged ebben a dalban?

Az, hogy tökéletesen leírja azt az életérzést, amikor zajlik egy élet, aminek az ember nem látja az értelmét, majd kimondja a lényeget: találd meg Jézust! Az egész szituáció még különlegesebbé vált attól, hogy a hotel - ahol megszálltunk - egyik oldalán lakótelep volt tízemeletes házakkal, a másik oldalon pedig egy nagy búzamező. Gondolj bele, ott vagy egy szállodában, az ablakon kinézve egy egymással szöges ellentétben lévő két valóságot látsz, miközben szól Pajor Tamás dala a walkman-ben… Szóval ez az élmény nagy hatással volt rám.

Augusztusban a Hit Gyülekezete zenei fesztivált rendezett Szombathelyen, ahova meghívott a nővérem. Elmentem, és élőben is hallhattam Pajor Tamást és a „Rap” című dalt. Személyesen mindenkit más és más üzenet érint meg. Nálam ez azon a ponton történt meg, amikor Tamás azt mondta: „Jézus Krisztus az igazság. Ha Őt befogadod, akkor az igazságot, a valóságot fogod befogadni.”

Akkor vált világossá számomra, hogy nekem erre az igazságra van szükségem. Egyből le is rombolódott minden előítéletem a kereszténység felé.

Ez az előítélet a vallásosságra irányult?

Igen, irtóztam a vallástól. Gyerekként, amikor temetés vagy esküvő alkalmából templomba kellett mennem, mindig tiltakoztam magamban, idegenkedtem az egésztől. A vallás által okozott hamis kép falként omlott le ekkor, és megértettem, hogy nekem Jézus Krisztusra van szükségem. Amikor hazaértem, hatalmas békességet éreztem: „Ez a végállomás, megérkeztél, nem kell tovább kutatnod az igazságot.” Ez a meggyőződés a mai napig energizál. Természetesen a rémálmok is elmúltak és nem tértek vissza sohasem. Az is meglepett, hogy tudtam hinni. Előtte képtelen voltam erre, most pedig csak elmondtam egy megtérő imát, és utána már természetes volt számomra Isten léte, Jézus Krisztus valósága és szeretete.

N.Z.

Hogyan definiálnád a hit fogalmát? Mit jelent számodra a hit?

Mondok egy hasonlatot: Képzeljünk el egy sci-fi jelenetet. Van egy nagy űrhajó, az anyahajó. Ez a menny, itt lakik Isten. Ő létrehozta az ember világát – egy másik űrhajót –, ami szorosan össze lett kapcsolva az Övével. Szabadon közlekedhet, de közben megvan közöttük az összeköttetés. Viszont, amikor megtörtént a bűnbeesés, ez a kapcsolat megszakadt. Az emberiség a bűn miatt elszakadt Istentől. Isten viszont hosszú időn keresztül fáradozott, és hatalmas árat fizetett azért, hogy az egyes emberekkel Jézus Krisztus által újra létrehozza az elveszett összeköttetést az anyahajóval. Mindezt azért, hogy megmeneküljünk a pusztulástól és visszataláljunk Őhozzá.

A hit az a fantasztikus élmény, amikor újra létrejön a kapcsolat a Teremtővel.

Soha nem jártam ott, nem tudom hogyan néz ki, de tudom, hogy létezik, mert ott van belül az az új adóvevőm, amit Isten szerelt belém a megtérésemkor, amivel tudok kommunikálni az „anyahajóval”. Ez számomra a hit. Egy, a legbelső lényegünkből jövő helyes reakció arra, amikor Isten kijelenti magát, megszólít vagy hív bennünket. Az eredménye mindig az, hogy jobban megismerjük a hitünk tárgyát, Jézus Krisztust és az Atyát.

Az „ismeret” a mai ember számára többnyire egy nagy felhalmozott elméleti tudást jelent, ezzel szemben a bibliai világnézet szerint az ismeret megtapasztalást, átélést jelent. Egy élményt, amely megérinti a teljes lényedet, szellemedet, lelkedet és akár a fizikai testedet is. Ezt megtapasztalhatja az ember a gyülekezetben, illetve az egyéni szellemi élete során is.

Igen, ez valóban fantasztikus. Térjünk most vissza egy kicsit a tizenöt éves kori önmagadhoz.

Igen, én ekkor gimnazista voltam. 1990. augusztusában tértem meg, aztán elkezdődött az év. Teljesen más Németh Zoltánként érkeztem meg az iskolába. Egy-két hétnek kellett csak eltelnie, hogy ez kiderüljön rólam. Írnunk kellett egy dolgozatot Zrínyi Miklós: „Szigeti veszedelem” című irodalmi művéről, amiben a történetnek az a vége, hogy mivel hősi halált haltak a magyarok, ezért jöttek az angyalok és felvitték őket a mennybe. A dolgozatom végén azt írtam – bár ma már tudom, hogy ennél árnyaltabb ez a kérdés –, hogy én nem hiszem, hogy ezek a vitézek a mennybe kerültek, mert a Bibliában az van írva, hogy „a bűn zsoldja a halál”, és aki öl, az bűnt követ el, ezért a pokolba jut.

Az irodalom tanárom teljesen meg volt döbbenve. A következő órát a tanárnő így kezdte: „Németh Zoli valami nagyon érdekes befejezést írt a dolgozatára… Zoltán, kérlek, állj föl és mondd el, hogy mi történt veled, aminek a hatására ezt írtad?” Ez után gyakorlatilag egy kétórás bizonyságtevés történt az egész osztály előtt, ahol elmondtam, hogyan ismertem meg Istent, és csatlakoztam a Hit Gyülekezetéhez. Beszéltem arról, hogy milyen nagyszerű Istenben hinni, hogy megnyílt előttem a Biblia, hogy Jézus él, és hogy minden csoda, amik az Evangéliumokban le vannak írva, ma is megtörténhetnek.

N.Z.

A tanárnő teljesen el volt ámulva, az osztály pedig két táborra oszlott. El is terjedt az egész iskolában, hogy mi történt velem. Sok érdeklődő jött oda hozzám, többen át is adták az életüket Jézusnak.

A gimnáziumban végül heten voltunk, akik gyülekezeti tagok lettünk, köztük Lukács Józsi – sokan ismerhetik a Várva Várt Alapítványból – akivel úgy döntöttünk, bekapcsolódunk az iskolarádióba. Miénk volt a pénteki nagyszünet, folyamatosan ment az Ámen Zenekar akkori egyetlen kazettája, illetve egy-két külföldi klasszikus szerző dalait játszottuk le és híreket mondtunk. A rádióban nem volt célunk a „direkt” evangélizálás, mindenki tudta rólunk, hogy keresztények vagyunk.

Részben ebből a gimnáziumi körből, illetve az akkori megtérőkből jött létre a szombathelyi Hit Gyülekezete, amit Kötő István és felesége, Gabi vezettek. Ők nekem is sokat segítettek a hitben növekedni. Aktív életet éltem, sokat szolgáltam, részt vettem a dicséretben, a be- és kirendezésben, kazettakölcsönző szolgálatot és könyvklubot is létrehoztunk, nyaranta evangélizáltunk. Három évvel később, amikor tudtam, hogy az orvosi egyetemre akarok jelentkezni, megkérdeztem Istvánt, hogy mit tanácsol: Pécsre vagy Budapestre jelentkezzek. Ő habozás nélkül így válaszolt: „Nem is kérdés, Budapesten van a helyed!”

Gondolom a hirtelen környezetváltás nem volt egyszerű…

Igen, az első pár hónap nehezebb időszak volt. Meg kellett szoknom a budapesti létet, az állandó utazást, az egyetemet és a sok tanulást. Ez lelkileg megviselt egy kissé, kerestem a helyem. A gyülekezet azon az év végén szervezett egy koncertet a Budapest Kongresszusi Központban, ahova lehetett jegyet vásárolni. Nagy volt az érdeklődés, én is sorba álltam az egyik istentisztelet előtt. Várakozás közben egy stand elé kerültem, ahol egy drogprevenciós programot hirdettek. Egy Ildikó nevű testvérnő – aki aztán később a feleségem lett – állt a standnál, és rendkívül aranyosan, kedvesen propagálta a Pajor Tamás által alapított S.O.S. Egyesület a Szenvedélybetegekért nevű szervezet tanfolyamát. Emlékszem, rámutattam Ildikóra – bár még ekkor nem őrá gondoltam, hanem a programra, és ezt mondtam: „Ez kell nekem, ez érdekel engem!”

Aznap este az istentiszteleten nagyon megérintett Isten ereje. Lejött rólam minden addigi bizonytalanság és lelki teher, és világosan tudtam, Isten elhívott egy nagyszerű feladatra. Óriási élmény volt átélni Isten személyes elhívását.

Miközben az orvosi egyetemre jártam, nagy lelkesedéssel elvégeztem ezt a tanfolyamot a Jász utcai drogambulancián, ahol nagyszerű keresztény orvosokat, asszisztenseket és drogos háttérből jövő testvérek fantasztikus bizonyságait is megismerhettem. A programunknak országos híre lett, amire nagy szükség is volt, mert a kábítószerek, az alkohol használata és a dohányzás ebben az időszakban – a 90-es évek közepén – rendkívüli módon elterjedt a fiatalok körében. Folyamatosan tartottuk az iskolai prevenciós foglalkozásokat, pedagógus-tájékoztatókat és szülői értekezleteket, konferenciákat, antidrog-koncertet szerveztünk, vidéki csoportokat hoztunk létre. Én magam is az évek során több száz ilyen előadást tartottam mindenfelé. A szakmai munkára és a megelőzésre tettük a hangsúlyt, de az ex-drogosok révén az evangéliumot is érintettük. Az iskolai foglalkozások után és a szünetekben többen be is fogadták Jézust a szívükbe. A dohányzásról is beszéltünk, többször előfordult, hogy a szünetben odajöttek hozzánk fiatalok, elővették a cigarettás dobozukat, és megtaposták a szemünk előtt. Eldöntötték, hogy soha többet nem fognak dohányozni, mert megértették, hogy mennyire káros.

N.Z.


Ezek közben alakult ki a kapcsolatotok Ildikóval?

A prevenciós munka során egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ildikó az ügyvezető elnöke volt az egyesületnek, csellózott péntekenként a gyülekezeti alkalmakon, és vidékre is járt. Az országos evangélizációs csoport tagja volt, megtérők felé és a pásztorlásban is szolgált, hozzám hasonlóan rajongott az Úrért. Bevallom, nagyon csillogott előttem a szépsége, az odaszántsága, tehetsége, szelíd szolgálatkészsége. Kötő István és Gabi segített a leánykérésben. Ildikó nagyon örült. Írtam neki verset, találkoztunk a Duna-parton és megkértem a kezét. Mindez egyébként a legnehezebb vizsgáim – az anatómia és élettan szigorlat – kellős közepén zajlott.

Hála az Úrnak, a vizsgáim is sikerültek, és közben a közös életünk is elindult. Tizenöt hónapig voltunk jegyesek. Fiatalok voltunk ekkor, még a húszas éveink elején. Sok ima-meghallgatást éltünk át, anyagi területen is éreztük Isten támogatását. Ügyeltünk arra, hogy tisztán menjünk be a házasságba. Közös életünk elején kevés pénzből éltünk, de mindig kreatívok voltunk és vidámak.

A boldogságunk nem az anyagi jólét függvénye volt, és ez ma sincs máshogy. Mindig felelős módon igyekeztünk bánni a pénzzel, lehetőségeinkkel.

„Nem volt pénzünk” albérletre, azaz nem akartuk a megtakarított pénzünket erre adni, ezért hitben ráálltunk arra, hogy saját lakásban kezdjük el a házasságunkat, amit az Úr meg is adott nekünk. Nagy bizonyság volt ez előttünk. Hát még, amikor négy évvel később közel négyszeres áron adtuk el, és ebből a pénzből, meg egy kisebb összegű hitelből építkeztünk és egy családi házba költöztünk! Megtapasztaltuk, hogy minél adakozóbb, nagylelkűbb életet élünk, Isten annál bőkezűbben befektet belénk. Három gyermeket terveztünk, amit az Úr megadott számunkra, de kaptunk Tőle egy ráadást is. A legkisebbet Annának hívják, ami azt jelenti, ajándék. Így lett három, plusz egy grátisz.

Mit üzennél olvasóinknak?

Egyrészt azoknak, akik hozzám hasonló módon ismerték meg Istent és így elkerülték a nagyobb bűnöket, fontos tudniuk, hogy ez egy felbecsülhetetlenül nagy érték! Én soha nem szívtam el egyetlen cigarettát sem, nem drogoztam, nem voltam részeg – egyedül csak a Szent Szellemtől való „ittas állapot” élményét ismerem. Csak egyedül a feleségemmel, a házasságkötés után éltem szexuális kapcsolatot. Azt tudom mondani minden fiatalnak, hogy ez óriási kincs.

Természetesen, Isten annak is kegyelmet ad és meg tud bocsátani, akiknek sok bűne volt, őket is nagyon szereti, de nem gondolom azt, hogy hátrányt szenvedne el az a fiatal, aki soha nem élt kicsapongóan, bűnösen – ahogy azt egyesek gyakran gondolják.

Sőt, meggyőződésem, hogy Isten számára nagyon fontos egy olyan nemzedék felnövekedése, ahol a tisztaság, a szentség, a kenet törés nélkül van jelen. Őket fogja tudni igazán használni az ébredés további szakaszaiban.

A másik fontos tapasztalatom a hívő életben az, hogy Isten ugyan egyénileg érinti meg az embert, ugyanakkor egy közösségbe is bekapcsolja őt, és ez a kettő együtt hozza létre az emberben az igazi kereszténységet. Egyszerre fontos, hogy egyénileg belső, mély közösségünk legyen az Úrral hit által, és az is, hogy tartozzunk egy olyan közösséghez, ahol közösen éljük meg az Istennel való kapcsolatot és egymásnak is sorstársai vagyunk. Így jön létre a „spirituális szocializáció”, a tekintélytisztelet megtanulása, így tudjuk csiszolni, „élesíteni” egymás arcát, ahogy Salamon mondja a Példabeszédek könyvében, tehát így válunk Isten számára használható edénnyé.

Megtérésem óta, 30 éve izzik bennem az Egyház szeretete. Amiben csak tudom, támogatom a Hit Gyülekezetét. A hívő élet úgy tud kiteljesedni, ha ez a kettő – az egyéni és a közösségi élet – egyensúlyban van.

Még egy dolgot hadd mondjak! Az orvosi egyetem után sürgősségi orvoslást végeztem, mentőorvos voltam. Itt megtanultam azt, hogy mindig készen kell állni, nincs olyan helyzet, amiben azt mondhatom, hogy „most nincs kedvem”, vagy: „én most alszom, majd később megyek”. A hívő életben is mindig legyen a hozzáállásod készséges, hogy bármikor használható lehess az Úr számára. A legkisebb dolgot is becsüld meg, és meglátod, Isten egyre többet fog rád bízni, amikor látja, hogy számíthat rád!

NZ

Ha már az orvosi szakmához értünk: neked mennyiben járul hozzá a kereszténység megélésében? Illetve fordítva is: maga a Szentírás és a hit mennyit segít az orvosi munkában? Hogyan hatnak ezek kölcsönösen egymásra?

Számomra az orvostudomány speciális állomás. A hitemet rendkívül erősíti az, amiket megtanultam és folyamatosan megismerek. Nagyon sok összefüggést megértek.

Meggyőződésem, hogy ami az emberi szervezetben zajlik, a látható szinten történik, az a természetfölötti, láthatatlan valóságnak az árnyéka, leképeződése. Erről a Biblia is tanít bennünket.

Ahogy minél jobban megértjük az emberi szervezet működését, annál inkább megértjük a szellemi igazságokat is.

Mondok egy példát: egyszerre benned is ott van a Szent Szellem, meg bennem is, és egyszerre tud akár milliárdok számára kijelentést adni. Te eldöntöd most, hogy imádkozol, meg én is eldöntöm, és a Szent Szellem mindkettőnket azonnal tud vezetni, ellátni táplálékkal, életben tart és életet ad.

Nézd meg, hogyan működik az emberi szervezet: van egy olyan szervünk, – szervnek nevezik, bár folyékony – amely egy adott pillanatban mindenhol ott van, minden sejtet azonnal el tud látni oxigénnel, táplálékkal, élettel, ezt hívjuk vérnek. Ezért például szerintem a vér a Szent Szellem munkájának felel meg, hogy a világ bármely pontjára egy folyamként oda tud érni, nem véletlen, hogy a Biblia is a víz, a bor vagy az olaj, tehát folyékony anyagok képét használja Vele kapcsolatban.

Ez nagyon érdekes és izgalmas.

Engem nagyon érdekel a genetika és az epigenetika is. Az örökítő anyagunkat, kromoszómáinkat spirál formájában futó DNS láncok alkotják. Az elmúlt húsz évben fedezték fel, hogy a láncon kis kémiai szerkezetek, úgynevezett metil-gyökök vannak, úgy, mint az országút mellett az útjelző táblák vagy kilométer-kövek. Valahol sűrűbben helyezkednek el, máshol ritkábban, meghatározott ritmusban. Sokáig nem értették, hogy miért vannak ott, van-e szerepük. Ma már egyre több bizonyíték szól amellett, hogy ezek a kis „útjelzők” befolyásolják azt a folyamatot, amely során a szervezet létrehozza a fehérjéket a DNS láncból. A DNS-ünk állandó, de ezeknek a metil-gyököknek az előfordulása az életünk során változhat, és ezzel módosíthatja a fehérje-szintézist. Felfedezték azt, hogy a helyes vagy helytelen viselkedésünk, magatartásaink hatására hosszú hónapok-évek alatt ezek a metil-gyökök felszaporodhatnak, vagy a számuk lecsökkenhet egy adott DNS láncon.

Vegyünk például egy fontos enzimet (ezek a különféle fehérje-fajták közül a leglényegesebbek), amiből, ha megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, akkor a szervezet jól és egészségesen működik és tovább él az ember. Ha viszont hiány van belőle, több betegség is kialakulhat és rövidebb lehet az ember élete. Aki helyesen él, erkölcsösebb életmódot folytat, ezáltal kevesebb káros stresszt él meg, a metil-gyökök gondoskodnak arról, hogy ebből az enzimből több termelődjön. Az önpusztító életmód, a harag, az állandó stressz, illetve az öröm hiánya és a boldogtalanság úgy hat, hogy gátlódik az enzimtermelődés, mintegy „megbünteti” a szervezet a rosszat, ítéletet hoz létre, ami az egészség megszűnéséhez, rövidebb életidőhöz vezethet.

A Biblia a Példabeszédek könyvében évezredek óta tanítja, hogy az ember viselkedése, erkölcsi magatartása befolyásolja az emberek egészségét, életidejét. Ma már a tudomány is igazolja, hogy a szellemi-erkölcsi igazságok kémiai, biológiai anyagokban és folyamatokban képződnek le.

A hatodik parancsolat például azt mondja, hogy: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön…” Aki ezt nem teszi, annak a szervezete gondoskodik arról, hogy ez az igazság realizálódjon az életében.

Sokat töprengek azon, hogyan kapcsolódik össze a fizikai világ a szellemvilággal, és látod, ott vannak ezek a kapcsolódási pontok. Szerintem, az egyik ilyen titok a genetikában van: a DNS rendszer működése, az információk beépülése, és enzimekké, kémiai anyagokká alakulása – ezek mind találkozási pontok.

Mindezek hozzásegítenek engem ahhoz, hogy gazdagodjon az Istenről alkotott képem, ismeretem, erősödjön a hitem, de persze, teljesen akkor fogunk mindent világosan megérteni, amikor az Úr visszajön értünk, és már nemcsak összeköttetésünk lesz, hanem teljesen eggyé válunk Vele….

Takács Benjámin | 2020. 04. 26.