Mit hoz a globális sabbat?

#koronavirus
#tortenelem
Hack Márta | 2020. 05. 14.
Alkotó emberek a karanténban
A koronavírus-járvány kapcsán tapasztalt lelassulás az élet minden területén érezteti a hatását. Vajon ez csak kényszerű leállás, amikor meg vagyunk fosztva a szabad mozgástól, megszokott és hasznos tevékenységeinktől, vagy lehet valamilyen pozitív hatása is az életünkre? – kérdezhetjük. Lesz-e globális sabbat, teljes és tudatos megpihenés?

Némelyek azt gondolhatják, még csak az kéne, hogy az internet leálljon. Mások meg ott közlik tapasztalataikat: „Fél éve halogattam egy házimunkát: most megcsináltam. Tizenöt percembe került. De nem hiszem, hogy tanulok belőle” – írja a névtelen szerző. A leállás felszínre hozza az alkotókészséget: következzen két neves történelmi példa, akik tanultak belőle.

Nyugalom és megújulás

A szombat jelentősége túlmutat a vallási jelentőségén. „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.” (Mózes 2. könyve, 20.)

Akik a Tízparancsolatba foglalt  szombati pihenésnek csak vallási jelentőséget tulajdonítanak, nem is gondolják, hogy a humán erőforrások megújulásában játszott szerepe felbecsülhetetlen.

A bibliai beszámoló szerint, a világ teremtése után Isten megpihent, látva, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Miután a hatodik munkanapján megteremtette az embert, az Édenkertbe helyezte.

A rákövetkező nap szünnap volt, így az első ember egy pihenőnapon találkozott Mesterével. Ezek után Ádám nevet adott az élőlényeknek. A Szentírás szerint a szemlélődés és a felfedezés öröme ilyen régi gyökerekre nyúlik vissza. A hétnapos ciklusokra már az ókori Babilonban is figyeltek, de a szombat tartalma merőben más volt, mint a Szentírásban.

A babiloni ékírásos táblák szerint nem volt minden héten munkaszünet, nem mindenkinek és nem minden foglalkozási ágban, csak királyoknak, látnokoknak és orvosoknak rendelték el.

Ékírás

A hetedik napot szerencsétlennek tartották, ezzel szemben a Biblia szent napnak tekinti. Babilonban a „sabbatum” idején nem szünetelt a gazdasági tevékenység, a Tóra viszont szigorúan pihenést írt elő, méghozzá mindenkinek, mindennemű munkától való tartózkodást rendelt el.

A kötelező pihenésnek két indoka van: az egyik, hogy az ember emlékezzen a Teremtő munkásságára, amivel létrehozta a világot és utána maga is megpihent. A másik ok, hogy Izrael mindig gondoljon vissza a rabszolgaság állapotára, amiből kiszabadult, és szabadítsa fel a dolgozókat a munka kötelezettsége alól. „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon ... hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad; és megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta neked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.” (Mózes 5. könyve 5.)

A társadalmi szolidaritás jegyében nemcsak egy héten egyszer, hanem hét év után véglegesen fel kellett szabadítani a munkavállalót, hogy ezt követően szabad akaratból kötelezhesse el magát, hogy kívánja-e folytatni alkalmazottként a tevékenységét az adott körben, vagy sem.

A termőföld pihentetése szintén arról szólt, hogy ne merítsék ki a végletekig: a szombat parancsa a földre is vonatkozott, hogy a hetedik évben hagyják parlagon, hogy termőereje megújulhasson.

Amikor napjainkban a nyugati egyetemi körökben a szabad kutatóév fogalmát használják, sokan talán nem is gondolnak arra, hogy ez a sabbatical-nak nevezett év a szombatévnek felel meg, és elve a Szentírásból ered. A nyugalom, háborítatlan állapot a kreativitásra különösen jó hatással van. Jótékony hatása hosszú távon érzékelhető, még akkor is, ha külső körülmény hatása alatt jött létre.

Shakespeare a karanténban

A londoni Globe színház idegenvezetője, Andrew Dickson leírja a The Guardian hasábjain, hogy William Shakespeare életét miként befolyásolta kicsiny gyerekkorától a bubópestis réme. Csecsemőkorában túlélt egy pestisjárványt, ami nem sokkal születése után tört ki szülőhelyén, Stratford-upon-Avonban, elpusztítva a városka lakosainak negyedét. Később is megmaradt a fenyegetettség, ami műveiben tetten érhető.

„Amikor Shakespeare hivatásos színész lett, majd színműíró és résztulajdonos egy londoni színtársulatnál, a járvány egyszerre jelentett szakmai és egzisztenciális fenyegetést. Az Erzsébet-kori orvosoknak fogalmuk nem volt, hogy a pestist a patkányok bolhái terjesztik, és amikor időről időre kitört – gyakran tavasszal vagy nyáron, a színház fő szezonja idején –, a hatóságok betiltották a tömegrendezvényeket” – írja Dickson.     

Miután egy járvány idején 1592-ben hat hónapra bezártak a színházak, Shakespeare a költészet felé fordult, hogy bevételhez jusson. Színháztörténészek szerint az 1606-os év nyarán, amikor a Lear király bemutatójára sor került, ismét kitört a bubópestis. Ez ugyan nem volt olyan súlyos, mint a három évvel korábbi, ami London városát megtizedelte, de az írót mégis közvetlenül érintette: szállásadónője, Marie Mountjoy is meghalt abban az évben.

Talán ez magyarázza, hogy minden Shakespeare-dráma közül a legbaljósabb a Lear király, amelyben visszhangzik a város hangulata. Elhagyatott utcák, ahol csak a betegápolók járnak hosszú pirosra festett bottal, hogy mindenki tisztes távolban maradjon tőlük, harangzúgás és a temetések végeláthatatlan sora...

„A szöveget annyira átitatja a halál, a zűrzavar és a reménytelenség – írja Dickson –, hogy mindenki beleborzong.” A színházak bezárása fél évig is eltarthatott. Ez idő alatt a munka nélkül maradt Shakespeare a városban szorult a Silver Streeten, egy templommal szemközti házban, ahonnan, ha akart volna, sem tudott elmenekülni a szüntelen harangzúgás elől.

Pestis

Nem véletlen, hogy a Rómeó és Júlia cselekményében a tragikus fordulatot az hozza, amikor Laurence atya követe elakad, mert járvány tört ki és karanténba kerül. Ezáltal a levél, ami hírt adna arról, hogy Júlia csak tetszhalott, nem jut el Rómeóhoz.

A kényszerű bezártság időszaka alatt az író sosem volt tétlen. Dickson arra emlékezteti az olvasót, hogy ha nem lett volna Shakespeare a pestisjárvány miatt rendszeresen kényszerhelyzetben 1603 és 1613 között, amikor összesen hetvennyolc hónapon át zárva volt a londoni Globe színház, talán meg sem születnek Shakespeare leghíresebb drámái: a Hamlet, a Macbeth, az Antonius és Kleopátra, a Rómeó és Júlia és az említett Lear király, melyek az író legnagyobb remekművei.

Newton felfedezései a nagy csapás évében

1665 és 1666 között, amikor kitört a nagy pestisjárvány Angliában, a városokból tömegével menekültek az emberek. Aki csak tehette, vidéki birtokára húzódott vissza. A csapás olyan súlyos volt, hogy mire véget ért, becslések szerint az ország az ötmilliós lakosságából legalább kétszázezer embert veszített. A tragédiát fokozta, hogy 1666 szeptembere első napjaiban London legnagyobb része egy tűzvészben leégett, a házak nagy része elpusztult, tízezrek maradtak fedél nélkül.

Az életrajzírók szerint ekkoriban Isaac Newton huszonéves fiatalemberként a Cambridge-i Egyetemen tanult. A járvány miatt bezárt az egyetem, a diákokat hazaküldték. Newton Cambridge-től nem messze, anyai nagyanyja családi birtokára vonult vissza, a Whoolsthorpe udvarházba, ahol gyerekkorát töltötte.

Itt bőségesen volt ideje, hogy az akkoriban őt foglalkoztató kérdéseket behatóan tanulmányozza. A bezártság nem szabhatott határt a gondolatainak. Egy lesötétített szobában végezte fénytani kísérleteit, hogy kiderítse a fény és a színek tulajdonságait.

Lyukat fúrt a külső ablaktáblába, hogy azon keresztül essen be a fény egy prizmára, majd a színeire bomlott fénynyalábot újra egyesítette. Különböző színű tárgyakra vetítette a fényt, megméricskélte, milyen szögben lépnek ki a prizmából a különböző színű fénynyalábok, és változnak vissza egy másik prizma segítségével újra fehér fénnyé.

Azelőtt azt gondolták, hogy a színek a fehér fény és a sötétség különböző mértékű keverékei. Newton csodálattal nézte újra és újra, hogy a színekre bomló napfény ismét összeáll egy fehér fénysugárrá, és eközben semmilyen körülmény, műszer, köztes tárgy megváltoztatására maga soha nem változik. Ezért úgy vélte, a színek a fehér fény különböző, egyedi fénytörésű fénynyalábjai, a fehér fény pedig ezeknek az egysége.

Ezért aprólékosan megmérte, milyen szögben lépnek ki a szivárvány színei az üvegprizmából. Az esőcseppeken megtörő fény fénytörésével megmagyarázta, miért esős időben látjuk a szivárványt. Kísérleteit később a Royal Society tudós társaságának benyújtott közleményében ismertette. Ebben a cikkben, melyben Newton lerakta a modern optika alapjait, említést tesz arról, hogy a kísérleteket a nagy csapás időszakában folytatta le, 1666-ban.

Szivárvány

A cikkben leírja, hogy maga csiszolta és tökéletesítette fénytani kísérleteihez az eszközöket. Szinte mellesleg, egy tükrös távcsövet is épített, amivel megfigyelte a Jupiter holdjait, és a Vénusz bolygó alakjának változásait, amik a holdfázisokéhoz hasonlóak – és ezt a szép látványt megosztotta azzal a pár emberrel, akik a közelében voltak.  Ekkoriban gondolkozott mikroszkóp építésén is.

A szubjektívnak tűnő megjegyzésekből érzékelhető, milyen mélyen belevésődött az emlékezetébe minden egyes mozzanat ebből az időszakból.

Newton a két „csodaévben” – amellett, hogy kísérleti úton lerakta a modern optika alapjait – újat alkotott a matematikában, és megfogalmazta az egyetemes tömegvonzás törvényét. A karanténba vonulása idején végzett számításai vetették meg az alapjait 1685-87-es főművének, a Principia (Elvek) című munkájának, melyben a mechanika elveit egységes fizikai elméletté dolgozta ki.

A felfedezések nem voltak függetlenek a kor tudományos elméleteitől. A függvénytanban Leibniz hasonló kérdéseket feszegetett, az optikában Robert Hooke hasonló problémán dolgozott. Mégis, Newtonnak jutott az elsőség, amiben talán az is szerepet játszott, hogy míg Hooke fontos tanácsnoki megbízatásban volt Londonban, és a nagy tűzvész után a város újjáépítésén fáradozott, addig Newton a külvilágtól csaknem elszigetelten élt, kevés emberrel érintkezett, és kényszerűen (vagy kedvére) bezárkózott a kutatásaival.

Rövid időre ugyan visszatért Cambridge-be, amikor úgy tűnt, hogy vége a járványnak, az viszont csak lappangott, és miután újból kitört, 1666 júniusától 1667 áprilisáig Newton újból hosszú időre távolmaradt a Trinity College közösségétől.

A tudós halála után bukkant elő egy levél piszkozata, amit egy londoni hugenotta tudóshoz, Pierre des Maizeaux-hoz írt a korai felfedezéseiről. Ebben elmondja, hogy az 1665. év elején megtalálta a módszert egy (kéttagú) összeg bármekkora hatványának gyors kiszámolására. Ugyanebben az évben a függvénytanban tett két felfedezést: májusban megtalálta a megoldást a függvénygörbe érintőjének, novemberben annak meredekségének problémájára.

A következő évben, 1666 januárjában elkészült a színelmélete, és májusban ezt követte a matematikában egy újabb eredmény a függvénytanban.

Mint írja: „És ebben az évben kezdtem el gondolkozni a tömegvonzáson, ami a Hold pályájáig nyúlik és ... Kepler törvényéből ... azt vezettem le, hogy az erő, ami pályán tartja az égitesteket, a keringésük középpontjától való távolságuk négyzetével fordítottan arányos. ... Mindez a csapás két évében volt. Mert azok a napok voltak életem legkiválóbb korszaka, ami a feltalálást, az elméleti matematikát és a filozófiát [természettudományt] illeti; azóta se volt jobb [időszakom].”

Annus mirabilis, csodaév – így nevezik a híres alkotók életében azt az évet, amikor legnagyobb művük, vagy legátütőbb felfedezésük született. Shakespeare és Newton életében nem egyetlen évről, hanem egy néhány éves szakaszról beszélnek úgy, mint a különleges alkotások időszaka. Shakespeare és Newton, két alkotó ember esetében a legfélelmetesebb, járványtól sújtott időszakot csodálatos éveknek nevezik, és ebből az utókor ma is tanul.

Hack Márta | 2020. 05. 14.