Maximalizmus


áldás vagy átok?

#maximalizmus
#neveles
Stefanidesz Katalin | 2020. 03. 04.
Interjú Jantek Gyöngyvér klinikai szakpszichológussal
A Hit Rádió műsorában Petrőcz Katalin beszélgetett Jantek Gyöngyvér klinikai szakpszichológussal a maximalizmus kapcsán. Mi állhat a maximalista hozzáállás kialakulásának hátterében? Mi az a pont, amikor már kóros maximalizmusról beszélünk? Hogyan lehet ezt kezelni?

Mindenki szeretné a legjobbat kihozni magából. Mit tudsz elmondani arról, aki a maximalizmusra törekszik? Mi az, ami miatt ezt a témát választottad?

Én magam is maximalista vagyok, egyébként pedig aktuálissá teszi a felvételik időszaka, amikor mindenki a legjobbat akarja kihozni magából. A folyamatos jóra törekvés az önmagában egy jó dolog, mert előre viszi az életünket. Szeressünk "forrónak" lenni, igényesen csinálni a dolgainkat! Viszont extrém esetben valakinek éppen a rovására megy, ha maximalista. Nagy teher van a 13-18 éves gyerekeken, akik pályaválasztás előtt állnak, és felvételiznek a választott továbbtanuláshoz.

Túl nagy tehernek tartják a pályaválasztást. Azért kell róla beszélni, mert túl nagy a tét.

Nagy a tét a felvételi vizsgán, de nem kell úgy beállítani a dolgot, hogy az egész sors ezen múlik. Viszont elbagatellizálni sem kell. Találkozunk pályamódosításokkal, amikor rájönnek, hogy mégsem azt a szakmát szeretik. Vagy változhat a gazdasági élet, vagy már nem olyan népszerű az a szakma, mint eleinte gondolták.

Vagy nem ismerték annyira magukat, hogy el tudják dönteni, mit is szeretnének csinálni.

Még 18 évesen is nagyon nehéz dönteni, ezért nem kell mindent egy lapra feltenni. Az természetes érzés, hogy valaki szeretne mindent jól csinálni, a gyerekeinek is a legjobbat akarja, a munkájában is jól akar teljesíteni.

Aki viszont túlzott maximalista, az, ha valami nem tökéletes, akkor összetörik lelkileg, mindig a hibákra fókuszál. A tökéletesség csak illúzió.

Nem tudunk teljesen tökéletesnek lenni! Van, aki mindig egyre feljebb teszi a lécet, akkor az át tud menni munkamániába, vagy folyamatos sikerhajszolásba. Fontos, hogy törekedjünk a legjobbra, de annak nem muszáj elsőre sikerülni, lehet többször próbálkozni. Ha nem érjük el azt a kitűzött célt, akkor ne gondoljuk, hogy egy senkik vagyunk!

Ez nagyon végletes lenne.

Végletes lenne, de sokszor így működünk.

Te hogyan vagy maximalista?

Én is dolgozom rajta. Nagyon fontos, hogy az ember tanuljon megbocsájtani magának, lágyítani a követelményeken, mert az öröm rovására megy. Úgy nem lehet örömmel élni, ha az ember mindig a tökéletesség mezsgyéjén lavírozik. Meg sem engedheti magának a hibázást, az így nem fog működni.

Mi van azzal a maximalizmussal, ami előre viszi a világot? Nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik kitűztek egy célt maguknak, és azt végig is vitték, ezzel aztán nagy hasznára lettek a társadalomnak.

Itt most egyéni szintről beszélünk. Sokan voltak maximalisták a történelem során, de egyéni szintről beszélve az is fontos, hogy a maximalizmus mennyire terjed ki az egész életvitelére. Mert például egy sebész esetében nagyon fontos, hogy tökéletesen végezze a munkáját, de ha  a családjában is mindenben arra törekszik, nem biztos, hogy boldog. Kell rugalmasság az életben! Fontos, hogy úgy törekedjen a legjobbra, hogy jól érezze magát, és a környezetét se rombolja ezáltal.

Munkahelyi maximalizmus

Fontos tehát, hogy az egyéni boldogságát is megtalálja az ember. Hogyan lehet a legjobbra törekedni úgy, hogy ne gondoljuk, hogy tökéletesség nélkül összedől a világ?

Sokszor idő kell, és néhány pofon az élettől. Ha az ember képességei és az elvárások össze vannak egyeztetve, akkor könnyű kihozni a maximumot. De olyankor, amikor ára van a teljesítménynek, például ha megvigasztalom a síró barátnőmet, akkor nem tudok annyit tanulni, hogy ötösre vizsgázzak, ilyenkor izgalmas kérdés, hogy hogyan döntök.

Van jó döntés ebben a helyzetben?

Ha a legjobb barátomról van szó, akkor talán nem a vizsga a fontosabb. Az élet hoz olyan helyzeteket, amikor dönteni kell, hogy az elvárásaink a fontosabbak vagy a kapcsolataink. Sokszor a magas elvárások tönkreteszik az emberi kapcsolatokat.

A kapcsolatok a boldogság forrásai.

Az is fontos, de az is, hogy legyen egy megelégedettség a munkánkkal kapcsolatban.

Az alkotás öröme abban van, ha az erőnk, képességeink legjavát adjuk.

Ez egyébként bibliai is, mert az áldozatot sem a selejtből adja az ember, sőt a legjobból. De az egyensúlyt az elvárásaink és a kapcsolataink között meg kell találni.

Az sem jó, ha pótcselekvésként mindig a kapcsolatainkkal foglalkozunk, közben pedig semmit nem teljesítünk.

Azt gondolom, akik nem teljesítenek soha, ott más problémák is lehetnek. Egyébként van olyan, amikor a maximalizmus a teljesítmény rovására megy. Olyan magasak az elvárásaink, hogy ha azt gondoljuk, nem tudunk valamit a legtökéletesebben megcsinálni, akkor nem is fogunk hozzá.

Ez a „mindent vagy semmit" alapon működik.

Ez a kommunitív torzítás, szoktunk ezzel foglalkozni a pszichológiában. Vannak, akik azért nem csinálnak semmit, mert túl maximalisták. Nem azért, mert lusták, hanem mert van egy olyan mentális beállítottságuk, amit ha nem változtatnak meg, akkor sosem lesznek boldogok, de teljesíteni sem fognak tudni.

Hogyan lesz valakiből maximalista?

Ez egy izgalmas kérdés. Valószínű, hogy genetikai háttere is van, de a nevelés is közrejátszik. A kettő kombinációja. Olyan családban, ahol a szülők maximalisták, a gyerek is általában az lesz. Érdekes, amikor egy családban többféle gyerek van. Az egyik magától leül tanulni, szorgalmas és nagyon jól teljesít, a másik pedig vidáman elvan, nincs benne ilyen késztetés, és ugyanazok a szüleik. Az ember személyiségét, temperamentumát nagymértékben meghatározzák a gének - ezzel nem lehet vitatkozni - de a nevelés is sokat számít. Az is lényeges, mikor jelentkezik a maximalizmus. Minél korábban jelentkezik egy gyereknél, annál nagyobb lehet az aránya a biológiai meghatározottságnak. Ha valakinél már 3 éves korban jelentkezik az, hogy zavarja, ha nincsenek sorrendben a dolgai, vagy nagyon zavarja, ha maszatos…

Az nem autista?

Nem feltétlenül. Az is fontos dolog, hogy a maximalizmus transzdiagnosztikus jellegű vonás, mert nincs olyan betegség, hogy maximalizmus. Viszont sokféle mentális betegségnek a jellemzői között ott lehet a maximalizmus. Az autizmusban is benne lehet, de nem feltétlenül. Sok szülő mondja, hogy ő nem várja el a háromévestől, hogy ne legyen maszatos a keze. Náluk inkább önazonos dologként van jelen, míg akinél kamaszkorban jön elő, ott általában szorongással párosul. Ott valószínű, hogy környezeti elvárások miatt lett maximalista.

Bejön egy másik aspektus is: az akarat, mert azt mondtad, hogy ilyen módon lehet változni. Tehát van a nevelés, a genetika, és ha valamit mindenáron véghez akarok vinni.

Én hiszek a szabad akaratban.

Nevelés és genetika

Milyen korban kezdődhet el az arra való törekvés, hogy valaki meg akar változni?

Általában kamaszkorban szokott ez bejönni, mivel ehhez kell önreflexió. Sokat számít, hogy lát-e más mintákat. Az iskola például jutalmazza, hogy milyen ügyes, mert hajnali kettőig tanul, pedig inkább vészcsengőnek kellene megszólalni, hogy 16 évesen miért nem élvezi inkább jobban az életet. Jobb lenne, ha erre egy tanár vagy szülő rávilágítana. Az ember vizsgálja meg a saját teljesítményéhez való viszonyát, hogy egyáltalán mi motiválja.

Egy maximalista embert a folyamatos szorongás motiválja, mert kialakít magában egy énképet, amibe csak a tökéletesség fér bele.

Ha kap egy rosszabb jegyet, akkor ő egy rosszabb ember? Ha erről ad valamilyen jelet, akkor a szülőnek beszélni kell vele, mert nem az iskolában kapott jó jegyei miatt lesz értékes egy ember. A kóros maximalizmusban az történik, hogy az ember saját értéke - mint ember - szorosan összekapcsolódik a teljesítményével.

A maximalizmus mikortól válik kórossá?

Sokat számít hogyan beszél valaki magáról. A kóros maximalizmusnak vannak tünetei. Például, ha jó tanuló a gyerek, mégsem akar iskolába menni, vagy a dolgozatok előtt fáj a feje, vagy fáj a hasa, vagy ha valaki annyira retteg attól, hogy nem a legjobbat adja, inkább be sem megy az iskolába, vagy pánikrohamot kap, ez mind olyan jelzés, amire oda kell figyelni. Ha kiskorában is meg van ez az attitűdje, azt lágyítani kell. Ha viszont valakit totál nem érdekli a teljesítménye, akkor ott erősíteni kell. Korán el kell kezdeni a nevelést.

Amikor megfigyelésről beszélünk, az feltételezi azt az önreflexiót. A szülő ilyenkor gyakran rákérdez, hogy vajon ő tehet-e arról, hogy a gyerekkel ilyen probléma van?

Ez  elkerülhetetlen a gyereknevelés során. Arról még nem beszéltünk, hogy mi a szülők szerepe abban, ha a gyerek kórosan maximalistává válik. Önmagában nem a magas elvárásokkal van a baj, hanem hogyha ehhez hozzákapcsolódik egy nagyon erős kritikusság, hibákra való fókusz a szülőktől, és esetleg büntetés, ha valami nem jó. Az valahol természetes, hogy annak örülünk, ha a gyerekünk jól teljesít. Ha viszont nem, akkor az a kérdés, hogyan tudom kezelni. Mert ha motiválni tudom, hogy akkor is értékes, ha nem mindig teljesít jól, akkor nem ártok a magas elvárásaimmal. Lehetnek magas elvárások, de fontos, hogy elismerjük a teljesítményét. Ne azt lássuk meg, hogy valamit nem jól csinál, hanem azt, amit jól csinál!

Akkor áldás vagy inkább átok, ha a szülő maximalista?

Akkor áldás, ha leküzdi a saját esetleges maladaptív vonását. Ez azt jelenti, hogy kedvezőtlenül, rosszul reagál. Az adaptívitás jó alkalmazkodást tesz lehetővé. Ha van egy jó képességű szülő, de nem biztos, hogy a gyereke jó képességű, ezt el kell tudni fogadni.

És megfelelően kezelni.

Az oktatásban is az lenne a fontos, hogy azt keressük, miben jó a gyerek. Ezután azzal kellene többet foglalkozni, amiben jó - hiszen biztos jó valamiben.

Milyen káros következményei vannak, ha valaki maximalista?

Ez kapcsolódik ahhoz, amit említettem, hogy transzdiagnosztikus jellegű. Nagyon sok pszichés probléma van, ahol ez áll a háttérben. Például a depresszió, amire jellemző a „mindent vagy semmit” gondolkodás. Vagyis a pozitívumokat nem veszi észre, de a hibákra erősen fókuszál. Nem mindenkinél, de sokaknál összefügg a maximalizmussal is. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elképzelte, akkor azt nem tudja kezelni azzal a reménységgel, hogy majd legközelebb jobb lesz.

Iskolai stressz

Akkor lehet, hogy a reménység hiányzik a maximalizmusból?

Ez egy jó kérdés. Szükség van a hibák elengedésére is, és egy jó reménységre is, hogy majd legközelebb sikerülni fog. Önmagában az, hogy legközelebb jobb lesz, de most ostorozom magam, nem jó. A depressziónál, ha valami nem sikerül, abba bele tud süllyedni, úgy, hogy azt mondja magáról, hogy „nekem soha nem sikerül semmi”. A szorongásnál is, ha az az elvárása, hogyha felszólal az osztályban, akkor mindenki „hasra essen” tőle, vagy a párkapcsolatban is az első randin azt várja el, hogy teljesen lehengerelje a másikat, és attól tart, hogy az nem jön össze, akkor talán el sem jut az első randiig. Az anorexiában is fontos szerepet játszik a maximalizmus, ahol egy ideális testkép van a fejében, amihez bármi áron ragaszkodik. Általában az anorexiások más területen nagyon jól teljesítenek.

Ez fejtörést okoz a környezetében, hogy miért nem eszik, amikor nagyon jól tanul. Akik nem szenvednek ebben, azok nem értik meg.

Van egy logikája, hogy ő mindent képes kontrollálni, és az ő számára nagy teljesítmény, hogy egy szükségletét is le tudja küzdeni. Vannak olyan közösségi oldalak, ahol az az ideológia, hogy erény, ha valaki aszkéta életet él, és az állatias dolog, ha valaki eszik, és a szükségleteit kielégíti. Ezek  az oldalak be is vannak tiltva Magyarországon.

Akkor nem véletlenül vannak betiltva. Ez egyáltalán nem életszerű.

A betegség sem életszerű, hiszen halálhoz vehet a 60 százalékuk. És az ilyenek általában kitűnő tanulók. Milyen maximalizmus kell ahhoz, hogy kitűz egy célt, és azt mindenáron véghez is viszi!

Csak a probléma, hogy rossz célt tűzött ki.

Attól még maximalizmus van a háttérben, és akarat is van mögötte. Azután ott vannak a kényszerbetegségek (a kényszeres takarítás, rendezgetés), amivel a környezetében élők életét megkeserítik. Sokféle betegség van, aminek a maximalizmus a részét képezi.

A kezelés során is arra fókuszálunk, hogy elmebeli ideológiákat, magaslatokat átformáljunk. Addig nincs változás, amíg az ő fejében erény az, hogy hajnali kettőig tanul minden éjjel, és nem alussza ki magát. Addig nem lehet változtatni, amíg ő nem akarja.

Hogyan lehet változtatni ezen?

Érdemi szituációkat végig kell elemezni. Ha felelés előtt szorong valaki, akkor kielemezzük, mit érez olyankor. Nagyon fontos, hogy milyen gondolatok vannak a fejében. Ha olyankor elhangzik, hogy ha nem tud mindent, akkor ő nem ér semmit, akkor elkezdjük ezt a mondatot boncolgatni. Mert a gondolat, csak egy gondolat. Hogy az a gondolat igazság-e, vagy csak mi fogadjuk el igazságnak - ami akárhonnan jöhetett: egy könyvből, vagy a családból - azt meg kell vizsgálni. Van erre egy naplónk, amiben bizonyságot gyűjtünk arról, hogy mi támasztja alá, és mi cáfolja. Majd megpróbálunk jobb gondolatot írni helyette. Ezt sokszor megcsináljuk, és egy idő után összeáll a kép. Akkor megtapasztalja, ha nem arra gondol, akkor nem szorong. Ha nem szorong, akkor ötöst kap. Ha szorong, akkor azt sem tudja kihozni magából, ami benne van.

Mit tudsz mondani a maximalizmus védelmében?

Önmagában nem egy ördögtől való dolog. Az előbbre jutásnak a feltétele a jobbra való törekvés. Előbbre viszi önmagát, a családját, a társadalmat. Csak fogadjuk el azt a tényt, hogy nem vagyunk tökéletesek. Még! Reményeim szerint egyszer majd azok leszünk. Ha nem sikerül valami, akkor próbáljuk újra! Szabad élvezni az életet, és érdemes is! 

 

Stefanidesz Katalin | 2020. 03. 04.