Mások látását


valósítom meg

#taborok
#szervezes
Morvay Bátor | 2020. 08. 13.
Interjú Gyurkó Tamással, a Hit Gyülekezete lelkészével és táborszervezőjével
„Az volt az érzésem, hogy hazatértem. Előtte elég zavart, izgága voltam, sehol sem találtam a helyem, de ott minden a helyére került bennem.” - írta le Gyurkó Tamás, a Hit Gyülekezete lelkésze és az ifjúsági szolgálat szervezője azt az élményt, amikor műegyetemi barátaival először lépett be a budaörsi gyülekezeti ház ajtaján. A megtéréséről és szolgálatáról készült nagyinterjúban beszélünk arról, hogy miként hozott fordulatot az életében egy szélvédőre ragasztott szórólap, egy Károli Biblia és egy fényképezőgép, illetve arról, hogy milyen, ha az egész család felteszi az életét egy nagy ügyre.

Alapvetően mi motivált téged tinédzser korodban, mi volt az a cél, amit elképzeltél magad előtt? Milyen volt az a Gyurkó Tamás, akit te akkor elképzeltél? 

Tinédzser koromban az egyik fő problémám pontosan az volt, hogy fogalmam sem volt, mivel akarok foglalkozni, annyira, hogy a szüleim még egy pályaválasztási tanácsadóhoz is elvittek. Ők arra motiváltak engem, hogy szakközépiskolába menjek és szakmát tanuljak, pedig mivel jó tanuló voltam, gimnáziumba is mehettem volna. Azóta sem derült ki a számomra, hogy miért akarták így, de a sors érdekessége, hogy pont abba, az akkori nevén „Gép- és Műszeripari Szakközépiskolába” kerültem Egerben, ami idén, 2020-ban a Hit Gyülekezete fenntartásába került: a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskolába.

Ott sikerült megtalálnod a helyed?

Nem igazán. Az irányítástechnikai műszerész szakra jártam, de rettenetesen zavart, hogy míg az osztálytársaim jelentős része képes volt éjjelekig multivibrátorokat forrasztani és iszonyúan szerették ezeket a kütyüket, addig engem mindez borzasztóan nem motivált. Bár szerettem tanulni és a szüleim is akarták, hogy egyetemre menjek, mégis teljesen elbizonytalanodtam abban, hogy biztosan jó lesz-e, ha műszaki pályára megyek úgy, hogy közben engem nem vonz a multivibrátorok forrasztása… Végül azért csak jelentkeztem a műszaki egyetemre….

Ha forrasztópálca nem vonzott, akkor mi kötötte le a figyelmedet?

Már akkor is szerettem meccsekre járni. Sportoltam, atletizáltam, az angolt is nagyon szerettem. 1986-ban a középiskolában letettem a középfokú nyelvvizsgát, ami akkoriban nem volt gyakori. Valamint már akkor is szerettem utazni. Szerencsés voltam, mert az Egyesült Államokban volt egy nagybátyám, aki sorban a család összes tagját meghívta hét hétre Kaliforniába. Ez nagy hatással volt rám. Nagy ellenzékinek nem neveztem volna magamat, de a környezetemben nem rejtettem véka alá a rendszerkritikus gondolataimat.

Forogtak benned akkoriban Istennel, vagy megtéréssel kapcsolatos gondolatok?

Nem kaptam vallásos nevelést, mert a szüleim párttagok voltak és csak nem sokkal a rendszerváltás előtt léptek ki belőle. Három meghatározó élményem azonban volt a fiatal koromból a hit kapcsán. Amikor kijött a Ben-Hur című film és megnéztem a szüleimmel, akkor kifelé menet azt mondtam, hogy milyen klassz volt a látvány technológiája, csak az a kár, hogy ezt a „Jézus-sztorit” belekeverték.

A szüleim nem értettek egyet velem, mivel szerintük Jézus mégiscsak egy történelmi személy volt, akiről lehet filmet készíteni. Én erre totál kiakadtam, hogy nekem ne mondjanak ilyen vallásos dolgokat…

Akkor ezek szerint nem voltál nyitott a hitre…

Azért volt két másik élményem is. Amikor megnyíltak a határok, beindult a „bevásárlás-turizmus” és fél Magyarország a Mariahilffer Strasse-n vásárolt Ausztriában. Mi is elmentünk az egyik bevásárlóközpontba, és mire kijöttünk, a kocsink szélvédőjére kis brossúrák voltak beszorítva. Az osztrák keresztények így próbálták rombolni a materialista előítéleteket a magyar turistákban. Ez a brossúra a teremtésről szólt, és nagyon megfogott, tetszett, hogy milyen okosan tudnak érvelni a teremtés mellett. A harmadik meghatározó élményem pedig az volt, amikor középiskolás koromban kaptam egy Károli Bibliát a bátyámtól. Semmit sem értettem belőle, de forgattam.

 

" "
Hites műegyetemisták találkozója az Agroszban

 

Budapest és az egyetem segített irányba tenni a dolgokat az életedben?

Nem, a bizonytalanság az egyetemen is folytatódott. Több éven át minden vizsgaidőszakban feltettem magamnak a kérdést, hogy mit keresek itt.

Az viszont érdekes, hogy előbb kialakult bennem egy vonzódás Isten felé, mint ahogy hallottam volna az evangéliumot.

Már tudom, hogy ezt hívják úgy, hogy Isten hívása - ahogy Jézus is mondja, hogy az jöhet hozzám, akit az Atya vonz -, akkor viszont ezt csak úgy éltem meg, hogy bizonyos helyzetekben világosan éreztem, hogy létezik valami több annál, mint amit eddig ismertem. A keresztény kultúrkörből kifolyólag volt annyi tudásom, hogy ha ez a valami Isten, akkor azt a Bibliában kell keresnem, ezért leporoltam azt a Bibliát, amit még a bátyámtól kaptam, és elkezdtem olvasni az Újszövetséget.

Miért pont Jézus életét?

Azért az Újszövetséget, mert a bátyámnak volt egy ismerőse a református teológián, akivel néha találkoztam Budapesten. Ő kérdezte, hogy van-e Bibliám. Mondtam, hogy igen, de semmit sem értek belőle. Erre azt javasolta, hogy ha újra rászánom magam, akkor ne az Ószövetséggel, hanem az Újszövetséggel kezdjem. 

Megtaláltad benne a választ?

Egy év is eltelt, amikor eljött az a pillanat, hogy nagy vonzódás alakult ki bennem, és amikor olvasni kezdtem a Bibliát, alig pár napra rá váratlanul bekopogott egy ismerősöm a kollégiumi szobám ajtaján, hogy az esküvőjére elkérje a fényképezőgépemet. Ahogy beszélgettünk egy kicsit, elmesélte, hogy nemrég megtért a Hit Gyülekezetében, és nemsokára meg is nősül. Korábban csak együtt éltek azzal a lánnyal, de tudta, hogy az bűn, ezért úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. 

 

Tamás

 

Mikor történt ez a beszélgetés?

1989 elején. Ez a fiú aztán bemutatott másoknak, akik „idősebb” – értsd: már legalább 1 éves - keresztények voltak, ők pedig örömmel hallották, hogy olvasom a Bibliát, és munkálkodik bennem az Úr. Meghívtak, hogy menjek el az egyetemen működő házi csoportba. Miután letettem az utolsó vizsgát, úgy mentem el a műegyetemi imacsoportba, hogy meg akarok térni, másnap pedig már Budaörsön voltam, a Hit Gyülekezete istentiszteletén…

Mire gondoltál, amikor beléptél?

Az volt az érzésem, hogy hazatértem. Előtte elég zavart és izgága voltam, sehol sem találtam a helyem, de ott minden a helyére került bennem.

Sikerült hamar beilleszkedned a közösségbe?

Már azelőtt is elég aktív ember voltam, a középiskolában is mindig szerveztem valamit, ezért egyértelmű volt számomra, hogy a közösségbe, ahol áldást és életet kapok, rögtön keresni fogom, hogy miben tudok segíteni. Nem nagyon kellett motiválni, inkább csak néha visszanyesni. Nem voltak vezetői ambícióim, pusztán kerestem a helyem. Voltam a technikai szolgálatban és az ültetőben is, később keveredtem bele a szervezői szolgálatba.

Ez az a munka, amit ma már teljes időben végzel a gyülekezetben. Ez a lehetőség már akkor is motivált?

Igen, volt bennem egy vágy, hogy jó lenne egyszer a gyülekezetnél dolgozni. Mindig nagy tisztességnek tartottam, ha egy szűkebb megbeszélésre elhívtak. Éppen akkoriban volt kiépülőben a „házicsoport rendszer”, és elég hamar rám bíztak egy imacsoportot, amit fiatal keresztényként nagyon nagy megtiszteltetésnek tekintettem. Emlékszem, mindig volt bennem egy kis irigység, amikor más fiatalokkal ellentétben nem tudtam elmenni, vagy nem voltam hivatalos egy-egy vezetőségi megbeszélésre. Szóval igen, mindig volt bennem egy vágy ez iránt.

 

" "

 

Hogyan lett végül a fő területed az ifjúsági szolgálat?

Ez valahogy organikusan kialakult. Mindig is természetes közegem volt a fiatalok közötti forgolódás, az egyetem elvégzése után még sokáig „egyetemistának” éreztem magam, ezért furcsa is volt, amikor a fiatalok egy idő után magázni kezdtek. Idővel bekerültem a táborszervező csapatba is, és mivel később közülük gyakorlatilag csak egyedül én maradtam meg a gyülekezetben, a 2001-ben újraindult TEDISZ táborokat már rám bízták. Nagyon élveztem ezt a feladatot, különösen, amikor 2006-ban egy nagy előrelépéssel a TEDISZ táborból elindult az Ifjúsági Konferencia. 

Úgy tűnik, mindig jókor voltál jó helyen… Ez erősített meg abban, hogy benne maradj a szolgálatban?

Igen, így is lehet mondani, de sok kitartás is kellett hozzá.  Volt egy időszak, amikor hétről hétre azon őrlődtem, hogy vajon nekem kell-e ezt még csinálni. Már családom és gyerekeim voltak, mégis visszajártam a Műszaki Egyetemre házicsoportot tartani. “Tényleg nekem kell ezt csinálni? Tényleg az én feladatom, nem másnak kellene csinálni?” Sokszor feltettem a kérdést, de mindig kaptam bátorítást és bizalmat a gyülekezet vezetőségétől, hogy csináljam tovább, ezért megmaradtam benne. 

A családod kezdettől fogva támogatott? 

Igen. Minden ilyen esetben nagyon fontos, hogy a házastárs miként áll hozzá ehhez a kérdéshez. A feleségem engem maximálisan támogatott már az első pillanattól kezdve.

Voltak olyan időszakok - évekig tartó időszakok - amikor a hűség és az elkötelezettség kellett, mert a lelkesedés és a lendület már kisebb volt bennem.

Ezekben az időszakokban is mindig támogatást kaptam a családomtól. A gyerekeim számára nincs nyár tábor nélkül. A legkisebb fiam úgy fogalmazta meg, hogy „Apa, ha nem lesz tábor a vírushelyzet miatt, nem fogom kibírni - ha nincs tábor, akkor nincs is nyár.” 

Jelenleg egyszerre látsz el pásztori és szervezői tevékenységet, nem áll a kettő ellentétben egymással? A táborok, rendezvények összerakása rendkívül pragmatikus és racionális feladat, ami könnyen földhözragadttá tudja tenni az embert. A pásztorlás, tanácsadás viszont inkább több szellemi ráhangolódást, figyelmet igényel. Elfér a kettő egymás mellett? Nem egyszerűbb csak az egyiket, vagy csak a másikat csinálni?

Bár én is szolgálok fiatalok felé, de inkább a szervezési munkában vagyok benne jobban. A táborokban zajló pásztorlási szolgálatot korábban is leginkább az „ifjúsági pásztor” társaim fogták össze, most pedig már az utánunk következő generáció viszi tovább a feladatokat.

Úgy gondolom, a szervezőbb típusú embereknek is fontos, hogy szellemi emberekké váljanak, mert nem csak ésszel, hanem szellemi módon is lehet szervezni, mert ez nem csupán egy szakma.

Attól, hogy valaki kitanulja a rendezvényszervező szakmát, még nem biztos, hogy jó szervező. Ha valaki az egyházban szervezői vagy gyakorlati szolgálatot végez, de nem rendeli alá azt a Szent Szellem vezetésének, akkor az idővel nagyon rossz gyümölcsökhöz vezethet. Ezt nem lehet pusztán könyv szerint csinálni. Fontos, hogy egy szervező érezze azokat a pontokat, ahol más szellemi beállítottságú emberekkel, pásztorokkal is jó konzultálni ahhoz, hogy harmónia jöjjön létre, ahogy azt is mindig szem előtt kell tartani, hogy meddig terjed a szervező kompetenciája. Ez persze gyakran nagyon vékony ösvény, aminek akaratlanul mindkét oldalára könnyen kisiklik néha az ember. Hála Istennek, a Hit Gyülekezetében a pásztorok részéről is megvan az a gyakorlatias, racionális gondolkodás, hogy elfogadják, vannak körülmények, amiket már nem lehet felülírni. Nem ritkán azonban az is előfordul, hogy amiről mi azt gondoltuk, hogy lehetetlen, később mégis kiderül, hogy megoldható.

 

" "
Debreceni tábor, 2019

 

A keresztény életben visszatérő kihívás, hogy az Úrral való találkozás utáni „első szeretet” intenzív élményeit az élet-, vagy akár az egyházi szolgálat terhei úgymond „bedarálhatják”. A kultúránk is egyre pörgősebb életmódot diktál. Hogy lehet ezt a hajszoltságot elválasztani a szellemi élettől, hogy ne váljon az ember gyökértelenné?

A gyakorlati feladatok mellett is meg kell maradni szellemi embernek, nem szabad engedni, hogy ezt az alapot bármi is tönkretegye. Mindig meg kell találni ebben az egyensúlyt, ami folyamatos döntést igényel, és van, amikor a sűrű feladatok mellett is ki kell izzadni az erre szánt időt - enélkül ugyanis semmi sem működik.

Az egyházban az a jó, ha mindenkit a Szent Szellem vezet, akár takarít, akár prédikál az illető, mert ez meglátszik a munkáján, hozzáállásán és azon is, ahogy a gyülekezetben, családjában és a társadalomban forgolódik.

Volt például egy fiatal, aki a táborokban évekig informatikai, technikai területen szolgált és a feladatát örömmel, megbízhatóan, hűségesen végezte, miközben a családjában is helytállt. Örömmel látom, hogy a gyülekezetben, ahol szolgál, ma már nemcsak technikai területen mozog, hanem elkezdte a Szent Pál Akadémiát, fiatalok felé szolgál, és jó példa a számukra. Ez az életében a gyakorlati szolgálatból bontakozott ki, mert már azt is szellemből végezte. Sok jó példát tudnék még erre mondani, és a Bibliában is látunk történeteket arra vonatkozóan, hogy valaki természetes szolgálatból átlép a szellemi szolgálatba. Először Elizeus is szántott, vetett, majd Illés „kezére öntötte a vizet”, vagyis gyakorlati teendőket látott el körülötte. Ezért nem szabad lebecsülni a természetes szolgálatokat, hanem lehetőségként kell tekinteni erre a helyzetre, hogy szellemi emberek körül forgolódhassunk. Ez nekik is egy lehetőség arra, hogy rálássanak a szolgálatokra és a szolgálókra, az Úr pedig vezeti őket, hogy felismerjék, hogy kiben milyen ajándék van benne. 

A szervezői munkában a dolgok gyakran a legjobb és a legrosszabb forgatókönyv szerint is alakulhatnak, hiszen nincs ráhatásunk minden külső körülményre. A hitben, szellemben való járás gondolom abban is segít, hogy a felelősség és a vele járó kockázatok ne nyomják meg az embert. 

Igen, szervezőként mindent meg kell tennünk, amit emberileg tehetünk, és amit az idő enged, de egy ponton túl már az Úrra kell bízni a folyamatokat, hogy minden jól alakuljon. Minden idők legnehezebb konferenciája például a balatonfüredi volt, mert ott egyszerre több kihívással is meg kellett küzdeni. Ott volt először is a vadidegen helyszín, ahol a tárgyalásokat a nulláról kellett felépíteni: az épület, a szállás, a tömeges utazás, az étkezés kérdéseit és a helyi kapcsolatokat. Ráadásul, mindezek tetejébe váratlanul  kiderült, hogy csak egy olyan időszak lenne alkalmas a Konferencia megtartására, amiben a hétvégén (a tábor közben) vissza kell adnunk a termet a városnak egy másik rendezvényhez - tehát kétszer kellett felépítenünk, majd lebontanunk mindent. Bevallom, amikor ez eldőlt, én rettenetesen leizzadtam, de hála az Úrnak, végül összejött. Ez nyilván sok keresztény hite, imája és áldozatkész munkájának a gyümölcse volt. 

 

" "

 

A sikeres konferenciák egyik kulcsa az a szervezői csapat, ami az évek során kialakult. Szerinted mi a titka annak, hogy egy szolgálati terület vonzó legyen a fiatalok számára,  hogy megszeressenek egy helyet és tartósan ott is maradjanak?

A táborszervezői csapat is folyamatos változáson megy keresztül, hiszen ma már nyilván nem ugyanazok vannak benne, mint 2006-ban. Szerintem az, hogy egy szolgálat “népszerű” legyen az egy többtényezős kérdés. A fiatalok nyilván jobban szeretnének tartozni egy fiatalok táborát szervező csapathoz, mint mondjuk az éjszakai takarító szolgálathoz, pont ezért minden tiszteletem és nagyrabecsülésem azoké, akik hajnalokig munkálkodnak, hogy tisztaság legyen a gyülekezetben, sok nagyszerű embert ismertem meg közöttük.

A másik szempont - és ezért már lehet tenni -, hogy egy terület mennyire nyitott a folyamatos modernizálásra és újragondolásra.

Persze itt sem lehet mindent modernizálni, de tény, hogy a fiatalok számára ez a vonzó, igénylik az újításokat, azok minden előnyével és hátrányával együtt. Harmadrészt pedig nagyon fontos maga a csapat és a vezetők, hogy mennyire szeretnek velük együtt dolgozni.

Közvetlen közelről nézted végig a gyülekezet intézményalapítási korszakát. Most, hogy - Németh Sándor szavaival élve - az Agrosz Rendezvényközponttal a “csúcsdísze és koronája” is felkerült erre a több mint 20 éves időszakra, személy szerint milyen jövőt látsz a közösség előtt? Mi inspirál a legjobban, ha a következő évekre gondolsz?

Ez egy nagyon jó kérdés, én is kíváncsian várom, hogy Sándor pásztor milyen irányba viszi előre a gyülekezetet. Sok feladat áll előttünk itt Budapesten is, valamint az Agrosz hivatalos átadása és beüzemelése is folyamatosan napirenden van. Én nem tartom magamat egy vizionárius embernek, ezért arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy mi áll előttünk, de az elmúlt évek alapján teljes mértékben bízom abban, hogy az Úr adni fog majd vezetést Sándor és Judit számára. Engem is inspirál a kíváncsiság, hogy miként fognak ezek a változások végbe menni.

 

 

Utolsó kérdésként az érdekelne, hogy mi az, ami téged feltölt, és motivál arra, hogy újra és újra beállj abba a nemes, de kemény igába, amit a gyülekezeti szolgálat jelent?

Engem őszintén az szokott feltölteni, ha van egy új feladatom, amit meg kell oldanom. A karantén időszakában például nagyon szenvedtem attól a bizonytalanságtól, amit a kiszámíthatatlan körülmények jelentettek. Amikor végül megkaptuk az állásfoglalást Sándortól, hogy milyen irányvonal mentén szervezzük a nyarat, nagyon felszabadultam és rögtön inspirált állapotba kerültem.

Én alapvetően mindig is mások látását valósítottam meg - persze megválogatom, hogy kiét -, ezért mindig izgalommal várom a következő feladatot.

Morvay Bátor | 2020. 08. 13.