Lesztek nekem tanúim...


a Föld végső határáig

#misszio
#kulfold
Csehó Eszter Zsófia | 2020. 03. 24.
2019-es interjú Flaisz Endrével
Dr. Flaisz Endre közel két évtizede utazik missziós céllal a bolygó különböző - és gyakran egzotikus - országaiba, hogy az evangélium üzenetét ossza meg. A lelkészt szolgálatának kihívásairól, tapasztalatairól kérdeztük…

Missziós szolgálatod egyedülálló Magyarországon. Hogyan kezdted el a szolgálatot?

2003-ban voltam először a Kongói Demokratikus Köztársaságban, másik nevén Zairében, ahol egy privát utazás kapcsolódott össze a szolgálatokkal. Utána sok ajtó megnyílt, felkéréseket, meghívásokat kaptam különböző afrikai országokból. Először rendkívül óvatos voltam, mert volt bennem egy vágy, a szívemben éreztem, hogy ehhez van kedvem, hogy erre van indíttatásom, de nem tudtam különválasztani, hogy ez csak kalandvágy, vagy Isten elhívása, akarata. Emiatt először több meghívást visszamondtam, és nem vittem Sándor elé, mert azt hittem, hogy csak én pörgök. Amikor évek teltek el úgy, hogy nem zárultak be ezek az ajtók, nem halt el ez a dolog, elkezdtem igent mondani a meghívásokra, Sándor pásztor beleegyezésével. A misszionárius szolgálatomat 16 évvel ezelőtt kezdtem el. Egyre sűrűbbek lettek a szolgálatok, mostanára 2-3 is van egy éven belül. Nagyobb igény lenne rá, de nagyon fontos szempont, hogy a családom bírja, és támogassa az utamat, mert nagyon nagy rajtuk az igénybevétel, amikor nem vagyok itthon. Ezért a mostaninál több szolgálatot jelen körülmények között nem tudunk vállalni. Noha lennének meghívások Malawiba, Kenyába, Algériába, Marokkóba, Indonéziába. 

Hány országba jutottál el eddig? 

Voltam többek között Kongóban, Guineában, Elefántcsontparton, Burkina Fasóban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Ruandában, Burundiban, Ugandában, Vietnámban, Kambodzsában vagy például Ukrajnában is. 

Tavasszal szolgáltál Vietnámban, ami egy új terep volt. Mik voltak a tapasztalataid?

Az utazás első fele Vietnámban, a második fele Kambodzsában volt. Vietnámban először jártam, Kambodzsában pedig hatodik alkalommal, ott régi ismerősöket kerestünk fel és támogattunk. Több magyarul kiválóan beszélő, volt Szent Pálos hallgatónk is az ottani gyülekezet tagja. Vietnámban most nyíltak ki ezek a kapuk, hosszú előkészületek és bizalmi kapcsolatépítés után. Elképesztő egzotikus világ.

Misszió

Vietnámban a szolgálat szellemi része nagyon pozitív élmény volt, mert egy olyan kommunista országról beszélünk, ahol engedik ugyan a szabadkereskedelmet, de az állampártot nem szabad megkérdőjelezni. A kommunista rendszer nagyon sokáig üldözte a keresztényeket. Mi egy olyan időszakban toppantunk be, amikor enyhült a helyzet, de nagyon sok vietnámi pásztor elmondta, hogy többször megverték, börtönbe zárták őket a hitük miatt. 

Döbbenetes volt, hogy milyen erősen hisznek Istenben az üldözések között is, amiről többen mondták, hogy jót tett nekik.

Szinte visszasírják az évekkel ezelőtti üldözéseket, amikor akár fizikai atrocitások is érték őket – azt mesélték, hogy sokkal tüzesebbek voltak akkoriban az istentiszteletek. Akik a nehéz időkben is kitartanak, sokkal elkötelezettebbé válnak, a nyugati országokban a kényelem gyakran kényelmessé teszi a hívőket. 

Meglepően jó volt a dicséret és erős volt a Szent Lélek jelenléte, frissítően hatott ránk a szellemi szolgálat is, áldás volt. Ami pedig az atmoszférát illeti, az Indokínai-félsziget, Vietnám nagyon egzotikus, elképesztően finom ételek vannak, bár nagyon sok furcsaságot is megesznek. Amire nem voltam felkészülve, és új élmény a távol-keleti szolgálattal kapcsolatban, az az, hogy nagyon erős a Mammon szelleme, a pénzhez való kötődés és annak a szeretete. A pénzügyi központok világában, mint Szingapúr, Hong Kong, Kuala Lumpur olyannyira sok a pénz, hogy gombamódra nőnek a felhőkarcolók a semmiből. 

Erősebb a pénz szeretetének a szelleme, mint a régi vallásoknak, mint a taoizmus, konfucionizmus, buddhizmus, ősök tisztelete. Ezek az irányzatok összekeverednek egy sajátos délkelet-ázsiai vallássá, főleg a vietnámi részen, ahol Lao Ce tanait vallják, vallásukban van egy kis buddhizmus, ezt megspékelik az ősök tiszteletével, a házi szellemeknek pedig oltárokat is állítanak minden házban. 

De mégis, az emberek döntően nem a valláshoz, hanem a pénzhez kötődnek. Ott azért nehéz evangelizálni, mert senki nem ér rá az evangéliumot meghallgatni – csak a pénz érdekli. 

Milyen felkészüléseket igényel egy ilyen missziós út mind fizikailag, mind szellemileg? 

Nem lehet félvállról venni a felkészülést, mert az ember kilép egy idegen kultúrába, és a kultúráknak mindig van szellemi vonatkozása is, démonokkal van átszőve. Egy olyan közegbe megy az ember, amire lelkileg, szellemileg nincsen felkészülve. Nincs a lelkében egy ellenálló képesség gyerekkorától fogva, hogy azokat a helyi erőket hogyan lehet pszichikai szinten is valamennyire távol tartani.

Ha az ember átlép egy másik kultúrába, ahol nem ismeri a szellemiséget, a belső viszonyokat, szokásokat, akkor ott könnyebben sebezhetővé válik. Sokszor még nem hívő emberekben is ösztönösen kialakul egy védekezési mechanizmus ilyen esetben.

Ezért tehát fontos a szellemi felkészülés, az imádkozás, a böjt, és a kulturális rákészülés is, hogy az ember beledolgozza magát abba a világba, amennyire lehet. 

Endre a kunyhó előtt

Mennyi időt igényel a felkészülés?

Olyan háromnegyed évvel az út előtt elkezdődik a ráhangolódás. Ilyenkor az ember elkezdi a papírokat intézni, utánajár a vízumoknak, közben elindul az utánaolvasás, információgyűjtés telefonon, emailben az adott országról, kultúráról, és megkezdődik a szellemi rákészülés is. 

A szellemi, kultúrális felkészülésen kívül szükség van egyfajta rugalmasságra is, hogy abban a más kultúrában ne kapjon az ember kultúrsokkot. Itt két szélsőség szokott gondot okozni: az egyik az, hogy valaki annyira egzotikusnak találja azt a kultúrát, hogy rajongójává válik, és teljesen megszűnik a tartózkodása, ilyenkor egyúttal az adott kultúra szellemiségének is alámegy, és elveszíti azzal szemben a kívülállóságát és a ráhatási képességét. Láttam ilyen negatív példákat – szerencsére nem az én munkatársaimnál, ők tudták venni ezeket az akadályokat, hanem más kívülálló esetekben. A másik szélsőség legalább ilyen veszélyes, amikor valaki lenézi azt a másik kultúrát, mert nem szokta meg, csak abból indul ki, amit ő ismer és megszokott, és ha valami szokatlant lát, azt nehezen tudja feldolgozni. Például, ha egy ottani gyülekezetben máshogy dicsérik az Urat, akkor azt gondolja, hogy az nem is rendes gyülekezet. 

Ha csak Kambodzsába vagy Vietnámba gondolok bele, ott az a tisztelet jele, hogy az ember a cipőjét a ház előtt hagyja, és zokniban vagy mezítláb lép be az épületbe. Ez érvényes az istentisztelekre, imaösszejövetelekre is. Az egyik vietnámi istentiszteleten, ahol az emeleti helységben volt az alkalom, a földszinten hagytam a cipőmet: öltönyben és zokniban prédikáltam. A tolmács is harisnyában volt, mint ahogy az emberek is szépen felöltözve, de mezítláb vagy zokniban voltak. Ebből látszik, hogy ami nálunk az igénytelenséget, tiszteletlenséget jelenti, az náluk a tiszteletet, igényességet. 

Ha valaki rabja a saját világának, és nincs benne meg az a rugalmasság, hogy kultúrák között tudjon váltani, akkor fölényesen kezd el viselkedni, amit a helyiek megéreznek, így megszűnik a bizalom, a jó kapcsolat.

Nagyon kényes az egyensúly, amit meg kell találni, hogy ne menjek alá annak a kultúrának, és ne legyek tőle extázisban, csak azért, mert finom volt az étel, vagy kedvesek a helyiek. Ugyanakkor, ne legyek elutasító, megvető se. Ehhez szükség van egy erős identitástudatra – esetemben fontos, hogy magyar vagyok, és a Hit Gyülekezete a szellemi otthonom. 

Nagyon sok kulturális elem belekeveredik abba, ahogy a keresztény hitünket megéljük. Például van, ahol hangosabban imádkoznak, kiáltoznak; máshol meg nem illik egyáltalán kiabálni – ez szokás, neveltetés kérdése. Ezért, ha nem fundamentális, doktrinális kérdésekről van szó, mint újjászületés, démonűzés, vízkeresztség, szabadulás, betöltekezés, gyógyulás, akkor a vendéglátókat a stílusukkal, szokásaikkal együtt kell tisztelni. 

Endre imádkozik

Hogyan választjátok ki a megfelelő gyülekezetet, hogyan kerültök velük kapcsolatba? 

4-5 éves ismerkedés előzi meg a szolgálatot. Ilyenkor csak emailezünk, beszélgetünk, a pásztor küld képeket a gyülekezetéről, szolgálatáról, telefonon is beszélünk, így kialakul egy bizalom. Körültekintően kell eljárni, hiszen az interneten bárki azt mond magáról, amit akar, virtuálisan fel lehet építeni egy szolgálatot, úgy, hogy nincs mögötte semmi. Fennáll a rizikó, hogy árnyékra vetődünk, de hála Istennek, még sohasem tudtak megvezetni minket. 

Az alapvető teológiánknak is hasonlónak kell lennie, ha azt mondom, hogy betöltekezés, ő ugyanazt értse alatta. Ugyanakkor a Szent Szellem is bizonyságot tesz egy ilyen kapcsolatról, és fontos, hogy azt a gyülekezet is tudja támogatni. Hogy ne kihasználás legyen a szolgálat, hanem olyan emberek felé való szolgálat, akiknek tényleg szüksége van a szellemi táplálékra.

Egy misszionáriusnak milyen elengedhetetlen tulajdonságokkal kell rendelkeznie?

Nagyon fontos az, amit Pál mondott a Filippi levél végén, hogy „tudok bővölködni, de tudok szűkölködni is”. Vagyis nem veti meg, ha jól megy a sora, nem akar álszent lenni, hogy nem örül a jónak, ugyanakkor elviseli a nélkülözést is. 

Kell egyfajta nyitottság: ha elmész egy szegény országba, az lehet, hogy nagyon fapados lesz. Előfordulhat, hogy nagyon szerény körülmények között kell laknod, az se kizárt, hogy bogarak, élősködők ellen kell harcolnod.

Én egyébként úgy vagyok vele, hogy ha nincsenek élősködők a szálláson, akkor a többi már ajándék. Aki finnyás vagy kényes ezekre a dolgokra, azoknak nem annyira ajánlott ez az életforma. Nem csak a szellemi része a fontos, kell egy jó tűrőképesség, hogy az ember bírja a hosszú utazásokat, fizikailag jó állapotban legyen, bírja a gyűrődést. 

Volt olyan, hogy Elefántcsontpartra utaztunk több átszállással. Nem a fővárosba mentünk, hanem egy távoli őserdei részre, ezért a repülőutak után beszálltunk egy kocsiba, ahol a lábunk alatt meg az ölünkben is bőröndök voltak, és egy teljes napot utaztunk kátyúkat kerülgetve, mindössze egy megállással. 

Nem beszélve arról, hogy ilyenkor lemegyünk a térképről, ki a civilizációból, be az őserdőbe, ajándék, ha valahol van áram és vezetékes víz. Egy misszionárius nem lehet kényeskedő, válogatós. 

A nyelvtudás is kulcsfontosságú. Ha valaki a célországnak a nyelvét vagy egy közvetítő nyelvet nem beszél, akkor ott mozogni sem tud, nemhogy igét hirdetni. Néha olyan helyekre is eljutunk, ahol már a régi szentpálos diákok segítenek a tolmácsolásban, így magyarul tudunk prédikálni, de legtöbbször angolul vagy franciául kell beszélnünk. A szellemi érettség is elengedhetetlen, hiszen a Bibliában is látjuk, hogy Ciprus szigetén Pál, Barnabás és Márk belekerült egy szellemi konfliktusba, és ez Márkot megterhelte, összekülönböztek egymással, majd el is váltak az útjaik. 

Endre és a tömeg

Ezért is nagyon fontos, hogy olyan szellemileg érett emberek menjenek együtt, akiknek helyénvaló a szívük, a lelkük, helyén tudják kezelni az út során felmerülő problémákat, csalódásokat, és nem vesznek össze, az evangelizáció szellemi terhe nem megy át egymás hibáztatásába. 

Olyan országokban is szolgáltunk, ahol keresztényüldözés vagy háború zajlott. Amikor például először utaztam volna a Közép-afrikai Köztársaságba, már megvolt a repülőjegyem, de nem tudtam kimenni, mert olyan szinten dúlt a háború, hogy az ottani pásztor nem tudott volna a repülőtértől a szállásomig elvinni: az utcákon barikádok voltak, a felkelők autógumikat égettek. Amikor megenyhült a helyzet, és ki tudtam menni, akkor is páncélozott kocsik és katonák látványa fogadott. Még így is volt, hogy a szálláson éjszaka a gépfegyver ropogására, harci hangokra ébredtem, nappal pedig lehúzott fejjel kellett közlekednünk, nehogy meglássák, hogy fehér ember van a kocsiban. Amikor egy polgármesterasszony meghívott ebédre, egy helyi zsiványt adott mellénk a kocsiba, aki – pont mint egy 8. kerületi helyi vagány – mindenkit ismert, és tudta szavatolni a biztonságunkat. 

Mennyiben kell más módon hirdetni az evangéliumot vagy prédikálni, mint Magyarországon? 

Alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, de egy ponton túl az ember nem léphet ki saját magából. Ha nincsenek köztünk teológiai különbségek, és ugyanazokban az alapigazságokban hiszünk, akkor fontos a helyi szokások tiszteletben tartása. Például lehet, hogy nem szólnak nyelveken, de nyitottak rá, akkor ezt a különbséget nem élezem ki, hiszen nem az a cél, hogy a vendégpásztor megossza a gyülekezetet, hanem az, hogy építse. Alárendelem magam a helyi pásztornak, és igyekszem alkalmazkodni. Persze a saját személyiségemből nem tudok kibújni, tehát nem fogok a zakómmal csapkodva kiabálni. Viszont amit kérnek tőlem, hogy mire legyek tekintettel, hogy miért imádkozzak, gyűjtsek valamiért, akkor azt megteszem. 

Az utazásaidnál, igehirdetéseknél nagy szerepet játszik a nyelvtudás. Jó motivációnak tartod a fiatalok számára a misszionárius utakat nyelvtanulás szempontjából?

Senkinek nem tudom megígérni, hogy pásztor vagy misszionárius lesz, de azt viszont tudom, hogy erre a segítő szolgálatra egyre jobban nő az igény a külföldi gyülekezetek részéről. Olyan szinten sok a meghívás, hogy én se vagyok képes mindenhova elmenni, tehát nagyon nagy szükség van franciául tudó munkatársakra, akik prédikálni, tanítani tudnak. Jelenleg diakónusi szolgálatokban vannak embereink, ami szintén nagyon nagy segítség. 

Ha lenne több franciául tudó misszionárius, párhuzamosan lehetne prédikálni, szét lehetne válni, és a világ több pontjára lehetne egyszerre eljutni. El lehetne menni Kenyába is, nagyon régóta kapjuk onnan a meghívásokat. Ezt persze perspektivikus, hosszútávú módon képzelem el, nem holnaputánról beszélünk. Isten kezén múlik, hogy a franciául tudó emberek közül kit akar Isten használni, Sándor is nyitott rá, hogy ezek a szolgálatok bővüljenek fiatalokkal.

Endre

A kambodzsai konferencia pontosan hogyan zajlott le? 

Egy héten keresztül, napi négyszer 1,5 órás összejöveteleket tartottunk, ezeken körülbelül 100 vezető vett részt. Nagyon intenzív képzés volt. Főleg olyan helyeken szolgálunk, ami nem a látvány része, ahova nem nagyon jutnak el az emberek. A konferencia anyagát legépelték, a végén kinyomtatták és kiosztották a pásztoroknak. Ha csak minden pásztornak 10 embere van – de nagyobbak a gyülekezeteik – akkor a 100 pásztoron keresztül 1000 emberhez eljutottak a tanítások. Ilyen módon a mi bibliai tudásunk és amit az akadémián elsajátítottunk, sok kereszténynek jelent igazodási pontot a világ különböző helyein. Azt szeretem, ha a vezetőkön keresztül minél több embert el tudunk érni. 

Van a köztudatban egy olyan elterjedt gondolat, hogy az őserdőkben nem hallanak az evangéliumról. Ezek szerint ez már nem így van? 

Ma már nem nagyon vannak olyan pontjai a világnak, ahova ne jutottak volna el misszionáriusok, egy-két elszigetelt törzs lehet csak, de ez is extrém. A Közép-afrikai Köztársaság a világ egyik legszegényebb országa, ott él egy törzs, a pigmeusok, az őserdő törpéinek is hívják őket. Egy ősi törzsről van szó, az ókori Egyiptomban összegyűjtötték őket, hogy a fáraó előtt táncoljanak. Elzártan élnek Afrika szívében, rendkívül primitív szinten, de békésen. Ezek az emberek annyira kötődnek az őserdőhöz, hogy ha irtják az erdőiket, nem kimenekülnek, hanem egyre beljebb mennek, és folytatják a gyűjtögető, vadászó, kezdetleges életformájukat.

Vannak köztük, akik ruhátlanul élnek a dzsungelben, de vannak, akik már viselnek ruhát. Legtöbbjük lombsátorban lakik, és amikor a lombsátor levelei lefonnyadnak, 2 méterrel arrébb építenek egy újat. Fém vagy civilizációs eszközöket nem használnak. 

Van egy afrikai pásztor barátom, aki elhívásának tekinti, hogy evangelizáljon nekik, persze tolmács segítségével, a pigmeusoknak más nyelvük van. Mesélt nekem már meredek sztorikat, hogy hogyan kell feléjük szolgálni, például megriadnak minden véres történettől a Bibliában, ezeket külön fogyaszthatóvá kell nekik tenni. 

Kérdeztem is a pásztort, hogy ha fáj a foguk, vagy a hasuk, milyen praktikákat tudnak bevetni az erdő közepén. Azt mesélte, hogy nekik az erdő a patikájuk, és ha valakit megmarna egy kígyó, 3 méteres körzetben azonnal találnak olyan növényeket, amelyekkel a marást semlegesíteni lehet. Minden betegséget az erdőből gyógyítanak, azt mondta, hogy higgyem el, az ő patikájuk hatásosabb, mint az enyém, itt a civilizációban, nem kell őket félteni a betegségekkel szemben. 

Tehát, csak néhány törzs van, amely nem hallott az evangéliumról.

Kezd az az ige teljesen beteljesülni, hogy az utolsó időkben minden etnikumnak fogják hirdetni az evangéliumot. 

Vannak olyan helyek, amik közel állnak hozzád, és jó visszamenni?

Vannak ilyen helyek, ahova már régi barátságok kötnek és rendkívül értékelem a munkájukat. 

Ilyen a ruandai gyülekezet, ahonnan a Szent Pál Akadémiára jöttek ketten is. Ez egy 20.000 fős gyülekezethálózat országos szinten, nagyon sok ponton tudtuk őket tanítani, beépítették a teológiájukba a tanításainkat. Afrika Svájcának is nevezik Ruandát a tisztasága miatt. Nem szemetes, ami ritkaság Afrikában. Gyönyörű vidék, nagyon szorgalmas nép lakja, minden négyzetmétert megművelnek. A tarkabarka táj olyan, mintha egy terítőt megvarrtak volna. Hegyekkel van körülvéve, télen-nyáron 28 fok meleg van, egy nagyon kellemes ország.

Endre

Kambodzsát is nagyon szeretem, a tengert, a zöldellő vidéket, az ottani emberek is közel állnak hozzám, az ételekről nem is beszelve... Nagyon különleges ízvilág. 

A guineai gyülekezet is nagyon jó, mintha a Hit Gyülekezetébe mennénk, annyira jól gondolkodnak a kereszténységről, pedig egy 90 százalékban muszlimok lakta országról beszélünk.

Ezeknek a meglévő gyülekezeteknek a képzése fontos, mert a lelkesedés az megvan, csak kell hozzá a bibliaismeret. Mi a Biblia mélységét tudjuk adni nekik az afrikai temperamentumuk mellé. 

A tanitásainkból készült jegyzetek az ottani kereszténység teológiáját jelentik. Az igehirdetés során leírt jegyzeteket népszerűsítik, azokból tanítanak vidéken. A Sándor szolgálata alatt létrejött tudást exportáljuk olyan helyekre, ahol nincs ilyenfajta bibliaismeret. 

Természetesen, amikor a helyek kiválasztásáról beszélünk, fontos, hogy az Úr vezessen, és ne szubjektív tényezőknek legyünk kiszolgáltatva, de a vendégszeretet és a barátok nem hagyják hidegen az embert. 

Mindig Sándor beleegyezésével indulok el egy ilyen útra, soha nem én döntök, hanem a Hit Gyülekezetét képviselem. Ne feledkezzünk meg az anyagi pénzadományokról se, ami szintén a Hit Gyülekezetéhez tartozó személyek támogatása. A missziónak komoly karitatív oldala is van: gyülekezeteket, óvodákat, iskolákat, kutakat tudtak ezekből az adományokból építeni, nem beszélve a rászorult magánszemélyek támogatásáról.

Csehó Eszter Zsófia | 2020. 03. 24.