HIT GYÜLEKEZETE
2021. 02. 19.
Konyhafőnök Jézus szolgálatában
Interjú Man Sovanarával

Kambodzsai származású vagy. Kint is születtél?

Nem, én már Magyarországon születtem. Édesanyám magyar, édesapám kambodzsai származású, aki még tanulni jött Magyarországra.

Mikor találkoztál először a hittel?

Már egészen fiatalon, hat éves koromban. Édesanyám befogadta Jézus Krisztust a szívébe, és elkezdett istentiszteletekre járni. Megkérdeztem apukámat, hogy anyukám hova megy, aki azt mondta, hogy egy olyan helyre, ahol az emberek Istent szeretik és énekelnek neki.

Édesapád mennyire volt vallásos?

Magával hozta a buddhizmust Kambodzsából, de nem igazán követi. Miután a szüleim elváltak, apukámnak új családja lett, nekem pedig egy féltestvérem. Ők évente kiutaznak Kambodzsába, és időnként én is velük tartok. Felnőtt fejjel már jobban átlátom a vallással való viszonyát. Bár itthon nem foglalkozik a buddhizmussal, de mikor kint van, a közeg hatására ő is követ bizonyos vallásos rítusokat.

Felkeltette az érdeklődésedet anyukád hite?

Igen, elkezdtem én is járni vele az istentiszteletekre. Egy-két hónap eltelte után, amikor a megtérésről volt szó az alkalmon, mondtam anyukámnak, hogy én ki szeretnék menni megtérni. Egy gyereknek nem feltétlen van saját hite, de én - ha visszagondolok erre az időszakra - úgy látom, hogy nekem megvolt.

Sosem a szüleim unszolására mentem istentiszteletekre, hanem mindig örömmel és a saját akaratomból.

Interjú Man Sovanarával

Aztán jött a kamaszkor.

Igen. Engem is megtalált az a bizonyos kilengés ebben az időszakban. Ez tizenhét éves korom körül, egy számítógépes játék hatására történt. Egy barátommal, Petivel elkezdtünk a World of Warcrafttal játszani, és nagyon beszippantott minket a játék világa. Folyamatos leépülést hozott az életünkbe.

Az elején nem volt kedvünk az ifjúsági alkalmakra járni, majd később már a szerdai és hétvégi istentiszteletekre sem.

Kerestünk mindenféle indokot arra, hogy miért nem tudunk most menni, hogy helyette tudjunk játszani. Bár szakítottunk a hívő életmóddal, de Istent sosem tagadtam meg. Szerintem volt bennem egy fék még ekkor is, mert bizonyos dolgokat még így sem tettem meg. Sosem ittam magamat részegre. Mellettem tekerték az osztálytársaim a füves cigit, de én nemet mondtam rá. A paráznaságtól is megőrzött az Úr; volt olyan is, hogy nálam aludt egy lány, de nem történt semmi. Utólag visszanézve belátom, hogy ez már nagyon pengeélen való táncolás volt, de megvédett az Úr a meredek helyzetekben.

Meddig tartott ez az időszak?

Két-három évig. Csatlakozott hozzánk egy másik srác, Laci, és így már hárman barangoltunk ebben a virtuális világban. Suli után hazamentem, majd egyből a gép elé ültem le, és addig játszottam, amíg szinte bele nem aludtam. Általában hajnali egy óra tájt kerültem ágyba, szóval sokat játszottunk. Egyszer csak Peti hirtelen eltűnt. Sejtettem, hogy talán visszament a Gyülekezetbe. Megbeszéltük Lacival, hogy Petivel külön-külön nem találkozunk, mert tartottunk tőle, hogy megtérít minket. Emlékszem, otthon ültem és játszottam, amikor egyszer csak hív Laci: „Délután találkozok Petivel, van kedved jönni?” Elgondolkodtam, hiszen már két éve nem találkoztam Petivel, de végül úgy döntöttem, elmegyek. Peti akkor még nem tudta, hogy én is megyek, hiszen ő csak Lacit hívta, így meg is lepődött, hogy újra lát engem. Ahogy számítottunk rá, bizonyságot tett nekünk Jézusról, amire én az elején nagyon cinikusan reagáltam. Ő viszont csak mondta és mondta, én pedig láttam rajta, hogy ő ezt most már komolyan gondolja, nem úgy, mint régen, amikor még csak félvállról vette.

Láttam, hogy most szinte sugárzik az arca, ahogy beszél, és rádöbbentem, hogy én ettől szakadtam el, nekem erre újra szükségem van.

Ekkor már el is határoztam, hogy nem fogok többet dohányozni, két héten keresztül viszont még kamu kifogásokat kerestem, és nem mentem el istentiszteletre. Mondtam is magamnak: „De Sovi, most akkor döntsd el, hogy mit akarsz!” Ültem a szobámban, tíz percig gondolkodtam, majd felhívtam Petit, hogy „figyu, akkor elmegyek az istentiszteletre.”

Ez mikor volt?

2010-ben, azóta pedig rendszeresen járok istentiszteletre, és megélem a hitem a mindennapokban is. Nem cigiztem azóta. Minden eltűnt, amit előtte csináltam, a káromkodástól kezdve a lányok nézéséig, a pornográfiáig, és még a játékot is letöröltem a gépemről.

Interjú Man Sovanarával

Mennyire nevezhettük volna függőségnek a játékot az életedben?

Amikor szakács voltam, egyik héten gyakorlatra jártam, másik héten iskolába. A gyakorlatot csináltam rendesen, de az elméletre nem mentem be, így azokat a heteket végigjátszottam. Olykor 24 órán keresztül is. Arra nagyon emlékszem, hogy ebben a két és fél évben egyszer káromkodtam Isten nevével, viszont akkor megálltam egy fél percre a konyhában, és bocsánatot kértem Istentől. Milyen érdekes, hogy még akkor is megvolt ez bennem.

Úgy tudom, van bizonyságod gyógyulás kapcsán is. Elmesélnéd?

Liszt- és tejérzékeny voltam. Az orvosok azt mondták, hogy ez végigkísérheti az életemet. Ma szinte divat glutén- és laktózérzékenyeknek lenni, de valós problémák állhatnak a hátterében. Nekem is voltak tüneteim, hogy például úgy kisebesedett a talpam, hogy a hús is kilátszódott. Anyukám 3-4 órán keresztül imádkozott értem, és a végére eltűntek a sebek. Elmentünk az orvoshoz, ő sem értette, hogy ez hogyan történhetett. Csináltunk egy tesztet, és kiderült, hogy teljesen egészséges lettem. Elkezdtünk rendes kenyeret, tejet venni, és nem mutatkoztak a tünetek. Nagyon hálás vagyok ezért az Úrnak, mert szakácsként nagyon nehéz lenne ezzel a betegséggel együtt élni.

Ha már itt tartunk, miért szerettél volna szakács lenni?

Öt-hat éves voltam, amikor elhatároztam, hogy szakács akarok lenni. Elkezdtem főzni, az elején még csak egyszerűbb dolgokat, majd 12-13 éves koromra teljes mértékben uraltam a konyhát. Valójában most, felnőtt fejjel fogalmazódott meg bennem, hogy miért szeretem ezt a szakmát.

Nagyon szeretek adni. Egyszerűen bennem van a késztetés, hogy valami jót, valami finomat adjak másoknak.

Szerinted jelent különbséget két étel között az, hogy valaki milyen szívvel készíti?

Ezt időnként túlmisztifikálják, de kétségkívül lehet érezni, ha valami jó szívvel készült el, és azt is lehet érezni, ha valami csak úgy össze lett dobva. Az utóbbiak készítői a megélhetési szakácsok, akik csak azért főznek, mert ez a szakmájuk, és szükségük van a pénzre. Rengeteg ilyen emberrel találkoztam, és vigyáznom kellett, hogy ne engedjem be én is ezt a hozzáállást. Tudatosítanom kellett magamban, hogy én azért csinálom, mert szeretem a szakmám.

Interjú Man Sovanarával

Bekerültem egy jó étterembe, ahol általában nem szeretik azt, ha egy vendég zárás előtt pár perccel érkezik, mondván „az menjen a Mekibe, vagy ahova akar!”. Nálunk is volt több ilyen eset, én mégis mondtam a srácoknak, hogy ti menjetek nyugodtan öltözni, én megvárom, mit kér, és elkészítem neki. Számomra a vendég az első, ez nagyon fontos. A Konyhafőnöknek köszönhetően kerültem ebbe a nagy étterembe, illetve dolgoztam Londonban is egy ideig. Az Istent szeretőknek minden a javukra van. Nem tudom mennyire volt Isten akarata ez a TV-s szereplés, de végül az előnyömre vált.

Ha már így belementünk, hogyan is kezdődött ez? Téged többen ismerhetnek a műsorból, hiszen egészen a döntőig jutottál. Keresztényként TV-műsorba menni pedig egy veszélyes terep…

Igen, elég veszélyes pálya. Úgy kezdődött, hogy régóta szerettem volna kipróbálni versenykörülmények között a tehetségemet és a képességeimet.

Egy ismerősöm posztolta Facebookon, hogy kapott egy megkeresést a Konyhafőnöktől, de ő nem élne a lehetőséggel, mert nem tud főzni.

Így ráírtam, hogy be tudna-e esetleg engem ajánlani, és másnap már hívtak is. Az a vicces, hogy előtte hallottam már erről a műsorról, de sosem néztem, így nem is igazán tudtam, mire számítsak. A műsor során találkoztam mindennel, ami a média világához tartozik, mégis úgy éreztem, hogy mintha lenne köztem és ezek között egy üvegfal. Láttam, ahogy a túloldalt fúj a világ szele, de engem nem ér el. A kegyelem védi az embert. Éreztem, hogy megtehetnék úgymond bármit, de nem tettem meg. Mivel nem keresztény iskolába jártam, így talán nem volt annyira nagy újdonság a helyzet. Ekkor már huszonhét éves voltam, amikorra már egészen kiforr az ember személyisége. Sajnos mára már a szexualitás mindenhova beférkőzött. Főzésben is használják a „foodporn” kifejezést, ami az ételek fotózásáról szól. Az, hogy mindenről a szexualitás jut eszükbe, nagyon elborult. 

Mit mondanál még a TV-ről?

A TV nem foglalkozik az emberekkel, őket csak a profit érdekli. Bemész, „jópofizol”, ha nem vagy olyan karakter, amiben potenciált látnának, akkor már mehetsz is. Nem csinálnak ebből érzelmi kérdést.

Interjú Man Sovanarával

Nem kerültél ezután egy skatulyába, hogy te vagy a „konyhafőnökös”?

Nem, ez szerencsére elég hamar lecsengett. Már az utcán sem ismernek meg. Nekem ez olyan vicces volt, hiszen előtte is főztem, mindig is főztem, csak most a TV-ben, és emiatt megismernek az emberek. Nem csináltam semmivel sem különlegesebbet, mint előtte. Mosolyogtam mindig, ha megláttak az utcán, és közös képet akartak velem csinálni. A TV-ben az is veszélyes, hogy nehéz megmaradni utána hétköznapi embernek. Nagyon könnyű elszállni, mert erre hajlama van az embernek.

Hogyan lehet feldolgozni a sikert?

Szerintem az ember lelke nem tudja elhordozni a túl sok dicséretet.

Én mindig továbbítom Istennek, mert úgy gondolom, hogy a talentumokat - a főzőtehetséget és a kifinomultabb ízlelést - mind Istentől kaptam. Mindig Neki köszönöm meg, hogy megáldott ezzel. Egyszer vidékre utaztam főzőkurzust tartani, ahol főztem is a résztvevőknek, és a végén mindenki nagyon dicsérte a főztömet. Mikor mentünk haza a barátommal, éreztem, hogy imában át kell ezeket is adnom Istennek.

Végezetül van olyan téma, amire szívesen felhívnád az olvasók figyelmét?

Nyáron voltunk lent az Agroszban táborozni, és ott egy barátom megkérdezte tőlem, milyen bizonyságom volt mostanában. Én pedig mondtam, hogy nem tudom, de biztos van valami. Sokszor észre sem vesszük, de lehet az Úr és az angyalok egy csomó dolgot mozgatnak a háttérben ahhoz, hogy nekünk jól alakuljanak épp a dolgok. Az Úr folyamatosan terelgeti az ember útját, és ezt fontos észben tartanunk minden egyes nap.

 

 

 

Aktuális híreink