Jézabel: a rontás szelleme
Megyesi Anna | 2020. 05. 20.
Jézabel szelleme először romlást idéz elő a hívők állapotában, ami eltávolítja őket a Jézussal való személyes kapcsolattól, majd olyan életpályára tereli őket, ahol uralmat tud kiépíteni fölöttük. A megrontásnak leggyakoribb és legpusztítóbb eszközei az okkultizmus, bálványimádás, idegen istenek imádása, varázslás és a boszorkányság.
Az ószövetségben találkozhatunk olyan történetekkel, amikor rontás került Izraelre, vagy Isten felkent embereire. Például a pusztában való vándorláskor, amikor a gyülevész nép – „csőcselék”, emberek, akiknek nincs szellemi és erkölcsi értékrendje, a kivonulás során csapódtak Izraelhez – „kívánságba esett”, és megrontotta egész Izraelt (4Mózes 11). Sámson is külső befolyás következtében vesztette el a kenetét Delila miatt, majd Salamon királyt is az igézés vitte tévútra. Ezt a bölcs, felkent embert a sok idegen feleség vonta igézés alá, és vezette bele a bálványimádásba, így elvesztette a kenetet, amivel rendelkezett. Ezért nekünk is figyelnünk kell magunkra, nehogy igézés alá kerüljünk!
Pál olyan személyekre hívja fel a figyelmet, akik más Jézust, más Szellemet és más evangéliumot hirdetnek, ők hamis apostolok és álnok munkások. Ha Krisztus egészséges tudományát félredobják, egész keresztény közösségek is áldozatul eshetnek Jézabel szellemének, aki először csak tévútra vezető gondolatokat alakít ki, majd ez után következik az uralom alá vonás, és végül a teljes közösség átvétele.
A filippibeli jövendőmondó lánnyal is az volt a probléma, hogy rossz forrásból, démonok - konkrétan a Püthon, a kígyó szelleme - által mondott jövendölést és hamis megvallást. Jézusról is tettek megvallást a démonok, de ő csak azt a megvallást fogadta el, ami az Atyától az ő Szellemén keresztül érkezett. Erre utal Pál az 1. Korintus 12:3-ban: „senki sem mondhatja Úrnak Jézust, csak a Szent Szellem által”. Tehát nem csak az emberek beszédére kell odafigyelni, hanem az életükben bekövetkezett változásokra is, hogy hitelesítik-e a megtérést és az újjászületést, vagy nem.
Jézabel szelleme ma legalább olyan erőteljesen működik a világban, mint az Antikrisztus szelleme. A varázslás előtt először rontást, igézést helyez az emberre – ezért nagyon oda kell figyelni, hogy amit a kultúrából fogyasztunk, az milyen hatással van ránk, milyen vágyakat ébreszt bennünk, mert ez árulkodik arról, hogy milyen szellemmel kerültünk közösségbe. Ha csaló szellem beszél Istenről és Jézusról, akkor az emberekben nem az Istenbe vetett hit erősödik meg, hanem az elidegenedés: megrontja a jó erkölcsöt és elidegenít Istentől.
Jézabel szelleme mindig az ember legaljasabb énjét, az óemberét energizálja és hozza előtérbe. Még az újjászületés után is be lehet kerülni olyan befolyás alá, ami az óemberünket hozza elő.
Észrevétlenül újra a testi vágyak kezdik uralni az ember szellemét, amíg újra ki nem épül a sátáni befolyás az életében. Isten Szelleme ezzel szemben a rossz emberekből tud létrehozni jót, mert a Szent Szellem és az Ige befolyása mindig a belső ember megújulását mozdítja elő.
A rontás szellemének működésére a legfontosabb ószövetségi példa Akháb és Jézabel kapcsolata. Akháb eleve bálványimádó családba született, egy olyan országban, ahol a korábbi király, Jeroboám miatt már elidegenedtek Istentől és jelen volt a bálványimádás gyakorlata, de ebből még nem következett volna szükségszerűen Izrael romlása, mert a jeroboámi elidegenedésből még vissza tudott volna térni Izrael.
Akháb saját döntéséből vette feleségül Jézabelt, akinek az apja, Szidón királya Baál főpapja volt, tehát születésétől kezdve részt vett ezekben a kultuszokban. Ez a döntés a legrosszabb énjét hozta ki Akhábból, végig a felesége önsztönözte, csábította az Istennel ellentétes tevékenységre.
A jézabeli szellem az újszövetségben is megjelenik, mint a nagy parázna, az asszony, aki a fenevadon ül. Ez a fenevad még nem a mélységből jön fel, tehát egy természetes birodalomra utal, ami az utolsó világbirodalom kezdeti fázisát mutatja. Az asszony ezen az állaton ül, ami uralkodást és „lakozást” is jelent, ezért valószínű, hogy Jézabelt a birodalom tartja fenn.
A rendszer, amit képvisel, egyre inkább befolyásoló szerepet tölt be a világ kultúráján keresztül, ahogyan Akháb és Jézabel házassága is óriási befolyással volt Izraelre.
Jézabel fő célja Izrael globalizálása volt, ami szöges ellentétben állt Izrael lényegével, ami az elkülönülés volt. Ha nem különült volna el a többi nemzettől, akkor nem tudott volna megmaradni Isten parancsaiban és a szövetségben, hogy a Messiás megszülethessen, és a többi nép felismerhesse, milyen pluszt jelent az Istennel való kapcsolat. Izrael az egyistenhitet, a törvényt, a bűn és az igazság szétválasztását, a halál és az élet, az átkok és az áldások megkülönböztetését hirdette Izrael a többi nép számára.
Uralkodásuk alatt viszont csak hétezer ember maradt meg Izraelben, aki nem hajtott térdet a Baálnak és az Aserának. Minkét föníciai istenség a termékenység, a siker és a prosperitás istene volt, ami az egész közel-keleti világ kultúráját meghatározta – ebből származott a görög kultúra is, de a római kultúrára, ezáltal Európára is nagy hatással volt.
Jézabel le akarta rombolni az Izraelt körülvevő szövetségi falat, hogy olyanná tegye, mint a többi környező nép: hagyja teljesen figyelmen kívül az Egyiptomból való szabadulást és különösen a Szabadító személyét, a törvényadást, a honfoglalást és Dávid királyságát is.
Etnikai és spirituális értelemben is szét akarta zúzni a zsidó identitást, hogy ők is idegen isteneket imádjanak, paráználkodjanak, és orgiákkal ünnepeljék az isteneiket. Jézabel végül mind a tíz és fél északi törzset megrontotta és aposztáziába vitte őket.
A második thesszalonikiakhoz írt levélből kiderül, hogy a gyülekezetben azt hitték, hogy már megtörtént az elragadtatás és ők itt maradtak, ezért Pál tisztázni akarta, hogy különbség van az „Úr napja”, „Krisztus visszajövetele” és az Egyház elragadtatása között, és felsorolja a menetrendet.
Az elragadtatás az, amikor az elköltözött és a még élő szentek össze lesznek kapcsolva, hogy találkozzanak az Úrral az első eljövetelekor. A második eljövetel az Úr tényleges visszaérkezése a földre, amikor megkezdi uralkodását. Az Úr napja pedig a kettő közé esik: a bűn emberére, a veszedelem fiára mért haragot jelenti. Mielőtt eljönne a bűn embere, meg fog történni az elszakadás – valami olyasmi fog történni világméretben, mint az északi királyságban Jézabel áldatlan tevékenysége alatt. Ezért van Jézabel történetének előre mutató üzenete.
Már Pál korában is munkálkodott a törvényszegés titkos bűne (7.vszk), amit egy másik levélben fejt ki részletesebben: a törvénytelenség a más Jézus, más szellem, más evangélium, Jézabel szellemének a kreációi, hamisítványai. Ez nem tévedést, hanem megrontást jelent.
A tévedésben keveredik az igazság a hazugsággal, az ember lelke pedig hajlamos a tévedésre, de nincs benne olyan szellemi erő, ami képes lenne mások leuralására. A rontás viszont pusztít, teljesen el akar szigetelni Isten jelenlététől, leigázza az ember gondolkodását és a bűn rabszolgájává teszi. Ilyenkor nem szabad keresni azt, hogy mennyi az állítás valóságtartalma, mert eleve sátáni forrásból érkezik, aminek a célja a rontás.
Akhábbal is pontosan ez történt. Többször ki akart törni ebből az életvitelből, mert megbánta a bűnt. Nábót megölésekor rádöbbent, hogy Izrael királyai közül ő a legrosszabb. Tudta, hogy rossz irányba tart, és Isten látta, hogy van is benne némi jószándék, de mégsem volt annyi ereje, hogy kitörjön Jézabel igézetének függőségéből, mert rontás alatt állt.
A törvénytelenség térhódításával szemben viszont még van egy útonálló, egy akadály, ami visszatartja a pusztító erőt. Ki ez a visszatartó erő?
Az Ige itt egy hímnemű névmást használ, ami a Szent Szellem személyére utal. Ő az, aki ezt az ellenálló erőt képviseli és az általa felkent emberek. Akháb és Jézabel idején az útonálló Illés volt, és az a hétezer ember, aki nem hajolt meg a bálványoknak, miattuk nem bukott meg teljes mértékben Izrael, és kerülhetett még sor Elizeus szolgálatára.
Isten felkent emberei és a Szent Szellemmel betöltött egyház ma is nagy szerepet játszanak abban, hogy az aposztáziára és a pusztításra még nem került sor világméretekben.
Minden hívő fontos szerepet játszik abban, hogy az egyház rendelkezik-e szellemi ellenálló erővel Jézabellel szemben, vagy elbukik.
Isten olyan egyházat akar létrehozni, amelyen a pokol kapui sem diadalmaskodhatnak. Nem véletlen, hogy a thiatirai gyülekezetben a győzelemről van szó és a győztesek jutalmazásáról. Ezért fontos minden olyan szellemi cselekedet, ami a gonoszság térhódítását akadályozza.
Jézabel szellemének azonban van még egy fontos tulajdonsága: meg tudja sebezni Isten gyermekeit is. Illéssel is ez történt a Baál papokon aratott kármel-hegyi győzelem után.
Isten csodálatos győzelme után azt gondolta volna az ember, hogy a törvénytelenség, Jézabel szelleme is le van győzve, Jézabel viszont másnap halálosan megfenyegette Illést. Illés reakciója nagyon meglepő, mert szokatlan volt tőle a félelem. Korábban Akhábtól és Jézabeltől sem ijedt meg, pedig mindent elkövettek, hogy előkerítsék, de az Úr elrejtette. Mi volt a sikerének titka ebben a korszakában? Illés végig az Úr előtt állt. Kármelen a túlerőben levő hamis prófétákkal szemben is félelem nélkül állt ki, itt mégis hirtelen rendkívül esendő lett.
Jézabel üzenete manipulatív módon vizualizálta Illésben a fenyegetését. Baál prófétáinak lemészárlása még élénken élt Illésben, és Jézabel ezt a látványt idézte fel ördögi bölcsességgel, amikor azt mondta: ugyanazt teszem veled, mint amit te tettél a Baál prófétáival. Illés pedig amikor megértette, „meglátta” ezt a képet, az abban a pillanatban elválasztotta a lelkét és a szellemét a kenettől, ami addig érinthetetlenné tett őt, és már csak a bukás képét látta maga előtt.
Ezekben az ördögi mondatokban nem csak szavak voltak, nem csak nyelvtani jelentése volt, hanem benne volt a rontásnak a szelleme. Ekkor változás állt be Illés viszonyulásában az Úr felé, elkezdte félteni a saját lelkét, visszazuhant egy természetes ember állapotába. Abban a pillanatban, ahogy ez a gonosz beszéd behatolt a szívébe, elvonta a figyelmét az Úr kenetéről és a saját lelkére figyelt. Ha az ember elhagyja az Úrral való közösség bizonyosságát, hogy az Úr vele van, és enélkül néz a lelkére, ugyanilyen állapotba kerül.
Illés elment Beér Sevába, ahol biztonságban volt, egy napi járóföldre bement a pusztába és leült egy rekettyebokor alá, ahol elkezdett könyörögni Istennek, hogy hadd haljon meg. Ott állt erőtlenül Isten szellemi óriása, mintha elment volna róla a kenet, de ez nem volt igaz, csak Jézabel beszéde húzott válaszfalat a szelleme, a lelke és Isten ereje, kenete közé.
Isten emberei azért tudtak dalolva akár a halálba menni is az Úrért, mert a kenet körülövezte őket, és nem is fogták fel, milyen helyzetben vannak, csak arra gondoltak, hogy mennyire szeretik az Urat, és mindent megtesznek érte.
A lélekben és szellemben létrejövő fájdalom már nem az Istennek való engedelmességet diktálja, hanem csak arra tud gondolni, hogy kimentse a saját lelkét. Dávid zsoltáraiban találhatunk leírásokat erről az állapotról. A sértő gonosz nyelvek, beszédek az ördög tüzes nyilai.
Az Úrnak azonban nem az volt az akarata, hogy Illés meghaljon, hanem angyalt küldött, hogy felébressze, tűzön sütött pogácsát és vizet hozott neki, majd átadta az üzenetet, hogy még van feladata, amit be kell töltenie. A tűzön sütött pogácsa az igével, a víz pedig a Szent Szellemmel való kapcsolatot jelentette, amikre szüksége volt Illésnek az ereje fölötti út megtételéhez, hogy az elhagyatottságból ki tudjon jönni. Ezután kezdődött el Illés helyreállítása, de el kellett mennie egészen a Hórebig. Az erőt ugyan megkapta a Hórebig való eljutásra, de a magány és elhagyatottság érzése nem hagyta el (14.vszk).
Egy mondatából az is kiderül, hogy amíg a kenet rajta volt, volt egy olyan gondolata, hogy ő több az atyáinál, de amikor elszakadt a kenettől, rájött, hogy ugyanolyan esendő, megváltatlan ember, mint ők. Az Úr kegyelme által vagyunk, akik vagyunk. Pál is erről tesz tanúságot. Nem azért volt jobb az embertársainál, mert jó neveltetést kapott, mert jártas volt a Bibliában, mert buzgó farizeus volt, mert zsidónak született. Hanem mert az Úrtól olyan kegyelmi ajándékot kapott, aminek egész életében engedelmeskedett, és mindig is tudta, hogy bár nagy munkát végez rajta keresztül a Szent Szellem, de mint ember, kenet nélkül nem különb másoknál. Pál felismerte az Illés megtántorodásában lévő tanulságot – mert megtántorodott ugyan, de nem tévelygett.
Isten az önsajnálatban levő prófétát visszaküldte Damaszkuszba, hogy betöltse a szolgálatát, de vigasztalásul elmondta neki, hogy megmaradt hétezer ember, aki nem hajolt meg a Baál előtt, ezért a szolgálata nem volt gyümölcstelen. Így állította helyre Isten Illést, s ő visszament a szolgálati helyére, és végrehajtotta mindazt, amit az Úr mondott neki.
Illés történetét a mi tanulságunkra írta le Isten, hogy hogyan védekezzünk Jézabel szellemének működésével szemben, hogy a sok istentelen káromlás és beszéd ne okozzon romlást az életünkben. Ez a tiathirai gyülekezet legfontosabb üzenete.
Még egy nagyon fontos dolgot megtudunk Jézabel tanításáról Nábót történetéből.
Akháb és Thiatira között hasonlóságot jelent a gazdagság. Thiatira a textilipar központja, gazdag kereskedőváros volt. A történelemből tudjuk, hogy Jézabel uralma alatt Izrael is felvirágzott gazdaságilag, de ezt hatalmas szellemi-erkölcsi leépülés kísérte, valamint a nemzeti identitás és a határok elvesztése. A mai globalizmus ugyanezen az elven működik: jólétet kínál, de felszámolja a nemzetek különállását.
Akháb kapzsiságában kisfiúként duzzogott Nábót elutasításáért, Jézabel pedig azonnal a király helyébe lépett és azt mondta: „majd én neked adom Nábót szőlőjét” (1 Kir 21:7).
Föníciában az egész vallási kultusz a gazdagság megszerzését szolgálta, a Jelenések könyvében is látni lehet a nagy parázna és a kalmárok, kereskedők kapcsolatát. Itt persze nem átlagos üzletemberekről van szó, hanem a világ urairól, akik a nagy paráznával együtt a globalizmust mozdítják elő.
Jézabel elküldte Akhábot enni, inni, szórakozni, ahogy a globalizmus is demoralizálja az embereket, hogy ne is foglalkozzanak azzal, hogy kell cserébe adniuk az anyagi prosperitásért. Ez a tanítás a thiatirai gyülekezet egy részét is magával ragadta – ahogy az utolsó időkben az egyház egy részét is, de ez a nagy nyomorúság felé vezető út. Isten azt akarja, hogy mi kimaradjunk ebből, mert nem haragra rendelt minket, ezért aki Illéshez hasonlóan Jézabel varázslásával szemben is megmarad a kenetben, és elvégzi a rá bízott feladatot, azt Isten a tetőponton kiemeli és megkapja a hatalmat, hogy a Messiással együtt uralkodjon a következő korszakban.
Megyesi Anna | 2020. 05. 20.
