HIT GYÜLEKEZETE
2020. 05. 11.
„Isten nem lehet ennyire tökéletes”
Interjú Kerekes Gáborral

Hol kezdődik a történeted?

Esztergomban születtem, és Nyergesújfalun nőttem fel, de hamar, már tizenhárom éves koromban a saját lábamra álltam.

Valami külső oka volt ennek vagy te döntöttél úgy, hogy elmész otthonról?
A féltestvérem apja, az én nevelőapám nem tűrt el engem, hogy úgy mondjam, elmart otthonról, így “nem kívánatos személy” lettem. Volt egy hölgy a házban, aki azt mondta, hogy engem csak úgy lehet megnevelni, ha betesznek egy intézetbe. Így hát bekerültem egy nevelőotthonba, ahonnan viszont hamar leléptem, mert nem szerettem a bezártságot.
Mihez kezdtél ekkor? Miből éltél?
Mikor megszöktem, betörtem egy autó ablakát, ahol egy táskát találtam, benne sok pénzzel. Akkor csábított el a rablás. Rájöttem arra, hogy nagyon sok pénzt lehet keresni így. Tehát vásároltam magamnak ruhákat, felöltöztem, és azt hittem, hogy én vagyok a „raj”, a menő gyerek.

Igazából mindig is azt gondoltam magamról, hogy legyőzhetetlen vagyok.

Mi történt ez után?
Lementem a Balatonra és igazából ott vált belőlem valódi bűnöző. Nagyon vehemens voltam - most is nagydarab vagyok -, tehát Siófokon beálltam kidobónak egy szórakozóhelyen. Itt tanultam meg az alvilági életet, és – most már tudom – egészen a megtérésemig a pénzt szolgáltam, éltem a hedonista életemet. Azt gondoltam, hogy “life is life”, ez az élet, de ma erre már nem vagyok büszke. Nem kérkedek azzal, hogy bűnben éltem. Mióta Isten megérintett, azóta tudom, hogy az mind a bűn útja volt, én pedig Jézus Krisztusban már új teremtés vagyok, és a régiek elmúltak! 

Így van! Mikor kezdődtek a börtön évek?

Úgy tizenöt-tizenhat éves koromban. Először Aszódon voltam egy nevelőintézetben. Tulajdonképpen olyan volt ez, mint a kiskorúak börtöne. Itt másfél évet töltöttem, majd átkerültem Tökölre még mindig kiskorúként.

Mi történt a szabadulásod után?
Mikor Tökölről kikerültem, a kapcsolati körömből szinte már vártak, már jöttek is elém a gengszterek. Elkezdődött egy nagyon rossz folyamat, egy spirál. Éveken keresztül az zajlott, hogy kikerültem a sittről, aztán lecsuktak, kikerültem, de megint lecsuktak, és így tovább.

Már úgy voltam a börtönnel, mintha hazamentem volna, nem igazán tört meg.

Mennyi időt töltöttél fegyházban összesen?
Huszonöt évet, de nem egyhuzamban, hanem, mint mondtam, többször ültem.

A vallással hogyan álltál?
Nálam a vallás szóba sem jött! Olyannyira nem, hogy a pisztollyal feszületre gyakoroltam célba lőni. Igazából még abban sem hittem, hogy Jézust megfeszítették, nemhogy a feltámadásában!

Mikor és miért fordultál mégis Istenhez?

Nem is olyan nagyon régen történt ez. A börtönben a zárkámban ültem egy vaságyon, és azon gondolkoztam, hogy az életemnek nincs értelme. Ahogy ezen töprengtem, egyszer csak hallom, hogy a hangosbemondón kihirdetik, hogy istentisztelet lesz. Mondom, nekem oda el kell menni!

Interjú Kerekes Gáborral

Lehet jelentkezni a fegyházban, ha valamilyen gyülekezetbe akarsz menni?

Így van. A börtönbe sok felekezetből érkeznek csoportok, én pedig elmentem mindegyikbe. Így eljutottam a Hit Gyülekezete által szervezett egyik börtöni istentiszteletre is, és meg kell, hogy mondjam, nagyon nem tetszett!
Nem tetszett? Miért?
Mert annyira tudták Istent dicsőíteni, hogy azt gondoltam, hogy ez nem lehet igaz. Isten nem lehet ennyire tökéletes! Gondoltam magamban: ezeket legalább kétszer elütötték idefelé jövet, de lehet, hogy háromszor is…

Tehát nem tartottam őket teljesen normálisnak, nem értettem azt az örömöt, lelkesedést, amivel viszonyultak Isten felé.

Hogyhogy végül mégis megtértél, ha nem tetszett az istentisztelet?

Igazából elég arrogáns voltam, azt mondtam, hogy engem aztán nem lehet legyőzni, engem senki nem tud földhöz vágni! Szóval többször visszamentem, de nem azért, mert vonzott, hanem mert kötekedni akartam, be akartam őket égetni, csak nem tudtam. Azért őket is kemény fából faragták…
Szóval le akartad őket járatni. Aztán mi történt?

Aztán hirdették az Igét, én meghallgattam őket. Erre megkérdezték, hogy vagyok-e elég bátor, hogy kimenjek és elmondjam a megtérők imáját? Mondom, hogy persze, nem vagyok én csalamádé - ahogy mondani szoktam -,  hiszen úgy voltam vele, hogy legyőzhetetlen vagyok, verekedtem én már eleget. Tehát elmondtam az imát, majd visszamentem a helyemre.

Ekkor történt a drasztikus változás az életedben?
Nem. Én addig lenéztem azokat, akik Isten előtt térdre estek. Gondoltam is magamban, hogy én aztán biztos nem leszek ilyen. Az igazán nagy fordulat akkor következett, amikor lementem a gyülekezet egy másik istentiszteletére, ahol a Domahidi Gyuri és Sárközi Gyuri (a börtönmisszió lelkészei - a szerk.) imádkoztak értem kézrátétellel a názáreti Jézus Krisztus Nevében, hogy meggyógyuljak. Ott és akkor a Szent Szellem ereje annyira megérintett, hogy minden várakozásommal ellentétesen úgy földhöz vágott, hogy elterültem a padlón, és kitört belőlem a zokogás. Komolyan mondom, én addig még soha, egyáltalán nem is sírtam, de ott zokogtam!

Abban a pillanatban történt a változás. Éreztem, hogy valami mássá lett bennem, megváltoztam. Onnantól kezdve csak az Urat tudom szolgálni, mert a szívem meggyógyult.

A dicsőség Istené! Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy Jézust akarom követni. Onnantól fogva vártam a következő istentiszteletet. Most már tudom, hogy az Úr előtt meg kell alázkodnunk, le kell tennünk a bűneinket, a múltunkat, és a lelkünket tisztává kell tenni.

Interjú Kerekes Gáborral

Ezután hogyan élted meg a börtönben a hitedet?

Felvettem egy Bibliát, és egész nap nem tudtam mást csinálni, csak olvasni Isten Igéjét! Máté és Lukács evangéliuma volt a két kedvencem!

Mit szóltak a rabtársaid? Gondolom, látták, hogy megváltoztál…

Igen, de azt mondták, hogy megbolondultam. Mindenkitől bocsánatot kértem, mert úgy éreztem, hogy erre van szükség. Mindenkitől bocsánatot kértem, ha megbántottam akár tettel, akár verbálisan.

Milyen kihívások vannak megtért keresztényként a börtönben? Vissza akartak húzni?
Persze, az ördög dolgozik…

Ahogy látom, nem tudtak visszarángatni.
Én vehemens voltam a világban, és most is vehemensen követem az Urat! Csodálatos, hogy nem sokkal később kiengedtek, és nem is feltételesen helyeztek szabadlábra, hanem teljesen! Akkor azt mondtam Istennek: “Uram, csak te vezess engem! Arra megyek, amerre te mondod, én nem kérdezek vissza Uram! Én már mentem eleget a magam feje után, én most már a te fejed után akarok menni, csak vezess engem a te irgalmad szerint!"

Mihez kezdtél a szabadulásod után?

Hazamentem. Volt egy házam, de semmi nem volt benne, még ágy se. Olyan szakadt ruhában voltam, hogy szégyelltem elmenni még gyülekezetbe is. Azonban a börtönmisszióban szolgálók folyamatosan tartották velem a kapcsolatot. Rengeteg alkalommal segítettek. Annyira éreztem a testvérek szeretetét, én is nagyon szeretem őket! Nagyon hálás vagyok például Pauer Csabáért (a tatabányai Hit Gyülekezete vezetője – szerk.) és a tatabányai Hit Gyülekezetéért!

Hogyan fogadtak a közösségben?
A börtönszolgálók említették a gyülekezet vezetőjének, hogy jön egy gengszter, és hát nem egy könnyű eset. Mikor beléptem a gyülekezetbe, akkor Csaba azt kérdezte “Gábor, te itt vagy?” Azt válaszoltam: “Én megígértem az Úrnak! Én itt vagyok!”

Megtérésem előtt sokaknak ártottam a környéken, ezért a gyülekezetben mindenkitől bocsánatot kértem. Mondtam, hogy nem rosszat tenni jöttem, hanem azért jöttem, hogy Isten Igéjét tanuljam.

Nagyon sokan pártfogoltak, és segítettek szavakkal, szeretettel, étellel, támogatással, munkával, anyagiakkal és sorolhatnám. Faragó Gábornak (a börtönszolgálat tagja - a szerk.) is hálás vagyok.
Hogyan sikerült visszailleszkedned a társadalomba?
A testvérek által lett munkám, és dolgozom. Isten olyan kegyelmes és irgalmas! Persze még nem vagyok tökéletes, és ő tudja, mennyi rosszat tettem, mégis megérezhettem a megtisztító erejét, és tapasztalom, hogy megváltoztat.

A Gáborban lezajlott változást megkeresésünkre többen kívülről is megerősítették:

Faragó Gábor:

Amikor felhívtak a missziótól, még nem ismertem Gábort, de elmondták, hogy van valaki, aki nagyon sokat ült, most szabadult, és segíteni kellene neki. Mikor elmentem hozzá, látszott rajta, hogy elhatározás van a szívében. Ilyenkor az ember leginkább pár jó szóra vágyik, de fontos, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezzük a szeretetünket. Ezért segítettünk neki étellel, materiális javakkal és munkahelykereséssel, mert ilyen priusszal azért nem könnyű munkát találni. Bevásároltunk neki olajat, sót, burgonyát, de még hűtője sem volt. Mindeközben természetesen rendszeresen járt istentiszteletekre, bizonyságot tett helyi gyülekezetekben és csoportokban a megtéréséről. Látszott rajta az akarás. Mi pedig úgy kezeltük, mint testvért, minthogy valójában az is. Sokat beszélgetünk azóta is, és mondjuk neki, hogy a régiek már elmúltak.
Pauer Csaba:

Gábor a megtérése előtt Tatabányát és egész környékét megfélemlítette, nagyon sokan tartottak tőle. Már a 80-as években rendőrökre lövöldözött. Mikor bement egy diszkóba, úgy nyílt szét előtte az embertömeg, mint Mózes előtt a Vörös-tenger. Volt egy eset, amikor pár napos kimenőt kapott a fegyházból, ahol a büntetését töltötte. Bement egy vendéglőbe, és pár perc múlva megjelent 10-15 fickó, akik leszámolás-szerűen rátámadtak, véresre verték. Három széket széttörtek a hátán, majd egy szamurájkarddal megvágták mind a két lábát, és otthagyták. Sokan azon is csodálkoztak, hogy egyáltalán túlélte, de mikor erről megkérdeztem, mindössze annyit mondott, hogy “volt egy kis nézetkülönbség közöttünk.”

Szóval mikor az emberek azt hallják, hogy “ez az ember megtért Jézushoz”, akkor ámulatba esnek, hogy “micsoda?” Gábor nagyon elkötelezett.

Nálunk vasárnap délelőtt tíztől van istentisztelet, ő pedig minden héten 30 km-ről buszozik be, de úgy, hogy 7:45-kor már itt van, és két órát vár az összejövetel kezdetéig, minden egyes alkalommal!  Látszik, hogy ez az ember komolyan gondolja az Úrral való járást. Többször keresték már a régiek, de ő mindig lepattintotta őket. Azt szokta mondani, hogy „ez a szám már nem él”. Munkahelye is van: egy testvérünknél, Ongrádi Robinál dolgozik.

Ongrádi Róbert:

Gábort már akkor is ismertem, mikor még nem voltam megtérve. Mindkettőnknek elég zűrös élete volt. Évtizedekkel ezelőtt egy szórakozóhely előtt álltunk, majd megjelent Gábor a maga két méterével. Mikor a kidobó meglátta, elszaladt előle. Megtetszett neki az aranyláncom. Szó szót követett, mire mondtam neki, hogyha elveszi, feljelentem. Azt mondta, rendben, ezzel letépte, én meg mentem a bíróságra. Eltelt jó pár év, mire én megtértem az Úrhoz, aztán megint eltelt vagy tíz év, mikor hallottam, hogy ő szintén megtért a börtönben, és jön a gyülekezetbe. Amikor megérkezett, odamentem hozzá és üdvözöltem: “de jó hogy itt vagy!” Annyiszor bocsánatot kért tőlem, hogy már mondtam is neki: “Gabi, akkor sem haragudtam, meg most sem!” Nagyon alázatos ember. Vannak bűnözők, akiket néha úgy invitálok a gyülekezetbe, hogy “gyertek el ti is, a Kerekessel együtt járunk oda, együtt dicsérjük az Urat!”  Ők meg nem hisznek a fülüknek!

 

 

 

Aktuális híreink