Ilan Mor látogatása Keszthelyen

#Ilan Mor
#Keszthely
Jakus Anikó | 2015. 06. 29.
"Ami összeköt-zsidóság, magyarság" címmel tartott konferencia a térségben erőre kapó antiszemitizmussal szemben. Ilan Mor látogatása.

2015 júniusában a Hit Gyülekezete és az Immanuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság közös erővel szervezett konferenciát a Balaton fővárosában „Ami összeköt – zsidóság, magyarság” címmel.A konferencia megvalósítása Keszthelyen egyben válasz is volt az antiszemitizmusra, ami a térségben újra felütötte a fejét.

Ilan Mor Izrael állam magyarországi nagykövete is felszólalt a rendezvényen. Beszédében köszönetet mondott a Hit Gyülekezetének, hogy Izrael barátjaként kiállnak a zsidóság, Izrael és Jeruzsálem városa mellett. Emellett hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus alapját a tudatlanság és a félelem képezi, és a keresztényeknek a zsidósággal közösen kell fel venni a harcot ellene. A három legfontosabb területe ennek a harcnak az „Oktatás, oktatás, oktatás.” – ami a legfontosabb magyar szó a nagykövet szerint. Ezzel egybehangzóan nyilatkozott Szabó Balázs, a keszthelyi Hit Gyülekezete vezető lelkésze, aki szerint az antiszemitizmus mellett az anticionizmus, a Biblia ellenesség is erősödik, és fontos ezekkel szemben erőt kifejteni.

Ezt követően dr. Szarka Lajos történész, a baráti társaság elnöke tartott előadást a keszthelyi zsidóság kiemelkedő személyiségeiről, majd az egész országban élt híres zsidókról is hallhatott a közönség dr. Róbert Péter történésztől, aki egyben az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem docense. Dr. Szita Szabolcs történész professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, pedig Raoul Wallenberg életmentő tevékenységéről, bátor kockázatvállalásáról beszélt.

A konferencián részt vett és köszöntő beszédet mondott Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Keszthely város nevében Mohácsi József önkormányzati képviselő, dr. Varga Andrea járási hivatalvezető, és Siklósi Vilmos a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke.

A hivatalos program végén a jelenlévők klezmer koncertet hallhattak a Sabbathsong előadásában, és megtekinthettek egy fotó kiállítást Izraelről, az ott zajló mindennapokról.