Hogyan legyünk Isten


országának az örökösei?

#istenorszaga
#kultura
Ferenczi Deborah | 2020. 02. 12.
Németh Sándor 2020. február 8-i istentiszteletének az összefoglalója
Miután az ember alapvetően intelligens lény, szükségszerűen keresi a célját, létezésének értelmét e földön. Keresztényként a legnagyobb perspektíva számunkra az Isten királyságába való belépés. Németh Sándor az I Korintus 6:9-20 alapján sorolja fel azokat a cselekedeteket, amelyek kizárnak Istennek az országából. Majd pontos útmutatás nyújt a bűnöktől való elszakadás és a megtisztulás menetére.

I Korintus 6: 9-10 -  Az evangélium fő üzenete egyfajta útmutatás arra, hogyan lehet eljutni Isten királyságába. Isten királysága nem egy elvont, misztikus, szinte megfoghatatlan dolog, hanem kézzel fogható valóság, méghozzá hívő pályafutásunk legfőbb célja, és egyben legnagyobb csúcspontja is. Isten tökéletes akarata, hogy amikor az ember megtér, ne csak időlegesen kerüljön az ő vezetése alá, hanem meg is tudjon ebben maradni, hiszen az egész üdvtörténelem Isten királyságának az örökségéről szól, viszont ezt a fantasztikus örökséget csak feltételekhez kötötten lehet átvenni.

Az első és egyben legfontosabb feltétel, hogy nem lehetünk Istentől idegenek, ennek pedig alapvető feltétele a bűntől való elszakadás, mivel az igazságtalanok semmiképpen sem öröklik Isten országát. Igazságtalanság alatt azokat a cselekedetek értjük, melyek nyilvánvalóan szemben állnak Isten igéjével. Pál a korintusiaknak egészen konkrétan megnevezi ezeket a cselekedeteket, melyek a következők: paráznaság,  bálványimádás, okkultizmus (ennek 3 fő kategóriája van: a jövendőmondás, a boszorkányság és a varázslás) házasságtörés, pulyaság (homoszexuális kapcsolatban a női szerepet betöltő fél), férfiszeplősítés (akik homoszexuális kapcsolatban a férfi szerepet töltik be), lopás, tolvajlás, kapzsiság , illetve a részegeskedés (ide tartoznak a káros függőségek is mint például a drog), továbbá a szidalmazás és ragadozás vagyis erőszakos rablás.

Ezek a cselekedetek, illetve magatartásformák mind elszakítják az embert Istennek a jelenlététől. Fontos tisztában lenni azzal, hogy bár a világ hajlamos megváltoztatni ezeket az erkölcsi normákat, a mi hitünk ennek ellenére nem változik, hiszen a hit egy örökkévaló igazság, ami nem progresszív.

A hit nem korszerű, hanem örökkévalóságon alapul 

Tehát, ha a minket körülvevő világ meg is változtatná az értékrendjét a mi hitünk nem fog változni. A hitet nem lehet korhoz igazítani, hiszen nem korszerű, hanem örökérvényű igazság, ami szétrobbantja a történelmi teret azzal, hogy a mulandóba örökkévaló értéket teremt. Jézus feltámadása az örökkévalóságot hozta be a világba, éppen ezért a mi hitünknek nem a korszellemmel kell együtt sodródnia, hanem sziklaszilárdan kell állnia, mint a változó világban az egyetlen biztos és változhatatlan fundamentumnak. A kereszténységnek is éppen ezért van kulcsfontosságú elhívása, ugyanis a változó világban a változhatatlanságot képviseli. Pontosan ebből az okból kifolyólag a hitet nem korszerűsíteni kell, hanem vissza kell nyerni az erejét. Pál azért mondta a korintusiaknak, hogy ,,rettegéssel jöttem hozzátok”, mert tisztában volt azzal, hogy csak akkor tudja áttörni a szellemi magaslatokat, melyek Korintus felett vannak, ha erővel és dinamizmussal prédikál és nem az értelmüket akarja meggyőzni.

A mai világban már egyre elterjedtebb probléma az, hogy a fiatalok olyan jellegű családokból jönnek, ahol nem volt számukra megtanítva a bibliai értékrenden alapuló moralitás,  éppen ezért nagyon tanulságos korunk szempontjából a korintusi gyülekezet, ugyanis miután annak a kultúrának nem volt semmiféle bibliai alapja, így egyáltalán nem ismerték a parancsolatokat, mégis amikor Pál erővel prédikált, tömegek tértek meg nagyon komoly bűnökből. A korintusi gyülekezet példáján keresztül látható, hogy ha Isten beszéde erővel van prédikálva, akkor az bizony ténylegesen leszakítja a bilincseket.

Alapvetően általános jelenség, hogy a világ egyre nagyobb nyomást helyez a keresztény intézményekre abból a szempontból, hogy adják fel az erkölcsi elveiket, és álljanak liberálisabb módon az értékeikhez. Azonban abszolút értelmetlen dolog a keresztényekre ilyen jellegű nyomást helyezni, ugyanis szabad akaratukból választják azt az életet, hogy saját maguk korlátozzák az emberi jogaikat. Szabad jogunk van bűnt elkövetni, de emellett szabad jogunk van erről le is mondani. Tisztában kell lenni azzal, hogy Isten igéjének az elfogadása részben bizonyos emberi jogokról való lemondással jár együtt. El kell határoznunk magunkban, hogy bármiféle új erkölcsi morál lesz úrrá a világon, mi akkor is ragaszkodni fogunk Isten igéjéhez, mivel ,,az ég és a föld elmúlnak, de az ő beszéde megmarad mindörökké”

Isten teljesen egyértelműen kijelentette azokat a kritériumokat amiket teljesítenünk kell ahhoz, hogy Isten országának az örököseivé válhassunk. Az alábbi öt lépés elengedhetetlenül fontos a megtisztulás és megszentelődés folyamatában.

Az első lépés a bűn elhagyása. Isten beszéde helyezi az emberbe azt a szellemi, morális erőt, ami addig hiányzott és ami miatt újra és újra elbukott. A korintusiak a tökéletes példák az adott változási folyamatra, ugyanis ahogyan Pál erővel és Szent Szellemmel prédikált, az ige belehelyezte Isten romolhatatlan beszédét a szellemükbe, ezáltal pedig tömegek fogadták be Jézust a szívükbe és hagyták el a bűneiket.

Ahol a legnagyobb sötétség van, ott lesz a legnagyobb világosság, Isten csak annyit kér, hogy nyissuk ki a szívünket. 

A második lépés a mosakodás, megszentelődés, vagyis a vízben való alámerítkezés. Ez a cselekedet akkor tud igazán hitelessé válni, ha már megelőzte a bűnbánat. Az alámerítkezés legfontosabb lépése, hogy ténylegesen a halálba adjuk az óemberünket és ezek után az új emberünk határozza meg a sorsunkat. Emellett a megtisztulás folyamatában rendkívül fontos a démonoktól való szabadulás is, mivel egy megtért emberben - aki szabad akaratából döntött Jézus mellett - már nem legitim a tartózkodása semmiféle démonnak. Jézus egyik legfőbb szolgálati területe a démonűzés volt, ebből is tisztán látszódik, hogy Isten tökéletes akarata az, hogy szabad emberek legyünk. Márpedig, ha démonok uralják az életünket nem vagyunk szabad emberek, mivel az ő fő feladatuk, hogy lopjanak, öljenek és pusztítsanak, ezáltal minél távolabb tartsák az embereket Isten országától. Több olyan bűn is van, amelyek közvetlenül démonokkal hozzák az embereket kapcsolatba, mint például a bálványimádás, a paráznaság és az okkultizmus. Viszont Isten igéje sokkal nagyobb hatalom, mint a bűn és a démonok, ezért van szabadulás a bűnből!

A kultúra az egyik legnagyobb fegyver a Sátán kezében, éppen ezért az egyház állandó harcban áll a kultúrával. Amikor az emberben nem elég erős Isten tekintélye, a bűnnel átitatott kultúra fel tudja lazítani a korábban elfogadott erkölcsi mércét is. Aki nem rendeli alá magát Isten igéjének, annak a lelkiismeretét a kultúra felmenti a vádlás alól, és elfogadottá teszi a bűnt. Miután az ember értelmes, intelligens lény folytonosan keresi a célt, az értelmet az életében. Istennek az a célja, hogy bejussunk az ő királyságába, amely sokkal magasabb rendű, mint a kultúra, hiszen ez soha nem múlik el, míg minden más el fog múlni.

A harmadik lépés a Jézus vére által való megigazulás. Ugyanis a vér szerez engesztelést és biztosítja számunkra a feltámadást. Jézus vérében romolhatatlan, halhatatlan, szent emberi élet van, míg a mi vérünkben bűn van, ezért ez csak korlátozott ideig tud életet biztosítani, mert a bűn zsoldja a halál. Ha nincsen bűn, nincsen halál se, míg egy bűntelen vér örök életet ad. Jézus azért adta a vérét, hogy életet és megigazulást adjon számunkra. Ez a vér fölcseréli a korlátozott életet örök életre, a hazugságot igazságra, éppen ezért benne van megigazulásunk. Fontos megérteni azt, hogy vér nélkül nincsen szövetségi viszony, mivel ez nyitja meg előttünk Isten jelenlétét és ennek a vérnek kegyelemközvetítő ereje van, hiszen vér nélkül nincsen bűnbocsánat. A vér az a zálog, ami biztosítja azt, hogy majd részt vegyünk az igazak feltámadásában és ebből kifolyólag halhatatlan életet kapjunk. A feltámadott testünket pedig már nem halandó vér, hanem Istennek az örökkévaló szelleme fogja éltetni.

A negyedik lépés a Szellemben való alámerítkezés. A Szent Szellemben való alámerítkezés olyan kapcsolat Istennel, amely feltételezi azt, hogy az ember már a Szent Szellem vezetése alatt áll. A Szent Szellemmel való betöltekezés egyik ismérve, hogy az ember teljességgel szabaddá válik a jó és a rossz megkülönböztetésére és arra, hogy szabadon választhasson a kettő között. Amíg az életünk nem volt Isten uralma alatt, addig nem volt szabadságunk a jót választani, hanem csak a rosszat, mert a bűn szolgái voltunk. Ellenben miután alámerítkezünk a Szellemben, képesek leszünk szabadon a jót választani, Isten ugyanis soha nem fogja ránk kényszeríteni a jót, hanem minden nap olyan döntés elé állít, ahol szabad akaratból  választhatok a jó és a rossz, az élet és a halál között.

Választások sorozatából épül fel a sorsod.

A szabadság az egyik legnagyobb kincsünk, de ez senkit sem determinál arra, hogy onnantól fogva egész hátralévő életében csak jól fog döntetni. A szabadságra való képesség is meg tud fertőződni. Amennyiben ez történt, abban az esetben is van arra lehetőség, hogy visszanyerjük ezt a képességünket, mégpedig "megmosakodás" és "megszentelődés" által.

A szabadságot az Úrral való egyesülés által tudjuk megtartani. Ugyanis ha az örökkévalóra összpontosítjuk a figyelmünket és nem a láthatóra nézünk, hanem a láthatatlanra, akkor a Szent Szellem egyre nagyobbá és nagyobbá teszi Krisztust az életünkben. Ezáltal egy folyamatos függés alakul ki Isten irányában. Hiszen ahogy Isten egyre többet és többet ad, illetve mutat magából, annál jobban vágyunk  a jelenléte után. Az Istennel való valós találkozás után, mindig szomjúság marad az ember szellemében. Dávid a folyóvíz után epekedő szarvashoz hasonlítja magát, úgy vágyik folytonosan Isten tapintató jelenlétére.

Nagyon fontos azt megjegyezni, hogy soha nem felejthetjük el azt, hogy elsősorban Isten uralma alatt állunk és nem a saját uralmunk alatt. Az ő kezében van az életünk, miden egyes percünk,  mi csupán a sáfárai vagyunk a magunk sorsának, amelyről majd számot kell adnunk Istennek. Tudatosítani kell magunkban, hogy nem magunkéi vagyunk, hanem a Mindenható Istené, éppen ezért tudva azt, hogy majd számot kell adnunk a cselekedeteinkről, jól kell sáfárkodnunk, mind az idővel, mind a tehetséggel, mind az egész életünkkel, amit Istentől kaptunk.

Végezetül, az utolsó lépés ahhoz, hogy Isten országának az örököseivé váljunk, az, hogy dicsőítsük Istent testünkből, lelkükből és szellemünkből mindazért a jóért, amit kaptunk tőle, és azért, amit már előkészített számunkra!

Ferenczi Deborah | 2020. 02. 12.