Gyakorlati szeretet

#szeretet
#segitseg
Finta Szilvia | 2020. 05. 15.
Ami élhetővé teszi a világot
„Kegyes”, „kegyesség”, „jámbor”, „jámborság”, „irgalmas”, „kegyelt” stb. – mind olyan szavak, melyek hétköznapi nyelvhasználatunkban nem szerepelnek, az emberek többsége egyáltalán nem is érti őket, vagy legalábbis egész más jelentéseket társít hozzájuk, mint amit a Biblia az eredeti kifejezés több száz előfordulási helyén közölni akar. A sok használatban megkopott szavak, holott egy létünk, életünk alapjait érintő, élhető, vidám, jókedvű, nevetéssel, kedvességgel, barátsággal, szeretettel, emberséggel, jófejséggel teli, dinamikus, szenvedélyes, győztes életvitelt biztosító kulcskifejezésről van szó.

Pál apostol kedvenc tanítványához, Timotheoszhoz írt második levelében az utolsó idők kapcsán megállapítja, hogy annak egyik legfőbb jellegzetessége az lesz, hogy a keresztények „fenntartják a kegyesség látszatát, de megtagadják annak erejét” (2Tim 3:5). Ez a viselkedésmód pedig már csak azért is kerülendő, mert a Krisztus visszajövetele előtti időszakot nehézzé, fárasztóvá, fájdalmassá, keserűvé, kétségbeesetté, aggasztóvá, gyötrővé, kimerítővé – Derek Prince értelmezésében: szorongással, stresszel telivé – teszi. Ahhoz, hogy megértsük, miben áll a „kegyesség ereje”, s hogyan kerülhetünk ki a stressz, a szorongás, az aggodalmaskodás fojtogató karjai közül, az Ószövetséghez, illetve az 1. századi zsidó kontextushoz kell visszanyúlnunk.

Cselekvő szeretet

Nem vagyunk könnyű helyzetben, ha életbe vágó kifejezéseket akarunk egyik nyelvről a másikra átültetni, ugyanis az egyes nyelvek fogalmi hálói nincsenek fedésben egymással. Különösen így van ez a heszed, haszid, haszidut szavak esetében (a szavak erős h-val, azaz ch-val ejtendők), melyeket sem a görög, sem az angol, sem a magyar fordításoknak sem sikerül egyetlen ütős szóval visszaadniuk, ezért általában sokféle, egymástól rendkívül eltérő kifejezéssel próbálják érzékeltetni őket. Ahhoz, hogy valamiképpen kitapogassuk e kulcsfogalom jelentését, lássuk a szóba jöhető köznyelvi fordítási lehetőségeket, majd próbáljunk ráérezni a szóra bibliai szakaszok eredeti nyelvbe való visszaültetésével!

A heszed főnév legalapvetőbb módon gyakorló / cselekvő szeretet, vagyis a mindennapi életben, a hétköznapok során gesztusokkal, tettekkel kifejezett, szabad akaratból, örömből, jókedvből fakadó szeretet, elköteleződés, ragaszkodás, jóindulat, barátságosság, emberségesség, jótett, kedvesség, segítőkészség, jószívűség, jófejség, hűség vagy ahogy az angol leggyakrabban kifejezi: szerető kedvesség, mely teljesen független a szimpátiától, a szerető, kedves, segítő gesztusokkal vagy materiális javakkal megajándékozott személy érdemeitől.

A haszid szó már személyre vonatkozik, olyanra, aki Isten felé való szeretetét, rajongását, valamint Isten és az emberiség iránti elköteleződését a hétköznapok során jótetteivel, életmódjával, cselekedeteivel kifejezi.

A haszid bár szabad, mégsem független lény. Szövetségben és folyamatos közösségben van Istennel és emberekkel, Istentől szeretett és Isten által mindenféle jóval megajándékozott lény, aki ezt a „vagyonát” embertársaival is megosztja.

Istenhez és embertársaihoz személyes, face to face, barátságos, segítő, jóindulatú viszony fűzi, nemcsak színleg, érdekből kapcsolódik hozzájuk, hanem őszinte, segítő tetteiben személyét is megosztja velük. Ma talán úgy is mondanák: akinek van szíve, szívember.

A haszidut pedig a haszidok által a heszed mentén gyakorolt életmód, vagyis a szabad akaratból, örömből, jókedvből fakadó, a mindennapi életben élet - vitelszerűen megélt, konkrét cselekedetekben megnyilvánuló isten- és emberszeretet.

Kezek

A heszed, vagyis a cselekvő, tettekkel kifejezett szeretet Isten egyik legfőbb jellegzetessége. A 136-os zsoltárban huszonhat alkalommal fordul elő, a zsoltár mintegy refrénszerűen emlékezik meg Isten emberek iránt való, tettekkel kifejezett szeretetéről, mint ahogy a 107-es, illetve a 118-as zsoltár is. És bizony egészen máshogy is hangzanak a nevezett sorok az eredeti szövegben – próbáljuk csak ki végigolvasni e behelyettesítéssel! –, mint Károli Gáspár fordításában. A Zsoltárok könyvében ugyanis, ahol a „kegyelem” szó szerepel, ott általában az eredeti szövegben a heszed található. A magyar „kegyelem” szón azonban a köznyelvben inkább egy jogi értelemben vett büntetés alól való felmentést értünk, mintsem egy mély érzelmekkel telített, szeretetből fakadó tettet. Isten a héber szöveg alapján nem egy hűvös döntőbíró, hanem egy barátságos, szeretettel, jóindulattal, jókedvvel, kedvességgel teli, értünk cselek - vő lény.

Még néhány példa a Zsoltárok könyvéből magyarázó fordításban: „Mert én a te cselekvő szeretetedben bíztam, örül szívem szabadításodnak, hadd énekeljek az Örökkévalónak, mert jót tett velem!” (Zsolt 13:6); „Bizony jóságod és gyakorlati szereteted üldöznek engem életem minden napján...” (Zsolt 23:6); „Az Úrnak minden ösvénye tettekben megmutatkozó őszinte szeretet azok számára, akik szövetségét és tanúságtételeit megőrzik.” (Zsolt 25:10); „Az Örökkévaló cselekvő szeretetével tele van a föld.” (Zsolt 33:5); „Isten gyakorlati szeretete egész nap rendelkezésre áll.” (Zsolt 52:3) Ugyanakkor a Zsoltárok könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy „a világ Isten cselekvő szeretete által épül fel” (Zsolt 89:3), s hogy Isten legfőbb vágya felénk, hogy e szerint éljünk: „Mert a hétköznapok során tettekben megnyilvánuló szeretetet kívánok, és nem vágóáldozatot, Istennel való személyes / intim / bensőséges közösséget inkább, mintsem égőáldozatokat.” (Hós 6:6)

A Példabeszédek könyvében a szó embertársaink iránti szeretetünk tettekben való kimutatására fókuszál: „Lelkével / életével / önmagával / saját egzisztenciájával tesz jót a szeretetét tetteivel kimutató / jóindulatú ember, és a kárt okozó / kegyetlen a saját maradékát / rokonságát / testét tagadja meg / irtja ki.” (Péld 11:17) Ez a szakasz például a viszonosság törvényére hívja fel a figyelmet: ha jót teszünk mással, mi is jóra számíthatunk. Ugyanakkor Salamontól, mintegy Jézus keresztáldozatára előreutalva azt is megtudhatjuk, hogy „valódi, tettekben kifejezett szeretettel lesz elfedezve a bűn...” (Péld 16:6), valamint hogy „amire leginkább kell az embernek vágynia, az a tettekben kifejezésre juttatott szeretet” (Péld 19:22).

A Prófétáknál Isten jövőbeni tetteiről olvashatunk, ahol Isten Izrael felé megmutatkozó örök szeretete szintén tettekben nyilvánul meg [Ézs 54:8,10, továbbá: „Örökkévaló szeretettel megszerettelek téged, ezért vonzottalak / erősítettelek / ápoltalak gyakorló / cselekvő szeretettel.” (Jer 31:3) Itt először az áhává, azaz szeretet szó szerepel, s ennek következménye lesz itt a heszed, vagyis a gyakorlatban megmutatkozó szeretet.]. De a próféciákban azt is felfedezhetjük, hogy a szeretetüket cselekedetekkel kifejező emberek – vagyis a haszidok – fognak elragadtatni (Ézs 57:1), s hogy az igazságosság és a jogszerűség mellett a gyakorlati szeretet is szerepet fog játszani az ítéletben (Jer 9:24). Ahhoz, hogy e szóhoz még közelebb jussunk, nézzük meg, hogy a történelem során kikre használták a haszid kifejezést.

A csodák légköre

A haszidok csoportként először időszámításunk előtt a 4-3. században jelentek meg a zsidóság történetében. Miután Nagy Sándor elfoglalta Izrael területét, a hellén kultúra itt is erőteljes terjedésnek indult. Görög színházak, tornacsarnokok épültek Júdában, megjelent a test- és szépségcentrikusság, az intellektualizmus, a Szentírás allegorikus értelmezése szó szerinti kontextusának megtagadásával, a bálványimádás, erkölcsi szabadosság, elit körökben pedig a homoszexualitás. A zsidóságban azonban nem mindenkit sodort magával az új eszmeáramlat és a modern életvitel, hanem voltak, akik ellenálltak.

Ők voltak az Istenhez szenvedélyesen kötődő, a Vele való személyes kapcsolatra vágyakozó, a Mindenhatót tetteikkel, életmódjukban szerető személyek, a haszidok. Megtartották a Törvényt, s minden igyekezetükkel azon voltak, hogy visszaszorítsák a hellenizmus elsöprő erejét.

A hanyatló „modern kultúra” elutasítói között a csodák sem voltak ritkák: több haszidon a Szent Szellem ereje is megnyilvánult, többek prófétáltak és csodákat is cselekedtek.

Isten szenvedélyes szeretői a fegyveres harctól és a mártírhaláltól sem riadtak vissza. Mikor a szeleukida uralkodó, Antiokhosz Epifánész Isten és törvénye elleni rendelkezéseket hozott – például betiltotta a körülmetélést, a szombatot, büntette a Tóra birtoklását és tanulmányozását, kötelezővé tette a pogány szobrok előtt való hajlongást stb. –, akkor a haszid Makkabeus család felkelést kezdeményezett. Ellenállásuk eredményeképp felszabadították Jeruzsálemet, és a Templom megtisztítását is csodák kísérték, melyről a zsidóság a mai napig a hanuka ünnepén emlékezik meg, s amely eseményről Földön jártakor maga Jézus is megemlékezett.

Haszidok

Élni jó!

A haszidok másik legismertebb csoportja a 18. században jelent meg Kelet-Európában. Az üldöztetések, pogromok közepette fellángoló messiási remények után – lásd Sábbátáj Cví-féle álmessiási mozgalom – a meggyötört zsidóság teljes csalódottságba, kiábrándultságba burkolódzott. Ekkor lépett fel egy szegény vándortanító, Jiszráél ben Eliézer – ismertebb nevén Baál Sém Tov (A jó Név / hírnév birtokosa) –, aki az elkeseredettek vigasztalásába kezdett, s tanításaival, életmódjával megpróbált gyógyítani, életet lehelni az elesettekbe. Az embereket nem doktrínákkal, éjjel-nappal való tanulással, a legapróbb rabbinikus rendeletek szigorú betartásával gyötörte, hanem egyszerűen a problémák megoldásával foglalkozott, s Isten mindent betöltő, hatalmas szeretetéről beszélt.

Megértette velük: Isten nem világból való kivonulást, önsanyargatást kér – ahogy a zsidó misztikusok hirdették –, s nem is emberi szabályokkal élhetetlenné tett életet – ahogy a rigorózus csoport agitált –, hanem egyszerűen csak tiszta szívből jövő szeretetet.

Azt tanította, hogy Istent minden élethelyzetben – akár munkavégzés, pihenés, evés, családdal való együttlét stb. közben is – lehet szeretni, s csenddel, mosollyal, önfeledt tánccal is. Nem a világi tevékenységektől való elidegenedést hirdette, hanem a mindennapi életben cselekedetekkel megélt isten- és emberszeretetet. A tettek értékét a belülről fakadó indíttatással mérte: minden tett csak annyit ér, amennyi jó érzés, szeretet, öröm van benne. A legnagyobb erény tehát Isten örömmel, lelkesedéssel teli, inspirált, dinamikus szolgálata, a mindennapi életben a Hozzá való közelség, Vele megélt szeretetkapcsolat, nem pedig a pusztán kötelességből, lélektelenül, szomorúan gyakorolt, bár a lehető legnagyobb precizitással kivitelezett szertartás.

Baál Sém Tov a teremtett világot nem valamiféle börtönnek látta, hanem szépnek és jónak, otthonnak, amelyben Isten maga nyilatkozik meg. Az embernek sem elpusztítania kell személyiségét, érzelmeit, hanem azokat Isten felé kell irányoznia, s minden percben arra törekednie, hogy Istennek örömöt szerezzen. Még akkor is, ha hiányokkal, szükségekkel, szenvedéssel, atrocitásokkal, üldöztetésekkel teli az élete.

Az Isten szeretetének elfogadásában és viszonzásában megélt örömteli, boldog hit a 18-19. században is a csodák, gyógyulások légkörét teremtette meg. A haszid mozgalom vezetői között több gyógyító rabbit, csodarabbit is számon tartanak (például Kossuth Lajos is egy magyar csodarabbi imája által gyógyult meg gyermekkorában).

A mozgalomban a tanítványság is rendkívüli fontossággal bírt: a haszid vezetők köré tanítványok gyűltek, akik mesterükkel együtt élve, neki szolgálva kívánták ellesni az Istenhez való őszinte kapcsolódás mikéntjét, hogy felnőve majd ők is az igaz hitre taníthassanak másokat. Az Istennel való közösségen túl a közösségi ima, a közös étkezések, közös éneklések, táncolások, az egymásnak adott segítségnyújtások, az egymásért való kiállás gyakorlata is élhetőbbé tették a zsidóság húsába vágó zord világot. Nem véletlen az sem, hogy a haszidizmus, illetve annak kutatója, Martin Buber munkássága nyomán alakult ki a perszonalizmus filozófiai irányzata. A perszonalizmus közösséghez tartozó személyekben gondolkodik, és a közösség és a személy érdekeinek harmonizálására törekszik, így szemben áll mind a kollektivizmussal – amelyben az egyén feláldozza érdekeit a közösség érdekében, ilyen például a kommunizmus –, mind az individualizmussal is – mely az egyén érdekeit a közösség fölé emeli, ilyen például a klasszikus kapitalizmus. A személyeket élhető közösséggé pedig Isten és az emberek egymás iránt tanúsított heszedje kovácsolja. De mit jelent ez a gyakorlatban? Nem vagy egyedül! A zsidó hagyomány szerint három dolog a világ alappillére: a Tóra, Isten szolgálata és a szeretet jótettekben való megnyilvánulása (g’milút heszed). A szeretet jótetteit a rabbik a Bibliából, Isten tetteiből vezetik le, lévén az ember istenképű, neki is Istenhez hasonlóan kell bánni az emberekkel. De miket is tett Isten az emberekkel? Például felruházta a mezíteleneket (lásd Ádám és Éva), meglátogatta és valóságosan megsegítette a betegeket (lásd Ábrahám és a meddő Sára), megvigasztalta a gyászolókat (lásd Izsákot apja halála után) stb. De idetartoznak más – szintén az isten - képűségből levezetett –, szabad akaratból, a másik érdemeitől függetlenül megtett kedves, jóindulatú, emberséges, barátságos, megértő, támogató tettek is, amik az emberek boldogulását, előmenetelét, megsegítését, vigasztalását, jókedvre derítését szolgálják.

Közösség

Az elmúlt évezredek során a heszed, s annak gyakorlása a zsidó etika legalapvetőbb szavává vált. Jonathan Sacks rabbi szerint tulajdonképpen a heszed az, ami emberré tesz bennünket, s ami emberarcúvá, élhetővé teszi az egyébként riasztó, rideg világot. Ahogy Sacks mondja, a heszed a „a mindennapi élet egyszerű cselekedetek nyelvén írt költészete”. Része a szövetség, a másik emberrel való bajtársiasság, az egymáshoz való hűség, lojalitás.

A heszed integráló erő, hiszen a szeretet cselekedete mindig személyes: az ember, miközben heszedet cselekszik, a személyét is odaajándékozza a másiknak, kiváltja a magányból, hidat képez én és te között. Nem azonos a jótékonysággal (cedáká). A Talmud szerint ugyanis míg a cedáká pénzbeli adomány, addig a heszed egy személyes ajándék, amelyben az adományozó a személyéből ad valamit a másiknak – egy kedves gesztust, támogató tettet stb., de adhat akár anyagi javakat is. A cedákát szegényeknek, rászorulóknak adják, a heszed bárkivel megosztható. A heszed kevesebb, mint a cedáká, hiszen egy gesztus általában nem kerül semmibe, ugyanakkor több annál, mivel időt, figyelmességet, személyességet igényel, hiszen személy ajándékozza vele magát egy személynek. Tulajdonképpen közösségszervező erő. (Sacks a közösséget olyan helyként definiálja, ahol tudják az ember nevét, és ahol hiányolják, ha nincs ott. Egyébként pszichológusok is mondják, hogy a támogató közösség megléte csökkenti a stresszt, szorongást, s kutatások bizonyítják, hogy a magány, a közösségből való kirekesztettség, a valahova, valakihez tartozás hiánya rengeteg fizikai betegség forrása is. Vélhetőleg az sem véletlen, hogy a legnagyobb átok mind az Ó-, mind az Újszövetségben a kiközösítés átka [héberül: chérem, görögül: anathéma]).

A szeretet tetteinek az évezredek folyamán a zsidó közösségekben szervezeti formái is kialakultak: különböző egyesületek jöttek létre a szegények, özvegyek, árvák, bebörtönzöttek megsegítésére, foglyok kiváltására, szegény menyasszonyok kiházasítására, betegek meglátogatására, a betegek hozzátartozóinak megsegítésére, tanulmányok támogatására, halottak eltemetésére, vallástalan zsidók zsidósághoz való visszatérítésére, közúti segítségnyújtásra, ház körüli munkákban való segítésre stb. De a szeretet cselekedete a haragosok egymással való kibékítése, jövevények megsegítése, hetente a szombat alkalmával mások megvendégelése, a gyerekek körülmetélése, felnevelése is.

Ami miatt az életre támadunk fel

Mindezek után nézzük meg, miképpen jelenik meg a heszed, haszid, haszidut fogalma az Újszövetségben! A görögben számos, egymástól gyakran nagyon különböző szóval igyekeznek visszaadni e kifejezéseket – hol a „szeretet”, hol a „kegyelem”, hol az „istenfélelem” stb. szavakkal –, ezért igazából csak kitapogatni lehet, hogy a zsidó apostolok mikor is gondolhattak erre a fogalomra. Isten ezzel a tevőleges szeretettel szerette a világot, s áldozta fel a saját fiát, hogy bennünket megmentsen (Jn 3:16). Istennek az irántunk e tettekben megmutatkozó jóindulata, szeretete az evangélium titka (1Tim 3:16), mely minden ismeretet, tudást felülmúl (Ef 3:19). Ugyanakkor az Atya ilyen szerető kedvességgel szereti a Fiút is (Jn 3:35), hiszen ha nem ezzel szeretné, elképzelhetetlen lett volna az életre való feltámadása, miután bűnné lett értünk. Isten ugyanis a zsidóságon belül Dáviddal és leszármazottaival külön szövetséget kötött, s megígérte nekik, hogy cselekvő szeretetét soha nem vonja meg tőlük (lásd például Zsolt 89: 25,29,34 versek stb.), akkor sem, ha bűnt követnek el (bár ez esetben fenyítésben részesülnek).

Jézus magára vette mindnyájunk bűnét, ártatlanul bűnné lett értünk, még azt is vállalta, hogy az Atya elhagyja, de az Atya tettekben megnyilvánuló szerető kedvessége, jóindulata által a Szent Szellem közre működésével életre támadt fel testben. Ez által van nekünk is reménységünk az élet feltámadására.

De a gyógyulások, csodák is heszed által lehetségesek: Jézus nem hatásvadászatból, hanem szeretetből és együtt - érzésből való felindulásból gyógyította meg az embereket. (A karizmatikus mozgalomban is szeretet által szaporodtak meg a csodák, gyógyulások, Kathryn Kuhlmant például sokan szeretetgyógyítónak hívták, nem is hitgyógyítónak.)

A gyakorlati szeretet a legnagyobb kincs és érték, amit felhalmozhatunk – próbáljuk meg a Korinthosziakhoz írt első levél 13. fejezetét a szeretet szó minden egyes előfordulásánál a heszed jelentéstartalmaival végigolvasni! (A szakasz ilyen módon párhuzamba hozható a már említett Péld 19:22-vel.)

Csoport

Az Újszövetségben számos alkalommal találkozunk azzal a felszólítással, hogy „kegyesen” éljünk, ami a haszidut fogalmával adható vissza: éljünk Istennel és az emberekkel közösségben, úgy, hogy mindennap osszuk meg személyünket velük, fejezzük ki Isten és embertársaink felé a szerető kedvességünket különböző gesztusokban, tettekben, elköteleződésekben, segítésekben (például 1Tim 4:7, 1Pt 3:8). A szó talán legtöbbször Pál kedvenc tanítványához, Timotheoszhoz írt leveleiben, illetve Péter második levelében fordul elő, így érdekes módon a Messiás visszajövetele előtti időszakban különösen nagy hangsúlyt kell fektetni rá (például 2Pt 3:5–11), még akkor is, ha ez a fajta életvitel, az Isten Törvényéhez való hűség üldöztetéseket von maga után (2Tim 3:12).

Önzetlen élet

Az Újszövetségben a haszidút mibenlétét legmarkánsabban az utolsó időket jellemző ellenpéldákból érthetjük meg. Nézzük a szövegrész magyarázó fordítását! „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz / fárasztó / aggodalmaskodással, szorongással teli / stresszes / fájdalmas / küzdelmes idők állnak be. Mert lesznek az emberek önzők / egoisták / maguknak kedveskedők; pénzközpontúak / pénzhajhászók; kérkedők / hatásvadászok / saját érdemeiket nagy hangon fitogtatók / szélhámosok / csalók; kevélyek / saját érdemeiket felduzzasztók / dölyfösek / fennhéjázók / másokat lenézők / büszkék / fölényesek / hetykék; káromkodók / becsmérlő állításokkal veszteséget, kárt okozni akarók / rossz hírt terjesztők; szüleik iránt engedetlenek / rábeszélhetetlenek / meggyőzhetetlenek / makacsok / csökönyösek / kormányozhatatlanok; hálátlanok / rosszindulatúak / frusztráltak / boldogtalanok / kedvtelenek / akik nem tudják Isten vagy emberek jótetteit viszonozni / akik nem tudnak örömből másoknak érdemeik nélkül jót adni; tisztátalanok; szeretet nélkül valók / akik nem tudják örömüket lelni a másik személyben / érzéketlenek a másik ember szükségei iránt / szívtelenek [például amikor anyák nem gondoskodnak gyermekeikről, házastársak, testvérek egymásról, gyermekek szüleikről, de vonatkozhat a baráti viszonyokra is]; kérlelhetetlenek / kiengesztelhetetlenek / kibékíthetetlenek; rágalmazók / becsmérlők / befeketítők / gyanúsítgatók / szidalmazók / rossz hírbe hozók / hamis vagy illetéktelenül tovább adott információkkal zavarokat okozók; mértéktelenek / erőtlenek / a nehézségeken erőt venni nem tudók / hűségre, kitartásra képtelenek / gyenge akaratúak [ez a szó akár függőségekben szenvedőkre is vonatkozhat]; kegyetlenek / indulataikat kontrollálni nem tudók; a jónak nem kedvelői / a jó és hasznos dolgoktól idegenkedők / nem támogatják a jó és erkölcsös dolgok, emberek kibontakozását; akik válság vagy vészhelyzet esetén feladják a reményt / árulók / cserbenhagyók / spiclik; vakmerők / elhamarkodottan, meggondolatlanul cselekvők; felfuvalkodottak / önteltek / dölyfösen viselkedők / nagyzolók; inkább a gyönyörnek / élvezeteknek / jó és kellemes érzéseknek / fájdalom- és erőfeszítésmentes kellemes életnek, mint Istennek kedvelői / barátai, kiknél megvan az Istenhez hűséges, Istent szerető, istenfélő életmód látszata, de megtagadják annak erejét / dinamizmusát / hatalmát / csodáját. És ezeket kerüld / tartsd távol magadtól / ezektől undorodj.” (1Tim 3:5)

Ahogy az igeszakaszban látjuk tehát, az utolsó időket olyannyira jellemző stressz, szorongás, aggodalmaskodás egyik fő oka a heszed hiánya lesz, vagyis az, hogy az emberek nem élnek Istennel gyakorlati módon az Ő beszédéhez hűségesen, Vele személyes szeretetközösségben, amelyben megosztják egymással személyiségüket – így valójában nem is élnek hitben, életük súlypontját nem Istenre helyezik –, s ezért embertársaikkal is képtelenek az igazi, személyes közösségre, emberségességre, s ezért aztán hiányzik az erő, a hatalom és a csodák. A probléma gyökere, ahogy fentebb olvassuk, az egoizmus, individualizmus, önzés, mely gyökérprobléma pedig számos más jellemtorzulást eredményez.

A túléléshez, az életre való feltámadáshoz azonban csak egyetlen út vezet: életünk Isten kezébe való letevése, szeretetének elfogadása, viszonzása, és annak más emberekkel való megosztása, az Istenért és a másokért való, Isten beszédéhez gyakorlatban hű, közösséget építő, önzetlen – ugyanakkor ilyen módon a legvidámabb, legboldogabb, legdinamikusabb, érdekességekkel, élményekkel, csodákkal teli – élet.

Az emberek erről a jellemzőjükről ismerik fel Krisztus tanítványait (vö. Jn 13:31–17:26). Ahogy Lukács mondja: „Aki igyekszik / törekszik arra, hogy megőrizze / saját erejéből biztosítsa / megtartsa az ő életét, az elpusztítja / tönkreteszi / elveszíti azt, aki pedig elveszíti azt, megeleveníti / feltámasztja / életben tartja azt.” (Lk 17:33) Isten teljes szívünkkel, egész személyiségünkkel, érzelmeinkkel, akaratunkkal, értelmünkkel, teljes valónkkal, minden képességünkkel, tehetségünkkel való szeretetének igája pedig gyönyörű és könnyű, jutalma pedig a nyugalom és a pihentető alvás (Mt 11:28–29).

 

Finta Szilvia | 2020. 05. 15.