A generációváltás

#generaciok
#gyermekneveles
Petrőcz Katalin | 2019. 12. 25.
Interjú Surjányi Csabával
A Hit Rádió műsorában Petrőcz Katalin beszélgetett Surjányi Csaba lelkésszel a második generációt érintő kérdésekről, első és másodgeneráció közötti különbségekről, a keresztény szülő-gyermek viszonyról és gyermeknevelésről. Mitől számít a második generáció másodiknak? Van-e különbség az ő küldetésük és az első generáció feladata között? Mit tehet egy szülő, hogy gyermeke is tovább vigye azt a hitet és értékrendet, amivel Isten a megtéréskor megajándékozta?

Mit jelent, amikor keresztény vonatkozásban első és második generációról beszélünk?

A Hit Gyülekezetén belül nagyon aktuális felkészülni a generációváltásra. Felnőtt egy nemzedék, akiknek a szülei már a keresztény gyülekezetbe szocializálódtak, megszentelődtek. Ezek a fiatalok most keresik a helyüket, és próbálnak beilleszkedni a szolgálatokba. Elsősorban az ő érdekük, hogy feltegyék a kérdéseiket, hogyan kell átvenni a stafétabotot, mi az, amit nekik már nem kell megharcolni, és mire kell jobban odafigyelni, mint az első generációnak. A generációváltás klasszikus példája Ábrahám elhívása, aki a hit legelső generációja. Isten Ábrahám, Izsák és Jákob - tehát három egymást követő generáció Istene. Ábrahámnak radikális döntést kellett hoznia, mikor az Úr azt mondta neki, hogy „hagyd ott a hazádat, földedet, családodat, és menj arra a földre, amelyet én mutatok neked!” Ez volt a megismerkedési szakasz Istennel. Ábrahám azért lett átörökíthető áldások hordozója, mert mindezt megtette.

Ezt mi is megtettük, mint első generációs keresztények, mert ismeretlen földre léptünk. Milyen hálásak lettünk volna, ha korábban valaki csak megpendíti nekünk , hogy Isten van, és meg lehet Őt találni!

Gyerekkorunkban mi is feltettük a kérdést, hogy tulajdonképpen ki az Isten, és azt a választ kaptuk, hogy egy szép mese.

Nagy kegyelem, hogy valahonnan mégis megtudtuk, hogy van Isten.

Megszólalt bennünk az égi hang - ha nem is szózatban, de valahogy a bensőnkben éreztük, a szív rejtett hullámhosszain keresztül -, hogy van Isten és meg lehet találni. Valami ilyesmit érezhetett Ábrahám is. Ő már az elhívása előtt is vallásos ember volt, volt egyfajta istenhite, bár az elődei idegen isteneket, bálványokat imádtak. Ő is részt vett vallási rituálékon, de azt valahogy üresnek érezhette, és kereste az igazi Istent. Így hallhatta meg Isten hangját, ami olyan hatással volt rá, hogy maximálisan mindent megtett, amit Isten mondott neki. Összecsomagolt, mindent maga mögött hagyott és ment az ismeretlen helyre, amit Isten mondott neki. Csak annyi holmit vitt magával, ami egy tevekaravánon elfért. Az új életet pedig úgy kellett megalapoznia, hogy a felesége és a majdani gyermekei is bele tudjanak abba helyezkedni. Fia, Izsák attól lehetett a második nemzedék, hogy Ábrahám komolyan vette az Istennek való engedelmességet, és mindent aszerint tett, amit Isten mondott neki. Amikor Izsák felnőtt, még a házasságában is szellemi módon mutatott utat. Megmondta a szolgájának, hogy honnan hozzon feleséget a fiának, és a lelkére kötötte, hogy nem viszi vissza Izsákot oda, ahonnan ő eljött és Izsák ezt el is fogadta. Mi több, hálás volt érte, hogy olyan konfliktusoktól menekült meg, amibe ha belekeveredik, magától nem találta volna meg a kiutat. Sokszor az a baj a második nemzedékkel, hogy megvan bennük a kíváncsiság, hogy milyen a bűn, de amikor kipróbálják, nem találják a kiutat. Az első generációsok életében, akik a bűnből jöttek és még nem ismerték az Urat, megvolt az a kegyelem, hogy könnyebben ki tudtak jönni a bűnös életvitelükből, de a második generációsoknál már más a helyzet. Velük Istennek már nem az a terve, hogy ugyanazokat átéljék és ugyanazokból jöjjenek ki, mint a szüleik - és ha bele mennek a bűnbe, nekik gyakran más sokkal nehezebb kijönni belőle, mint az első generációnak. Nekik már nagyobb a felelősségük. 

Milyen tanulságot lehet levonni, hogyha látunk magunk körül olyat, aminek az Ige szerint nem szabadna úgy lenni?

Két tanulságot lehet levonni: az egyik, a szülők, az az ábrahámi generáció felé, hogy vegyék komolyan a hitüket. Nem csupán a saját érdekükben, hanem olyan módon, hogy a szívük kitáguljon, és még a második-, harmadik generáció is beleférjen. Ábrahámnak is kellett gyakorolnia a hitét Izsák és Jákob felé is.

Ezért fogadta Isten őt a barátjának, és mondta neki, hogy "tudom, hogy meg fogod rá tanítani a fiaidat".

Az eredeti szövegben ez azt jelenti, hogy „azért ismerkedtem meg veled, hogy parancsold meg nekik…” hogy ezt az utat kövessék. Azért, hogy ne  csak egygenerációs hite legyen, hanem többgenerációs, és olyan utat tegyen meg, amin évszázadok múlva is több nemzet generációja tud majd járni. Ez volt benne Ábrahám elhívásában. Ezt a szülőknek is fel kell vállalni küldetésként, mert nem csak addig kell a bűn ellen harcolni, amíg mi megkönnyebbülünk és élhetővé válik az életünk, hanem gondolni kell arra is, hogy mi lesz utána. Mindent meg kell tenni azért, hogy az utánunk jövő generáció számára is élhető legyen a keresztény élet. Az első nemzedék tehát nem rendezkedhet be arra, hogy élvezze az életet, mert elő kell készítenie a pályát a következő nemzedéknek. A mi munkánk igazi haszonélvezői a gyermekeink lesznek - eközben persze bennünket is megáld az Úr. 

Gondolom ez a feladat az ő elhívásukban is benne van.

Az ő elhívásuk már erre épül, amit mi elvégzünk. Ettől lesz a második generáció második generáció. Biológiailag nincs sok különbség a nemzedékek között, sőt, az egyre későbbi nemzedékek egyre silányabbá válnak, Isten viszont azt ígérte, hogy a mi életünkben ez nem így lesz.

Nem csak ígéri, hanem kéri is?

Ez a küldetésünk, ami ígéret is. Isten azt ígérte, hogy úgy áldatik meg a férfi, aki féli az Urat, hogy a felesége "termő szőlő lesz a háza belsejében, a fiai pedig olajfa csemeték az asztala körül.” Tehát, a gyermekeink nem szaladnak szét a szélrózsa minden irányába, az egyik Japánba, a másik Angliába, a harmadik Dél-Afrikába, nem mennek bele vegyes házasságba, hanem ott maradnak az "asztal körül", vagyis az egyházban, ahol táplálék van. Olajfa csemeteként növekednek, és kenetet hordoznak. Ez az ígéret pedig azé, aki a feladatot elvégzi. Ha valaki csak az ígéretet nézi, és azt hiszi, hogy a gyermeke magától felnő, olajfa csemete lesz, azt csalódás érheti.

Te mit javasolsz?

Az első nemzedéknek az a tanácsom, hogy igyekezzen ábrahámi nemzedék lenni. Komolyan szakadjanak el a bálványimádástól, az okkultizmustól, és a szexuális bűnöktől. Éljenek harcos imaéletet és tanítsák meg a gyerekeiket is imádkozni. Egy régi keresztény mondás szerint Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei, tehát abból, hogy én Isten gyermeke vagyok, még nem következik automatikusan, hogy az én gyerekeim is Istennek a rokonai lesznek. Fontos, hogy a gyermekeink és unokáink is személyes szövetségre lépjenek Istennel, ne csak eljárjanak a gyülekezetbe, mert így a hitből csak vallás lesz. Ez a folyamat nagyon gyorsan le tud zajlani a mi, vagy a gyerekeink életében is, ha hagyjuk, és el tud tűnni a hitből a vibrálás, az élet, az izgalom.

Sokan azt mondják, „majd a gyerek eldönti, nem kell erőszakkal elhozni a gyülekezetbe úgy, hogy ő maga személyesen nem érzi fontosnak”.

Ez a hozzáállás az ábrahámi küldetés megtagadása. Nem lehet ostoba módon kényszeríteni a gyerekeket, de ha a szülő maga nem megy az igaz úton, akkor a gyereke sem fog azon járni. A gyerek küldetése ugyanis a szülő szellemi teljesítményére épül rá. Ha a szülő nem megy végig az úton, akkor a gyerek nem tudja átvenni a stafétát, nem tud onnan indulni, ahonnan neki kellene, mert a gyerek sikere arra épül rá, hogy a szülő meddig ment el. Isten úgy találta ki, hogy a szülőknek el kell jutni egy bizonyos szintig, hogy a gyerekek onnan tudják folytatni. Ebben áll, hogy sikerül-e a generáció váltás, vagy nem. Ahol szellemi módon nevelik a második generációt, ott sikerülni fog, de ha a "második generációs" mivoltuk csak biológiai szinten áll, akkor nem lesz sikeres. Ilyenkor csak az elvárást érzik magukon a gyerekek, hogy milyen kereszténynek akarják őket látni, de az ehhez szükséges alap hiányzik az életükben.

Egy gyerek kifejezheti az elégedetlenségét a szülők felé utólagosan, ha úgy gondolja, a szülők miatt nem tudott tovább lépni?

Ha a gyerek jó keresztény akar lenni, akkor nem olvashat be a szülőknek. Az ötödik parancsolat szerint az a gyerek, aki nem tiszteli a szüleit, nem lesz hosszú életű. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a következtetéseket és tanulságokat nem lehet levonni. Isten is külön választotta a bűnt az embertől, így a második nemzedék számára is fontos, hogy a szüleik esetleges fogyatékosságait a személyüknek járó tisztelettől válasszák el, mert a szülőknek még akkor is jár a tisztelet, ha esetleg mindent rosszul csináltak. A tisztelet nem azt jelenti, hogy mindent el kell fogadnunk, amit tettek. Húsz éves kora körül már össze tudja hasonlítani a keresztény fiatal, hogy milyen távolság van az apja és Ábrahám között, mekkora a különbség, és mekkora az átfedés. Ami az átfedés kategóriába tartozik, azt követni kell, a különbségeket nem, a személyét viszont mindenképpen tisztelni kell.

Milyen tanulságokat tudsz elmondani az olyan helyzetekre, amikor a családon belül az egyik gyerekre nézve ez működik, de a másikra nem? Hogyan lehetne ezt a staféta átadást megvalósítani?

Arra gondolsz, hogy egy családon belül is van különbség a gyerekek között? Például az egyik gyerek fogékonyabb, a másik meg egyáltalán nem fogékony. Ennek a belső oka a szellemi örökség. Némely gyerekek jobban hasonlítanak bizonyos ősökre, azoknak a markánsabb tulajdonságai jelennek meg a személyiségében, akit a gyerek lehet, hogy nem is ismert. Ennek a megnyilvánulását a szülők jobban fel tudják ismerni, és a felmenők gyarlóságaira, hibáira fel tudják hívni a gyerek figyelmét. Ha egy dédszülőre jobban hasonlít a habitusa, arra a területre jobban kell figyelni, nehogy egy „fekete bárány” alakuljon ki a családban, és kezelhetetlen, összeférhetetlen legyen. A szülők nagyon sokat tudnak tenni azért, hogy a kialakult helyzet kezelhetővé váljon, hogyha ők is imádkoznak, szellemi harcolnak, és a gyerekeket is erre tanítják kicsi koruktól kezdve, amikor még formálható a személyiségük. A jelenség külső oka az lehet, hogy a legtöbb családban ma nem a szülők nevelik a gyerekeket, hanem korán beadják óvodába, és rábízzák az államra, vagy a bébiszitterre - ami lehet, hogy már száz éves tradíció a családban, de előtte ötezer éven keresztül családban nevelkedtek fel a gyerekek. Most leginkább idegenek és a média nevelik őket. Ha pedig eközben rossz társaságba keveredik, az a jóra való hajlandóságot is tönkre teszi. A Biblia azt mondja, hogy aki a bölcsekkel jár, az bölcs lesz, aki bolondokkal, az bolond lesz. Ugyanabban a családban is nagy különbségek lehetnek a gyerekek között. Ha viszont a szülők szellemi módon figyelnek a gyerekekre, azzal egységet lehet teremteni a családban. Lehetnek bizonyos különbségek, de mindenki az Úrban tud járni.

Minden szülőnek ez az álma. De nem elég csak kívánni, hogy benne legyenek az ígéretben, és a fiaink olajfa csemetékké váljanak. Mit lehet tenni, ha ez kicsúszik a kezünkből? Másrészt, az Ige szerint a generációk szépen követik egymást, tehát elvileg nem kellene attól tartani, hogy valahol meg fog szakadni ez a vonal, hanem nyugodtan felépülhet.

Abból induljunk ki, hogy Isten a Tízparancsolatban hogyan szankcionálja a bűnt, és hogyan jutalmazza az engedelmességet. A bűn következményeinek hatását az ige 3-4 generációra szabja, de ez nem azt jelenti, hogy 3-4 nemzedék múlva megszűnik az átok, hanem azt, hogy ez egy türelmi idő, és ha ez alatt ezen a területen nem változik valami, akkor az a család kipusztul. Az engedelmesség viszont ezer nemzedéknyi áldást von maga után és ez reménykeltő, mert be kell látni, hogy az emberiség még közel sem töltötte ki ezt az időt. Ha a legkisebb időt vesszük figyelembe a generáció váltásra, mondjuk 25 évet, akkor egy évszázad négy nemzedéknek számít, a hatezer év pedig még csak 240 nemzedék, tehát még 760 hátravan. Isten nem abban gondolkodott, hogy Ádám és Éva bűnbe fog esni és az egész emberiség átok alá, hanem azt tervezte, hogy Káin és Ábel is szentségben fog megszületni és felnőni. Nem is tudjuk, hol tartanánk már, lehet, hogy ezer év alatt eljutottunk volna a csúcsra és már az örökkévalóságban lennénk, de az emberiség a nehezebb utat választotta.

De Istennek a kegyelme nem szűnt meg.

A kegyelme megmaradt és ebbe az irányba tereli az embereket. A kis családunkban is azt az irányt kell követni, amit Jozsué megfogalmazott: Történjen bármi, mi az Urat szolgáljuk! A szülőknek olyan döntéseket kell hozni, ami a gyerekeik és az unokáik megtérését is megalapozza és ezt a nevelésbe is bele kell vinni - nem tűzzel, vassal, hanem példamutatással, neveléssel. Ez már nem csak az első generációra vonatkozik, hanem a másodikra, harmadikra is.

Tehát mindenkit meg kell tanítani harcolni…

Szellemi harcolni igen, de nem az ökölharcra kell gondolni.

Az első generációnak nagy tévedése az, hogy sokan azt gondolják, a második generációnak is át kell élnie azokat, amit mi megéltünk, hogy úgy, mint mi, ők is meg tudjanak térni.

Lehet, hogy így gondolják, de ez nem így van, ez a Sátán bibliája. Ábrahám viszont azt mondta a szolgának Izsákról, hogy "vissza ne vidd". Izsáknak az volt a küldetése, hogy őt már ne is érintse a bűn. A második nemzedéknek már nem az a feladata, mint az első nemzedéknek, nekik már magasabb szintet kell elérniük.

Tehát mást jelent nekik a szellemi harc is. Milyen tipikus buktatók vannak az első generációnál?

Nekünk, első generációnak fontos, hogy a nevelési stratégiáinkat teljesen megújítsuk. A legtöbb ember nem tudja előre elképzelni, milyen lesz szülőnek lenni, ezért amikor végül bele kerül ebbe a helyzetbe, ösztönösen azt kezdi tenni, amit a szüleitől látott. Ezért Istenhez kell kiáltani, hogy tanítson meg arra, hogyan kell a gyerekkel bánni. Mindent meg kell tagadni, amit magunkkal hoztunk és Isten Igéjét kell befogadni annak a helyére. Ez a házasságra is érvényes, ezt is nulláról, az alapoktól kezdve kell felépíteni. Teljesen más a kapcsolat a jegyesség alatt, mint házasságkötés után, mert akkor a felek ösztönösen elkezdik követni azt a mintát, amit otthon láttak, vagy örököltek. Ezek szellemi dolgok, ezért sokszor még akkor is követik, ha nem látták, mert mondjuk nem ismerték a szüleiket.

A második generációnak már mást kell tenni.

A második generációnak már más helyzete van. Izsáknak nem az volt az első dolga, hogy elmeneküljön Ábrahám mellől, Ábrahám sem uralkodott rajta, nem akarta irányítani az életét, de volt rajta egy olyan szellemi vonzerő, ami miatt Izsák maga "járt a nyakára". Ma az a jellemző, hogy sok szülő dirigál a fiataloknak, és nem hagyja őket élni a saját életüket. Ábrahám ezt nem tette, hanem olyan szellemi életet élt, hogy Izsák inkább követendő példának látta; nem akart távol lenni tőle, mert vonzónak találta azt, amit Ábrahám életében látott. Szent közösség alakult ki közöttük. Ezt lenne jó látni, és lehet is ilyen példát látni sokat. Ezt kell kialakítani egy keresztény családban, hogy ne akarjanak egymáson uralkodni, hanem szabadságon alapuljanak a kapcsolatok. Az jó, ha Isten uralkodik az emberen és ettől olyan szellemi plusszal rendelkezik, hogy Isten uralmát át tudja vinni a másik emberre, de ha ember akar emberen uralkodni, az nem lesz jó.

A mi második és harmadik generációink honnan fogják tudni, mi az, aminek ellene kell állni, és mi az, amit elfogadhatunk apánktól, anyánktól, mint Isten uralmának részét?

Ez az érem másik oldala, a későbbi nemzedékeknek azt tudom tanácsolni, hogy amellett, hogy tiszteletben részesítik az elődeiket, mindig egy kicsit legyenek kritikusak. Ne a személy felé, hanem vizsgálják meg azt az értékrendet, amiben nevelkedtek, és vessék össze a teljesen egyértelmű, jó példákkal. Magukban - ne nyilvánosan - vizsgáztassák le a szüleiket, elemezzék a kapottakat.

Fontos arról is beszélni, hogy a gyerek megmondhatja-e a szülőknek, hogy bizonyos dolgokat rosszul csináltak a nevelés közben.

Nem a gyerek feladata, hogy tükröt tartson a szülő elé. A megfelelő csatornákon keresztül mindenki tud visszajelzést kapni: igehirdetéseken, tanításon, szellemi vezetőkön keresztül. Nem a fiatalabb nemzedék küldetése, hogy korrigálja az idősebb nemzedéket, nem kell tükröt tartaniuk eléjük, de fontos, hogy magukban számadást készítsenek arról, hogy mi az, amit igeinek tartanak és együtt tudnak működni velük, és mi az, ami "fura", vagy nem jó, amit inkább nem vinnének tovább. Ábrahám valószínűleg jól csinálta a dolgokat, ezért Izsáknak és Jákobnak nem kellett megtagadni a családi örökséget. Minden szülőnek el kell fogadnia és fel kell világosítania a gyermekét arról, hogy joga van, hogy mindent jobban csináljon, mint ő!

Tehát a két nemzedéknek nem egymással kell harcolni, hanem inkább szellemi harcot folytatni.

Tudomásul kell vennie minden generációnak, hogy neki csak lefelé, tehát önmagára és utódaira van ráhatása, visszafelé, a felmenői felé nincs se ráhatása, se küldetése. Ábrahámnak sem kellet a felmenőit megváltoztatni, de a gyermekei felé már volt küldetése és felelőssége. Ugyanez igaz a férj és feleség esetében is, a feleség nem korrigálhatja a férjét, legfeljebb felhívhatja a figyelmét dolgokra, de megváltoztatni nem tudja, és ez nem is az ő feladata. Van a férjének Feje, majd az korrigálja.

Az örök rendet mindig érdemes megerősíteni, mert minden csak ebben tud működni. Máshogy nem tud.

Első generációs keresztényként tudnunk kell, hogy a lázadással nem rendet hozunk létre, hanem csak egy nagy káoszt. A nagy káoszból pedig nem lesz egyszer csak valami. Szokták mondani, hogy ha ősrobbanással jött létre a világ, akkor dobjunk be egy kézigránátot a nyomdába és lexikonok fognak előállni.

Jók ezek a képek, mert rámutatnak ennek a mentalitásnak az abszurditására. A jegyesség- és házasság-felkészítésnél is nagy jelentősége van annak, hogy az alapok úgy legyenek lerakva, hogy arra lehessen építeni.

Tudni kell, hogy nem mindenki Ábrahám, és nem mindenki Sára. Ha vannak is ilyen jó példák, akkor sem árt nekik egy kis ismétlés, de azért feltételezhető, hogy vannak más típusú családok is, akiknél még hiányoznak ezek a fundamentumok. Ezek az alapigazságok viszont olyan fontosak, hogy ha nem szögezzük le őket, aláaknázzuk a jövőt.

A jegyes-felkészítésnél úgy kell elindítani a fiatalokat a házasság felé, hogy olyan elvárásaik legyenek, amit az Ige is ígér, és ne olyan, amit az Ige soha nem is ígért.

Fontos, hogy ne romantikus megközelítésben lássuk a házasságot. A házasság nem a boldogság megtalálásának a helye, a házasságba már eleve boldog embereknek kell belemenni. A boldogság pedig az Istentől származik. Az a boldog, akinek a bűnei meg vannak bocsátva, és aki az Isten Igéjén elmélkedik éjjel és nappal. Több száz boldog-mondás van az Igében, de egyik sem mondja, hogy boldog az, aki topmodellt vesz feleségül, vagy "úgy dobban meg a szíve, hogy..." Azt viszont mondja, hogy boldog, aki féli az Urat, és annak családjában is a boldogság az uralkodó hangulat, állapot. Nem a családi élet tesz boldoggá, hanem a boldog emberek jelentenek áldást egymásnak. Az Istennel való személyes kapcsolat a boldogság forrása. Ez a gyerekekre is vonatkozik. Tanítsuk meg őket imádkozni, és ha áldás akarnak lenni a családban, akkor imádkozzanak, dicsérjék az Urat! Ez okoz örömet a családnak. Persze a tanulás is, de az pótolható. Viszont karaktert, hűséget, szeretetet, elkötelezettséget, istenfélelmet nagyon nehéz megtanulni, ha otthon nem tanítják meg. Ezt az Ige is a családra bízza. Az egyház próbál ebben segítséget nyújtani, ha nincs mód arra, hogy a családban kapjon tanítást, valamilyen módon megpróbáljuk pótolni. Ez van, amikor sikerül, van, amikor részben, de az egyház mindenképpen nagy áldás.

Itt azokról van szó, akiknél fiatalon nem a családjuk tud jó példa lenni, de van Magyarországon olyan gyülekezet, ahová be lehet kapcsolódni.

Ez indította el bennem is a gondolatot a generációváltással kapcsolatban. Sok kétségbeesett keresztény fiatallal beszéltem, akik azt mondták, hogy másodgenerációsként nem értik, hogy miért vannak bűnös gondolataik, nem itt kéne már tartaniuk. Később viszont kiderült, hogy a szülők keresztényként elváltak, bűnben éltek, stb. Ábrahám és Sára nem váltak el, Izsák és Rebeka sem. Attól, hogy valaki biológiailag második generációs, nem biztos, hogy szellemileg is az. Ezt sok fiatal megkönnyebbülve hallja. Lehet, hogy nem olyan könnyű a dolga, mint más fiataloknak, de legalább már tudja, hogy mit kell csinálni. Nekik nem a szüleik hitére kell építeni, hanem van, hogy elölről kell kezdeni mindent. Ebben segít a gyülekezet, ahol be lehet pótolni a lemaradásokat, és ez nagy áldás.

Ez óriási kegyelem minden generációnak, és nagy áldás az egész országnak és a nemzetnek.

Az izsáki, jákobi nemzedékekből tudnak kikerülni olyan nagyon nagyon hasznos rétegek, akik fel tudják emelni az Egyházat és a nemzetet. Nagyon örülök, hogy most olyan kormánya van az országnak, amelyik be akarnak fektetni a családokba. Nem biztos, hogy mindenhol megfelelően fog működni, de a keresztény családokba egész biztosan érdemes befektetni az államnak a maga eszközeivel, támogatásokkal. A szülőknek is érdemes befektetési területnek nézni ezt: imát, tanítást, szeretet, figyelmet, törődést kell belefektetni nagyon, nagyon sokat. Ne gondolja némelyik szülő, hogy attól, hogy van 2-3 gyereke, már Ábrahám áldásában van, ez nem teljesen így van. Ez egy komoly befektetési program, de megtérül a befektetett energia.

Petrőcz Katalin | 2019. 12. 25.