Kezdjük a legelején, hogyan jutott el az ébredés Gödöllőre?

1990-ben tértem meg a Folyondár utcai Vasas Sportcsarnokban, és amikor a Gödöllői egyetemre jöttem tanulni a gépészmérnöki karra, akkor még nem tudtam, hogy vannak-e rajtam kívül gyülekezeti tagok a városban. Egy alkalommal a kollégiumba menet éppen bizonyságot tettem valakinek, amikor egy fiatal mellém lépett – Ferentzi László, aki ma is a gyülekezet presbitere - és megkérdezte, hogy „hites” vagyok-e. Utána röviddel bemutatott egy másik újjászületett egyetemistának, Kiss Tibornak, aki ma a közösségünk presbitere. Így tudtam meg, hogy van egy kis, 10-12 fős házicsoport a városban. Amikor '95-ben befejeztem a tanulmányaimat, csak az egyetemről harmincan voltunk, nem számítva a város és a környék hívőit.

Egyetemistaként mi ragadott meg téged a kereszténységben?

Azt éltem át akkor, hogy nagyon közel van Jézus visszatérése, és ha tovább szórakozok a világban, akkor nem éppen kellemes módon fogok vele találkozni. Ennek előzménye, hogy katolikus háttérben nőttem fel, így volt egy kevés bibliaismeretem, később pedig a katonaság alatt is hirdették nekem az evangéliumot.

Nekem ezért az nem volt újdonság, hogy Jézus feltámadt, hanem amikor megértettem, hogy vissza fog jönni, az tette az egész üzenetet számomra bombasztikussá!

Korábban is vonzott a spiritualitás?

Igen, vonzott a természetfeletti, így kerültem kapcsolatba a keleti vallásokkal is…

Ez már akkor is népszerű volt a fiatalok körében?

Nem, szerintem mi egy kicsit megelőztük a korunkat. A spiritualitásra visszatérve, azért is volt számomra a Szent Szellem személye vonzó, mert pontosan tudtam, hogy a természetfeletti létezik. Volt egy olyan megdöbbentő élményem például, hogy meditáció közben egy hang megszólított, hogy használni akar és hatalmat ad a számomra.

A keleti világképben minden jóban van valami rossz és fordítva, én viszont az igazinak, a legnagyobbnak akartam átadni az életem, és ezt találtam meg a Szent Szellem személyében.

Hogyan kapcsolódtál be a szolgálatba?

A megtérésem után rövid időn belül gyakorlatilag minden szolgálatba becsatlakoztam, mind Budapesten és helyben egyaránt. Nap mint nap hirdettük az evangéliumot. A házicsoport létszáma évről évre duplázódott, és a növekvő létszámmal együtt kezdtünk egyre inkább istentiszteleti formát ölteni. Többször kértek meg, hogy mondjak egy rövid buzdítást vagy szolgáljak Igével. Végül ’94-ben, amikor a korábbi csoportvezető Sopronban kezdett szolgálni, jött a felkérés, hogy én vigyem tovább a munkát Gödöllőn. ’96-ra már százan voltunk, ’98-ban pedig már 300 fölött volt a létszám. Ekkor jött a szakadás, és a gödöllői gyülekezet a harmadára, 100 főre csökkent.

Pásztorként hogyan élted át ezt az időszakot?

Ekkor még a gyülekezet szervezeti rendje nem volt annyira kiforrott, és én nem közvetlenül Sándor pásztorral tartottam a kapcsolatot, hanem olyan személyekkel, akik sajnos szinte mind szakadárok lettek. Ezért az elején minden csatornán a negatív hírek érkeztek a gyülekezetbe és hozzám, ami bizonytalanná tett.

Hogyan dőlt el végül, hogy maradsz?

A szakadár mozgalom egyik vezetője felszólította azokat a gyülekezeti vezetőket, akikre hatással volt, hogy mind egyszerre mondjanak fel Sándor pásztornál, mert így akarták Őt kényszerhelyzetbe hozni, azaz zsarolni. Ennek megfelelően mi is elterveztük előre, hogy vasárnap kell nyilvánosan bejelentenem a lemondásomat.

Nem tudtam, mi a helyes döntés, és kerestem az Úr akaratát. Ekkor keresett fel engem Illés Kornél, salgótarjáni pásztor és buzdított, hogy maradjak és kiállt Sándor és a gyülekezet igaza mellett.

Kértem még egy hetet, Kornélt pedig felkértem, hogy tartsa meg helyettem az összejövetelt.

Amin le kellett volna mondanod?

Igen, ezzel nyertem még időt magamnak.

Mi történt a következő héten?

Böjtöltem és imádkoztam, aztán egy nap a Bibliából elképesztő erővel szólt hozzám Salamon és a két parázna asszony története. Ki-é a gyerek? – a gödöllői gyülekezet esetében is ez volt a kérdés, a válasz pedig az volt, hogy azé, aki számára fontos, hogy életben maradjon. A szakadárokat ez nem érdekelte.

Pontosan tudták, hogyha a pásztorok lemondanak, akkor a hívők szét fognak széledni, és a gyülekezetből semmi nem marad, mégis ez megérte neki, ha ezzel megbuktathatják Sándor pásztort. Ebből megértettem, hogy ki az, aki inkább kettévágná a gyermeket, csakhogy igaza legyen, és ki a valódi szülő.

A döntésed után nehéz volt az újraindítás?

Nagyon nehéz időszak következett, mert nemcsak a hívők egy részét idegenítették el, hanem a városban is erős lejárató kampányba kezdtek. Ennek eredményeképpen ’99 nyarán minden bérleményből kiraktak minket, és az összejöveteleinket a szabad ég alatt kellett tartanunk. Úgy tűnt, sehol nincs számunkra hely…

A közösség hogyan élte át ez a mélypontot?

Eddigre már csak egy olyan, mindenre elszánt mag maradt, akik tűzön-vízen át kitartottak Isten munkája mellett. Nagyon-nagyon sok áldozatot hoztak, és mai napig oszlopos tagjai a gyülekezetnek. Le a kalappal előttük!

Hogyan került újra tető a gyülekezet fölé?

Úgy, hogy a kormány átírta a jövedéki törvényt.

A kettő között azért nehéz látni az összefüggést…

A kapcsolat, hogy Gödöllő külterületén egy vállalkozó szeszfőzdét akart csinálni, amit a jogszabály változtatások miatt már nem érte meg felépíteni. A négy fal és a palatető alkotta félkész csarnokot viszont hajlandó volt kiadni nekünk, hogy csökkentse a veszteségét. 2001-ben meg is vásároltuk az épületet, és ezt építettük át az évek során gyülekezeti házzá.

Először egy nagyon kis területet vettünk meg (mindössze 1300 m2-t a rajta álló csarnokkal), majd lépésről lépésre elkezdtünk bővülni, így már egy közel másfél hektárnyi terület van a birtokunkban.

Hogyan merült fel bennetek az óvodaalapítás ötlete?

Igazából már 2006-óta működik ez az óvoda, csak akkor még a gyülekezet berkein belül néhány lelkes és odaszánt anyuka vállalta, hogy munkaidőben is vigyáz a gyermekekre. Tizenkét éven keresztül (2006-2018 között), szinte ellentételezés nélkül, elképesztő odaszánással végezték ezt a feladatot, amivel megteremtették az alapját a későbbi, hivatalos óvodaalapításnak.

Miért lett szükség arra, hogy önszerveződésből hivatalos formába alakuljatok át?

Megszületett egy olyan törvény, hogy kötelező a gyermekeknek óvodába járniuk. Mivel mi nem voltunk hivatalos intézmény, így a hozzánk járó gyermekeket is máshova kellett beíratni.

Ők akkor eddig hivatalosan „otthon nevelt” státuszban voltak?

Igen, mert ezt a jogszabály addig lehetővé tette. Velük rögtön el tudtunk volna indulni, csak a probléma az volt, hogy egy zöldmezős óvoda építésére nagyon szigorú és költséges előírások vonatkoznak. Az egy főre jutó légtér, az ablakok száma, a kiszolgáló helységek miatt még egy kis létszámú óvoda is nagyon nagy beruházást igényel.

A rendelkezésre álló forrásból a szerkezetkész állapotig tudtunk eljutni, a befejezéshez viszont további többszáz millió forintra lenne még szükség.

A mostani óvoda akkor nem a végleges helyen van?

Nem, ez egy átmeneti helyszín, a végleges helye a csarnokunk melletti területen lesz. Az, hogy most itt működni tudunk, az egy csoda.

Ez az épület, ahol most vagyunk, hogyan került a gyülekezet birtokába?

Mivel 1999 után kiszorultunk a városból, egy folyamatos kihívás volt a számunkra, hogy miként tudnánk jobban megjelenni Gödöllő közéletében. Rendszeresen szerveztünk evangelizációkat, de egy központi hely hiányában a jelenlétünk nem volt folytonos, és sokan nem is tudtak a létezésünkről. Ezért szerettünk volna a gyülekezeti csarnok mellé szerezni egy olyan ingatlant, ami illusztris helyen, a belváros közelében van. 2015-ben viszonylag jó áron, 130 millió forintért vettük meg ezt a többszintes, felújításra szoruló ingatlant, ami a főút mellett, a kastélypark közvetlen közelében van. Eredetileg alsó tagozatos iskolát terveztünk ide, mert - ahogy említettem - óvoda helyszínnek nem engedélyezték volna az új alapítású intézményekre vonatkozó szabályok miatt.

De az óvoda most mégis itt van…

Igen és ez egy 2017-es fordulatnak köszönhető, a gyermekszolgálatunkat ugyanis egy bérelt családi házban tartottuk, amit eladtak a fejünk fölül, ezért új helyszínt kellett keresnünk a számára. (A csarnok szűkössége miatt erre ott nem volt lehetőség.) Ekkor döntöttünk úgy, hogy az első szintet a szolgálat számára felújítjuk, és mikor ezzel elkészültünk, akkor jött fel bennem az ötlet, hogy megkeressem az önkormányzatot, nem adnák-e meg erre az épületrészre az ideiglenes engedélyt az óvoda elindításához, amíg elkészül a végső helyszín. Nem sok esély volt rá, de mégis felkerestem a polgármester urat. Támogató hozzáállásának következtében elindíthattuk az engedélyezési folyamatokat.

Végül megkaptuk az összes hatóságtól a szükséges engedélyeket, ennek köszönhetően 2018-ban elindulhatott Gödöllőn a Mandulafa Óvoda. Először 42 fővel, de mostanra több mint 70-en vagyunk.

Az óvoda feletti szinten azóta kialakítottunk egy fiúkollégiumot is, ahol azoknak a "hites" fiataloknak nyújtunk segítséget, akik vagy a városban, vagy Budapesten járnak egyetemre. 

Az intézményfenntartás nagyon nagy teher tud lenni egy közösség és egy pásztor számára is, folyamatosan figyelmet, energiát és persze anyagi forrásokat is köt le. Milyen hosszútávú előnyei származnak a gyülekezetnek abból, hogy éveken keresztül felvállalja ezt a terhet?

Miért maradt fenn a zsidóság kétezer éven keresztül egy idegen, sokszor ellenséges kultúrában és környezetben? Azért, mert minden zsinagóga mellett volt egy iskola (jesiva). Egészen kiskortól fogva nagyon nagy hangsúlyt helyeztek a következő nemzedékre és a nevelésre. Meg vagyok róla győződve, hogyha szeretnénk, hogy az ébredés ne csak egy generációt érintsen meg, és ne csak villanásszerű hatása legyen a nemzetre, akkor a zsidósághoz hasonlóan nekünk is meg kell teremtenünk azt az infrastruktúrát, ahol a gyermekek abban a szellemben tudnak felnőni és tanulni, ami az első generációt jellemezte.

Így lesz ebben a városban is nemcsak múltja, hanem jövője is az ébredésnek. Ez a látás kezdetektől megvolt Németh Sándor szolgálatában, melyet követünk.

Gödöllő kevesebb mint 30 kilométerre van Budapesttől. A nehéz időszakokban nem merült fel bennetek, hogy egyszerűbb lenne itt csak egy imacsoportot tartani, és beolvadni a nagy közösségbe?

Ez a kérdés folyamatosan végigkísérte a létezésünket (98-ban is sokan felvetették), de úgy gondolom, hogy ha ma körbenézel nálunk, akkor választ kapsz a kérdésre.

Most igen, de 1999-ban nem volt fölöttetek több, mint a csillagos ég...

Természetesen a közösség identitását meghatározza, hogy egy úgynevezett szatellit közösség vagyunk, tehát nem különítjük el magunkat a központi gyülekezettől, hanem annak szerves részeként gondolunk magunkra.

Nagyon sok keresztény él a régióban, akik sok szálon kapcsolódnak Budapesthez, de ugyanakkor mindig is megvolt az igény, hogy legyen a városban egy gyülekezet, ahol a szellemi és közösségi életet helyben is meg tudják élni. A folyamatosan ingázó életmód nem könnyű, különösen gyermekekkel, ezért áldás számukra a helyi gyülekezet és annak az infrastruktúrája.

Tehát az sem gond számotokra, ha valaki inkább Budapesten érzi otthon magát?

Természetesen. Nyilván nem jó érzés, ha valaki nem tudja megtalálni a helyét nálunk, de sosem akartunk – nem is tudnánk - senkit sem ideláncolni a gyülekezethez. Teljesen normális, hogy van egy mozgás Gödöllő és Budapest között.

Hány fős most a gyülekezet?

Az istentiszteleteinken aktívan résztvevők száma 300 és 500 fő között van.