Fénnyel a sötétség ellen

#Hóman Bálint
#hanuka
Munkatársunktól | 2015. 12. 13.
Közel ezren gyűltek össze Székesfehérváron, hogy rendhagyó módon ünnepeljék meg a hanuka utolsó napját és tiltakozzanak Hóman Bálint szobra ellen.

A tiltakozás oka az volt, hogy a városban szobrot terveztek felállítani Hóman Bálintnak, a Horthy-­korszak antiszemita kultuszminiszterének, aki a zsidótörvények egyik előkészítőjeként nem érdemel köztiszteletet. A rendezvény szervezője a Mazsihisz volt, és a megmozduláson aktívan részt vett a Hit Gyülekezete is.

Miután az Élet Menete megérkezett a Bartók Béla térre, többen felemelték hangjukat az antiszemita politikus szobrának felállítása ellen. Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt mondta: „Náci eszmék mellett a végsőkig kitartó, vállaltan rasszista, antiszemita politikus ne kaphasson soha és semmikor szobrot hazánkban!” Heisler emellett utalt a helyzet iróniájára is, hiszen a Bartók Béla térre kívántak szobrot állítani, holott ő éppen a Hóman által támogatott ordas eszmék miatt kényszerült elhagyni hazánkat. A felszólalók hangsúlyozták, hogy szobrot példaképeknek állítsanak, ne egy tömeggyilkosságot támogató személynek.

A beszédeket követően meggyújtották a hanuka­gyertyákat. Ebben többek között részt vett Ilan Mor, Izrael államának magyarországi nagykövete, Neubart István, a székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, Lebovics Imre holokauszt­túlélő, valamint a székesfehérvári Hit Gyülekezete lelkészei, Grósz István és Keresztes Zoltán. A gyertyák meggyújtása szimbolizálta az esemény célját is: a hanuka fényével eloszlatni a hómani sötétséget.

Munkatársunktól | 2015. 12. 13.