Dicsérjük együtt az Urat!

#dicseret
#zenekar
Király Tamás | 2020. 04. 28.
Beszélgetés Balogh Ferenccel, Friderikával, Botos Lajossal, Király-Lugosi Veronikával, és Joób Gergellyel
Király Tamás műsorvezető a gyülekezet dicséretcsapatának tagjaival beszélgetett a karantén alatti élményeikről és online aktivitásukról.

Balogh Ferenc

Hogyan telnek a napjai a Hit Gyülekezete zenészeinek, énekeseinek, ebben az időszakban, amikor a koronavírus járvány miatt kijárási korlátozások vannak? Balogh Ferenc, ti hogy vagytok, hogy élitek a napjaitokat?

Köszönöm, nagyon jól vagyunk. Új időszakot élünk meg a házasságunkban, sokkal többet tudunk együtt imádkozni. Ez emlékeztet bennünket a 90-es évek elejére, amikor az első tűz lobogott bennünk, állandóan imádkoztunk, szinte csak az igével foglalkoztunk. Építő a kapcsolatunk, mindennap táplálkozhatunk Németh Sándor igehirdetéseiből a Spirit tévében. Nagyon jó az újraalapozás a Hit és Élet című műsorból, nagyon nagy áldás.

Akkor ti nem börtönként élitek meg ezt az időszakot, hanem megtaláljátok benne, ami öröm és jó dolog?

A Szent Szellem itt van velünk, és ahol az Úr Szelleme van, ott a szabadság. Úgy éljük az életünk, hogy sokkal közelebb tudunk lenni Istenhez. Természetesen várjuk már, hogy vége legyen ennek az egésznek. Nagyon szeretnénk, ha nem okozna nagy károkat az embereknek, és fájdalmas elveszíteni azokat, akik ennek a járványnak az áldozatai. A hozzátartozóknak vigasztalódást kívánunk. A hétköznapjainkat úgy éljük, mint mások. 12 óra után elmegyünk vásárolni, estefelé egy kicsit sétálunk az utcán, mert a mozgásra szükség van.

Többen kérdezik, hogy ezekben a napokban az emberek hogyan dicsérik Istent, mert a közös dicséreténeklés nagyon hiányzik.

Mivel minden szerdán és szombaton van istentisztelet-közvetítés, az elején vannak dicséretek felvételről, amiket együtt lehet énekelni a testvérekkel a képernyőre figyelve. A YouTube-on is fent vannak a Hit Gyülekezete dicséretei, azt bármikor le lehet játszani és együtt énekelni. Mindenkinek vannak olyan dalai, amiket eddig is énekeltek az Úrnak, azt elő lehet venni és énekelni. Mi is a feleségemmel szívesen vesszük elő a régi dalokat is, mint a Hozsánna Dávid fiának, vagy a Menjünk elébe hálaadással, és a többi. A régi keresztények biztos jól ismerik ezeket. Az új dalokból is fel vannak téve Friderikától, Botos Lajostól, Szabolcstól, és tőlem is. A hálaadás is nagyon fontos! Mi a Zsoltárokat szoktuk felolvasni, különösen azokat, amelyek nagyon ide illenek, mint a 91. zsoltár, amely azt írja: „Nem félek az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal, a dögvésztől, mely a homályban jár, a döghaláltól, amely délben pusztít”.  Megvalljuk ezeket, és ezeken keresztül is ki tud áradni a dicséret szelleme. Az I Korintus 14-ben Pál apostol kifejti, hogy énekeljünk szellemmel, és énekeljünk értelemmel, itt a szellemmel éneklés azt jelenti, hogy nyelveken is énekeljünk. Ezt javaslom a testvéreknek, hogy bátran énekeljenek nyelveken is.

Örömmel láttam, hogy a Facebookon te is osztasz meg a dalaidból.

Elmondanám, hogy először nem én akartam ezt, kicsit idegenkedtem tőle, de a visszajelzésekből látom - és köszönöm a bátorítást -, hogy több tízezren hallgatják meg ezeket a dalokat. Remélem, hogy nem az én személyem miatt, hanem Jézus Krisztus van a középpontban. Örömmel látom, hogy világiak is érdeklődnek, és bízom abban, hogy a dalok felkeltik a figyelmüket arra, hogy keressék Istent.

Dics

A zenésztársaiddal hogyan tartod a kapcsolatot?

Most egy új dolgot próbálunk ki, imádkozzatok ti is, hogy technikailag sikerüljön létrehozni, hogy egyik zenésztársam feljátszik egy alapot, azt átküldi a másiknak, a harmadiknak, mi énekesek megpróbálunk ráénekelni. Majd megpróbáljuk egy kicsit kozmetikázni, és így közreadjuk. Reméljük, sikeres lesz!

Az is ilyen kísérlet volt, amikor Németh Judit szerzeményét, a Bízz és reménykedjél című dalt közreadtátok, amelyben Joób Gergely zongorázik, Király veronika hegedül, te pedig énekelsz?

Ez úgy készült, itt a szobában, hogy Gergely zongorázott, én énekeltem, ezt átküldtük Veronikának, aki nagyon szépen ráhegedült. Ez egy karantén változat lett, de azt látjuk, hogy sikere volt. Szeretnénk majd rendesen meghangszerelni, mert ez olyan dal, ami rendkívül hasznos ebben az időben, ellene mond mindannak a reménytelenségnek, félelemnek, ami most a világban árad, és elég erős sok helyen. Ez egy jó szellemi szérum a koronavírus ellen, bízz és reménykedj!

Köszönjük, hogy itt voltál velünk, és Isten áldását kívánjuk az életedre!

Én is köszönöm, és sok örömet kívánok mindenkinek, és azt, hogy legyünk türelmesek, és bízzunk abban, hogy Isten ebből is jót fog kihozni az életünkből, és minden családot bátorítok arra, hogy egymással a kapcsolatot szeretettel éljék meg! Reméljük, hogy minél hamarabb le fog zajlani ez az egész, és személyesen együtt dicsérhetjük az Urat szellemben és igazságban!

Bayer Friderika

Friderika, az instagram oldaladon azt látom, hogy folyamatosan szól a zene nálatok, a karantén alatt sem hiányzik a dicséret az életetekből.

Nálunk nagyobb a gyerekzsivaj, persze a zene is szól, de az otthonunkban a legnagyobb áldás a csend egy muzsikusnak, mert ha szól a zene, akkor én mindenemmel odafigyelek, és az számomra nem kikapcsolódás. Nagyon örülök, hogy lehet dicséreteket megosztani, többen jelezték, hogy jó lenne. De a hétköznapokat a gyerekekkel töltjük. Sok minőségi időt töltünk együtt, és itt vannak az iskolaprogramok is.

Milyen volt visszatérni az iskolapadba a gyerekekkel?

Érdekes, mert eddig a tanárok elvégezték a nagy részét a tanulásnak. Mi reggel leadtuk a gyerekeket az iskolába, és délutántól az esti lefekvésig lehettünk együtt, és nagyon sűrű programunk volt így is. Nekem imameghallgatás ez az időszak. Keserű szájízzel mondom - a járvány és a betegség miatt - de a kérésem volt, hogy több időt lehessen együtt tölteni, és ez a nagy rohanás, zaklatottság le tudjon lassulni. Hiányérzetem van, hogy a mi nagypapáink és nagymamáink együtt tanították az írást és olvasást, és most a legkisebb fiam elsős, és ez nem lehetséges. De íme, most együtt tanulhatjuk a betűk írását, az olvasást. Már kialakítottunk egy napi ritmust, és nagyon élvezem - úgy látom, a gyerekeim is. Sajnálatos, hogy ilyen helyzetben kell ezt megélnünk, amikor ez a világjárvány van, és sokan eltávoznak, de imádkozunk sokat, hogy ez az áldatlan helyzet elmúljon.

Nagyon felelősségteljes dolog az, hogy a kisfiadat tanítod írni és olvasni.

Nagyon élvezem. Majd ha nagyobb lesz, akkor nagyon jó lesz visszaemlékezni arra, milyen volt, amikor a B betűt együtt kanyarítottuk, és látom, hogy a kis nyelve is együtt kanyarodik a betűvel. Ezek nagyszerű és visszahozhatatlan élmények. Nem akarok álszerénynek tűnni, de egy színpadi szereplés utáni taps sem hozza ezt az élményt, mint amikor együtt tanulunk. A feladatokat el kell küldeni, és az osztályfőnök néni egy Gera Zoli-féle villázós képet küldött, hogy szuperül sikerült a feladat megoldása. Ez egy csillagos ötösnél is többet jelentett számunkra.

Ilyenkor te is jobban érted, hogy mi van egy csillagos ötös mögött.

Hogyne! Rengeteg munka, odafigyelés. A gyerekek dolgoznak itthon.

Mennyire nagy kihívás az időbeosztás számodra?

3-4 hete kezdtem az órarendesdit. Nagy volt a váltás. Mivel láttam, hogy hosszú ideig tart ez az állapot, ezért beosztottuk a heti órarendet, és ezt betartjuk. Más lett a napirendünk, jó, hogy nem kell korán kelni, és nem probléma, ha este egy kicsit tovább fennmaradnak a gyerekek. Sikerült jól beosztani a rendelkezésünkre álló időt.

Férjeddel mindketten nagyszerű dalok, dalszövegek írói vagytok, azt gondolom, hogy Csuka László az egyik legjobb keresztény dalszövegíró. Mennyi időt tudtok ezzel foglalkozni?

Laci is itthon végzi a munkáját, és a gyerekek nagyon élvezik, hogy apa itthon van. Beosztottuk, hogy ki melyik gyerekkel tanul, de gyakran mind apával akar tanulni. Szinte csak este jut egy kis idő, hogy a saját munkánkkal foglalkozzunk. Nagyon jó, hogy együtt tudunk imádkozni, nézzük a Sándor igehirdetéseit, az egész család együtt le tud ülni. Kicsit lenyugodtunk. Ha majd visszatérnek újra a hétköznapok, ezek nyújtottak annyi élményt, hogy ezek az értékes idők később is a hasznunkra lesznek.

Botos Lajos

Botos Lajos, amikor az utolsó istentiszteleteket tarthattuk a Hit Parkban, gondoltál arra, hogy lehet, hogy hosszú ideig ez lesz az utolsó alkalom, hogy a színpadon lehetsz?

Voltak erre utaló jelek, de arra nem gondoltam, hogy ilyen drasztikusan megváltozik minden.

Dics

Hogy élitek meg ezt az időt a családban? Beszélgettem a lányoddal, mondta, hogy most érettségizik.

Nem csak érettségi, de diplomázás előtt is állnak, a fiam és a nagyobbik lányom. Mivel egy háztartásban élünk, nagyon jó, hogy ilyen sok időt tölthetünk együtt, mert a sok tanulás miatt alig láttuk a gyerekeket. Nagyon jót tett a családunknak, bár nagyon együtt érzek a betegekkel, az eltávozottak hozzátartozóival, és az egészségügyben dolgozókkal, de a mi családunknak ez most egy shabbat.

Akkor ti nem élitek meg nyűgnek, karanténnak ezt a helyzetet?

Hála Istennek, kertes házban élünk, és nagyon jó kint lenni a kertben, ráadásul lakásfelújítás is zajlik, amiben most a fiam is tud segíteni.

Akkor te művészként nem szégyelled megfogni a fizikai eszközöket?

Nem! A megtérésem után, meg az én áldott feleségem tanácsaira figyelve nagy változás jött az életembe. Nekiálltam én is konnektorokat szerelni, glettelni, festeni.

Akkor hívhatnak téged festeni és hasonlók?

Azt azért nem. De mivel öt évig Kanadában éltünk, volt részem a kétkezi munkában.

Jó érzés, hogy amit elvégzel, az megmarad, nem?

Igen jó érzés a lelkemnek, hogy valami kézzel foghatót is csinálok, mert a zene, ha nem okoz maradandó élményt, akkor az eltűnik.

A zenésztársaiddal mennyire tartod a kapcsolatot? Látom az Instagram oldaladon, hogy Pacival zenélgettek.

Nagyon jó barátok vagyunk, és sokat tanulok tőle. Kicsit belekóstoltunk ebbe a dologba, amit sok zenész is csinál, így próbál sikeres lenni, de nekünk más az elhívásunk. De most van lehetőségünk belekóstolni, és örömet szerezni másoknak is.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

#stayhome #adidas ✌

Lajos Botos (@botos_lajos) által megosztott bejegyzés,

 

Az egyik dalod, a „Hozzád futok, ó, Uram”. Mit kell erről tudni?

Ez egy „bölcsődal”, még a 90-es években játszottuk a BS-ben és a Folyondár utcában, Most, ebben az időszakban nekem is felfrissülést, megújulást jelent, amikor sok rosszat hall az ember, egy időn túl elfárad a lelke. Ebben a dalban oda lehet futni az Úr jelenlétébe, ami nagyon jól megújítja az én lelkemet is.

Király-Lugosi Veronika

Veronika, te a civil életedben is komolyzenével foglalkozol, mostanában gondolom nincsenek koncertek.

Március 15.-e óta leálltak az előadások, így most ez egy fura helyzet, amihez hozzá kellett szokni.

Neked ez kikapcsolódás, vagy nehezebb ezt megélni?

Most már kikapcsolódás. Eleinte nagyon furcsa volt hirtelen leállni, bár éppen előtte mondtam a férjemnek, hogy jó lenne egy kicsit pihenni, de nem így gondoltam az egészet. De kicsit lenyugodtam. Nálunk két iskolás gyerek van, egy ötödikes és egy másodikos, az online tanulásra való átállás újdonság volt, most már beletanultam. Így pihenés a számunkra, talán furcsán hangzik, de áldás ez a helyzet, kicsit feltölt.

Milyen, hogy egy kicsit tanító néninek is kell lenned?

Nekem nagyon nehéz volt, mert nem gondoltam, hogy alkalmas leszek tanárnak. Így a negyedik hétre már sikerült belejönni, a tanárok is sokat segítettek.

Ez az időszak arra is jó, hogy mindenki kilép a komfortzónájából, olyan dolgokat is megtanulnak az emberek, amit egyébként nem tennének.

Rá vagyunk kényszerítve, hogy valamit próbáljunk. Nekünk egy használható „okos” dolgunk van, amivel a gyerekek tanulnak, egyre jobban belejövök én is, hogyan kell használni.

Te gyerekkorod óta hegedülsz. Az, hogy hosszú órákat kellett gyakorolnod, mennyire mutatta meg, hogy más dolgokra nem volt időd?

Teljes mértékben. Annyira lefoglalt a zenetanulás, hogy lüke vagyok minden máshoz. 6 éves koromtól kezdtem hegedülni, és annyira lefoglalta az időmet, mellette a közismereti tárgyakat is meg kellett tanulni, hogy semmi másra nem volt időm.

Dics

Nem is érdekelt más?

Érdekelt a történelem, a régészet, de mivel higiéniamániás vagyok, anyukám azt mondta,  hogy nem igazán lenne jó számomra a portörölgetés a régészeti munka során. Így hála Istennek, maradtam a hegedű mellett.

Ennek mindannyian nagyon örülünk, mert nagy áldás a hegedűjátékod. Most, amikor a szimfonikus zenekarral nem turnéztok, van bármiféle mód, hogy dolgozzatok?

A zenekarral most teljes szünet van, de időnként filmzene felvétele folyik, aminek örülök, mert van egy kis kimozdulás.

Joób Gergely

Joób Gergely, mint a dicséretzenekar egyik oszlopos tagja kérdezlek, hogy álltok azzal, hogy online módon próbáltok a dicséretekkel kísérletezni karantén verziókkal?

Folynak erre kísérletek, szeretnénk mi is ezzel előre haladni, ahogy ezt a külföldi dicséret zenekaroktól is látjuk. Mindenki az otthonában felveszi a maga részét, és így szeretnénk egy dicséretblokkot, csokrot összeállítani. Többektől kaptunk erre felkérést. Nem könnyű, mert nem mindenkinek van otthon olyan lehetősége, hogy minőségben fel tudja venni, de dolgozunk azon, hogy technikailag meg tudjuk oldani.

És ti, hogy élitek meg ezeket a heteket?

Mi nagyon jól éljük meg, bár a gyülekezet nagyon hiányzik. De az online igehirdetések nagyon jó hiánypótlók. Zenélgetünk itthon, dicséreteket énekelünk, a gyerekeim is próbálnak zenét szerezni, és küldözgetik a családtagoknak. Úgy látszik, bennük is van zenei talentum. Ezek az idők alkalmasak arra, hogy erősítsük egymással a kapcsolatunkat, a gyerekekkel is többet tudunk foglalkozni. Vannak ennek az időszaknak nagyon szomorú és árnyoldalai, de mi a pozitív oldalról ragadjuk meg. Ami jó, azt kihozzuk belőle, nem tragédiaként éljük meg, hanem lehetőségnek vesszük, hogy imádkozásban, dicséretben meg tudjunk újulni a családdal együtt.

Te is tanulsz együtt a gyerekekkel?

Ez nem egyszerű dolog. Amikor elkezdődött március közepén, kezdett nagyon elfogyni a türelmünk. Mi nem vagyunk tanárok, és így nagyon felértékelődött a tanárok szerepe. Szeretném itt is kifejezni a tanárok felé a hálánkat és tiszteletünket! Láttam egy vicces posztot, hogy év végén a tanárok adnak a szülőknek virágcsokrokat. De lassan kezdünk belejönni, a türelmünk is kezd egyre jobban megmutatkozni. Nagy áldás így együtt tölteni a napot a gyerekeinkkel, még az íróasztal mellett is.

Mennyire tartod a kapcsolatot a zenésztársaiddal? Készülnek új dicséretek?

A Bízz és reménykedjél című dal, amiről Balogh Feri is beszélt, nagyon nagy áldás. Azonkívül szeretnénk kiadni a gyülekezetben énekelt dalokat egy szövegkönyvben, de készülnek új dalok is. Egyébként a bezártság egy jobb műhelymunkát is elő tud idézni, jobban jön az inspiráció. A természettel való találkozás is jobban ki tudja hozni az emberekből ezt a talentumot, ami bennük van, és új dolgok tudnak születni. Bízom benne, hogy amikor újra összejön Isten népe, hogy dicsérjük együtt az Urat, és lesz egy új paletta a dicséretben is, az egymással való együttlétet is új módon tudjuk megélni.

Küldtél nekünk egy dicséretet, mesélj róla!

Ez egy régebbi dal, magyarul a címe „Te vagy a kősziklám” Sokan szeretik, régen sokat énekeltük. Ebben az időszakban nagyon aktuális. Angolul a címe „Te vagy a rejtekhelyem”, ez tipikusan karantén jellegű dicséret. Ahogy a szövegben is van, az, hogy „Benned bízom én, velem vagy, és ez ad erőt”, vagyis nem az határozza meg az Úrral való kapcsolatunkat, hogy járunk-e gyülekezetbe, vagy nem, hanem az Úrral való személyes közösség.

Király Tamás | 2020. 04. 28.