Benny Hinn


Az én akaratom, vagy a Tied?

#BennyHinn
Tóth Petra | 2020. 03. 13.
Benny Hinn vendégszolgálata március 7-én
A legfontosabb dolog, amiről ma egy gyülekezetben beszélni lehet, az az örökkévalóság. Mivel a hátralevő idő rövid, mindenki életében egyre fontosabb, hogy felkészüljön, és készen álljon az Úr visszajövetelére. Ez az ügy nemcsak számunkra, hanem Isten számára is igen fontos. Az emberi élet ugyanis drágább számára, mint az egész teremtés egybevetve – hiszen, amikor a világot és az angyalokat megteremtette, az nem került neki semmibe, viszont amikor minket megmentett, mindent odaadott érte.

Isten ezzel a drága árral fejezte ki, hogy mennyire szeret minket, viszont innentől kezdve egy parancsolat is áll velünk szemben: Isten azt kéri tőlünk, hogy hozzunk egy végleges döntést mellette. Az első fontos kérdés, amire biztos választ kell találnunk, az, hogy van-e üdvösségünk, azaz, ha ma meg kellene halnunk, biztosak vagyunk-e abban, hogy Isten jelenlétében találnánk magunkat? Az a válasz, hogy „csak úgy tudom”, vagy „érzem, hogy igen”, nem elég, ez kevés. Az igazi, biztos választ egyedül a Szentírás adhatja meg.

Első lépések az üdvösséghez

Máté 16:13-19.

Az üdvösségünk keresésében először is mindenkinek szembe kell találnia magát Jézussal. Ez egy személyes találkozás, ami során az ő személye valóságossá válik számunkra. Jézus rendszeresen találkozásra hívja az embereket, azt mondja: „Gyertek hozzám, kik szomjaztok”, hozzátok hozzám a terheiteket.

Miután ez a találkozás megtörtént, választ is kell adnunk arra a kérdésre, hogy kicsoda Jézus számunkra. Az emberek sokféle választ szoktak mondani erre, de az egyetlen helyes, és örök életre vezető választ Péter adta meg: Jézus a Messiás, az élő Isten Fia.

Ez a meggyőződés egyedül Isten Szellemének kijelentése által tud megszületni a szívünkben. Ezen a meggyőződésen építette fel Isten az Egyházat. Ez a kulcs az örök élethez, a Mennyország kapuihoz, és egyúttal ez az első két feltétele az üdvösség birtokba vételének: személyes találkozás Jézussal, és meggyőződés arról, hogy ő Isten Fia, a Messiás.

Sokféle Messiás-kép létezik a világban, van iszlám messiás, hindu messiás, zsidó messiások és még sok más, de csak egyetlen Messiás van, aki fel is támadt a halálból, ő pedig Jézus Krisztus. Minden más Messiásnak hitt személy meghalt, és azóta is halott. Innen tudhatjuk, hogy Jézus az egyetlen út a mennybe.

Miután felismertük Jézust, mint Megváltót, fontos, hogy be is fogadjuk őt az életünkbe. A pokoltól való félelem azonban önmagában még nem megfelelő motiváció ahhoz, hogy üdvbizonyosságot nyerjünk. Ez ugyanis elég önző motiváció.

Amikor Jézust behívjuk az életünkbe, annak a motivációnak is jelen kell lennie, hogy őt magát megismerjük, szolgáljuk és kövessük, azaz, az ő tanítványaivá válhassunk.

Ennek a harmadik lépésnek módja az, hogy a bennünk megszületett meggyőződést Jézussal kapcsolatban hangosan megvalljuk – méghozzá nem is akárhogyan: nyilvánosan, emberek előtt. Péter is nyilvánosan vallotta meg a meggyőződését Jézusról, mint Isten Fiáról. A nyilvánosság nagyon fontos, nem elhanyagolható tényező, hiszen a megváltás maga is nyilvánosan történt meg. Nincs olyan, hogy valaki csak úgy, titokban fogadja el és vallja meg Jézust. Ez tehát a harmadik és negyedik kulcs: megvallani a hitünket Isten Fiában, mégpedig nyilvánosan.

Ezékiel könyve szerint minden ember bűnös, Pál pedig azt írja levelében: a bűn zsoldja a halál. Tehát mindannyian bűnösek vagyunk, ezért mindannyiunknak meg kell halnunk – ez az Ige értékítélete. Viszont van az Igében valami más is: Isten ajándéka.

Isten mindent megtett azért, hogy megmenthessen minket. Gondoljunk csak bele. Ő az örök Élet. Nem csak az örökkévalóságban él, hanem ő maga az Örökkévalóság. Ebben a dicsőséges állapotában viszont egy ember sem láthatta volna őt élve, mindenki azonnal meghalt volna, ezért ez a hatalmas Isten annyira megalázta magát, hogy olyanná lett, mint mi. Emberré lett, hogy láthassuk őt, hallhassuk őt, és megértsük az üzenetét – azért, hogy megmentsen minket és örök életet adjon nekünk.

Isten tehát mindent megtett, a megmentésünk érdekében, azonban nekünk is van felelősségünk abban, hogy ez az ajándék megvalósul-e az életünkben, vagy sem. Visszavonhatatlan döntést kell hoznunk, el kell köteleznünk magunkat Jézus Krisztus mellett.

Ezek az első lépések, amiket az ember az üdvösség megnyeréséért tehet, és ezek egyben egy csodálatos utazás első lépései is. A keresztény életben való meggyökerezéshez és az utazás folytatásához fontos, hogy – ha nincs - szerezzünk magunknak egy Bibliát, és rendszeresen olvassuk, mert ez által lehet megismerni az Urat. Arra is szükségünk van, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk a Megváltónkkal, minden nap megszólítsuk őt, emellett pedig egy jó gyülekezetre is szükség van, hogy részévé válhassunk Krisztus „testének”, a szentek közösségének.

A legnagyobb ellenség

A megtérés után minden keresztény egyedi pályafutásba kezd, annak megfelelően, amit Isten rábízott, ugyanis az örök élet ajándéka mellett Isten egy küldetést is rábízott az emberekre. E pályafutás során – különösen a végéhez közeledve – mindannyiunk számára fontos, hogy a szép kezdet után ne kudarccal, rosszul végezzük be a pályánkat, hanem győztesen, erőteljesen. Azonban, míg az örök élet Isten kegyelemből való ajándéka volt számunkra, a sikeres pályafutás már erőfeszítéseket igényel az embertől.

Aki valóban szolgálni akarja az Urat, előbb-utóbb szembesülnie kell azzal, hogy a szolgálat útjában igen sok akadályozó erő áll, melyek közül a legnagyobb akadályt a saját testi mivoltunk jelenti.

Ezért Jézus elképesztő dolgot mond János evangéliumában:

„Bizony, bizony mondom nektek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” (Ján.12:20-26.)

Ebben az igerészletben egy nagyon komoly felszólítás hangzik el, miszerint ahhoz, hogy szolgálhassuk az Urat, először meg kell halnunk… Ez megdöbbentő kijelentés, de mit is jelent? Fizikai halált? Természetesen nem. Kathryn Kuhlman, David du Plessis és más korabeli szolgálók szerint a sikeres szolgálat kulcsa a megfeszített élet. Ez azt jelenti, hogy meg kell halnunk a test számára. A test ugyanis a keresztény élet sikerének legnagyobb akadálya. A Biblia szerint az Ördögtől nem kell félnünk, mert hatalmat kaptunk felette, úgy kell elbánni vele, ahogy Jézus is tette: „Sátán, meg van írva…” Isten Igéje fegyver, amely elűzi őt. Az Ördög azonban – hála Istennek – nem él a hálószobánkban, mi viszont igen.

A régi, testi természetünk minden nap kihívás elé állít bennünket, minden reggel, délután és este el kell bánnunk vele, hogy ne ez domináljon bennünk.

Pál is ezt a terhet érezte a legszorongatóbbnak, ezért imádkozott, hogy Isten szabadítsa meg őt ebből a börtönből. A testi természetünk nem hordoz értéket Isten számára, ezért nem táplálni, hanem megtagadni kell.

Fontos látni azt a lényeges különbséget, hogy míg fizikailag itt, a földön élünk Magyarország polgáraiként, az igazi, belső énünk nem földi, hanem a Menny polgára, ezért vigyáznunk kell a lelkünkre, hogy a világ ne tudja beszennyezni.  Fiatalként különösen fontos ez, hiszen a világ ma sokkal több kihívást állít elénk, mint húsz évvel ezelőtt. A Facebook, YouTube, Instagram, és más hasonló csatornákon keresztül az Ördög óriási károkat okoz az emberek életében. Amerikában nagy problémát jelent a mentális egészség kérdése, sok öngyilkosság történik ezen oldalak miatt, mivel az emberek nem tudják utánozni mások népszerűségét.

A közösségi média önmagában véve nem lenne gonosz, hiszen sok jó dologra is fel lehetne használni, a rajta lévő tartalom mégis hatalmas rombolást végez az emberekben, még a keresztényekben is, mert folyamatosan a testi természetet táplálja bennünk.

Hogyan is válhatnánk mennyei emberekké, ha folyamatosan hozzá vagyunk ragadva a telefonunkhoz?

Ha szeretnénk meglátni Jézust, akkor a testnek meg kell halnia, mint a példázatban szereplő gabonamagnak. A magban benne van a szépség, az erő, a kincs, de kívülről nem látszik rajta, mert ahhoz, hogy ez kijöjjön belőle, először bele kell kerülnie a földbe. Amikor a földben lévő nedvesség hozzáér, a mag széttörik. Ennek bennünk is meg kell történnie, hogy Jézus élhessen bennünk.

Isten Igéje olyan, mint a földben lévő nedvesség: egyedül ez képes széttörni bennünk az egót és kihozni belőlünk a kincset. A világ ugyanis folyamatosan táplálja a testet, ezzel szemben pedig csak az Igével tudunk védekezni. Az Ige viszont sosem az „élőt” pusztítja el bennünk, hanem mindig csak a „halnivalót” – és amikor meghalunk a test számára, Isten akkor kezd el bízni bennünk. Az ő jelenlétébe ugyanis csak a mennyei dolgok tudnak bekerülni, a földi, testiek nem.

Minden nehéz próba és kihívás egy célt szolgál az életünkben: azt, hogy megtörjünk – mert amikor megtörünk, a mag meghasad, akkor jön elő a kincs, akkor Krisztus él bennünk. A kihívásokból ezért végül mindig jó származik, amikor összetörünk, és Krisztus él bennünk, elkezdődnek a csodák, és Isten elkezd használni minket, ahogy megígérte: „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Ján. 12:20)

Első helyre

Máté evangéliumában Jézus egy másik, hasonlóan sokkoló dolgot is mond a szolgálatról, amivel egy másik nagyon fontos veszélyre hívja fel a figyelmet:

„Aki inkább szereti atyját és anyját, hogy nem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogy nem engemet, nem méltó én hozzám. És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én értem, megtalálja azt.” (Máté 10:37-39)

Lukács evangéliumában pedig egyenesen úgy fogalmaz: „Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. (Luk 14:26)

Első olvasatra ez elég ijesztő. Isten valóban azt kéri tőlünk, hogy gyűlöljük meg a feleségünket, a gyermekeinket, a testvéreinket és a szüleinket? Szeretnénk Jézus tanítványai lenni, de hogy lennénk erre képesek?

Az igeértelmezésben nagyon fontos alapszabály, hogy soha nem szabad egy verset kiragadni és önmagában szemlélni, hanem mindig az egész Biblia üzenete fényében.

A tízparancsolatban az áll, hogy a szüleinket tisztelni kell, hogy hosszú életet élhessünk a földön. Ez az egyetlen parancsolat, amihez Isten ígéretet is adott. Ha tiszteletet adunk szüleinknek, mi is tiszteletben részesülünk, és hosszú életet élhetünk a földön. Hogy lehet ezt összeegyeztetni a fenti igével?

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, Mária és a többi fia Jézushoz mentek, hogy lássák őt. Ekkor Jézus azt mondta, hogy az ő családját azok jelentik, akik Isten Igéjét hallgatják. Ez azt jelenti, hogy még a családunknak sem engedhetjük meg, hogy beleavatkozzanak a munkába, amit Isten ránk bízott, vagy zavart okozzanak az Istennel való kapcsolatunkban.

Később viszont, amikor megfeszítették, tisztázta ezt a kérdést. Mielőtt kilehelte volna a lelkét, ránézett az anyjára és Jánosra, és azt mondta neki: Vigyázz rá. A legnagyobb fájdalmak és agónia közepette is gondoskodott Máriáról, mert nem gyűlölte, hanem szerette az anyját. Ez tehát a válasz. Jézus szavai nem azt jelentik, hogy gyűlölnünk kell a családunkat, hanem azt, hogy még nekik sem engedhetjük meg azt, hogy Isten elé kerüljenek a szívünkben. A szolgálatunk igazi ellensége nem a családunk, hanem a testi természet.

A korszak vége felé haladva különösen fontos, hogy a testi természetünket halálban tartsuk, mert a Sátán mindig megpróbálkozik azzal, hogy egy kereszt nélküli életet ajánljon fel nekünk. Mi viszont egyedül a kereszten vagyunk biztonságban, mert ott van a bűn és az Ördög feletti győzelem.

Az Ördög Jézushoz is odament, és azt mondta neki: nem kell meghalnod, neked adom a világot és minden hatalmat, csak imádj engem. Jézus erre azt mondta a Sátánnak: „Kerülj mögém, Sátán” (Távozz tőlem)! A Sátán viszont nem adta fel, hanem odament Péterhez is, és rajta keresztül még egyszer megpróbálkozott: Ne menj a keresztre, Jézus! Jézus azonban neki is ugyanazt mondta: Távozz tőlem, Sátán. Ezért fontos, hogy mindig Isten álljon az első helyen az életünkben, mert ha a Sátán kudarcot vall a kísértésben, gyakran hozzánk közel álló embereken keresztül próbálkozik újra. Később még a farizeusokon keresztül is megszólalt: Ha Isten Fia vagy, gyere le a keresztről!

A Sátán tehát újra és újra felajánlja nekünk a kereszt nélküli élet lehetőségét, de ahányszor nemet mondunk neki, annyiszor részesülünk Jézus Krisztus győzelméből.

Minden alkalommal, amikor nemet mondunk az óembernek, ott vagyunk Jézussal a kereszten – és ha vele együtt megfeszíttetünk, akkor vele együtt fel is támadunk. Ezért, ha meghalunk a világnak, akkor az üldöztetéseknek, fenyegetéseknek sem lesz hatása ránk, mert aki meghalt a világnak, azt többé senki nem szakíthatja el Krisztus szerelmétől.

Az én akaratom, vagy a Tied?

Ha Istent akarjuk szolgálni, akkor újra és újra fel kell tennünk a kérdést: Ez a dolog az én akaratom, vagy Isten akarata? Jézus akkor szerezte meg a győzelmet, mielőtt felment volna a keresztre. Mikor? Akkor, amikor azt mondta Istennek: Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied. A test azt mondja: ezt a poharat most tegyük félre, de a kereszt azt mondja: ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied. Isten tőlünk is ezt kérdezi: a saját akaratunkat akarjuk megvalósítani, vagy elfogadjuk az övét? Ahhoz, hogy Isten akarata valósuljon meg, a mi akaratunknak el kell halnia, ezt jelenti a megfeszített élet. Amikor pedig átadjuk magunkat Isten akaratának, akkor kezdődnek a csodák az életünkben.

Tóth Petra | 2020. 03. 13.