Az úrvacsorai közösség

#barany
#urvacsora
Megyesi Anna | 2020. 04. 15.
Németh Sándor szombati, úrvacsoráról szóló tanításának összefoglalója
A napokban az emberek az egész világon a názáreti Jézus haláláról, eltemetkezéséről és feltámadásáról emlékeznek meg. Velünk sincs ez másképp, ezt tesszük most mi is.

Először is azzal kell foglalkoznunk, hogy Keresztelő János hogyan mutatta be a Jordán folyónál a megjelent názáretit: „Íme az Isten báránya!” (Ján 1:36) Jézus és János találkozásáról nem volt előre megírt forgatókönyv, János annyit tudhatott Jézusról, hogy az unokatestvére, és Erzsébettől hallhatott valamennyit a születésének körülményeiről is. Az viszont, amit János ekkor mondott, az hitvallás volt.

Ennek a kijelentésnek van egy előzménye az ószövetségben, a peszach, ami az Egyiptomból való kivonulást megelőző első tavaszi ünnep. Jézus először egy peszachi vacsorát tartott a tanítványokkal, és ekkor alapította meg az úrvacsorai közösséget. Az úrvacsorai közösség a peszachi vacsora beteljesedése – habár ennek még mindig van Jézus második visszajöveteléhez kötődő jelentéstartalma, ami a jövőben fog beteljesedni.

Mit jelent az, hogy „Isten Báránya”, aki elveszi a világ bűneit?

Az ószövetségben a kiválasztott emberek különböző állatokat használtak föl az Istennel való szövetségkötésre, melynek központi eleme az engesztelő, vagy helyettesítő áldozat. Ez jelezte, hogy az ember megigazulásáért és bűneinek bocsánatáért szükséges egy ártatlan személy feláldozása, aki megszerzi az áldozatot bemutató ember számára a megbocsátást, az áldást és a javakat. Az áldozatbemutatás ezért az istentisztelet központi cselekménye.

Az Atya már az örökkévalóságban elhatározta, hogy a Fiát engesztelő és helyettesítő áldozatul adja, a Fiú pedig elfogadta ezt a szerepet, és elkötelezte magát annak betöltésére. Isten „időbeosztásában” már az is szerepelt, hogy mikor fog erre sor kerülni.

A Fiú áldozatáért lett megteremtve az idő (kronosz), aminek a célja az örökkévalóság.

Isten az Ádám leszármazottjainak szánt időt felosztotta korszakokra (aiónokra), amelyeknek van kezdete és vége. A korszakváltó fő esemény a szövetségkötés, s annak következményei bontakoznak ki az adott korszakban. A Biblia ezért ezer szállal kötődik a történelemhez, az időhöz, és a konkrét földrajzi területekhez, melyek garantálják a Biblia hitelességét.

A bárány kiválasztása és a peszachi vacsora a 10. csapás előtt következett be. Az egyéves bárányt le kellett vágni, a vérét ki kellett folyatni egy tálba, és izsóppal felkenni az ajtók szemöldökfájára és ajtófélfáira. Éjszaka, amikor jött az öldöklő angyal, meglátta a vért, és elkerülte az izraeli családokat, így az elsőszülöttek életben maradtak. Az egyiptomiak viszont a vér hiánya miatt haltak meg. A megváltás lényege tehát a vér.

Az ószövetségben a próféták már „Bárány”-ként beszéltek a szenvedő Messiásról. Jézus korában abból származott a probléma, hogy a szenvedő Messiásról elfeledkezve csak a dicsőséges Messiást várták, és nem értették, hogy a kettő egy személy.

Ézsaiás 53:4-7

Ézsaiás 53. fejezete már Jézus korában is Izrael megmentőjére, a Messiásra vonatkozott, aki elveszi a bűnöket. A többi áldozati vér az ószövetségben csak betakarni tudta a bűnt, de nem tudta azt elvenni.

A 7. versszak kijelentése a Bárányról szól, aki némán áll a kínzói elé. Keresztelő János ezt, a korábban Ézsaiásnak adott kijelentést alkalmazta Jézusra, ezért szánták rá magukat a tanítványok Jézus követésére. János pontosan rámutatott arra a személyre, akit Isten kijelölt a helyettesítő és engesztelő áldozatra, akire Isten ráhelyezi Izrael és az egész világ bűneit.

Isten jó előre elhatározta, hogy lehetőséget teremt a bűn átruházására, a bűnös az Istentől kijelölt áldozatra ráhelyezheti a bűneit. Az eljárás papi tevékenység, melynek meg kellett felelnie az Isten által támasztott követelményeknek. Ha ezt Isten elfogadta, akkor az áldozati vér Izrael bűneit egy évre befedezte. Ehhez köthető a jóm kippúr ünnepe. Ez tulajdonképpen még nem bűnbocsánat, csak a bűn elkülönítése, elfedezése.

Az új szövetségben viszont, ahogy Ézsaiás is prófétálta, a bűn el is lesz törölve. Ez a megigazulás. Ahogy Ábrahám megigazult hit által, úgy van meg ez a lehetőség a számunkra is. Ha bűnös az ember, semmilyen cselekedetével nem tud az állapotában minőségi változást eredményezni, még ha jót is tesz, a jó cselekedeteiben is benne van a természetének az állapota.

Isten szentsége abban áll, hogy nem néz a bűnre, elfordítja tőle a tekintetét. Ezért volt fontos, hogy az áldozat tökéletes, szent és ép legyen, ami csak a saját Fiában tudott megvalósulni, Ádám egyetlen leszármazottja sem tudta ezeket a feltételeket betölteni. Se Ábrahám, se Izsák, se Jákób, se Mózes, se a próféták nem voltak alkalmasak erre, ezért ők is a Messiásban hittek ugyanúgy, ahogyan mi - azzal a különbséggel, hogy a Messiás polgári nevét nem ismerték.

Ezt a nevet az újszövetség hirdeti a megtestesülés által, hogy a Messiás, Isten egyszülött Fia a názáreti Jézusban öltött testet.

1Kor 15:1-4

Az engesztelő áldozat annyit tesz, hogy két ellenséges felet Isten eggyé tesz, a válaszfalat kiiktatja, és létrehozza a megbékélést.

A gnoszticizmus abban az időben kezdett elterjedni, amikor Pál írta ezt a levelet. A gnoszticizmus egyik alapelve, hogy az anyagi világ eredendően rossz – ami a Bibliával ellentétes álláspont. A Biblia szerint az anyagi világ és az emberi test eredendően jó volt, csak a bűn miatt lett romlott és rothandó, ezért lett halandó az emberi természet is. A gnosztikusok úgy okoskodtak, hogy ha rossz a test, akkor föltámadott állapotában is rossz lesz. Ennek a tévtanításnak következtében sokan elkezdték megkérdőjelezni a názáreti Jézus Krisztus fizikai föltámadásának a jelentőségét. Szerintük a názáreti Jézus fizikai testben való föltámadása semmiféle üdvözítő erővel nem rendelkezik, mert a feltámadott test is ugyanolyan rossz és gonosz, mint a nem föltámadott test. Pál ezt a tévtanítást akarta teljesen kiszorítani a korinthoszi gyülekezetből.

A megigazulás három alappillére

Az első a názáreti Jézus Krisztus halála. Az írások szerint több paradigma is található az ószövetségben, ami a Messiás szükségszerű szenvedésére és halálára vonatkozik. Jézus halálának menetrend szerint kellett megtörténnie, különben nem lenne bűnbocsánat, ahogy a Zsidókhoz írt levél is hangsúlyozza. Jézus föláldozása a húsvéti ünnepekre esett. Jézusnak, mint halálra ítéltnek még a saját keresztfáját is vinnie kellett. Pál itt hangsúlyozza, hogy mindezt a mi bűneinkért szenvedte el, nem a saját bűneiért. Ez az üdvözítő hitnek az első nagyon fontos igazsága.

A második lépés az eltemetés. Jézus holttestét egy gazdag ember sírjába helyezték, ami egy próféciát töltött be. Jézus eltemetése a kovásztalan kenyerek ünnepével függ össze. Amikor Jézus a kereszten bejelentette, hogy „elvégeztetett”, kifejezte, hogy betöltötte az Atya összes követelményét az engesztelő áldozattal kapcsolatosan, majd az Atya kezébe helyezte a lelkét és a szellemét, és azonnal kiment a testéből a szelleme. Amikor jöttek a katonák, észrevették, hogy Jézus már nem él. Hogy biztosra menjenek, a katona a lándzsát az oldalába döfte, ahonnan víz és vér jött ki.

Ez az újjászületés két fontos eleme – a Szent Szellem mellett.

Olyasmi történt a kereszten, mint ami Ádámmal történt, amikor Isten álmot bocsátva rá, a kivett oldalbordájából megalkotta Évát. Jézusra rászállt az álom, valóságosan meghalt. A vízből és a vérből születtünk mi meg, s így lettünk a názáreti Jézus Krisztus jegyesei.

Mint jegyesek, várjuk az esküvőt, amikor a teljes váltság napja bekövetkezik. Erre az időre Jézus zálogként, foglalóul a vérét és a Szent Szellemet hagyta itt nekünk.

A foglaló után a kereskedő másnak már nem adhatja el az árut, mert a vevő a foglalóval jelzi, hogy vissza fog jönni, és kifizeti a teljes árat. A tulajdonjog tehát már a vevőé, de a használati jog még nem, a kereskedő így már csak védelmezi és őrzi az árut, amíg a tulajdonos vissza nem  jön, hogy elvigye azt, amit az övé.

Az eltemetkezés előképe a kovásztalan kenyerek ünnepe. A 16. zsoltárban azt olvashatjuk a Messiásról, hogy az Isten Szentjének a lelkét nem hagyja az Úr a Seolban, és a teste nem lát rothadást. Miért nem rothadt el a teste Jézusnak a sírban? Mert nem volt benne bűn. A bűn hiányában pedig a Halálnak nem volt hatalma Jézus teste fölött.

Miért nem volt tehát kovász a kenyérben? A kovászt, mint jelképet a korinthusiaknak írt első levélben bontotta ki Pál apostol. A korinthusi gyülekezetet azért intette meg, mert toleránsak voltak a szexuális bűnök felé, a halálos bűnben élő fiatalembert nem figyelmeztették, nem feddték meg, ami így kovászként az egész közösséget mély erkölcsi bűnökbe taszíthatja.

A 6. versszakban arra utal Pál, hogy Jézus feltámadását ne „a rosszaság és a gonoszság régi kovászával”, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával ünnepeljük. Istent tisztaságban és igazságban kell követni, és a Szent Szellemmel együtt járni. A „keresztény” paráznákat, csalókat, ragadozókat, bálványimádókat ezért sokkal súlyosabban ítéli el Pál, mint akik a világban teszik ugyanezeket.

Akkor lesz részünk az igazak feltámadásában, ha az újjászületéstől az igazak feltámadásának napjáig a tisztaság és az igazság kovásztalanságával ünnepeljük az Úr feltámadását, ez az igazi keresztény élet. Jézus vére és a Szent Szellem a testünk tisztulásában is óriási szerepet tölt be.

A megigazulás harmadik alappillére a feltámadás, amihez az első zsenge ünnepe kapcsolódik. Ezen az ünnepen az árpaaratás első kévéjét bemutatták az Úrnak, ami garancia volt az egész aratás sikerességére.

1 Kor 15:12-17

A föltámadást nem lehet elválasztani a megváltástól, mert a feltámadás bizonyítja Jézus vérének a tisztaságát és bűnt eltörlő erejét, a feltámadás tesz bizonyságot Jézusról, hogy ő a Messiás. Ha nincs föltámadás, nincs bűnbocsánat, nincs megigazulás, és akkor minden ember a kárhozatban végzi. Jézus Krisztus első zsengeként támadt fel a halottak közül, és őt követik majd a feltámadás különböző szakaszai. Ebbe a rendbe kell magunkat is belehelyezni.

A názáreti Jézus Krisztus feltámadása a halottak feltámadásának garanciája. Ez a húsvét hatalmas nagy üzenete. Jézus elérhetővé tette számunkra Isten igazságát a halálával, eltemetkezésével és feltámadásával. Ezért mondja a Rómaiakhoz írt levél 4. fejezetében Pál apostol azt, hogy „aki hiszi, hogy Jézus Krisztus meghalt az ő bűneiért és feltámadt a megigazulásáért, az üdvözül.”

Az úrvacsorai közösség

Lukács 22:7-20

Jézus a tanítványaival a mózesi rendtartás alapján készítette elő a peszachi széder estet: ott volt a bárányhús, a kovásztalan kenyerek és a keserű füvek.

Az úrvacsora és az újszövetség megkötése a széder estének a folytatása, és annak a kellékeit használja fel hozzá. A Messiás azóta is kívánja, hogy a zsidók és a keresztények részesüljenek a széder estéből, illetve az úrvacsorából. Ő viszont addig nem fog fizikálisan részt venni a széder estén, sem az úrvacsorán, amíg Isten országa láthatóan el nem jön a földre.

A széder estében tehát összekapcsolódik a múlt, a jelen és a jövő. A múlt, azaz az Exodus és Jézus halála, eltemetése és feltámadása. Jézus ezek után a kiontott vérét fölvitte a mennyekbe. Ez a vér nem a fizikai tulajdonságai miatt, hanem a benne levő élet miatt tud engesztelést hozni - ezért is tilos a vért megenni, mert az engesztelésül adatott. Jézus, amikor kifolyt vére, a tökéletes, tiszta, szeplőtlen, igaz lelkét adta át Istennek értünk az Ádám bűnei miatt megromlott lelkünk helyett. Ezt az ártatlan és hibátlan vért árasztja ránk azóta is a mennyből a bűneink bocsánatára és a megigazulásunkra.

Pál apostol megértette, hogy Isten őt arra hívta el, hogy a Szent Szellem kijelentse a testében Jézus Krisztust. Ezért mondja a Galatákhoz írt levélben, hogy „élek többé nem én”, azaz az őseim bennem, hanem él bennem a Krisztus. Minél idősebb az ember, annál hajlamosabb arra, hogy az ősök természete elevenedjen meg benne, ehelyett viszont egy sokkal jobb és drágább életet nyerhetünk meg Krisztusban. Ebben nagyon nagy segítséget jelent az úrvacsorai közösség, mert a názáreti Jézusnak a vérével és testével lesz benne közösségünk.

Az úrvacsorai közösség három elemből áll: Az asztal a testvériség és a Messiással való közösség jelképe. A bor, a pohár jelképezi a názáreti Jézus kiontott vérét, az újszövetség vérét, aminek kegyelemközvetítő erejéből úgy részesülhetünk, ha a názáreti Jézus halálát, eltemetkezését és feltámadását hittel elfogadjuk.

A peszach és az úrvacsora a többi ünnep alapja, ami nélkül a többi elveszíti a jelentéstartalmát. A bárány feláldozása az alapja a kovásztalan kenyerek, az első zsenge, és a hetek ünnepének, illetve az őszi ünnepeknek is.

A kovásztalan kenyér a názáreti Jézus Krisztus romolhatatlan, bűntelen testét jelenti, ami az egyházra is vonatkozik, mint Krisztus földi testére. Az igazi egyháznak szentségben kell élnie, mert anélkül nem lehet meglátni Istent.

Amikor megtörjük a kovásztalan kenyeret, az Jézus testének megtörésére utal vissza, hogy az életét átadja nekünk. A bor megáldása és vétele azt jelenti, hogy a vérét, a lelkét nekünk adta. Ez gyógyulást, egészséget és örök életet közvetít számunkra, ahogy a János evangéliuma mondja, aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, annak örök élete van. Ez a keresztény élet fő célja.

Az újszövetség, amit Jézus alapított, továbbra is érvényben van. Az úrvacsorai közösség tehát áldást hoz, de hozhat átkot is, ha nem becsülik az emberek Jézus testét és vérét. Méltatlanul is lehet venni a poharat és a kenyeret, ezért hangsúlyozza Pál, hogy mindenki vizsgálja meg magát, hogy az úrvacsorai közösséghez való viszonyulása megfelel-e az Úr szentségével szemben támasztott feltételeknek. Aki méltatlanul eszik és iszik, az ítéletet eszik és iszik magának, mert nem becsüli az Úr testét.

Az úrvacsora a kereszthalált és az Úr eljövetelét hirdeti, ezt pedig a Szent Szellem teszi valóságossá számunkra. A megáldott kenyér a Krisztus testével való közösséget, koinóniát eredményezi, a pohár pedig az újszövetségből, a Jézus Krisztus véréből való részedést jelent, amely nem ítéletet, hanem áldást, életet, gyógyulást, egészséget közvetít.

Megyesi Anna | 2020. 04. 15.