Az időszakos örömök


földhöz vágnak

#fordulat
#bizonysag
Takács Benjámin | 2020. 07. 11.
Interjú Pócsik Balázzsal
"Nem érdekelt, ha a szüleim kiabáltak, hogy csináljak valamit, vagy dolgozzak. Nem érdekelt, mert épp játszottam!" - Pócsik Balázs a keresztény neveltetése ellenére a kilátástalanság, a depresszió és napi akár tizenhat óra játék fogságában találta magát. Huszonhét éves koráig ment a lejtőn, míg végül egyedül Isten maradt számára. Ő viszont megmutatta az utat a számára!

Ha jól tudom, a családod kötődése a kereszténységhez már hosszú időre nyúlik vissza. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Én úgymond „beszülettem” a kereszténységbe, már édesapám is többedgenerációs baptistaként nőtt föl, édesanyámmal együtt egy baptista gyülekezetbe jártak. Volt ott egy lelkész, aki elmondásuk szerint máshogy prédikált, mint a többiek. Amikor a szüleim utánajártak, hogy mi ennek az oka, kiderült, hogy a lelkész be volt töltekezve Szent Szellemmel.

Ha jól gondolom, ez a baptistáknál nem egy gyakori jelenség.

Abszolút nem, sőt, többnyire a nyelveken szólást sem fogadják el. A szüleim ekkor kezdtek el nyitni a pünkösdi vonal felé, és így kötöttek ki végül a Hit Gyülekezetében. Édesapám dicséretvezető volt a záhonyi gyülekezetben. Gyerekként nem nagyon tudtam hova tenni a „gyülekezetbe járás” dolgot. Szerettem is, meg nem is, sajnos sokszor kényszernek éltem meg. Az iskola, ahova jártam, nem keresztény iskola volt, ezért sok másfajta impulzus ért ott.

Mindig kerestem a vagány társaságot, próbáltam megfelelni nekik, és úgy viselkedni, ahogyan ők.

Ez elkezdett egy rossz irányba vinni, amihez hozzátársult a szülői szigor. Szombaton mindig gyülibe kellett menni, nem csináltam azt, amit akkor igazán szerettem volna. 2007-ben volt nálunk egy többnapos evangelizáció, ahol elmondtam a megtérők imáját, és meg is keresztelkedtem, viszont mégsem volt jelen az életemben az a megtartó erő, ami ezen a pályán tarthatott volna.

Balázs

Mit gondolsz, mi volt az oka annak, hogy az a bizonyos „megtartó erő” hiányzott az életedből? A rossz társaság?

Talán inkább az, hogy ekkor még nem volt meg az a nagy érintés az életemben Istentől. Gyerekként többször is imádkoztak értem, és éreztem, hogy ott van a Szent Szellem, de mindig ellenálltam neki, megkeményítettem a szívemet.

Így nem tudtam magam visszatartani a bűnökkel szemben sem, nem tudtam megváltozni, holott tudtam, hogy rosszat csinálok.

Hány éves voltál ekkoriban?

Tizenhat. A gimnáziumi években érdeklődni kezdtem az extrém sportok felé…

Milyen extrém sport felé?

BMX. Nyíregyházára jártam, ahol sok hozzám hasonló srácot ismertem meg. Megnövesztettem a hajam, és metál zenét kezdtem hallgatni. Próbáltam alkalmazkodni a társasághoz. Abban az időben teljesen magaménak éreztem a metál kultúrát. Van egy vonzása, de ugyanakkor nagyon elvont, és az okkultizmus is eléggé átitatja ezt a zenei irányzatot. Sokáig próbáltam rávenni a szüleimet, hogy fültágítóm, piercingem, tetoválásom lehessen. A szülői szigornak köszönhetően, nem engedték, hogy maradandó károkat okozzak magamban.

Nem látok rajtad "lyukakat". Ezek szerint sikerült megúsznod?

Igen, csak az orromba raktam, de azt is kivettem egy hét után, mert volt egy belső érzésem, hogy inkább ne legyen.

Ebből a haveri bandázásból egy idő után heti szokássá vált, hogy én is elmegyek bulizni, de közben mégsem élveztem, nem éreztem magaménak az egészet.

Inni sem szerettem, utána nagyon sokszor rosszul éreztem magam, hogy vajon miket csinálhattam addig, amíg nem voltam magamnál. Ez belül nagyon fel tudja őrölni az embert. A metál kultúra is nagyon beszippantott, és egyre mélyebbre mentem. Sokáig azzal nyugtattam magam, hogy amit hallgatok, az „keresztény” metál zene. Bemagyaráztam magamnak, hogy ez lelkileg jó nekem és felemel, holott agresszív és ideges lettem tőle. Ez után átsodródtam a sátánista zenék területére, nem voltam tisztában vele, hogy mekkora károkat fog bennem végezni, egy ilyen zene meghallgatása.

Balázs

Hogyan kerültél bele a függőségekbe, amiket korábban említettél?

Ebben a baráti társaságban nagyon sokan játszottak életmódszerűen számítógépes játékokkal. Amikor Debrecenbe kerültem, az albérlőtársam, aki egyben a haverom volt, megmutatott nekem egy játékot. Kipróbáltam és azon vettem magam észre, hogy a valóság számomra a virtuális élet lett. Több éven keresztül egy kitalált karaktert fejlesztettem, ez a játék a World of Warcraft volt. Nem láttam belőle a kiutat, ami a legszomorúbb, hogy nem is akartam igazán megszabadulni tőle. Minden napomat átitatta a játék, ha egy nap nem tudtam játszani, mindig gondok voltak velem.

Nem érdekelt, ha a szüleim kiabáltak, hogy csináljak kint valamit, vagy dolgozzak, nem érdekelt, mert játszottam. Elhanyagoltam a tanulmányaim, naponta akár tíz-tizenhat órát is tudtam játszani.

Szerinted miért olyan nagy probléma a játékfüggőség? Napjainkban talán sokan elbagatellizálják ezt a kérdést...

Én úgy gondolom, hogy a játékfüggőség olyan, mint a drog, sőt, olyan élményeket tud megadni, amit a cigi és a drog talán nem. Én agresszív és ideges lettem tőle, ami nem tett jót se a szívemnek, se az egészségemnek.

Hol kezdődött el a fordulat az életedben? Mi volt a mélypont?

Alapvetően a játékfüggőségben való elmerülés hozta el a mélypontot, amit már nem tudtam kontrollálni, emellett gyerekkorom óta pornófüggő is voltam, amit úgyszintén nem tudtam kontrollálni. Volt egy pont, amikor fent ültem a szobámban, és elkezdtem videókat nézegetni, kezemben egy energiaitallal, amin egy kis ördög figura volt. Ironikus volt ez a szituáció... Előtte pár nappal már elkezdtem nyitni Isten felé, és épp ekkor jött ki a Bethel zenekarnak egy új dala, a Reckless Love, ami Isten önzetlen szeretetéről szól, ez nagyon megérintett. Ebben az időszakban sajnos már gyakran a gondolataimat sem tudtam kontrollálni, és a videónézés közben jött egy olyan gondolat, amiről biztosan tudtam, hogy az nem a saját gondolatom, hanem démonikus. Ettől nagyon meg is ijedtem. Rosszul lettem, kirázott a hideg és felment a vérnyomásom.

Emiatt gondolom úgy, hogy ezek a játékok képesek teljesen felzabálni az ember elméjét. Sajnos ma már ez is egyfajta „sport”, de akik ezzel komolyan foglalkoznak, azoknak a napi sok óra játék-edzés után a szabadban is kell lenniük, szakemberek is foglalkoznak velük, hiszen ezt az életvitelt nagyon nehéz egyedül kezelni. Most is látom a környezetemben egy fiatal srácon, aki ugyanazt az életmódot folytatja, amit én régen, hiába mondja az ember, hogy ne csinálja tovább, mert nem vezet jóra, nem látja előre a következményeket, csak akkor döbben rá, amikor saját maga kerül a verem mélyére.

Balázs

Tehát nálad is ez volt a mélypont?

Igen, ebben az időszakban éreztem, hogy muszáj Isten felé fordulnom, mert különben pszichológusnál fogok kikötni gyógyszerszedéssel. Mély depresszióba és kilátástalanságba estem, és az egyedüli kiutat Istenben láttam.

A játékok nem tudják megadni azt az életet, amit Ő szánt az embernek, de Istennel ezekből a függőségekből is van kiút.

Én soha nem drogoztam, nem is cigiztem, holott rendszeresen jártam buliba, és meglett volna a lehetőségem, de ezektől megvédett az Úr. Nekem a drog a pornó- és játékfüggőség volt, amelyek időszakos örömöt tudnak csak okozni, felemelik az embert, de aztán földhöz is vágják. Amikor valaki egész nap csak játszik, és huszonhét évesen döbben rá, hogy tizenéveket pazarolt el az életéből, soha nem tanult, de pályát kell választania, az egy elég kilátástalan helyzet. Tehát depressziós lettem. Egyszer édesanyám arra jött haza, hogy ülök az ágyon, és bőgök. Soha nem láttak még ilyen állapotban, ettől ők is nagyon megrémültek.

Anyukám kérdezte, hogy mi van velem, nehezen tudtam neki válaszolni. Csak annyit tudtam neki mondani, hogy „nincsenek barátaim.” Mert igazából csak haverjaim voltak, akikkel úgy együtt lógtam, de baráti gondviselést, egy mély beszélgetést nem lehetett velük, mert ha valami bajom volt, mindig azt mondták, hogy „gyere játszani!” „gyere inni!” De hát olyan, hogy valaki imába támogasson, vagy egy közös ebéd… olyan barát nem volt. Ebben az időszakban nem mertem egyedül otthon maradni, így amikor édesanyám, édesapám dolgozott, én átmentem a nagymamámhoz.

Féltél önmagadtól, a saját gondolataidtól?

Igen. Ekkor kellett rájönnöm, hogy nem voltam önmagam. Ezért nyitottam Isten felé, elkezdtem a Bibliát olvasni, bár nem értettem belőle semmit, de úgy voltam vele, hogy ez segíteni fog, és éreztem, hogy ez fog engem kiemelni a bajból. Nagy kegyelemnek tartom Isten részéről, hogy erre rájöhettem. Elkezdtem járni Virga Miklós gyülekezetébe Nyíregyházára. A nagybátyám benne van az ottani dicséretcsapatban, így az istentiszteletek után náluk alhattam, nagyon támogattak ebben az időszakban. Mivel én 2007-ben elmondtam a megtérők imáját, úgy gondoltam, hogy nem kell újra megtérnem. Azt viszont éreztem, hogy bűnvallásra van szükségem. A megtérésem előtt már el is kezdtem szervezni, de mégis valahogy eltolódott a dolog. A lelkész, akinél voltam, azt mondta nekem, hogy ha érzem a bensőmben a jelzést, hogy kötelezzem el újra magam Jézus Krisztus mellett, ne habozzak.

Balázs

Nagyon makacs voltam, de az egyik istentiszteletre vendégként eljött Arató Ádám (a kecskeméti gyülekezet lelkésze) is, és ennek az alkalomnak a végén újra volt megtérésre való felhívás. Ahogy ott álltam a helyemen, elkezdtem remegni, mint a kocsonya - ezt nem tudtam hova tenni. Hezitálva, nehéz léptekkel az istentisztelet végén előre mentem, elmondtam Ádámnak, hogy milyen állapotban vagyok, Miklóssal pedig elmondtuk a megtérők imáját. Befogadtam Jézus Krisztust a szívembe, és imádkozott értem kézrátétellel is. Ekkor úgy betöltött a Szent Szellem, hogy leborultam a földre, és csak azt tudtam mondani az Úrnak, hogy „bocsáss meg”, mert éreztem a súlyát az évek alatt összehordott tetteimnek. Ezért is érint meg az Ararat Worship: Vár a föld című dala: „Kipótolom az éveket Visszahozom a szívedet az égbolt széléről, a tenger mélyéről - így szól Istened

Két és fél éve tértem meg, de az Úr azóta is folyamatosan csak pótolja és pótolja az életemből kiesett éveket. Nagyon sok barátot kaptam, akik rengeteget segítettek.

Ennek a kárpótlásnak a része az is, hogy a karanténban töltött időszak alatt megházasodhattál, igaz?

Igen. Most leszek huszonkilenc éves, és nagyon szerettem volna megházasodni - már a megtérésem előtt is -, de akkor az életmódom ezt határozottan nem tette lehetővé. Isten megőrzött, hogy ne menjek bele olyan házasságba, kapcsolatba, amely utána még mélyebb pontra vinne. Soha nem gondoltam volna, hogy két és fél évvel a megtérésem után alkalmas leszek a házasságra, de nagyon hálás vagyok, mert azzal, hogy megházasodtam, sokkal bátrabb, határozottabb lettem, és folyamatosan formál az Úr. Nagyon érezhető volt Isten keze az esküvőnkön, mert eredetileg a nyár végére terveztük, de a karantén időszakot nem akartuk úgy eltölteni, hogy nem találkozunk, ezért egy hirtelen döntéssel pár nap alatt megszerveztük az esküvőt. Fotóstól kezdve a virágoson át mindent sikerült megszervezni, mindezt úgy, hogy közben húsvét volt. Nagyon hálás vagyok az Úrnak, mert kegyelem és csoda volt, hogy ez így összejött. Minden nagyon olajozottan ment, Petrőcz László adott össze minket. Nagyon boldogok vagyunk, szeretjük egymást, és élvezzük a házasságot. Nem gondoltam volna a megtérésem előtt, hogy ennyi mindent tartogat számomra az Úr, ezt pedig nem kaphattam volna meg a világban. Hálás vagyok Istennek, hogy egy olyan feleséget kaptam tőle, akivel teljes mértékben kiegészítjük egymást.

Balázs

Mit üzennél azoknak az olvasóinknak, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint amikkel te küzdöttél?

Amikor az ember azt érzi, hogy nem önmaga, és ezt fel is ismeri, ne hagyja magát tovább sodródni, hanem lépjen Isten felé, és kiáltson hozzá, mert önmagunktól nem vagyunk képesek kimászni ebből a helyzetből.

Eszembe jutott János evangéliumának 10:2-4: „Aki pedig az ajtón megy be a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit, és a juhok hallgatnak annak szavára, és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.” A bűnökből, függőségekből, egyedül Jézus Krisztus a kiút, ne keményítsük meg a szívünket felé, hanem engedjünk az Ő hívásnak.

Takács Benjámin | 2020. 07. 11.