Interjú Hajas Lídiával

Hajas Lídiát legtöbben a nyári evangelizációs tábor egyik lelkes, aktív, "mindenütt jelenlévő" szervezőjeként ismerhették meg 2019. augusztusában. Története sokakat inspirált a környezetében, ezért megkértük, hogy valamivel szélesebb közönség előtt is mesélje el, mi történt vele.

Kezdjük talán azzal, hogy az életedben történt egy nagy fordulat - ám a fordulat mélyrepüléssel kezdődött.

Igen, egy lázadással kezdődött a történetem, aminek hatására ki is rúgtak a Bornemiszából (a Hit Gyülekezete budapesti általános és gimnáziumi iskolája - a szerk.) 8. félévkor. Keresztény családba születtem. A szüleim a gyülekezetben ismerkedtek meg, ott is házasodtak össze. A nyolcvanas években tértek meg, még a budaörsi időszakban, és ’93-ban házasodtak össze. Nem sokkal később meg is születtem. Mikor elértem az iskolakezdési kort, először nem keresztény iskolába írattak be, hanem az első öt osztályt másik iskolában végeztem el, utána jelentkeztem a Bornemisza Péter Általános Iskolába, ami a gyülekezet fenntartásában van. Ott egészen nyolcadik osztály félévéig bírtam. Ekkor olyan lázadóvá vált a viselkedésem, ami már nem fért bele az iskola erkölcsi rendjébe.

Egy keresztény nevelést kapott lány hogyan tud kikötni egy ilyen deviáns életstílusnál? Mi volt az oka ennek a lázadásnak?

Ezt a közeget kerestem magamnak. A cigizés, alkohol, pasizás, bulizás nagyon vonzott, úgyhogy efelé kezdtem el menni.

Mi vonzott téged ebben az életmódban?

Nagyon unalmasnak tartottam a kereszténységet, nem láttam, mi olyan izgalmas benne. Lázadó magatartásomat akkoriban, sem a szüleim, sem az iskola nem tudta kezelni, így aztán megkeseredtem az egész gyülekezetre és az intézményre is.

Még a nem keresztények között is kirívó az a 13 éves, aki dohányzik…

Én azt gondoltam, hogy ők a menők, így hozzájuk akartam tartozni. Akkor azt gondoltam, valójában elértem a célomat, hisz végre kikerültem egy világi suliba.

A keresztény közegben nem láttál körülötted olyan példákat, akik inspiráltak volna? Akiktől láthattad, hogy van értelme a kereszténységnek?

Egyáltalán nem. Teljesen máshogy láttam akkoriban a világot. Zavart, ha rám szóltak, mikor káromkodtam. „Nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak. Én el tudom dönteni, nekem mi a jó.” - így gondolkodtam akkor. Nyilván ez nem volt jó szemléletmód.

Aztán jött a gimnázium…

Ekkor indultam el igazán a lejtőn, 9. osztályban már elkezdtem füvezni, ez szinte végig kísérte a szakközépiskolás éveimet. Ahogy betöltöttem a 18. életévemet, onnantól jöttek a fesztiválok, mert már hivatalosan is bemehettem. Amíg kiskorú voltam, addig is jártam bulizni, csak akkor hamis személyivel vagy valakivel bevitettem magam. A lényeg az volt, hogy ott legyek. Én akartam lenni a középpontban. Semmi másnak nem láttam értelmét, csak annak, hogy szétcsapjuk magunkat.

Az extázis utáni vágy vezetett ebben?

Persze. Folyamatosan kerestem, hogy miben van adrenalin. Nagyon vonzott a bulivilág, a tánc, a pörgés. Suliból buliba, buliból suliba. Ez ment sok-sok éven keresztül.

A szüleid ezt hogyan fogadták?

Nagyon rosszul. Szerintem fel sem tudták dolgozni. Édesapámmal nagyon megromlott a kapcsolatom, évekig szinte alig beszéltünk. Semmi személyes kapcsolatunk nem volt egymással, azon kívül, hogy megkérdezte, mikor megyek haza. Édesanyámmal az évek során fokozatosan javult a viszony. 14-16 éves korom között senki nem bírt velem, így aztán ő sem. Sokszor elszöktem otthonról, intőket kaptam, rossz jegyeket.

Nem volt benned bűntudat ezek után?

De, valamennyire volt. A fejemben nagyon sokáig ott volt, hogy előbb-utóbb vissza kell térnem a gyülekezetbe. Ezzel tisztában voltam, de nem tudtam megtenni. Nem tartottam ezt annyira fontosnak. Úgy voltam vele, hogy amíg jól elvagyok, addig nem sietek vissza.

Ezek szerint láttad értelmét a gyülekezetbe járásnak, csak nem tartottad időszerűnek?

Tudtam jól, hogy ami le van írva a Bibliában, az az igazság.

Azzal is tisztában voltam, hogy vissza fog jönni egyszer az Úr. Azt is tudtam, hogyha így folytatom, biztosan nem a Mennybe kerülök.

A megtérésem előtt volt egy olyan hét, amikor három éjszaka is ugyanazt álmodtam: visszajött az Úr, én pedig itt maradtam. Nagyon féltem. Fogalmam sem volt, hogy tudnék visszajönni.

Azt érezted, hogy túl messze vagy?

Igen, mert jól éreztem magam abban az életben. Egy ideig próbáltam belőle kihozni valamit, de nem jött össze.

Nem üresedett ki egy idő után a bulizás? Rendben, hogy este jól éreztétek magatokat, de mindig van másnap.

De igen, nagyon letargikus érzés volt.

Volt benned hiányérzet?

Igen, hogyne. Szerintem normális ember nem is tud ennyit inni. Tudtam, hogy valami nem stimmel, különben nem akarnék folyton részeg lenni. Menekültem az egész élet elől. Nem akartam gondolni a felelősségre, a jövőmre, az élet alapvető kérdéseire.

Szemléltetésképpen mondanál egy-két példát ezekre a törvényszerűségekre?

Például, Lengyelország mikor vált Közép-Kelet Európa legnagyobb országává? Miután az 1300-as évek közepén egy akkori uralkodó, III. Nagy Kázmér egész Európában kirívó módon zsidóbarát rendelkezéseket hozott, és ennek hatására nagy tömegben menekültek oda zsidók, akiket nyugaton súlyos üldözések értek. Lengyelország ekkor rendkívül látványosan felemelkedett.  A reformáció utáni ellenreformáció azonban sajnos gyorsan bekebelezte Lengyelországot, s így a Mária-kultusz és az antiszemitizmus elképesztően elárasztotta az országot. Ezt követően az ország 1795-ben évtizedekre el is tűnt a térképről.

Magyarországon Hunyadi Mátyás korszakához és az azt követő látványos hanyatláshoz sem lenne semmiféle kulcsunk, ha nem tudnánk azt, hogy ő mennyire okkult ember volt, és sajnos a paráznasággal is meg volt kötözve, törvénytelen gyerekét akarta a trónra juttatni. A bálványimádást nagyon kiemelten támogatta az országban, és a cseh huszita ébredési mozgalom ellen fegyveresen harcolt.

Ha ezeket nem vennénk figyelembe, nem érthetnénk, hogy miért kerül lejtőre Mátyás után Magyarország. Ezek mind lényegi fogódzó pontok.

Amikor ezekben változás történt, az ország lakóinak a sorsában is kimutatható változás állt be. A reformáció az 1500-as évek végére az itt élő emberek mintegy 90%-át elszakította a bálványimádástól és más  súlyos szellemi bűnöktől, amelyek a római katolicizmus velejárói voltak. Ezzel párhuzamosan az ország gazdasági teljesítményében látványos felemelkedés ment végbe. A rendszeres török támadások és pusztítások dacára az ország külkereskedelmi mérlege előbb kijött a Mátyás-kori veszteséges helyzetéből, majd az 1500-as évek végére 400 % -os haszonnal tudott zajlani a külkereskedelem. Az is figyelemre méltó, hogy a törököt csak azokról a területekről sikerült kiűzni – igaz másfél évszázad után- ahova eljutott a reformáció. De pontosan ott állt meg a hódítás, ameddig a reformáció eljutott. A szomszédos balkáni ortodox világban nem tudott tért hódítani a reformáció, onnan érdekes módon nem is sikerült kiűzni a muszlim hódítókat. Annak ellenére, hogy néhány évtizedre az északi szerb és egyes román területeket a Habsburg csapatok fölszabadították, tehát elvileg onnan is végleg ki lehetett volna űzni a törököket. Sok-sok érdekes részletet lehet felsorakoztatni. Én tehát úgy is tekintek a történelemre, mint amely bizonyságot tud mondani arról, hogy Isten beszéde minden időben érvényesül. Ezért ha a legjobbat kívánjuk magunknak, akkor a gondolkodásmódunkat, értékrendünket, és életmódunkat, életvezetésünket Isten nagyszerű beszédéhez és aktuális üzeneteihez kell igazítanunk.

Az elején beszéltünk az extázisról, illetve most szóba került a szabadulás. A gyülekezettel szemben vannak ezzel kapcsolatban előítéletek, ellenvélemények – különösen az extatikus élmények látványos megnyilvánulásaival kapcsolatban. Mit gondolsz ezekről? 

Ha vallási szemüveg nélkül olvassuk az evangéliumokat és az Apostolok cselekedeteit, akkor a Napnál is világosabb, hogy ott ezek bizony napi szinten megtörténtek, mind Jézus, mind az apostolok szolgálatában. Erről szólt tulajdonképpen az ő szolgálatuk: szólták Isten Igéjét, amit jelek és csodák hitelesítettek, az emberekből kimentek a démonok, természetfölötti élményeik voltak. Nem keresték az emberek, mert nem is tudták, hogy ez mivel fog járni. Ez szükségszerűen így van a keresztény életben is. Én sem kerestem, mert akkor nem tudtam, hogy van. A katolikus egyházban, és az összes többi tradicionális egyházban nincsenek jelen az ilyen típusú megnyilvánulások. Ez a váltás nagyon éles volt számomra. Amikor az ember megtapasztalja, hogy az akaratán kívül van egy személy, aki befolyásolni tudja a gondolatait, és a külső megnyilvánulásait, akár odáig, hogy fizikai reakciókat vált ki belőle - mondjuk, hogy te nem akarod felemelni a kezedet, de valaki, mintha alulról tartaná és fölemeli, te nem akarsz bukfencezni, de mégis azt teszed - csak, hogy egy példát mondjak. Itt nagyon határozottan el kell különíteni az eredetit az utánzattól, mert amikor ebbe belejön az emberi akarat, az „Isten oltárához hozzáérünk a mi vasszerszámunkkal”, a testünkkel, akkor ez fals lesz. Nyilván a pünkösdi karizmatikus mozgalom száztizenöt éves történetében rengeteg olyan példa van, ahol az emberek ezt próbálták meghamisítani, vagy rájátszottak a Szent Szellem munkálkodására, de annak már mindig más az íze. 

Mert a középpontban az Istennek a személye, a Szent Szellem áll. 

Igen, de ez sokszor olyan megfoghatatlan. Ugye, fiatal keresztényként mondják, hogy: ,,keresd az Urat!”, meg ,,nézz az Úrra!”, de ezek olyan mondatok, amit addig nem tud az ember megérteni - az én véleményem szerint – ameddig nem megy át azokon a lépéseken, amik a Szent Szellemmel történő kapcsolatépítésnek az állomásai. Ezt a saját életemben is megfigyeltem, illetve most már a lelkészi szolgálat során van alkalmam megfigyelni mások életében is. Ez legalább négy fontos állomás, amit jó, ha összeszedünk. Nyilván, nekem már könnyebb így visszafelé nézni. Az első lépés a születés. Jézus természetfölötti módon született, hiszen a Szent Szellem volt az Ő apja, Ő helyezte be az isteni magot Mária méhébe.

Tehát, aki a Szellem vonzásában él, annak is először természetfölötti módon kell megszületnie. Ez a Nikodémussal való beszélgetésből is egyértelmű. Ha ez megtörténik, víztől és Szellemtől újjonnan vagy újra születik valaki, akkor valóságosan más emberré lesz, és ezt észre fogja magán venni.

A második, amikor eljön az az időpont, hogy betöltekezik valaki a Szent Szellemmel. Jézusnál is így volt, a Jordánban neki is át kellett ezen menni, hiszen Ő is emberré lett. A betöltekezéssel jön a nyelveken szólás, ami megint egy teljesen más világra nyitja ki a kaput. Ez addig, amíg nem szóltam nyelveken, elképzelhetetlen volt. Szerintem ennél is sokan eltévesztik a hangsúlyt, mert önmagában a nyelveken szólást keresik, azt mondják, hogy nekem nyelveken kell szólni, mert az a bizonyítéka, hogy betöltekeztem Szent Szellemmel. De ne a bizonyítékra tegyük a hangsúlyt, hanem a személyre, magára a Szent Szellemre! Amikor imádkoztak értem, hogy megkapjam a Szent Szellemet, én nem szóltam rögtön nyelveken, de nem estem ettől kétségbe, és nem is éreztem semmi különleges dolgot. Otthon, éjszaka az ágyban, amikor készültem lefeküdni, beindult a nyelveken szólás, és alig bírtam abbahagyni. Nem biztos, hogy jó megközelítés, hogy mindig érzésekben keressük valaminek a bizonyítékát. Ez a világ, ami körülvesz minket, eredmény- és sikerorientált. Ezért sokan a természetfölöttiben történő közlekedést is így próbálják megközelíteni. Azonnal látni akarják a produktumot, méghozzá az általuk elvárt módon és mértékben. Pedig ez mindenkinél más, nincs két egyforma ember, úgyhogy nem biztos, hogy rögtön ugyanazok fognak meglátszódni mindenkinek az életében.

Céljaid egyébként voltak?

Apróbbak igen. Aztán mikor megismerkedtem egy sráccal, akkor már komoly cél is volt. 14-16 évesen az érettségi volt a cél, aztán a jogsi. Utána munka, egyetem, párkapcsolat. Onnantól jöttek volna a nagyobb célok, házasság család… Azon gondolkoztam az utolsó években, hogy ha most családot alapítanék, mit tudnék átadni a gyerekeimnek. Azt éreztem, hogy semmit. Semmi érték nem volt bennem, amit át tudtam volna nekik adni.

Itt eszedbe jutottak a szüleid?

Persze. Azon gondolkodtam, hogy egy nem hívő emberrel nem is házasodhatok össze, mert nem célszerű, ha nem ugyanazt akarjuk átadni a gyerekeinknek.

Azt a nevelést akartad volna adni, amit te is kaptál, és amivel egyenesen szembementél?

Igen, mert tudtam, hogy az a jó. Nem akartam, hogy a gyerekeim olyanok legyenek, mint én. Nem bírnék velük, az tuti.

Erről is beszéltetek a párkapcsolatodban?

Beszélgettünk komoly dolgokról, de nem mentünk bele annyira részletesen, mert ha belementünk, és feljött a gyülekezet vagy Németh Sándor neve, abból mindig nagyon csúnya veszekedés lett.

A hitedet megtartottad attól függetlenül, hogy nem jártál gyülekezetbe?

Én tudtam, hogy Isten létezik, nem tagadtam meg. Amikor próbáltam elmagyarázni a barátomnak, miért hiszek Istenben, mindig azt mondta, hogy ez nem úgy van. Akkor ráhagytam, hogy valószínűleg igaza van, nem erőltetem rá. Hagytam leuralni magam, ami a hitemnek nem tett túl jót. Amikor viszont hazamentem, és otthon voltak a szüleim, akarva akaratlanul hallgattam az evangéliumot, mert folyamatosan mondták nekem, milyen jó volt a gyülekezetben.

Nagyon örülök, hogy otthonról az evangéliumot hallhattam, és szeretettel álltak hozzám. Szerintem ez mentett meg.

Visszatérve a bulizós időszakra, hogyan léptél ebből ki?

Nagyon nehéz volt. 13 évesen elkezdtem, és tavaly márciusban fejeződött be, amikor megtértem. Ebből nagyon nehéz volt kilépni, mert ez volt az életem. Sokszor eszembe jutott illuminált állapotomban, hogy vajon tényleg nem több-e az élet ennél. Mi értelme van ennek? Két vagy három olyan alkalom is volt, amikor annyira berúgtam, hogy meg sem tudtam mozdulni. Magamban ilyenkor mindig imádkozni kezdtem. Gondolkoztam rajta, hogy jó lenne ebből nemsokára kimászni. De közben megvolt a saját kis társaságom, jól elvoltam. Volt pénzem bulikra, így nem akadályozott meg semmi a bulizásban.

A fordulópontot mi hozta?

Szakítottam a vőlegényemmel, akivel már több éve együtt voltunk, együtt is éltünk. Tavaly lett volna az esküvőnk. Év elején gondolkoztam, hogy mielőtt megházasodunk, jó lenne elmenni bűnvallásra, hatalmas nyomást éreztem magamon a bűneim miatt, ahogyan egészen odáig éltem. Akkor szóltam édesanyámnak, hogy esetleg tudna-e segíteni nekem bűnvallásban, így már következő szombatra intézett is egy időpontot nekem egy kisebb elbeszélgetésre. Bár az esküvőt csak szeptemberre terveztük, és én csak az előtt talán egy héttel akartam volna elmenni bűnvallásra, nem ilyen hamar, de végül elmentem a megbeszélt időpontra. Nem volt könnyű 10 év után bemenni a gyülekezetbe. Felmentünk Uzoni Mártához, akit már előzetesen ismertem, hisz a Bornemiszában is tanított, a család is ismerte. Elmondtam neki mi a helyzet, hol tartok az életemben.

Elmondta, hogy ilyet nem lehet csinálni, hogy valaki eljön bűnvallást tenni, majd visszamegy a régi bűnös életébe. El kellett döntenem, mégis mit akarok.

Véget ért a beszélgetés, és rögtön igyekeztem volna kisurranni az ajtón. Ez viszont nem történt meg, mert édesanyám várt a lépcső aljában azzal, hogy foglalt helyet. Nem hittem el, de - gondoltam - valamennyit kibírok. Az első dalt végigsírtam. Ott nagyon megérintett az Úr, tudtam, hogy ez kell nekem, ez a helyes út, nincs más lehetőség. Pajor Tamás szavaival élve: "eltalált az élet egy szombat délután..."

Nem tartottál attól, hogy akik régebben ismertek, hogyan viszonyulnak majd hozzád? Vagy attól, hogy a tetoválások miatt furcsán néznek majd az emberek?

Mielőtt megtértem volna, aggódtam, hogy mit fognak majd szólni mások a tetoválásaimra. Ez már én vagyok, eltűntetni nem tudom, ezek már rajtam vannak. Vannak olyan jelei a lázadásnak, amiket el lehetett tüntetni, ezt nem. Közben rájöttem, hogy Isten nem a tetkókat vizsgálja, hanem a szíveket. Sokat imádkoztam azért, hogy Isten használja fel a javamra, hogy ezzel is tudjak szolgálni mások felé. Ha látják az emberek, tudják meg, hogy ők is megtérhetnek, emiatt sem a gyülekezetből, sem Isten országából nincsenek kivetve. Nagyon örültem, hogy nem megvetéssel kellett találkoznom, amikor visszajöttem. Nem előítéletesek emiatt az emberek.

Visszatérve a történetedre, honnan jött meg az erő ahhoz, hogy megtérj?

Nem volt olyan egyszerű a dolog. Az exem tetováló volt, Németországban és itthon felváltva dolgozott kétheti váltásban. Ekkor már együtt éltünk egy albérletben. Mielőtt kiutazott volna, volt egy csúnya veszekedésünk, ami elgondolkodtatott. Nyilván sok minden megelőzte ezt a veszekedést: nem egyeztek a nézeteink, nem egyezett az életfelfogásunk, terveink. Már hónapok óta gondolkoztunk, hogy kiköltözzünk-e Németországba, vagy itthon maradjunk. Az ő karriere szempontjából érdemes lett volna kiköltözni, de én a saját karrieremre akartam koncentrálni itthon. Mikor hazajött, mondtam neki, hogy voltam a gyülekezetben. Ő azzal a hírrel jött haza, hogy kapott egy ajánlatot, úgyhogy most azonnal költözhetünk Németországba. Innentől nem kell semmit csinálnom, mondjak fel, nem kell egy percet se dolgoznom, ha nekem ez így megfelel.

Mondtam, hogy nem, én az Urat választom, és itthon maradok.

Fel lett ajánlva neked kér sors, amely közül választhattál...

Igen, és szerintem jól döntöttem. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghozni. Tudtam jól, hogy ha visszatérek Istenhez, akkor egyedül kell lépnem, és őt el kell engednem. Nem volt könnyű feldolgozni. Tudtam, hogy jól döntöttem, mert Istent választottam, ez pedig rossz döntés nem lehet.

Az egyik régi barátnőm, aki a Bornemiszában az osztálytársam volt, invitált egy ceglédi istentiszteletre, ami másnap volt. Említette, hogy imádkozni is fognak az emberekért, nekem meg ez pont jól jött. Már hajnalban leutaztam Gyömrőre, és mondtam édesanyámnak és a húgomnak, hogy menjünk el Ceglédre az istentiszteletre. Csak csodálkoztak, mi történt velem. Georgisz azzal kezdte az istentiszteletet, hogy adjunk hálát Istennek azért, hogy megszakítja az ördögtől való kapcsolatainkat. Akkor csak néztem, hogy vajon mások is tudják, mi van velem? Éreztem, hogy ez nekem szól, és rámszállt a békesség, hogy jó döntést hoztam, nem kell aggódnom, kételkednem, mert jó úton haladok.

Lelkileg hogyan tudtad magad túltenni ezen a kapcsolaton? Ugye, ez egy hosszú kapcsolat volt, és bár tudtad, hogy jó döntés volt, így is nehéz lehetett.

Nagyon megviselt, de a Szent Szellemnél jobb vigasztaló nincs a világon. Amiatt már nem bánkódtam, hogy véget ért a kapcsolat, hisz már másnap ott volt az üzenet Istentől, hogy jó döntést hoztam, új életet kezdhetek. Nyilván a megszokásokon nehéz volt túltenni magam, de Istentől kapott új természetemből fakadóan nagyon nyitott voltam a változásra és az építő jellegű kapcsolatok kialakítására is.. A családom nagyon sokat segített ebben az időszakban. Megjavult a kapcsolatom a szüleimmel, édesapámmal is, és hazaköltöztem. Elvesztettem valakit, de visszakaptam a családomat. Cseke Lídiának is nagyon sokat köszönhetek, mert megtérésem után rögtön felvette velem a kapcsolatot, barátnőmként mellettem áll azóta is.

Szerinted mi az, ami a legjobban megváltozott, mióta megtértél?

Nagyon sok minden. Pesten mentem ki megtérni, mikor Pajor Tamás hirdette az evangéliumot, és a tékozló fiú történetét mesélve hívta előre az embereket megtérésre, természetesen egyből éreztem hogy ez Én vagyok. Nem sokkal később Cegléden merítkeztem be, mert ott hamarabb volt, már a rákövetkező héten. Attól a pillanattól kezdve véget ért a nikotinfüggőségem. Nem dohányzom azóta. Eredetileg én nem is akartam leszokni, úgy gondoltam, hogy ez még belefér. Hát nem. Isten mondja meg, mi fér bele. A barátaimnak is elmondtam, hogy visszamentem a gyülekezetbe, megtértem, és már nem fogok menni velük sehova. Nem igazán értették. Én a drasztikus lépések híve vagyok, így - bár nehéz volt - lezártam azokat a kapcsolatokat. Sokat imádkoztam új barátokért, akiket meg is kaptam, főként a táborok révén

 Az Úr mindent bepótol. Lehet, hogy elveszítesz valamit, de annál sokkal-sokkal jobbat ad később. Az átmeneti időszakokat meg túl kell élni, és ebben a Szent Szellem a legjobb társ.

Ha sokat olvasod és hallgatod az igét és tanításokat, Sándort vagy akár Joyce Meyert (aki nekem személyes kedvencem) stb., akkor megerősödsz.

Bele is vetetted magad a szolgálatokba, amint visszajöttél, nem?

Igen, nyáron, amikor evangelizációs tábor volt, nem is számítottam erre. Az Agrosz Rendezvényközpontban szervezett ifjúsági konferencia után mondta Lidi, hogy jöjjek én is, így aztán megbeszéltük, hogy együtt megyünk. Abba a táborba evangelizálni mentem eredeti tervem szerint, aztán végül rögtön befogtak büfé szolgálatvezetőnek, aminek nagyon örültem és megtisztelőnek éreztem. Tényleg 180 fokos fordulat volt ahhoz képest, hogy egész nyárra fesztiválozást terveztem. De ahogy a Róma levélben is olvassuk:
”És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma 12:2)

Üzennél valamit azoknak, akik azon az úton járnak jelenleg, amin te jártál egykor?

Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy ne féljen! Nincs mitől tartani, csak jó döntést tudnak hozni, ha eljönnek. Engedj annak a belső hangnak, ami azt mondja, hogy jönnöd kell! Isten meg akar érinteni. Az első lépés mindig a legnehezebb, de meg kell tenni, Isten pedig kárpótol azért, amit magunk mögött hagyunk. Nagyon hálás vagyok a táborokért, nagyon építő volt mindkét tábor, amin részt vettem, szívből ajánlom minden épülni vágyó kereszténynek! Egy igével is bátorítanám mindazokat akik kétes úton járnak még:
”Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Néki gondja van reátok.”

Természetesen nagyon szeretnék segíteni azoknak az embereknek akik még ez előtt a döntés előtt állnak, hogy bátorítsam őket. Én megtérésem után fél évig azt hittem, csak álmodom, hogy ez tényleg velem történik, és csak az éjjeli szekrényemen lévő Bibliám tett bizonyságot arról, hogy ez a valóság.

Többen kérdeztek a tetoválásaimmal kapcsolatban, mivel hogy nincsenek befejezve a bal karomon, hogy ez így marad befejezetlenül? Én viszont ezt úgy látom, hogy az Ördög munkája itt ért véget az életemben, tehát az Ördög munkája befejeződött, mostmár Isten munkálkodik az életemen.

”És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel.” 

(Fotók: Kulifai Gyula)