A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata és a gyülekezet Kórházmissziója, valamint a Vöröskereszt, illetve az Országos Vérellátó Szolgálat közösen tartott véradó napot a Hit Parkban. A Labdacsarnokban április 11-én „Ments életet, adj reményt” mottóval megrendezett véradásra a szervezők legnagyobb meglepetésére rövid idő alatt több mint százan regisztráltak.
A HISZ és a Kórházmisszió közel tíz év után rendezett újra ilyen jellegű karitatív napot a fővárosban, ez részben a koronavírus-járványnak is köszönhető volt. A vidéki gyülekezetekben inkább jellemző az ilyen jellegű segítségnyújtás, de Budapesten külön öröm volt a szervezők számára az esemény, hiszen egy nagyon is gyakorlati és hasznos lehetőség volt arra, hogy kiszolgáltatott helyzetbe került honfitársainknak valódi, kézzelfogható segítséget nyújtson.



„Aki vért ad, életet ad” – hangsúlyozták többen a véradók közül, akik különböző történeteket meséltek el azzal kapcsolatban, hogy mióta és miért tartják fontosnak, hogy fizikai módon is részt vegyenek az életmentő munkában. Volt, aki már több mint negyven véradáson volt túl, mégis fontosnak tartotta, hogy ezt a lehetőséget is megragadja. Akadtak olyanok is, akik számára ez volt az első alkalom, elmondásuk szerint büszkén és örömmel vettek részt a kezdeményezésben. A végén pedig elismerően állapították meg, hogy igaz a Biblia állítása: „Jobb adni, mint kapni”.
A kezdeményezés sikerét látva októberben újabb véradásnak adhat otthont majd a Hit Park – árulta el Kiss Péter a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának igazgatóhelyettese, aki különleges háláját fejezte ki a résztvevők felé.








