Keresztény családban nőttél fel?

Igen. A szüleim még a budaörsi korszakban tértek meg. Egy abszolút stabil családi háttérben, szeretetben nőttem fel. Keresztény iskolába jártam, szerettem a bibliaórákat is. Próbáltam keresztényként élni, de nyilván voltak azért zsiványkodások. Az életemben az első törés akkor ért, amikor depressziós lettem körülbelül 13 éves koromban.

Ennek mi volt az eredője szerinted?

Nehéz megmondani, mert nem volt különösebben oka. Csak egyfajta világfájdalom, amikor úgy érzi az ember, semminek sincs önmagában értelme. Ez kamaszkorban jellemző, és általában rövid ideig tartó érzés, azonban nekem ezzel szemben hosszú volt és mély. Amíg az iskolatársaim tudták élvezni a mindennapokat, engem a tanulás, és ehhez hasonló dolgok – amik foglalkoztatnak egy ilyen korú gyereket – egyáltalán nem érdekeltek. Csak a hülyeség és a szórakozás érdekelt, de az is csak akkor, ha társaságban voltam. Ahogy hazaértem, megérkezett a depresszió, amelyet megtámogattam azzal, hogy elkezdtem ilyen típusú zenéket is hallgatni. Ezt kevesen tudhatták rólam, mert többnyire az osztály középpontja voltam. Követendő példaként néztek rám – ez idegesített is –, és nem látták rajtam a küzdelmeimet. Egy mosolygós „álarcot” hordtam a mindennapokban, talán ebben gyökerezik az egész. Nyolcadik osztálytól már kezdtem nagyon elszabadulni, utáltam a tekintélyt, és igyekeztem is lerázni magamról.

A tanárokat rendszeresen kiakasztottad?

Igen. Egyetlen tanárt tiszteltem, de a többivel szemben nagyon rosszul viselkedtem. Tipikusan az voltam, aki bármilyen hülyeséget megcsinált, amit a haverok kértek. Nyolcadik osztályban elkezdtem cigarettázni, és végén megvolt az első lerészegedésem is. A középiskolát egy nem keresztény iskolában kezdtem el.

A gólyatáborban előkerült a fű is, és ezután fokozatosan, de gyorsan követték egymást az események. Óriási szabadságként éltem meg, hogy bármit megtehetek, és keresztény közegben is nyíltan vállaltam a bűneimet.

A bennem lévő naivitás miatt sok hibát követtem el. Nem tudtam, hogy a fű rossz lenne, egyszerűen csak úgy álltam hozzá, hogy „persze, hogy lehet, hiszen mindent szabad!” Színészképzőbe mentem tovább, de itt sem tudtam visszafogni magam. Jelentkeztek a korábbi problémák, ezekről azt gondoltam, a Bornemisza (a Hit Gyülekezete által fenntartott oktatási intézmény - szerk. megj.) tehet. Előtte úgy gondoltam, hogy a keresztény iskolákban túl szigorúak, de kiderült, hogy velem van a baj. Végül abból az iskolából fél év után egy füves ügy miatt kirúgtak. Magántanuló lettem, ami persze nem a tanulásból állt, hanem ugyanúgy folytattam a zűrös dolgaimat. Bejártam Pestre, ahol még mélyebben merültem el a drogokban.

Ez nálad hogy nézett ki?

Pénteken mentem fel Pestre, és vasárnap utaztam haza vonattal - őrült üzemmódba kapcsoltam. Ez nyár végéig tartott, majd ősztől elkezdtem Vácon egy szakmunkás iskolát. Persze itt is megtaláltam magamnak a rossz társaságot. Napi szinten szívtam füvet, minden óra előtt, iskola után, és az órákat is sokszor kihagytam. Mindezek ellenére nem éreztem úgy, hogy ezzel bármi probléma volna. Nagyon jól éreztem magam a saját bőrömben. Minden barátommal jól kijöttem, ezzel szemben otthon senkivel sem. Anyukám nagyon sok szeretettel árasztott el, én viszont mindig hideg és bunkó voltam vele, apukámmal pedig kifejezetten rossz volt a kapcsolatom, és sok veszekedésünk volt. Az ő oldaláról jogosan, mert ugyanazt látta bennem, mint amit ő csinált a megtérése előtt. Ez lett volna az utolsó, amit szeretett volna látni rajtam. Két évig tartott ez az időszak összesen. A második évben próbálgattam tanulni, de a fű miatt nem is nagyon tudtam.

Letompított?

Igen. Ez volt az elsődleges motivációm. Minden a fű köré épült: a kapcsolatrendszerem, a zenék és a könyvek. Mindent ez határozott meg az életemben. A fű volt gyakorlatilag az istenem, ami rendkívül lerombolta a személyiségemet. Lusta, motiválatlan, trehány ember lettem. Hiába jöttem ki jól mindenkivel, nem kötődtem senkihez. Amikor 18 éves lettem, elmentem egy levelezős iskolába, és elkezdtem közmunkásként dolgozni. Ekkor már volt keresetem, amit szintén teljes egészében a fűre költöttem. Volt egy-egy társaságom Pesten, Vácott és Szentendrén is. Négy év elteltével már kezdtem érezni, hogy itt valami nagyon nem jó.

Se a fű, se a társaság nem tudott kielégíteni, emellett a depresszió sem szűnt meg, csak a fű időszakosan háttérbe szorította. Nem voltam boldog, sőt éreztem, hogy valami pluszra vágyom.

Hittem Istenben, de valamiért azt hittem, hogy a hit nekem nem jár. Az utolsó fél évben csúcsosodott ki a dolog, mikor elkezdtem a buddhizmus fele közeledni. Annak ellenére, hogy érdekelt, valahogy éreztem, hogy ez nem az igazság. Nagyon érdekes, hogy megtérésem előtt két héttel hívtak volna egy „krisnás alkalomra”, ahova nem mentem el, mert éreztem, hogy ez nem az én világom. Nagy kegyelem, hogy így alakult. Összességében a megtérés előtt jó pár nagyobb törést éltem át.

Tudnál példákat mondani még?

Volt, hogy túladagoltam magam. Herbált (szintetikus kannabinoidokat tartalmazó kábítószer - szerk. megj.) is elég intenzíven fogyasztottam az utolsó egy évben, ami mivel szintetikus, könnyű túladagolni. A herbál teljesen másképp és sokkal intenzívebben is hat az emberre, mint a fű. A marihuána először nagy röhögőgörcsöket, 3-4 év használat után csak letompulást okoz. A herbál viszont mindig ugyanazt adja. Emellett persze teljesen szétszedi az ember személyiségét, rombolja az ember agyát, és hosszú távon egy aberráltat csinál az emberből. Előfordult az is, hogy lerészegedtem, és a saját hányásomban fetrengve kiáltottam az Úrhoz. De mégis volt bennem makacsság, így amikor lehetett volna, megtérés helyett elmenekültem a Gyülekezetből.

Mert ilyenkor visszatértél a Gyülekezetbe?

Ilyenkor szinte mindig elmentem. Mégis az volt bennem, hogy nekem megvan a saját életem, majd én magamtól rendbe szedem. Sokszor megpróbáltam saját erőmből jó lenni, de ez csak akkor működött, amikor nem volt ott a társaság. De a pornó – amellyel nagyon korán találkoztam, másodikos koromban – annyira erős kötelék volt, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Ez a függőség is ott volt végig párhuzamosan az életemben.

Ezek szétzúzták a személyiségedet?

Abszolút. Le is uralták a gondolataimat teljesen, pedig nem voltam csajozós típus. Sajnos ma is sokan nagyon fiatalon kerülnek bele a pornófüggőségbe, hiszen nagyon könnyen elérhető. Visszatérve, a végére kezdtem már kiégni. Az akkori barátaimmal filozofálgattunk, mert tudták, hogy nekem erre nagyon nagy igényem van. Létezik-e Isten, és ha igen, akkor lehet-e vele találkozni?

Emlékszem – ez nagyon megmaradt nekem – hogy egy hónappal a megtérésem előtt mondtam egy ilyen mondatot a barátomnak: „Hogyha én valahogy meg fogom találni az Urat, akkor biztos, hogy örökké hűséges leszek hozzá.”

Nem is értettem, hogy mondhattam ilyet, de talán ez is elindíthatott egy folyamatot bennem, ebben nyilvánult meg Isten utáni vágyam..

Megtérésem előtt két hónappal kipróbáltunk egy LSA nevű drogot, ami gyakorlatilag egy mag, aminek beszedése után vagy nagyon jól érzed magad, vagy nagyon rosszul. Sok óra után se volt hatása, és akkor kezdett beütni, amikor leszálltam a vonatról. Eleve depressziós voltam, és ehhez egy nagyon erős halálfélelem tört rám, miközben este hazafelé mentem az erdőben. Amikor hazaértem, úgy éreztem, hogy kilépek a testemből és kívülről nézem önmagamat. Iszonyúan rossz érzés volt, így fel is keltettem a szüleimet, hogy be vagyok drogozva és segítségre van szükségem. 

Ekkor Istenhez kiáltottam, hogy valahogy hozzon ki ebből az állapotból. Elkezdtem Bibliát olvasni, és az életemben addig is jelenlévő egyszerű igazságok teljes erővel megütöttek, és ledöbbentem: "ez tényleg ilyen egyszerű? Az Úrral tényleg lehet találkozni, és Jézus szeret?" Ez nagyon megérintett, és elkezdtem újra Gyülekezetbe járni. Eleinte a dicséret sok volt nekem, de a prédikációkra beültem. Még mindig magamtól akartam jó lenni, így büszke is voltam magamra, hogy „na, hogy megjavultam!” 

Pornót még mindig néztem, pedig már nem akartam. Nagyon idegesített, de nem tudtam vele mit kezdeni. Nem jártam társaságba, hanem visszavonult életet kezdtem élni Kismaroson. Egyszer viszont mégis elmentem Szentendrére „jól érezni magam”, ahol én is beszívtam. Azt vártam, olyan lesz, mint régen, de egyből éreztem, hogy nagyon nem. Erősen visszajött a pszichés zavar és halálfélelem. Ekkor elhatároztam, hogy ha most kijózanodok, akkor nem saját erőből, hanem tényleg meg akarom keresni az Urat, találkozni akarok vele, és mindent le akarok tenni. Ekkor jött meg az az elhatározás, hogy teljesen lesöprök mindent, ami eddig volt, és meg akarom találni az igazi igazságot.

Mi történt ezután?

Hazamentem, és a szobámban nézegettem a szüleimtől kapott keresztény könyveket. Az egyik kiemelkedett a többi közül, ez Benny Hinn „Jó reggelt, Szent Szellem” című könyve volt. Neki volt egy nagyon erős találkozása a Szent Szellemmel, amelyet részletesen leírt a könyvben, és azt is, hogy utána milyen kapcsolatot épített ki vele. Engem ez nagyon megérintett.

A könyv közepe táján volt egy ilyen mondat: „Ha te is meg akarod ezt tapasztalni, akkor csak nyisd meg a szívedet az Úrnak, és mondj el egy imát, és találkozhatsz a Szent Szellemmel.”

És akkor csak leültem az ágyra, és nagyon félénken annyit mondtam, hogy "Szent Szellem". Az első gondolatom az volt, hogy nem történik semmi, de abban a pillanatban elkezdtek zsibbadni a kezeim, lábaim, és életemben először elkezdtem nyelveken szólni. Annyira erős és intenzív, forró szeretetet éltem át, amit még előtte soha. Tudatosult bennem az, hogy Jézus Krisztus engem szeret, konkrétan engem. Potyogtak a könnyeim - hihetetlen volt -, sírtam és nevettem egyszerre, hogy mindez velem történik meg a kis szobámban. 

Utána elmentem a Gyülekezetbe, és hirtelen a dicséret számomra teljesen más lett. Szabadon ki tudtam tárni a szívemet az Úrnak. Ez az igazi szabadság! Az istentisztelet végén volt megtérésre való felhívás. Pajor Tamás beszélt, akit jól ismer az apukám, mert megtérésük előtt egy társaság voltak, és utána is barátok maradtak. Beszélgettünk a drogokról, utána pedig imádkozott értem. Nagy éhség volt bennem Isten iránt. Amikor Tamás rám tette a kezét, úgy éreztem, mintha egy felhő ledöntene a lábamról. Olyan töményen volt ott Isten jelenléte, hogy csak sírtam, és bocsánatot kértem a bűneimért. Közben egy másik pásztor valakiből mellettem elkezdett démonokat űzni. Ekkor nem is tudtam hogyan működik ez, mégis belőlem is elkezdtek kijönni a démonok: függőség, pornó, depresszió. Amikor felkeltem, konkrétan fizikailag könnyebbnek éreztem magamat. Óriási szabadság jött be az életembe.

Innentől elindult a helyreállás?

Igen. Úgy alakult, hogy még aznap kiutazhattam Izraelbe egy tíznapos útra a származásom révén. Erős lökettel indult a keresztény életem. Amikor visszajöttem, akkor elkezdtem alapozó bibliaiskolába, istentiszteletekre járni, és emellett az ifjúsági alkalmakon is részt vettem. Gyakorlatilag majdnem minden nap volt ilyen programom, és otthon is tanításokat vagy dicséretet hallgattam és Bibliát olvastam. Amiért nagyon hálás vagyok még az az, hogy apukám a szárnyai alá vont, és az erdőben sétálva nagyon sokat beszélgettünk. Sok mindent - sztorikat, bűnöket - elmeséltem, ami egy bűnvallással felért nálam - éreztem, ahogy megtisztulok. Így ment ez hónapokig. Utána értek támadások a keresztény életben, mégis ezekre azt tudom mondani, hogy igenis érdemes kitartani.

Ha az ember tíz ujjával kapaszkodik az Úrba, az elég. Nem kell rágörcsölni, hogy ennyi meg ennyi bibliát kell olvasni, meg imádkozni és a többi.

Persze fontos az ima és a bibliatanulmányozás is, de ugyanennyire fontos, hogy az Úrban kell bízni, és az Ő kegyelmére támaszkodni. A dicséretben is egy új világot fedeztem fel: teljesen felfrissített szemben a drogokkal. Mert ha azok erős impulzust adnak is, nem leszel tőle jobban fizikailag, sőt csak fáradtabb leszel, mivel lelkileg és szellemileg is kizsigerelnek.

Sok fiatal látja, hallja és akár gondolja is azt, hogy pont a drogok adják meg az igazi szabadságérzetet. Ahogy mi is beszéltünk erről, ez Istenben és az Ő jelenlétében van meg. Tehát akkor a kábítószer a másolata, egyfajta negatív alternatívája ennek?

Abszolút. A drogok nagyon sok mindenben hasonlítanak a Szent Szellem megnyilvánulásaira és az extázisra. Pont ez benne a veszélyes. Mert az emberben van vágy az extázis után, de nem mindegy, hogy ezt honnan szerzi meg. A drog és alkohol felé való fordulással ellentétben a Szent Szellem tényleg szabaddá tesz és közben jobbá formál. Sokan azt hiszik, hogy a kereszténység egy zárt világ, amiben nem tud az ember valódi személyisége kibontakozni. Én pont ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. A megtérésem után az Úr még jobban felnagyította bennem az értékes dolgokat.

Hány éve fogadtad be Jézus Krisztust a szívedbe?

Hat éve. Négy évet voltam a világban, hat éve tértem meg, így össze tudom hasonlítani, hogy melyik mennyit és mit adott az életemhez. A gondolkodásmódom átalakulásához időre volt szükség. Azóta nem vagyok közönyös és tompa, hanem szeretek magamtól utánajárni témáknak, azokat kidolgozni. Érdekel például az irodalom, a politika, a filozófia. Ebből a szempontból is nagyon szeretem Németh Sándor prédikációit, mert ő nagyon nagy kutatómunkákat végez, és mélyen kidolgoz témákat. Megtérésem után elvégeztem az esti iskolát és leérettségiztem. Nem volt küzdelemmentes, de megérte. Huszonhárom éves voltam ekkor. Megtérésem után sokkal többet kezdtem el olvasni, és teljesen máshogy. Előtte is olvastam szépirodalmat, filozófiai könyveket, de most már hozzá tudom igazítani a Bibliához, és emiatt nem visz el rossz irányba. Nagyon értékes olvasni ilyen könyveket, de csak akkor, ha az ember jól tudja ezeket olvasni. Mindezt majd szeretném valamelyik egyetemen kamatoztatni, mivel irodalomtanár szeretnék lenni. 

Most mivel foglalkozol?

Lett egy jó munkám. Postás vagyok Kismaroson. Egyrészt nagyon szeretem, mert szabad. Másrészt a természetben van, ami szintén közel áll hozzám. Négy év alatt az Úr kedvessé tett engem az emberek előtt, ami engem jó érzéssel tölt el. Természetesen tudom, hogy ez abszolút nem tőlem van, hanem az Úr megáldott egy olyan személyiséggel, amely hamar meg tud nyílni az emberek felé. Megtanultam szeretni és értékelni az embereket. Régen is szerettem barátkozni, de mégsem tudtam az embereket igazán szeretni, és minőséget vinni a kapcsolatokba. Most már tényleg érdekelnek az emberek, hogy mi van velük, mivel foglalkoznak éppen. Tudtam venni egy kis telket Kismaroson, ahol majd építkezni szeretnék. Megáldott engem az Úr. Szeretem a társasági életet, de a természetbe való visszavonulást még jobban. Szeretek gombászni, pihenni, elmélkedni, sok időt tudok eltölteni így az Úrral. Emellett Isten teljesen helyreállította a szüleimmel való kapcsolatomat, amit hatalmas értéknek tartok. Létrejött köztünk egy kölcsönös bizalom. és az öcsém lett a legjobb barátom.

Lezárásképp mit mondanál?

Azt, hogy az igazi szabadság nem a drogokban, bulikban, a művészetekben, vagy akár a szerelemben van, hanem az igazi kereszténységben.

Csak az Úr az, aki igazán ismer minket. Ő tudja pontosan, hogy mit tud kihozni belőlünk anélkül, hogy mi abból kárt szenvednénk. Az ember az igazi hivatását csak az Úrban tudja teljességre vinni.